2025, december4, csütörtök

Tag: Orbán-rendszer

Nyílt levél Magyar Bálintnak Magyar Péter ügyében

Akik élenjártak az elvhűség és a magasabb erkölcsiség megtagadásában, felelősek Orbán rendszerének létrejötte miatt. Ennek az iskolának a képviselői egyenként beazonosíthatóak, mint Magyar Péter támogatói. Elvtelenségükkel és immoralitásukkal Orbán után egy másik populista szörnyeteget szabadítottak az országra, aki az aljas, rohadt, elnyomó, és a népét kifosztó rendszert egy aljas, rohadt, elnyomó, és a népét kifosztó rendszerrel váltaná fel. Jó fa jó gyümölcsöt terem, rossz fa rossz gyümölcsöt terem. Ti azt akarjátok elhitetni újra az emberekkel, hogy nincs szükség jó fára, a rossz fa is teremhet jó gyümölcsöt. Az elvek és a magasabb erkölcsi normák azt mondják, hogy Magyar Péterből csak másik diktatúra nőhet ki. Ezen a fán már most rothadt minden gyümölcs. De ti megetetnétek velünk. Nem tanultatok semmit saját pártotok bukásából és megszűnéséből. Mi benneteket is elvek és magasabb erkölcsi megfontolások miatt követtünk, mert mi azt hittük, hogy ti is ilyenek vagytok. Tévedtünk. Viszont mi abba az aljas, rohadt, elvtelen és erkölcsi érzék nélkül való romlott állapotba nem követünk benneteket, ahova ti jutottatok. Mi nem fogunk támogatni egy újabb aljas, rohadt, elnyomó, a népét kifosztó rendszert. Ha mi utáljuk az Orbán-rendszert, akkor nem tudunk Magyar Péterre szavazni, aki ugyanaz. Ha ti Magyar Péterre szavaztok, akkor Orbán Viktorra szavaztok. Kettős értelemben is. Mert Magyar soha nem fogja legyőzni Orbánt, hanem újabb négy évre bebetonozza. Viszont jól keres rajta, mert elvei és erkölcsi normái neki sincsenek. Ha egyszer pedig ölébe hullana a hatalom, Orbán-rendszerét hosszabbítjátok meg, durvább formában, másik húsz évre. Egy  aljas, rohadt, elnyomó, a népét kifosztó, Putyinnak behódoló rendszert hoztok létre. Magyar Péterrel olyan szereplőt hoztatok be a közéletbe, aki meglovagolja az Orbán-ellenes hangulatot, de személyével megosztja az ellenzéki tábort. Mert a valóban demokratáknak a Magyar által képviselt ideológia és "rendszerváltás" (hiánya) elfogadhatatlan. Hiába akarod rákényszeríteni az országot, hiába fenyegetőzöl, hiába hülyézel, ez az ember taszító. Ezért annyi Orbán-ellenes szavazó sem lesz, amennyi lehetne. Mindennél nagyobb bukás lesz.

Miért hallgat Magyar Péter Iványi Gábor ügyéről?

Létezhet-e "modern és élhető Magyarország" Iványi Gábor erkölcsi és anyagi rehabilitációja nélkül? Lehet-e hiteles vezetője az országnak az, aki a legerősebb ellenzéki párt vezéreként nem emeli fel a szavát Iványi Gábor koncepciós pere ellen, aki az ezerféle ígérgetés mellett nem ígéri meg: rendezi az Iványi Gáborral szemben fennálló erkölcsi és anyagi adósságot? Nyilvánvalóan nem. Ez a hitelesség próbája. Ennek az országnak igazi szellemi vezetője, példaképe és jobbik énje nem Magyar Péter, hanem Iványi Gábor. Akiben van alázat és tisztelet, az nem magát helyezi a középpontba, hanem az idős embert, az üldözöttet emeli fel. Ha Magyar ennek az országnak "felkent" vezetője lenne, ezt tenné. De nem az. Orbán igazi ellentéte és ellenfele, az ellenállás valódi jelképe a kis metodista egyház nagy szívű lelkésze, az árvák és özvegyek, betegek, szegények, hajlék nélküliek, megvetettek és üldözöttek, jogfosztottak, becsméreltek segítője. Nem - a ki tudja honnan való - milliárdok felhasználásával kampányoló, saját korlátlan hatalmát építő fideszes Magyar Péter. Iványi Gábor az, aki egész életében a zsarnokság, elnyomó politikai hatalmak ellen harcolt, aki soha nem volt híve sem a kommunista, sem a fasiszta rendszereknek. Nem szolgált ki egyetlen diktatúrát sem, aki mindig különbséget tudott tenni jó és rossz, igaz és hamis között, s mindig a jó és az igaz oldalán állt. Ő az, aki a valódi üldözött, nem Magyar Péter. Jellemző, hogy amikor Orbán a tömeggyilkos orosz hordák által megtámadott Ukrajnát és az ukrán népet gyalázza, ellenük szít gyűlöletet, akkor Iványi Gábor botra támaszkodva az ukrán embereknek visz segélyt, kifejezve szolidaritását, akiknek lehet, hogy több van, mint neki. De erkölcsi kötelessége melléjük állni. Mindig ott van, ahol lennie kell.

