2024, április20, szombat

Tag: Orbán-rendszer

A Momentum sem érti a „Magyar-jelenséget”, súlyos identitásválság jelei mutatkoznak

A Momentum is megtartotta a kampányindítóját, amelyen nyíltan beszéltek az ellenzéki oldalt megosztó, de  Fideszt nem befolyásoló, ám az ellenzéki pártoktól szavazókat szerző Magyar-párt...

Az elnökválasztás bojkottja az első, ami megvonja Orbántól a legitimitást

Nem vesz részt az ellenzék Orbán elnökválasztási bohózatában, nem állít ellenjelöltet, mert kizárólag csak a közvetlen elnökválasztás demokratikus, az biztosítja a köztársasági elnök alkotmányos...

A pedofil-ügy végső oka az Orbán-rendszer

Ez egy rendszer, amely nem tud hibázni, mert úgy van összerakva, hogy mindennek az ellenkezője igaz, mint amit mondanak. A társadalom fölött élő NER-arisztokrácia semmit nem törődik az országgal, semmit nem számít senkinek az élete. Azzal törődnek, hogy az Orbán hatalmát biztosító propaganda az emberek gondolkodását uralja, és azokat minden önállóságuktól megfossza. Mert aki az emberek gondolkodását uralja, ugye, azé a hatalom. A pedofília és annak eltussolása szükségszerű eleme és következménye a rendszernek. A rendszer lényegéből fakad. Ahogy az ország csődbe menetele, a kultúra lepusztítása, a civil élet és civil társadalom megfojtása, az alapvető szabadságélmény felszámolása, a gyűlölet, a kevélység, az önimádat, mindenki becsmérlése és a megszégyenülés is az. Mindent egy emberért, minden egy ember miatt van. Mindenki egyért, és az az egy önmagáért. Amíg ez a rendszer van, amíg minden Orbán Viktor személyes céljait szolgálja, amíg neki korlátlan hatalma van, amíg mindenkit eltaposhat, addig ez nem változik meg. S az ország csúszik bele az Orbán által megásott sírgödörbe. A barátokból ellenséget csinált, a magyar karakterrel azonosította saját pszichopata természetét, mindenkivel megutáltatta az ország népét is, amely nem tesz ellene semmit. Az elsöprő, erőszakos propaganda alatt kivár.

Magyarországon az infláció tartósan háromszorosa az uniós átlagnak

Az Eurostat adatai szerint az arányok semmit nem változnak. Magyarországon háromszor akkora az infláció továbbra is, mint az Európai Unióban. Ez azt mutaja, hogy...

„Orbán-Gyurcsány” rendszer nincs, csak Orbán-rendszer van

Elhamarkodottan dicsértük Keresztény Zoltán magyar állampolgárt, aki az 1956-os forradalmat lefasisztázó orosz történelemtankönyv miatt befóliázta a Fidesz és a Gazprom által felújított szovjet emlékművet....

Prostitúcióra késztettek pszichiátriai betegeket

Ken Kesey "Száll a kakukk fészkére" című regénye és az abból készült Oscar-díjas film összességében egy fikció, de minden jel szerint meg sem közelíti a szentgotthárdi pszichiátriai intézetben zajló állapotokat. A kiirthatatlannak mondott ágyi poloskák élve zabálják fel az otthon lakóit, akik a rabokhoz hasonlóan egyenruhát viselnek, nehogy megszökhessenek ebből a földi pokolból, s közben a betegek olyan kevés költőpénzt kaptak, hogy az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Kelet-Európa Alapítvány jelentése szerint legalább tíz éve prostitációval egészítették ki azt.

Nemváltásra ösztönző döntést hozott a veszprémi bíróság

Veszélyben a magyar óvodások, a Veszprémi Törvényszék ítélete szerint transz nőknek is jár a „Nők 40” elnevezésű kedvezményes nyugdíjazási lehetőség. Fennáll a veszélye, hogy...

