Tag: önkény

A paksi bohóckodás helyett NVVH elnököt kellett volna keresni

Az eset kapcsán súlyos hitelességi és alkalmassági kérdések merülnek fel, mert a kormányváltás két legfontosabb pozíciójára nem tudnak korrekt módon jelöltet választani. Mindennek oka, hogy Magyar nem tudja megállapítani, melyik pozícióra kinek kell jelölni és kiválasztani. Leginkább pedig az, hogy Magyar minden alkalommal megígéri és eljátssza a demokratikus formákat, aztán kiderül, hogy esze ágában sincs demokratikusan megválasztani bárkit. Minden pozícióba ő akarja ültetni az emberét. Magyar színrelépése óta szimulálja a különféle szavazásokat, miközben általa már eldöntött kérdésekről bábozza el a szavazást. Azzal kezdődött, hogy felvegye-e az EP mandátumát. Eldöntötte, hogy igen, utána eljátszotta, hogy megszavazták, ezért nem tehet mást. Ez akkora piros zászló volt, hogy ezt az embert akkor kellett volna kirúgni a messiási szerepéből, mert lehetett tudni, hogy milyen személyiség áll emögött, aki nem érdemel közbizalmat, és nem alkalmas felelős állami vezető tisztség betöltésére. A köztársasági elnököt is ő választotta ki, s ő választotta meg. Mert most sem lehet abban reménykedni, hogy minden kavarás és bénázás ellenére a frakció majd hoz egy szuverén és megalapozott döntést, mert mindenki tudhatja, hogy ennek a frakciónak annyi önállósága nincs, mint az égből lehulló esőnek. Arra szavaznak, amire Magyar utasítja őket. Ezért képmutatás az egész pályáztatás, bizottságosdi, jelöltállítás, mert a végén úgyis Magyar mondja meg, hogy kit szavaznak meg a kólásdobozai. Elindítja a "széles társadalmi egyeztetést", aztán előveszi a saját jelöltjét, mint a bűvész a nyulat a kalapból, akinek semmi köze a társadalmi egyeztetéshez. Magyar a saját szabályait sem tartja be, ez okozza a botrányt és a káoszt. Mert még arra is alkalmatlan, hogy úgy manipulálja a történéseket, hogy ne derüljön ki a "turpissága". Mivel a "turpisság" enyhe kifejezés arra, hogy becsapja az egész országot, nevezzük nyugodtan a nevén: genyóság az, amit művel. Ha Orbán egy "geci" volt, ahogy Simicska barátja megmondta, akkor Magyar egy genyó. És ez látszik minden választásban, minden ügyben és döntésben. Magyar Pakson bohóckodott, mintha bármi köze lenne ahhoz, ami ott történik, miközben kudarcba fulladt az NVVH elnök kiválasztása. Senki nem tudja, ki volt a 96 pályázó, ahogyan azt sem, hogy azok közül hány alkalmas embert utasítottak el. Akik eldöntötték, hogy kik maradhatnak versenyben, nem is tudják, hogy milyen embert keressenek, s félő, hogy a tiszapárti bizottsági többség tagjai (ismerve a kiválasztásukat) lábuk nyomába sem léphetnének azoknak (vagy egy részüknek), akikról döntöttek, s akiket elutasítottak. Mivel ez egy szakmai feladat, ennek a nagy felelősségel járó és kellő szakértelmet igénylő munkának az elvégzésére egy felkészült szakemberre van szükség, akinek meghatározott szakmai területről kellene érkeznie (leginkább ügyész, rendőrnyomozó, NAV-os, stb.). Eleve hibás elképzelés, hogy parlamenti képviselők válasszák ki a személyét. Ez a hivatal a kormány akaratából jön létre, s bármennyire is bábozza Magyar a vezető függetlenségét, ezt az embert a kormánynak kellett volna kiválasztania és jelölnie a "parlamentnek", a kólásdobozoknak, akik majd megszavazzák. A függetlenséget nem az garantálja, hogy Magyar Péter vagy senki nem ismeri a jelöltet. Annak intézményes garanciákat kell találni, de éppen ez az, ami Magyar Pétertől olyan messze van, mint Orbán és Mészáros a valódi felelősségre vonástól. Minek kell eljátszani ezt a színházat, ha a végén úgyis Magyar dönt, mert azt szavaztatja meg, akit akar. Most köszönnek vissza azok a kritikák, hogy nem helyes, ha Magyar képviselőjelöltjeivel szemben egyetlen kritériuma volt, hogy ismeretlen, tapasztalatlan, és vakon engedelmeskedő ember legyen.