Magyar bizalmi ember volt Brüsszelben, nem megfigyelték, hanem ő figyelt meg másokat

Magyar Péter az Orbán-rendszer egyik legmegbízhatóbb embereként ideológiailag ma is a Fidesz oldalán áll. Nem számított belső ellenségnek, akit meg kell figyelni. Ellenkezőleg, a sajtóban is megjelent hírek szerint a munkatársakat ő "figyelte meg" és ő terrorizálta. A Fideszből való távozása után is azokat a hamis állításokat hangoztatta, amivel megbízták. Brüsszelben az Orbán-rendszert jogállamnak állította be. A rezsim megbízható embereként és hűséges alattvalójaként meggyőződésből végezte a feladatát. Magyar Péter feladata Brüsszelben a kormánypropaganda terjesztése és Brüsszel lejáratása volt. Ez tökéletesen beleilleszkedett az orosz érdekeket védő magyar narratívába. Egykori brüsszeli munkatársa szerint Magyar megfigyelte őket és jelentett róluk Gulyás Gergelynek. A volt munkatárs egy ellenzéki értelmiséginek azt állította, hogy Magyar listát állított össze Gulyás Gergely számára, hogy az állandó képviselet tagjai közül ki olvas, idéz "ellenséges" médiát: ÉS-t, Magyar Narancsot. A listát nyilvánosan adta át Gulyásnak állománygyűlésen. Magyar nemcsak bizonyíték nélkül és megalapozatlanul próbálja beállítani magát az Orbán-rezsim által megfigyelt célszemélynek. Próbálkozása inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyar Péter a diktatúra hűséges komisszárja és "önkéntes besúgója" volt Brüsszelben.

Egy politikus bizonyíték nélküli gyanúsítása nem államellenes bűncselekmény

E ponton szeretnénk leszögezni, hogy egy kormány leváltásának szándéka, s egy politikai párt uralmának megkérdőjelezése nem államellenes bűncselekmény. Nem az ország ellen irányuló ellenséges cselekmény, hanem a politikai ellenzék törvényes feladata és joga. Ha az a párt ráadásul törvénytelen rendszert épített fel, akkor alkotmányos kötelesség. Az államellenes bűncselekményt nem a Semjént pedofilozó ellenzék követte el, hanem az Orbán-banda 2010-ben: a választás eredményének fülkeforradalommá való minősítésével, a NENYI-vel, a NER meghirdetésével, a politika rendszer megváltoztatásával, az Alkotmány önkényes megsemmisítésével és a Fideszre írt, nem jogállami alaptörvény elfogadásával. Ezért az Orbán-rendszer megdöntése minden magyar polgár alkotmányos kötelessége. Ha valaki ezt hirdeti, az nem államellenes bűncselekményt készít elő, hanem az államellenes bűncselekmény elkövetőivel szemben lép fel. De ennek módszere nem egy Semjén elleni bizonyíték nélküli pedofilvád. Egy ilyen vád főleg nem államellenes bűncselekmény. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy Semjén nem azonos a magyar állammal. Főleg nem az alkotmányos renddel, de a törvénytelen hatalmat gyakorló kormánnyal sem. Semjén a pedofilvádat tekintve magánember. Az ellene megfogalmazott vád nem a kormány elleni, s főként nem az alkotmányos rend elleni támadás. Ez a vád a saját személyére irányult. Semjén nem az Atyaúristen, hanem egy közhivatalt lát el, a vele szembeni jogsértés esetén az igazságszolgáltatásnak ugyanúgy kell eljárnia, mint mindenki más ügyében. Ebben az esetben egy személyiség jogsértés (jóhírnév megsértése) történt, esetleg rágalmazás és az elhangzott gyanúsítás súlyossága miatt becsületsértés. Emiatt perelhet, tehet feljelentést.

A Szent István-program a rendszerváltást kerüli meg

De a program a lényeg helyett mellékes, másodlagos ügyeket sorol fel, amelyek Orbán rendszerében is bárhol elhangozhatnának (oktatás, egészségügy, energia, családpolitika). Ez a program a rendszerváltás megkerülésének programja. Nincs az országnak jogállami alkotmánya, nincsenek független intézményei, de Magyart az aszályhelyzet érdekli. Vicc. Közhelyek mellett ordas hazugságokat is elrejt a programban, miszerint 2035-ig tartana megszüntetni az orosz energiafüggőséget. Egész Európa egy éven belül megoldotta. Már aki akarta. De teljesen felesleges elemezni ezt a "gumicsont" programot, mert nevetséges, komolytalan, légből kapott üres ígérgetés halmaza, hogy senki ne gondoljon a lényegre. Magyar úgy ígérget, mint az életük végéig hivatalban maradt tanácselnökök. Az ígéretei erősen közelítenek a Kutyapárt vicces és önironikus ígéreteihez, a különbség annyi, hogy míg a Kutyapárt örök életet, Magyar 80 éves várható élettartamot ígér. Mi alapján ígéri? Orbánhoz hasonló a határidők meghatározása, hogy semmit ne lehessen számonkérni. Arról nem beszélve, hogy Magyar milyen alapon és milyen jogon akarja megmondani 30 évre előre, hogy milyen legyen Magyarország? Mi köze hozzá? Ha megválasztják, négy évre választják. Az egyik hazugsága az, hogy csak két ciklusban lehet valaki miniszterelnök. De a program alapján ő is egy emberöltőt kíván egyeduralkodóként a hatalomban tölteni. Mint mondta, "nem négy évre, hanem egy nemzedéknyi időre, sőt, amennyire lehet, minél messzebbre" szólóan hirdette meg "új Szent Istvánként" a programot. Itt van egy újabb államalapító király. Magyar még a hatalom közelébe sem került, de már egy nemzedéknyi időre meg akarja határozni Magyarország jövőjét. Ki kérte erre? Milyen jogon? Nem az övé. Mi azt gondolnánk, hogy ez nem egy ember, hanem egy ország feladata. A politikai vezető feladata az, hogy ehhez a jogállami kereteket megteremtse. Aztán majd az ország lakosai eldöntik, milyen országot akarnak és milyen országot építenek szabadon. Megint egy zseni uralkodó akarja boldoggá tenni a nemzetet, hogy helyettük eldönt mindent. Ez Orbán 2.0.

Mi az oka, hogy Fleck Zoltántól félnek, Magyar Pétertől nem?

Ebből logikusan következik, hogy nem lehet egyszerre Fleck Zoltánt és Magyar Pétert is védeni (támogatni és mellettük kiállni), mert Magyar Péter támogatása Fleck Zoltán teljes elutasítása és fordítva. Aki ezt tagadja, az - nyersen, de igazul fogalmazva - hazudik. Ezt a kérdést nem lehet elodázni sem, nem lehet letagadni sem. Mert ez a lényeg. Ezért ül mindenki fordítva a dakota lovon, mert Magyar Pétert csak akkor lehet támogatni a választáson, ha az ország nem a forradalmi változásokkal járó demokratikus jövőt, hanem a Magyar által garantált fideszes folytonosságot akarja. Azt nem lehet, hogy majd előbb őt választják meg, aztán majd akkor lehet dönteni a jövőről. Akkor már nem lehet. Magyarország jövőjéről most döntenek azok, akik Magyart támogatják és nem támogatják. Akik Magyar Pétert támogatják, azok a forradalmi változás nélküli, az alaptörvény által lefektetett fideszes jövő mellett döntenek. Akik pedig azt nem akarják, azok Magyart nem támogatják. Se Orbánra, se Magyarra nem szavaznak, mindkét fideszes jövőt elutasítják. Magyar támogatása ezt jelenti: a Fleck Zoltán által vázolt rendszerváltó fordulat, valójában a demokratikus jövő elutasítását. Mert az alaptörvény mellett nem lehet demokratikusan kormányozni. Ha Magyar nem törli el az alaptörvényt, akkor nem is akar demokratikusan kormányozni. Ez ilyen egyszerű. Fleck Zoltán mondja ezt, mi továbbvisszük a gondolatát. Ez azt is jelenti, hogy Magyarnak nincs szüksége kétharmadra, mert kétharmad ahhoz kellene, hogy forradalmi változásokat, az alaptörvény eltörlésével rendszerváltást hozzon létre. Ha enélkül, mégis kétharmadot kapna, az a változatlanul hagyott, antidemokratikus önkényuralmi rendeszeren belüli korlátlan hatalmat, diktátori felhatalmazást jelentene.

Tusványos után nincs több illúzió: Orbán marad

A legnagyobb pusztítás, ami tragikus reménytelenségre ad okot, az lesz, amit Magyar az ellenzékben okoz. Veszít, de nem tűnik el. Fanatikus híveivel elhiteti, hogy a vereségének okai azok a baloldali, liberális ellenzéki pártok voltak, amelyek még nem szűntek meg, és azok a baloldali és liberális szavazók, akik fideszes önmagára képtelenek voltak szavazni. Így az ellenzékben a szakadás még nagyobb lesz, ami feneketlen gyűlölettel párosul. Mert Magyar a csalás mellett leginkább az ellenzékre fogja a vereséget, holott arról leginkább ő maga tehet. De akik elhiszik, hogy nyertek volna, ha minden ellenzéki Magyarra szavaz, a szélsőjobboldalt meghaladó gyűlölettel támadnak majd azokra, akik elvszerűek maradtak. Magyar Orbán és a rogánista propaganda eszközeivel állít bűnbakokat, irányítja rájuk hívei engesztelhetetlen és irracionális gyűlöletét, akik Magyar Péter és hazugságai miatt korábbi barátaikat, esetleg egykori párttársaikat, a velük azonos elveket valló ellenzékieket fogják magukból kivetkőzve gyűlölni. Magyar így akarja elpusztítani őket, akik nem álltak mellé. Magyar akkor is elveszítené a választást, ha demokrata és rendes ember lenne, ha minden ellenzéki rá szavazna. Mert Orbán dönti el, hogy ki nyerhet, ki nem, ki kormányozhat, s ki nem, ahogy Tusványoson megmondta. De Magyar önmagát mentve, azokat teszi felelőssé, akiket ő maga tartott távol a szavazástól, vagy riasztott el, hogy rá szavazzanak. Mert Magyar Péter tipikusan olyan ember, s olyan "politikus", akire demokrata nem szavaz. Írják a sztárcsinálói, hogy "nem kell szeretni, csak nyerje meg a választást", de normális demokrata azt is tudja, hogy olyan ember, akit nem lehet szeretni, akkor sem nyerné meg a választást, ha lehetne. Mert a legfontosabb, amivel nem törődnek, hogy miért nem lehet szeretni. Pedig ez a döntő.

Bartus László: Miért nem Karácsony?