Hétfőn az Amerikai Népszava oknyomozó riportja az Orbán-rendszer titkos működéséről

Hétfőn az Amerikai Népszava az Orbán-rendszer rejtett és titkos működéséről szóló oknyomozó riportot közöl. Részlet a cikkből: "Ha megkaparjuk, félelmetes összefüggések tárulnak fel. Nem...

Magyarország jobban járna, ha lemondana az EU soros elnöki tisztéről

Ha nem rotációs alapon töltenék be a tagországok az EU Tanácsának soros elnöki tisztségét, még csapdát is sejthetnének a NER korifeusai. Ebben a tisztségben ugyanis elkerülhetetlen lenne az illiberális Orbán-rezsim és az Európai Unió értékrendjének ütközése, s olyan erővel lenne nyilvánvaló a kontraszt és a kibékíthetetlen ellentét, hogy az alapjaiban kérdőjelezné meg Magyarország uniós tagságát. Különösen, ha Orbán még arra is akarná felhasználni a soros elnöki tisztségét, hogy képviselje és népszerűsítse az illiberális rendszerének álláspontját. Erre pedig nagy esély van.

A Mazsihisz elesett, az új elnök Leningrádban végzett katona, aki a NER-t szolgálta

A Mazsihisz valójában ezen a tisztújításon már elesett. Grósz Andor programbeszédének az a része is megerősíti ezt, amelyben azt mondta, hogy "a Mazsihisz alapvető érdeke, hogy ne politikával, vagy öncélú 'lájkvadászattal' foglalkozzon, hanem tíz év után végre ismét vallási szervezetként működjön". Ezt Köves Slomó sem mondhatta volna szebben, aki azzal vádolta szintén a kormánytól független és az önálló vélemény jogát - némiképp - megőrző Mazsihiszt, hogy baloldali és liberális politikát folytat, nem a hitélet megújítására fókuszál, mint ő. Kövesnek a zsebében van a hite.

Kislányokat is megerőszakoltak Böjte Csaba gyermekotthonaiban

Újabb súlyos visszaélésekre derült fény a Böjte Csaba által vezetett erdélyi gyermekotthonokban. A tavaly kirobbant pedofil botrány, melynek során kiderült, hogy egy "nevelő" tíz...

Amerikának és a NATO-nak van köze ahhoz, ami Magyarországon történik

Amerikának joga van tisztázni, hogy Magyarország kinek az oldalán áll. Az amerikai nagykövetnek kötelessége képviselni az amerikai érdekeket és az amerikai értékeket, valamint a NATO érdekeit. Szijjártó el van tévedve, amikor azt képzeli, hogy az Egyesült Államok nem kérheti számon Magyarországtól a fegyvertársi hűséget, s nem vetheti Magyarország szemére az ellenséges propagandát,  Amerika, a Nyugat és a NATO ellenségeivel való összejátszást. Mert Orbán az oroszoknak dolgozik, ez nem vitás. Ezt pedig csak megerősítik az ilyen pökhendi, alpári stílusú nyilatkozatok.

Szijjártó sikeresnek hazudta a NER-t Amerikában, közben csúsznak-másznak a pénzért az EU-ban

Orbán fasiszta rendszere egy önkényuralom, ezért nincs a liberális fősodorban, és a fasiszta diktaúrák nem legitim alternatívái a liberális demokráciáknak és pártjaiknak, hanem népirtó ellenségei, amelyek az EU alapvető értékeit és szerződéseit tagadják és tapossák. Az Orbán-rendszer nemcsak a liberális "fősodorba" nem tartozik, hanem a liberális demokráciák közé sem, márpedig az EU a liberális demokrációk által alkotott politikai és gazdasági értékközösség. Ebben Orbánnak, Orbán Magyarországánal és fasiszta rendszerének nincs helye.

Egy győzelem elég volt, hogy a magyar válogatott a NER harca legyen a Nyugat ellen

Mi azért nem szurkolunk a magyar válogatottnak, mert az nem a magyar nemzet, hanem Orbán csapata, amelynek esetleges sikerei Orbán dicsőségét szolgálják, és a...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékOrbán-rendszer