Magyar tanul: eltitkolja a köztársasági elnökjelöltet, hogy senki ne mondhasson véleményt

Magyar Péter tanult az előző esetből, amikor ígéretétől eltérően minden társadalmi egyeztetés nélkül két nap alatt megnevezte az általa kiválasztott köztársasági elnökjelöltet, de Polgár...

Trump kultusza és terrorja árnyékolja be a futball vb-t

Trump már megpendítette, hogy a demokrata vezetésű nagyvárosokból át kellene tenni a mérkőzéseket, mert állítása szerint azok "nem biztonságosak". A FIFA, amely valamikor a faji megkülönböztetés és a rasszizmus ellen küzdött, egy rasszista diktátor kiszolgálásával megkeserítheti a színesbőrű játékosok, edzők, vezetők és szurkolók életét. Trump a futballt bevonta saját személyi kultuszába, mintha ez az ő tornája lenne. A sportot politikai kampányként használja, a világbajnokság amerikai belpolitikai csatatérré válik a sorsdöntő félidős választások évében. Miközben Amerika már nem biztonságos hely egy ilyen nemzetközi sportrendezvény számára. Különösen úgy, hogy Trumpnak hízeleg. Ami az amerikai közönséget illeti, annak meghatározó része latin-amerikai, mert Amerika futballját a latin-amerikaiak, a dél-amerikai játékosok és nézők emelték fel. Trump második ciklusában kiürültek az amerikai futballstadionok, mert az ICE razziái zaklatják a nézőket, akik bujdosnak, nem mernek meccsre járni, pedig a klubokat ők tartják el. Az amerikai világbajnokság szervezői legutóbb nem zárták ki, hogy a meccsek helyszínén és a stadionokban is razziázik majd az embertelen bánásmódjáról ismert, maszkos ICE. A stadionokon kívül vagy belül latinókat és színesbőrűeket vernek, miközben megy a meccs. A jelenlegi gyakorlat alapján ránézésre, faji alapon, s a megtámadott védekezni sem tud. Ez azt jelenti, hogy a bevándorlási razziák célpontjai lehetnek külföldi szurkolók, mert azt feltételezik, hogy saját országaiknak drukkolnak az amerikai illegálisok. Ahogy bekerülnek a razziákba és a fogdákba amerikai állampolgárok is, akik hiába akarják igazolni, hogy nem illegális bevándorlók, külföldi szurkolók köthetnek ki tömegesen a gyűjtőközpontokban.

Trump nyíltan tagadja a szólásszabadságot, illegálisnak nevezte a róla szóló negatív tudósításokat

