2024, október8, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírMárki-Zay Péter szerint a Fidesz uralma "kommunista pártállam"

Márki-Zay Péter szerint a Fidesz uralma „kommunista pártállam”

-

Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt interjút adott az Euronewsnak, amelyben több érdekes kijelentést tett. Maga a lap is kiemeli, hogy Orbán rendszerével leginkább az a baja, hogy az egy korrupt rendszer, és a korrupció elutasításának jelszavával akar választást nyerni. A korrupció valóban súlyos, de álláspontunk szerint az Orbán-rendszerrel szembeni legfontosabb kifogás nem a korrupció, hanem az alkotmányos rend megdöntése, az Alkotmány önkényes eltörlése, a jogállam felszámolása, az emberi és polgári jogok lábbal tiprása egy illiberális fasiszta ideológia alapján.

A korrupció már csak következménye ennek. A korrupció elleni küzdelem felületi kezelés, amely nem érinti a rendszer gyökereit. Mindez azért fájdalmasan hiányzó aspektusa Márki-Zay Péter kommunikációjának, mert jobboldaliként abba a gyanúba keveri, hogy nincs kifogása a horthysta „keresztény-nemzeti” ideológiával szemben, ami az Orbán-rendszer alapja. Ennek fényében még inkább mellbevágó az interjúban elhangzó állítása, miszerint a Fidesz uralma egy „kommunista pártállam”. Ez az állítás valótlan, történelmietlen és félrevezető, mert egérutat ad a fasisztáknak.

A kérdés úgy merül fel, hogy meddig lehet meghamisítani a történelmet és a tényeket propagandisztikus célok érdekében. A Fidesz „lekommunistázása” mögött az a szándék húzódik meg, hogy a Fidesz támogatóit elidegenítse egy olyan párttól, amit „kommunista pártállamnak” neveznek. A stratégia arra épül, hogy egy jobboldali fideszes nem akar a „kommunista” jelző alá tartozni, s nem szeretné, ha egy „kommunista pártállam” támogatójának tűnne. Az elgondolás abból a szempontból is hibás, mert nemcsak kommunista „pártállam” és diktatúra létezik, hanem fasiszta is.

Márki-Zay Péter szerint viszont a fideszes szavazó nem sértődik meg azon, hogy fasisztázzák (talán nem is zavarja), de az már sérti, ha lekommunistázzák. Ezért Márki-Zay Péter lekomministázza a fasisztákat. Tőlünk ez a fajta megfontolás, hamisság távol áll, nem is olyan nagyon keresztényi dolog hazudni. Az, hogy az Orbán-rendszer egy „kommunista pártállam”, egy közönséges hazugság, és a hamis állítás mögött politikai szándék és megfontolás húzódik, ami nem korrekt. Miért fél Márki-Zay Péter attól, hogy jobboldaliként elhatárolódjon a szélsőjobboldaltól?

Orbán rendszerének ideológiai alapja a „keresztény-nemzeti” identitás, a horthyzmus, nem pedig a marxizmus-leninizmus. Az államforma, amelyben minden a vezérelvű állam kontrollja alatt van, a Mussolini-féle fasizmus 21. századi mutációja. Ennek semmi köze nincs a kommunizmushoz. Orbán nem kommunista, hanem fasiszta. Márki-Zay Péter ráadásul egy baloldali liberális többségű ellenzék miniszterelnök-jelöltje, akinek a szájából furcsa kommunistázást hallani fasisztákkal szemben. Mintha a fasiszta jelleget el akarná hallgatni, és az ő bűneiket is a kommunistákra kenni.

Márki-Zay ezzel azt is mondja, hogy csak a kommunisták lopnak, a fasiszták nem, s mivel saját ellenzéki táborának többsége baloldali (liberális), akiket az orbánista fasiszták kommunistáznak, ez a stratégia meglehetősen kontraproduktív. Az egykori kommunista párt utódpártja, az MSZP az általa vezetett „tiszták koalíciójának” tagja. Ezzel a háttérrel kommunistázni meglehetősen bizarr, és erősen félreérthető. Az ellenzéki összefogás mostantól kommunistázza Orbánt? Az vicces lesz. Ezzel két tűz közé zárja a baloldali szavazókat. Mindenfelől a kommunistázás ömlik.

Amiképpen az is megkérdőjelezhető állítás, hogy „ugyanúgy mint Magyarország Hódmezővásárhely is legalább kétharmadban jobboldali emberekből áll”. Erre semmiféle bizonyíték nincs, ezt nem igazolja az elmúlt harminc év. A populista demagógia hat, a baloldali liberálisoknak nincs sajtója, ami ellensúlyozná a propagandagyár hazugságait, a baloldali liberálisok kiszorultak a közéletből és a nyilvánosságból, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarország kétharmada meggyőződéses jobboldali lenne. Ez nem igaz. A többség azt sem tudja, mi az. Miközben neki mindenki kommunista.

Az sem túl szimpatikus, hogy a katolikus vallás miatt Márki-Zay Péter mély elismerését fejezi ki a lengyeleknek, amikor a riporter a lengyel-magyar illiberális testvériségről kérdezi. Az is gyomorba vágó, hogy a lengyel katolikus templomokat állítja pélául, hogy az ottani aktív vallásosságot kellene Magyarországnak átvenni. A vallás magánügy. Ehhez képest csak mellékesen jegyzi meg, hogy „sem a lengyel, sem a magyar illiberalizmus nem lehet példa”.

Ahogy a Trumptól való elhatárolódás sem elég határozott, miután olyan emberről van szó, aki megrohamoztatta a Capitoliumot. Ilyen emberrel semmiféle közösséget nem lehet vállalni. Az nem hasonlóság két politikus között, hogy a politikán kívülről érkezik, ami már nem is annyira igaz, mert Márki-Zay Péter 2018 óta polgármester, ahogy az sem, hogy mindkettő üzletember (is) volt, az pedig különösen nem az, hogy mindkettő férfi. Ilyen alapon nem lehet egy ilyen alvilági szélsőjobboldali szörnyeteggel, bűnözővel bármiféle közösséget vállalni. Aki ráadásul korrupt is.

Azt viszont helyesen mondta Márki-Zay Péter, hogy az alaptörvény eltörlésének alapja nem a kétharmados vagy feles többség, hanem az a tény, hogy már a megszületése pillanatában törvénytelen volt. Nem azért kell eltörölni, mert az ellenzék ilyen vagy olyan többséget szerez, ha szerez, hanem azért, mert törvénytelen. Törvénytelen alaptörvény attól a perctől érvénytelen, hogy megszületett. Ezt kellene a ma még vitatkozó független alkotmányjogászok számára is bizonyítani és erről egy konszenzust kialakítani.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések