Tag: Orbán-rendszer

A Mazsihisz elesett, az új elnök Leningrádban végzett katona, aki a NER-t szolgálta

A Mazsihisz valójában ezen a tisztújításon már elesett. Grósz Andor programbeszédének az a része is megerősíti ezt, amelyben azt mondta, hogy "a Mazsihisz alapvető érdeke, hogy ne politikával, vagy öncélú 'lájkvadászattal' foglalkozzon, hanem tíz év után végre ismét vallási szervezetként működjön". Ezt Köves Slomó sem mondhatta volna szebben, aki azzal vádolta szintén a kormánytól független és az önálló vélemény jogát - némiképp - megőrző Mazsihiszt, hogy baloldali és liberális politikát folytat, nem a hitélet megújítására fókuszál, mint ő. Kövesnek a zsebében van a hite.

Kislányokat is megerőszakoltak Böjte Csaba gyermekotthonaiban

Újabb súlyos visszaélésekre derült fény a Böjte Csaba által vezetett erdélyi gyermekotthonokban. A tavaly kirobbant pedofil botrány, melynek során kiderült, hogy egy "nevelő" tíz...

Amerikának és a NATO-nak van köze ahhoz, ami Magyarországon történik

Amerikának joga van tisztázni, hogy Magyarország kinek az oldalán áll. Az amerikai nagykövetnek kötelessége képviselni az amerikai érdekeket és az amerikai értékeket, valamint a NATO érdekeit. Szijjártó el van tévedve, amikor azt képzeli, hogy az Egyesült Államok nem kérheti számon Magyarországtól a fegyvertársi hűséget, s nem vetheti Magyarország szemére az ellenséges propagandát,  Amerika, a Nyugat és a NATO ellenségeivel való összejátszást. Mert Orbán az oroszoknak dolgozik, ez nem vitás. Ezt pedig csak megerősítik az ilyen pökhendi, alpári stílusú nyilatkozatok.

Szijjártó sikeresnek hazudta a NER-t Amerikában, közben csúsznak-másznak a pénzért az EU-ban

Orbán fasiszta rendszere egy önkényuralom, ezért nincs a liberális fősodorban, és a fasiszta diktaúrák nem legitim alternatívái a liberális demokráciáknak és pártjaiknak, hanem népirtó ellenségei, amelyek az EU alapvető értékeit és szerződéseit tagadják és tapossák. Az Orbán-rendszer nemcsak a liberális "fősodorba" nem tartozik, hanem a liberális demokráciák közé sem, márpedig az EU a liberális demokrációk által alkotott politikai és gazdasági értékközösség. Ebben Orbánnak, Orbán Magyarországánal és fasiszta rendszerének nincs helye.

Egy győzelem elég volt, hogy a magyar válogatott a NER harca legyen a Nyugat ellen

Mi azért nem szurkolunk a magyar válogatottnak, mert az nem a magyar nemzet, hanem Orbán csapata, amelynek esetleges sikerei Orbán dicsőségét szolgálják, és a...

A nyelvtudás körül forognak, de az nem tiszta, hogy semmis az Alaptörvény vagy nem

Sikerült az ellenzéki oldalon hatalmasra dagasztani azt a fideszes trollkodást, hogy kinek milyen az angolja, miközben Orbán felcsúti angoljával Amerikában gondjai lennének egy vacsorarendelésnél,...

Kemény Ádám: Az ördög a részletekben

  A jövő gazdaságpolitikai fordulata A ma hatalmon lévő Fidesz-kormányzat egy szűk lobbicsoport érdekeit kiszolgálva, az államot csapdába ejtve, az állam gazdasági szerepének növelésére, a piaci...

Bartus László: Ha leomlik a hazugság fala

Történelmi tapasztalat, és bibliai tény is, hogy a gonoszoknak egy ideig szerencséjük van. Minden a kezükre játszik. Úgy tűnik, minden sikerül nekik, és még...

Bartus László: Hont András cenzúráz

Hont András cenzúrázta Bauer Tamás egy cikkét. Kihúzta az írásból a nevemet és egy cikkemre való hivatkozást. Nem szólnék bele a kettejük között kialakult...

Sztrájkot és polgári engedetlenséget követelnek

A vasárnapi tüntetésen nem lankadt a tömeg dühe és a női parlamenti politikusok lassan igazi szimbólumává válnak ennek a tiltakozásnak. Amíg a tiltakozás az Orbán-rendszeren...

A kormánykritika nem elég, a rendszert kell megdönteni

A mostani tüntetések nem a semmiről szólnak, mint a NER elleni tüntetések legtöbbje. Húsba vágó kérdésekről van szó, amelyek tömegeket is a tiltakozók mellé...

Tölgyessy sem lett okosabb, nevezzük ezt "innovációnak"

Tölgyessy szerint a NER egy innováció és nem diktatúra, bár a kormányt leváltani nem lehet.

Bartus László: Majtényi több lehetne, mint elnökjelölt

Magyarországon nem sok ember van, aki érti, mi történik, és mit kellene tenni, emellett az egyetlen ember, akinek a féltucat álellenzéki párttal szemben valóban...

Nincs szüksége Orbánnak bizniszpártokra, elég az ellenzék

Nem kell aggódnia az árulók ott lesznek a választási kasszánál. Ezért módosítják a korábbi választási törvényt, a bizniszpártoknak nem fizetnek.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékOrbán-rendszer