Trump vérszemet kapott attól, hogy az ABC és a tulajdonosa, a The Walt Disney Company, kormányzati nyomásra, fenyegetésre, illetve olyan gazdasági ügyletre tekintettel, amihez Trump kormányzatának jóváhagyása szükséges, megszüntette Jimmy Kimmel műsorát, és behódolt neki. Trump ma már minden csatornát betiltással fenyeget, ha kritizálni meri őt. A Disney és az ABC eljárásáról csupán annyit, hogy azzal nem bezártak, hanem kinyitottak egy ajtót Trump előtt. Morálisan elfogadhatatlan, hogy engednek a cenzúrának, feláldozzák a sajtó, a szólás szabadságát, behódolnak egy zsarnok politikusnak, aki fasiszta diktatúrát épít. Ez a magatartás aláássa a Disney hitelességét és hazuggá tesz minden Disney-filmet. Trump láthatóan őszintén hiszi, hogy őt kritizálni törvénytelen. Ezért mentális képességeit és az elnöki tisztségre való alkalmasságát tekintve komoly aggodalmak merülnek fel, mert ha valaki az Egyesült Államok elnökeként nincs tisztában a sajtó szerepével és feladatával, s képtelen alkotmányos korlátokat tudomásul venni, az mentálisan nem alkalmas elnöknek. Amerika válaszúthoz érkezett, mert ha megengedi, hogy betiltsák a szólásszabadságot, és tudomásul veszi, hogy Trumpot kritizálni törvénytelen (Trumpot ismerve a történet itt nem állna meg), akkor az amerikai nép eldöntheti, hogy bolondokházának vagy Észak-Koreának tekinti-e Amerikát. Trump eljutott a falhoz, a kérdés az, hogy nekiütközik vagy nem. Az Első Alkotmánykiegészítés világosan tiltja az ilyen típusú elnöki fenyegetést. Ezzel még nyilvánvalóbb, hogy itt alkotmánysértésről van szó, nem pusztán politikai túlkapásról. A világ más diktatúráiban pontosan ilyen lépésekkel kezdődött a teljes elnyomás. Amerika szabadsága és tekintélye forog kockán. Trumpnak meg kell húzni a törvényes határt.

Diktátor tempó: Orbán a meteorológusokat, Trump a statisztikai vezetőt rúgatta ki

Magyaroknak azonnal a Tanú című film juthat eszükbe, amikor Virág elvtárs a citromról kijelenti, hogy narancs. De vannak naprakészebb párhuzamok is, mert Orbán rendszere tucatszámra termelte ki a diktatúrákra jellemző hasonló eseteket. Trump kirúgására leginkább az emlékeztet, amikor Orbán kirúgatta a meteorológusokat, mert vihart jeleztek 2022. augusztus 20-ra, de mégsem lett vihar. Ezt is szabotázsnak, politikai szándékú hamisításnak nevezték, mintha ez másképp nem történhetne meg. A kirúgás azt jelzi, hogy Amerika az átalakulás útján jár. Még nem totális diktatúra, mert akkor már nem jelenhettek volna meg valódi adatok, de az lehet belőle, ha Trump végére ér a tisztogatásoknak és mindenhol kirúgják a törvénytisztelő szakembereket. Ha nem lesz ellenállás, a következő szint már az lehet. Ami pedig a fényes jövőt illeti, elég vigyázó szemünket Kim Dzsongun diktatúrájára vetni, ahol nemcsak kirúgnak valakit azért, mert a kisvezérnek nem tetszik a valóság, hanem a legközelebbi kényszermunkatáborba küldik, esetleg ágyúcső elé kötik, mielőtt elsütik. Egy biztos, hogy Amerika nagyságát és gazdagságát nem az ilyen diktatúra alapozta meg, hanem annak az ellenkezője. A bevándorlás, a DEI, a törvénytisztelet, a demokrácia és a szabadság tette naggyá Amerikát.

Magyar politikai tisztogatással készül a hatalomra

Erre lehet számítani az államigazgatásban is. Mindenki, aki nem az ő embere, akit nem ő nevezett ki a semmiből, azt a "rendszerváltozás" jelszavával kirúgdosná. Ez Trump második ciklusát idézi, lecserélne mindenkit, aki nem feltétlenül lojális, aki nem engedelmeskedik vakon. Erre nem a rendszerváltásnak van szüksége, hanem neki: az ő diktatúrájának. A Trump-modell a centralizált személyi lojalitás, a párton belüli verseny és a nyilvános kontroll hiánya. Szakértelem helyett vak engedelmesség. Trump kormányzatában kizáró ok, ha valaki ért ahhoz, amit csinál. Egyedül és kizárólag a vezérhez való lojalitás számít. A függőség, mert a vezértől függ az állása, amit nem a szakértelmével érdemelt ki. Magyar azt akarja, hogy ne legyenek hozzáértő képviselők a "Tisza" frakcióban. Bábokat akar, akik mindent megtesznek, amit mond, semmibe nem láthatnak bele, nem szólhatnak bele, nem értenek semmihez, egyéni véleményük nem lehet. Magyar mindent parancsba ad, és azt csinál, amit akar. A hatalommal is, a pénzzel is. Kibújt a szög a zsákból. Nem a hitelesség, nem az érdemek számítanak, hanem az, hogy Magyar kontroll nélküli hatalmát és személyes anyagi érdekeit senki ne veszélyeztesse. A "rendszerváltás" jelszavával kirúgdosna mindenkit, aki demokratikus normákat követelne. Már most ezek a szempontok vezetik. Ha ez az ember hatalomra kerül, senki sincs biztonságban, aki nem engedelmeskedik. Nem a rendszerváltás jön el vele, hanem a bosszúálló, önérdek-vezérelt leszámolás ideje. De ez nemcsak az Orbán-rendszer klientúráját érinti, hanem elsősorban az ellenzékieket, mert ők demokratikus normákat követelnek, ezért az önkényuralmára veszélyesek.

A Legfelsőbb Bíróság megnyitotta az utat Trump diktatúrája előtt

Ezzel a döntéssel a Legfelsőbb Bíróság korlátozta a bírói kontrollt az elnöki önkény felett, és megnyitotta az utat az alkotmánysértő rendeletek akadálytalan bevezetése előtt. A konkrét ügy a Trump által kiadott, a születési jogon járó állampolgárság eltörlését célzó rendelet körül bontakozott ki. Bár az ítélet nem foglalt állást a rendelet alkotmányosságáról, lehetővé tette annak végrehajtását, az alsóbb bíróságok országos hatályú tiltása ellenére. Ez precedenst teremtett: a jövőben egyetlen bíró sem állíthatja meg az egész országra kiterjedően az elnöki rendeleteket, még ha azok nyilvánvalóan alkotmánysértők is. A bíróság 30 napos türelmi időt adott a szabályozás életbe léptetésére, de ezzel csupán technikai kiskaput hagyott, amely nem orvosolja a döntés súlyos tartalmi következményeit. A liberális bírák, Sonia Sotomayor, Elena Kagan és Ketanji Brown Jackson eddig példátlan keménységgel bírálták a többségi döntést. Sotomayor drámai gesztussal a bírósági padból olvasta fel az ellenvéleményét: „A mai napon megszületett jogi rendszerben egyetlen jog sem biztonságos. Ma a születési jog került veszélybe. Holnap talán már a vallásszabadság.” Hozzátette: „A Bíróság ma nem csupán a tiltó rendelkezéseket támadta meg. A jogállam eszméjét rombolta le.” Jackson bíró szerint a döntés „lényegében egzisztenciális fenyegetés az amerikai jogállamiságra nézve”. Jackson bíró azzal vádolta konzervatív kollégáit, hogy „egzisztenciális fenyegetést jelentenek a jogállamiságra” azzal, hogy lehetővé teszik Trump számára az „alkotmány megsértését”.

Trump nem Iránt, hanem a demokráciát bombázta le

Trump bejelentette, hogy az amerikai hadsereg – állítólag – végleg megsemmisítette az iráni atomprogram kulcslétesítményeit. Ez a kijelentés nemcsak katonailag, hanem politikailag is kétséges....

Sulyok Tamás lelkén szárad Iványi Gábor ügye

Iványi Gábor elmondása szerint legalább öt esetben került az ügyük az alkotmánybíróság elé, amelynek Sulyok Tamás az elnöke. Az AB valamennyi ügyüket elutasította vagy be sem fogadta. Az alkotmánybíróság Iványi Gábor ügyében Orbánt, s nem az alkotmányosságot, nem a jogot szolgálta. Iványi Gábor kálváriája nem lenne, ha van igazi alkotmánybíróság. Hasonlóan járt mindenki, aki az alkotmánybíróságot próbálta igénybe venni Orbánnal és az önkényuralommal szemben. A talár mögé elbújt Sulyok a legdurvább visszaélést követte el az alkotmánybíróság elnökeként, szemrebbenés nélkül szolgálta ki a politikai hatalmat, és asszisztált törvénytelenségekhez és politikai üldözéshez. Ennek egyik legdurvább példája Iványi Gábor és egyháza elleni jogtiprás. Sulyok Tamás a demokratikus jogállamban elkövethető legdurvább visszaélést követte el, amikor éppen az alkotmánybíróság szerepében nyújtott támogatást az alkotmányellenes jogtiprásokhoz. Az Iványi Gábor egyházával szembeni üldöztetésre sem kerülhetett volna sor enélkül.

Nem bánt a bácsi, de aki ellenkezik, az feljelentette magát, mert magyar ember nem ellenkezik

Itt van a lánczos kutya elásva: a nagy trükk az, hogy nem szervezik az SZVH alá a polgári és egyéb titkosszolgálatokat, rendőrséget, ügyészséget, nem csinálnak belőle formálisan titkosrendőrséget, de mégis az lesz, csak nem egy szervezeten belül. Ez a szokásos látszat, amire hivatkozni lehet, a valóság pedig az, hogy ez egy minden felett álló titkosrendőrség. Lánczi megnyugtatott mindenkit, hogy egyedülálló hivatala nem hatóság, hanem elemzi és értékeli a más hatóságoktól beérkező információkat. Magyarul, ők csinálnak majd belőle kampányt, indítanak lejárató akciókat, feketítenek be bárkit, aki kritizálni meri ezt a hazug mocskos, fasiszta és náci tolvajbandát. Ami büntetőüggyé is válhat a törvény alapján. Lánczi máris attól tart, hogy a Gestapóhoz és az ÁVH-hoz hasonlítható fasiszta szervezetét próbálják majd megfélemlíteni, de ezt ő nem engedi. Nincs is itt oka félni senkinek, csupán a "szuverenitásvédelmi hivatalnak". Nem bánt a bácsi, ezt üzeni az új ÁVH-főnök. Azoknak van csak félnivalójuk, akiknak van valami a fülük mögött. Ha ilyen vagy, magadra vess.

Orbán az Év Szuverenitást Sértője, nála jobban senki nem sérti mások szuverenitását

A fasiszta és náci szuverenitás ellentéte a liberális demokrácia, a jogállam, mely korlátozza a fasiszta és náci vezér diktatúráját, tiltja annak létrejöttét, megkérdőjelezi annak alapját. Ezért a fasiszta és náci "szuverén" legfőbb ellensége a liberalizmus, s annak képviselői, főleg a zsidók, akiknek a liberális demokráciát tulajdonítják, mint zsidó trükköt. A náci szuverén a nemzeti identitástól elválasztja a liberális, demokratikus elveket és jogokat. fasiszta és náci nemzeti identitástól idegennek minősíti a liberális demokratikus jogokat. A fasiszta és náci szuverenitásvédelem elválaszhatatlan az antiszemitizmustől, a lényege a zsidógyűlölet, az uszítás és a gyűlöletpropaganda, mert a demokráciától, jogtól elszakított nemzeti identitás útjában mindig a zsidók állnak, akik nem azonosulnak a fasiszta és náci önkényuralmi rendszerekkel. A szabadság, a jogállamiság, egyéni jogok, emberi méltóság és szabad verseny jórészt a zsidóság biblikus világképéből és szellemiségéből következik. Ezért mindenféle kódszavak és hazudozás ellenére, a világ visszatért a 20. századhoz, és az alapvető harc, a konfliktus a felvilágosodás, a liberalizmus, a demokrácia és a fasizmus, a nácizmus között zajlik, amit most legdivatosabban "szuverenitásvédelemnek" neveznek a fasiszták és a nácik. Mintha a szó eredeti pozitív értelmében veszélyeztetné a szuverenitást bárki, miközben a fasiszta és náci vezér korlátlan uralmának veszélyeztetéséről van szó.