Ott tévednek Magyar Péter támogatói (akik nem hajlandóak tudomásul venni, hogy Magyar mindennél jobban utálja őket, szóba sem áll velük), hogy nemcsak az számít, hogy valakire lehessen szavazni Orbán ellenében, s Orbánt valaki legyőzze, hanem az is, hogy ha Orbán megbukik, kinek a kezébe adják az ország sorsát. Hatalmas tévedés, hogy Magyartól megszabadulnak. Mi biztosak vagyunk abban, hogy Magyar soha nem fogja választáson legyőzni Orbánt, már csak azért sem, mert akik a Pride-on vonultak, soha az életben nem fognak rá szavazni. Karácsony az ő gondolataikat mondta ki: "Mi nem fogunk akárkire szavazni a hatalom ellenében. Azt fogjuk támogatni, akitől joggal várható, hogy Magyarországot újra a közös otthonunkká teszi." Ez pedig nem Magyar Péter. Ellenkezőleg. Magyar az utolsó, akitől ez várható. De abban is biztosak vagyunk, hogy az Orbán-rendszer hanyatlása nem ideiglenes. Közeledik a véghez, amihez Magyar Péternek semmi köze nincs, de a hatalom a kezébe kerülhet. A szabadság helyett kezdődhet elölről a harc egy másik pszichopata diktátorral, egy gátlástalanabbal. Mi szükség erre? Magyar nem magától lett tényező. Magyarból politikust csináltak. Addig valaki, amíg ezt a támogatást megkapja azoktól, akik a tömegeket minden ellene szóló érv ellenére mögé állították. Akik elhitetik azokat a hazugságokat, hogy Magyar maximalizálja a szavazatokat, elkerüli Orbán csapdáit, amikor valójában csúf önmagát adja. Magyarról hazudni kell. Ha hatalomra kerül, tőle és a rendszerétől félni kell. Karácsony ezzel szemben az, akinek látszik. Nem korrupt, nem fasiszta, nem pszichopata, őszinte és nem hatalommániás. Legfőképp pedig egy demokrata, aki valóban szabad országot jelent, ahol az állam nem nevel, nem vesz el mindent, hanem a civil társadalom építi az országot.

Az is szégyen, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről ki kell rúgni egy „ellenzékit”

Ha más nem, akkor Ruszin-Szendi Romulusz teljesen világos, egyértelmű és jogos kirúgása bizonyítja, hogy ez a fideszes pártállam káderképzője, ahol a diktatúra kiszolgálóit képzik, akik működtetik Orbán aljas és törvénytelen önkényuralmi rendszerét. Egy demokratikus ellenzéknek a "közszolgálati egyetem" a gyűlölt ellensége, nem az utánpótlása. Ezen az egyetemen Orbán illiberális fasiszta rendszerének agymosott pártkatonáit, a pártot szolgáló alkalmazotti, állami apparátusi réteget képzik, a megdöntött alkotmányos rendet felváltó pártdiktatúra lojális kiszolgálóiként, a jogállamiság és a demokrácia ellenségeiként. Tisztességes ember ezt a rendszert nem szolgálja, az államapparátusban nem vesz részt. Az pedig, hogy Ruszin-Szendi Romulusz a Fidesz janicsárképzőjén tanított, onnan nem is távozott, hanem úgy kellett kirúgni, önmagában egy szégyen, és kizáró ok, hogy valaha az ellenzékben pozíciót töltsön be, hacsak az "ellenzékben" nem, idézőjelben, amivé Magyar a volt demokratikus ellenzéket teszi, amely összefér az orbánista janicsárképzéssel. Csakhogy ez nem ugyanaz az ellenzékiség, amely az Orbán-rendszer kezdetétől létezett, ez már nem demokratikus ellenzék, amely a jogállam, a demokrácia, a felvilágosodás, plurális pártrendszer, a köztársaság, a világnézetileg semleges állam híve, hanem a diktatúra belső rivális ellenzéke. Magyar Péter a valódi demokratikus ellenzékiséget elpusztította.

Magyar két évre lebénítja az ellenzéket, utána elveszíti a választást, és mindent ráken a baloldalra

Ha Magyar elfogadja a választás feltételeit, lehet tudni, hogy csak a parlamenti helyekre és az állami pénzre hajt, ami ezzel jár. Ezt akarja maximalizálni, elsősorban az ellenzékiek teljes kiszorításával. Orbánnal szemben csak arra vár, hogy megbuktassa magát. A biológia is az ő oldalán áll, azt várja, hogy csak egyedül legyen ott, amikor Orbán kibukik a székből. Azt könyedén lekezeli, hogy minden ígérete ellenére nem nyeri meg a 2026-os választást. Nem kell mást tennie, csak fanatikus híveinek rámutatni a baloldaliakra, liberálisokra, akik megmaradtak Orbán és a fasiszmus ellenzékének, nem veszítették el a normális eszüket, nem gondolják, hogy Orbánt egy nála is rosszabbal kell leváltani, nem hiszik, hogy Magyart az életben le lehet váltani, ha egyszer megkaparintja a hatalmat, ezért nem szavaztak rá. Magyar felkorbácsolja frusztrált rajongóiban a gyűlöletet azok iránt, akik nem magyaristák. Ők lesznek okai annak, amit már most lehet tudni: szélhámosság Magyar minden ígérete, soha egy pillanatig sem volt esélye arra, hogy Orbánt választáson legyőzze, úgy pedig főleg nem, hogy kettévágja az ellenzéket, meg akarja semmisíteni a baloldalt. Ezért soha senki nem okozott annyi kárt, mint ez a nárcisztikus pszichopata, a hívei pedig összetehetik a két kezüket, ha nem hull ölébe a hatalom, és nem ismerik meg az igazi Magyart, a diktátort.

A NER-t nem lehet lépésről lépésre lebontani

A Magyarra szavazó 1,3 millió emberből nem ő csinált ellenzékit, hanem ezek az emberek Orbán ellen voltak nélküle is, ő azt a reményüket fejezte ki, hogy valaki képes választást nyerni, mert az ellenzéki pártoktól ezt már nem remélik. Magyar ezt a hazugságot tartja életben, elhallgatva az igazságot, hogy Orbánt választáson legyőzni nem lehet, mert ennek lehetőségét már felszámolta. A rendszer cseppet sem változott, és a hatalmon kívül álló Magyarnak semmi lehetősége nincs arra, hogy a rendszerből egy téglát is kivegyen. Nem lehet lépésről lépésre kívülről lebontani a NER-t. A NER-t csak egycsapásra lehet megszüntetni, nem lépésről lépésre. A "lépésről lépésre" azzal fenyeget, hogy megmarad Orbán rendszere, s Magyar azzal hiteget mindenkit, hogy majd "lépésről lépésre" változik meg a rendszer, esetleg a Fidesz túléli. Amíg ezt a hazugságot elhiszik neki, addig jól megél belőle. Átvert mindenkit az Európai Parlamentbe való beüléssel is, a választást simán elveszíti 2026-ban. De más lesz majd a felelős, a Gyurcsány, és mindenki, aki undorodik tőle és nem szavaz rá. Viszont beül majd a diktatúra parlamentjébe, és lenyúlja azt a pénzt, amit a mostani ellenzéki pártoktól elvesz.

Magyar programja a Fidesz-uralom reformja

A leghangosabb röhögést értelmes emberek társaságában az váltja ki, amikor Magyar akarja betiltani a propagandát. Magyar Péter maga a propaganda, a rogáni mestermű, a két láborn járó populizmus, demagógia és hazugság, a Fidesz elszabadult terméke. Kíváncsiak leszünk arra a független közmédiára, amely Magyar uralma alatt működne, aki a legkisebb ellentmondást, kritikát nem tűri, minden vita alól kibújik, csak kinyilatkoztat. Aki az ellenfeleit meg akarja szüntetni és semmisíteni, akinek Dezső András propagandista. Jön a szöveg a családtámogatásokról, ezeket már ismerjük, javasoljuk Novák Katalint felkérni szakértőnek. Jön az uszítás a multik ellen, "felülvizsgálja" a devizahitelesek ügyét, ami egy nagy bullshit, ahogy az is, hogy visszahozza a kata-adózást. Kell majd a pénz. Ja, a falurehabilitációs program nem hiányozhat, ott is vannak szavazók. Az ügynökakták nyitottak, arra jogosultak számára elérhetők, akik bármit nyilvánosságra hozhatnak. De azt például nem tudjuk, hogy az orosz titkosszolgálat hol van beépülve, és ő mitől oroszpárti.

A Momentum sem érti a „Magyar-jelenséget”, súlyos identitásválság jelei mutatkoznak

A Momentum is megtartotta a kampányindítóját, amelyen nyíltan beszéltek az ellenzéki oldalt megosztó, de  Fideszt nem befolyásoló, ám az ellenzéki pártoktól szavazókat szerző Magyar-párt...

Az elnökválasztás bojkottja az első, ami megvonja Orbántól a legitimitást

Nem vesz részt az ellenzék Orbán elnökválasztási bohózatában, nem állít ellenjelöltet, mert kizárólag csak a közvetlen elnökválasztás demokratikus, az biztosítja a köztársasági elnök alkotmányos...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékOrbán-rendszer