2024, március28, csütörtök

Tag: nyílt diktatúra

Lánczi Tamás a Soros-zsoldos listával lett SZVH-főnök

Magyarország szuverenitását Orbán uralma, önkénye, kikezdhetetlen ideológiája jelenti. Az új hatóság minden ettől eltérő véleményt, álláspontot, cselekedetet törvénytelennek ítél, ennek gyanúja esetén bírói felügyelet nélkül nyomozhat, titkoszzolgálati eszközöket vehet igénybe és határozatokat hozhat. Ez a nyílt diktatúra intézménye a szabadsággal szemben. Lánczi Tamás jelölése nem csupán kiváló választás, hanem üzenet. A Figyelő listázása, az antiszemita propaganda és uszítás elismerése és állami programmá avatása történik most. Láncziról legalább tudni lehet, hogy semmi kifogása az "ellenségek" listázása ellen, tudja, hogy mi a dolga, s a kirekesztő gyűlöletkeltéshez most kap egy hivatalt, törvényt, funkciót. Nem lehet senkinek kétsége afelől, mi következik. Aki nyíltan merészel Orbán rendszere ellen bármit tenni, szólni, a sajtó, az értelmiség, a civil szervezetek munkáját végezni, az ennek az államvédelmi hatóságnak a célkeresztjébe kerül, eljárás indul ellene, és üldözik. Orbán arra számít, hogy a megfélemlítés működik, s aki mégis szuverén mer lenni, annak vége: az SZVH nyomoz és eljárást indít ellene, megbélyegzik és bíróság elé is állíthatják. Üdvözöljük a fasiszta és náci Magyarország nyílt diktatúrájában!

Hitlernek a Reichstag felgyújtása, Orbánnak a vírus az ürügy a nyílt diktatúra bevezetésére

"Ahogy annak idején Hitlernek a Reichstag felgyújtása jött kapóra – ha csak nem ő csinálta –, úgy a mi kormányunknak a világjárvány teremtett alkalmat...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékNyílt diktatúra