Már a törvény kritikája is sérti a „szuverenitást”

A szuverenitásvédelem kiterjed a szuverenitásról szóló vitára is. Már az is a szuverenitást sérti, ha valaki tisztázni akarja a szuverenitás fogalmát, a szuverenitásvédelmi hivatal nem tisztázott jogait és hatáskörét, a jogorvoslat lehetőségét. Ha felveti, hogy sajtó munkájával miért is sértené egy ország szuverenitását, mivel azzal sokkal inkább az országot védi. A hatalommal való egyet nem értés, a kritika, az ellenvélemény önmagában is sértheti a szuverenitásvédelmi törvényt, ami nonszensz, hiszen ez maga a sajtó szerepe, feladata és funkciója. Az ellenvéleményt elég idegen érdekűnek bélyegezni, és a hivatal titkoszolgálati és rendőri eszközöket vehet igénybe, nyomozhat szerkesztőségekben, üldözheti a sajtót. Egy érdekvédelmi egyesületnek alapvető feladata, hogy felszólaljon ez ellen, de jellemző az, hogy már az ilyen felszólalás is a szuverenitást veszélyezteti, hiszen megkérdőjelezi a törvény jelenlegi formáját és helyes voltát, ami a hatalom szuverenitásának mond ellent. Nincs gúny abban, hogy a megkérdőjelezhetetlen szuverenitás önkényt, diktatúrát jelent.

Orbán demokráciája: „a parlament majd leszavazza”

Demokratikus jogállamban a hatalmi ágak szétválasztása létezik, a törvényhozó parlament nincs a kormány alá rendelve, hanem fordítva. A parlament részeként az ellenzék is felette áll és ellenőrzi a kormányt. Magyarországon ez fordítva van, a kormány a parlament felett áll, s mivel Orbánnak semmi más korlátja sincs, valójában a parlament Orbán alá rendelt. Orbán arra használja a csaló választással létrejött, a mindenkori abszolút többségben levő "fideszes" parlamentet (azért idézőjelben, mert a Fidesz is csak egy fikció, nem egy párt, hanem Orbán egyik kamu szervezete, amely azt csinálja, amit ő akar), hogy törvényes és demokratikus látszatot adjon az önkényuralmi döntéseinek. Hitelesíti vele saját magát. Demokráciában egy kérdést a parlament elé utalnak, amely hosszas tárgyalások után a témáról demokratikus döntést hoz. Jogállamban még egy frakció sem parancsra szavaz, mert a képviselők rendelkeznek bizonyos szuverenitással, a szavazóiknak elszámolással. Magyarországon Orbán jelöli ki őket, és az utasítása szerint szavaznak. Ez a diktatúra.

Az Európai Unió Orbán és Putyin foglya lett

Az EU-nak éppen abban kellene engednie, ami a lényege. Ha megnyitja a pénzcsapot, saját értékeiről mond le, ez is Orbán célja. Jogállamnak minősít egy nyilvánvalóan önkényuralmi rendszert, feladja a felvilágosodás értékeit, és legitimál egy fasiszta diktatúrát. Ezzel saját alapjait kérdőjelezi meg. Ha egy ország meghasonlik magával, az elpusztul. Ha az EU lemond a felvilágosodás értékeiről, ha zsaroló bűnözőnek engedve, jogállamnak minősít egy primitív diktatúrát, akkor elpusztul. A zsarolónak pedig azon kívül, hogy pénzt szerezzen (mert szétlopta és csődbe vitte a saját országát), épp ez a célja: bebizonyítani, hogy az EU-nak nincsenek értékei, hogy pusztulásra van ítélve a liberális demokrácia. Ha az EU-nak nincs más kiútja, mint engedni a zsarolásnak, akkor ki kell mondania, hogy Orbán fasiszta diktatúrájának, Európa új Hitlerének foglya lett. Akkor előbb erre a helyzetre kell megoldást találnia, a zsarolót kiiktatnia, saját értékeit megőriznie, és győzelemre vinni. Nem Putyin láncos kutyájának, egy primitív tolvaj fasiszta bűnöző zsarolásának engedni.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékönkény