2024, március29, péntek

Tag: NER

Németh Sándor a Magyar Hang ellen is pert veszített a Kúrián, a Hit Gyülekezete vagyona az ő magánvagyona lett

Mivel a pereket a Németh Sándor által több milliárd forinttal megkárosított Hit Gyülekezete indította, és ezeket a pereket elveszítette (a bíróság megállapította, hogy a gyülekezet vagyona a vezető lelkész magánvagyona lett), a Hit Gyülekezetének azonnali hatállyal fel kellene mentenie Németh Sándort a vezető lelkészi pozícióból. Németh ellen büntetőfeljelentést kellene tennie, pert kellene indítania az ellopott vagyon visszaszerzéséért. Ez minden egyházban így történne, ahol nem egy ember tulajdona és magánvállalkozása az egyház (ahol viszont így van, az nem egyház).

Orbán betiltotta a keresztény típusú adományozást, amikor nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb

Orbán kormányrendelete fenyegetés azoknak, akik merészelnek támogatni olyat, amit a fasiszta állam nem támogat. Betiltotta a szabad adományozást, hogy mindenki szabadon adományozza a saját pénzét annak, akinek akarja, arra, amire akarja. A magyar állam ellenőrzi, hogy ki mit támogat, kit ki támogat, és minden bizonnyal retorziót alkalmaz majd azokkal szemben, akik a nekik nem tetsző célokat vagy civilszervezeteket támogatnak. Minimum nemzetellenes lesz az, aki nem fideszes vagy orbánista szervezetet támogat. Az ilyeneket karaktergyilkolják, s azok tevékenységét, akik ilyenektől kapnak támogatást szintén kriminalizálják és nemzetellenesnek bélyegzik. Egy lépés, hogy az ellenzéki pártokat és a független civileket terrorszervezetté nyilvánítsák.

A Kúria szerint a Hit Gyülekezete vagyona Németh Sándor magánvagyona lett, az Átlátszó megnyert minden pert

A Kúria ítélete eltörölte a Németh Sándor által az Átlátszó ellen nyert egyetlen ítéletet, ami azt jelenti, hogy Németh Sándor az ügyben indított valamennyi pert elveszítette. Bírósági ítéletek erősítik meg a Fesz lesz című könyv igazát, hogy a Hit Gyülekezete vagyona Németh Sándor magánvagyona lett. Németh Sándor meglopta a saját gyülekezetét, kifosztotta a saját híveit, és az "Isten céljaira" adott adományokat elsikkasztotta, saját magánvagyonává tette. A Hit Gyülekezetének több milliárdos vagyonát a Németh család lenyúlta.

Orbán nemzeti konzultáció címén azt kérdezi, hogy egyetértenek-e a hazugságaival

Orbán minden alkalommal több tiszteletet követel Magyarországnak és a magyar népnek, amikor a jogsértéseit szóvá teszik a magyar nép védelmében, de soha senki nem tanúsátott még olyan tiszteletlenséget a magyar néppel szemben, mint ő. Számos tiszteletlensége és sértése egyike a "nemzeti konzultációnak" nevezett propagandaakció, melynek során Orbán azt bizonyítja, hogy nem tiszteli a magyarokat, nem ad nekik esélyt sem arra, hogy tájékozódjanak és véleményt mondjanak fontos kérdésekben. Valós kérdések szóba sem jönnek, kizárólag a központi propaganda ügyei.

Németh Sándor megtalálta az új ellenséget, Soros György fiát

Németh nyíltan hirdeti Soros György fiának nemi identitását (ez olyan érzékeny személyes adat, amiért fel is lehetne jelenteni), és mivel Soros Alexnek Soros György az apja (akit a Németh Sándorhoz hasonló szélsőjobboldali uszítók a zsidó-világösszeesküvés irányításával vádolnak), Németh a melegjogvédő civilszervezetek irányításával Soros György fiát vádolja. Apák és fiúk. Ezzel egy lépésre vagyunk a náci propagandától.

Jennifer Lopez neve tetszhetett meg Mészáros Lőrincnek, ő lesz az esküvői ajándék Várkonyi Andreának

A magyar adófizetők közpénzéből a világ egyik leggazdagabb emberének számító stróman alaposan belenyúl Orbán Viktor zsebébe, mert Jennifer Lopez nem olcsón búg a világ bűnözőinek fülébe, de nyilván sokat nyomott a latban, hogy ő énekelt Gurbanguli Berdimuhamedov türkmén elnök születésnapján is. Ezért emelheti Orbán Viktor ázsióját a Türk Tanácsban, hogy neki a strómanja is olyan hollywoodi énekesnőt léptet fel az esküvőjén, aki a türkmén elnök születésnapján énekel. Érzékeltetni kell a keletiekkel a kipcsak felsőbbrendűséget.

A Magyar Posta kiiktatásával Orbán kezébe került a lapterjesztés (is)

A posta hírlapterjesztés megszünésével a goebbelsi kormánypropaganda cégét vagy alternatív módszereket (a lassú halált) választhatja a szabad és független nyomtatott sajtó. A sajtószabadság újabb halálos döfést kapott, amivel már nem is foglalkozik senki. A centrális erőtér működik, aki életben akar maradni, és azt akarja, hogy megmaradjon az állása, annak a Népszavát kell követni, amelynek orbánista oligarcha a tulajdonosa, a Mediaworks cége nyomtatja, az terjeszti, és rendkívül ellenzéki.

A Hit Gyülekezete polgárháborúval fenyegeti az országot, ha az ellenzék el meri törölni az Orbán-rendszert

A Hit Gyülekezete hisztérikus uszító kampányának része Hack Péter, Németh Sándor szócsöve, akinek az a gyülekezeti feladata, megbízatása, hogy a szakmai tekintélyét felhasználva képviselje Németh Sándor aktuális "üzenetét", amivel befolyásolni akarja a közvéleményt. Hack ennek megfelelően újra polgárháborúval fenyegette meg az ellenzéket és a magyar társadalmat, ha az ellenzék megpróbálná felszámolni Orbán Viktor fasiszta rendszerét: semmissé nyilvánítaná és eltörölné az illegitim egypárti, ideológikus alaptörvényt, amely lehetetlenné is teszi a demokratikus jogállami kormányzást.

Az Orbán-rezsim nem védi meg a gyerekeket a pedofíliától, mert leplezi a katolikus egyház ügyeit

Magyarországon az Orbán-rezsim és az egyház titkolózó, képmutató magatartása miatt a pedofil papok zavartalanul bántalmazhatják szexuálisan a rájuk bízott gyermekeket. Miközben Orbán pedofíliával bélyegezte meg a felnőttkorú melegeket, a rezsim legnagyobb támogatói, a katolikus egyház papjai kockázat nélkül és teljes védelem alatt ronthatják meg a magyar gyerekeket. Róluk nem készül nyilvántartás, senki nem tudja, hogy kiktől kellene megvédenie a gyerekét. 

Markó Beáta: Ellenzéki újságírás Magyarországon

Mikor az oknyomozó újságírók elkészültek az időt, energiát nem kímélő munkájukkal, az országos botrányt jó eséllyel kivált(hat)ó filmet és annak kísérő cikkét hangzatos címmel feltették a hvg.hu portál fizetős részébe, ahol csak az előfizetők láthatják, olvashatják. Pénzért.

Orbán „Mein Kampf”-ját nem volt hajlandó közölni két belga lap

Ebbe a hét pontba, amit Orbán hazug módon a "magyarok" javaslatainak nevez az "Európai Unió jövőjéről", bele kell érteni mindazt, ami mögötte van, amire ezek a pontok utalnak. Bele kell érteni a megvalósult NER-t, a szélsőjobboldali nacionalista ideológia teljes tárházát a "nemzetek Európája" kód alatt. Az NGO-k hálózata mögé elrejtve a zsidó világ-összeesküvés teljes náci arzenálját, ha taktikai okokból Soros György nevét kihagyta, akkor is. Mert a kereszténynacionalista illiberális ideológia lényege a nácizmus, az antiszemitizmus, a zsidóellenes antiliberalizmus.

A homofób-vita lényege: elhagyható bűn vagy vele született adottság a homoszexualitás?

A törvény körüli vita lényegére mutatott rá Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök, aki az uniós csúcson kijelentette, hogy "Nem meleggé váltam. Az vagyok, ez nem döntés kérdése. Ez alapvető jogokról szól, a jogról, hogy lehetünk mások". Ezzel egybecseng Pete Buttigieg amerkai közlekedési miniszter kijelentése miszerint bármit megtett volna azért, hogy ne legyen meleg, de melegnek született. Az orbáni homofób törvény mögött az a középkori vallási felfogás áll, hogy senki nem születik melegnek, hanem azzá válik. Bűn, mint a házasságtörés, csak súlyosabb, szégyenletesebb, amit lehet választani vagy elutasítani. A homoszexualitás szerintük nem vele született identitás, hanem szexuális perverzió, amit bármikor el lehet hagyni. Hány ellenpéldát hozzunk?

Az ellenzék barátságos levélben nyugtatta meg Kínát, hogy nem kell mitől tartania

Kína miniszterelnöke ért az efféle levelekből, ezért megértette, hogy az ellenzék teoretikus győzelme esetén is nyitott a Kínával való együttműködésre, mert a potenciális miniszterelnökök félnek Kínától, nem mernek vele szemben elutasítóak lenni és erőt demonstrálni, határozottan elutasítani a kínai gyarmatosítást és terjeszkedést. Ez azt jelenti, hogy még a projektekről is lehet tárgyalni velük, kicsit más feltételek alapján. Másrészt azt is megértette, hogy ez az erőtlen társaság soha nem fogja leváltani az erős Orbánt, ezért nincs veszélyeztetve az üzlet és a gyarmatosítás.

A kínai gyarmatosítás kivégzi Honkongot, ez a diktatúra érkezik Budapestre

Maga a program egyértelműen kulturális, politikai és gazdasági gyarmatosítás, a cél a világ meghódítása és Kína alá rendelése. A magyar ötvenes éveket megszégyenítő kínai propaganda tagadja, de a valóság egyértelműen ezt bizonyítja. Kína nemcsak üzleteket köt, hanem gyarmatosít és hódit, adósrabszolgává tesz, elfoglal és leigáz. Ez vár a magyarokra is, miután a két korrupt állam vezetői egymásra találtak. Kína mindent megszáll.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékNER