2024, december22, vasárnap

Tag: pártok

A Fidesz támogatottsága nem csökkent március óta, Magyar miatt kevesebb az ellenzéki szavazó

A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy a Medián legutóbbi mérése óta Magyar támogatása 13 százalékról 26 százalékra nőtt. A DK 12-ről 9, a Kutyapárt 11-ről 6, a Momentum 8-ról 5 százalékra, a Mi Hazánk 8-ról 4 százalékra esett vissza. Ha összeadjuk a veszteségeket, az 15 százalék, ha ezt hozzáadjuk Magyar márciusi 13 százalékához, akkor az 28 százalék. Magyarnak viszont csak 26 százaléka van, ami azt jelenti, hogy ha az ellenzéki pártok szavazóiból a távozók egy része Magyarhoz, más részük a bizonytalanok közé ment, vagy ha mindből bizonytalan lett, és Magyar más bizonytalanokat nyert meg, a végeredmény ugyanaz: az egy hónappal korábbi mennyiséghez képest 2 százalékkal több a bizonytalan (vagy ha úgy tetszik, Magyar óta 2 százalékkal kevesebb az elenzéki szavazó). Mivel a Fidesz márciusban is 46 százalékon állt, és a friss felmérésben is 46 százalékon áll, az azt jelenti, hogy Magyar a Fidesztől 1 százalékot sem hozott el. Viszont, ha összeadjuk vele együtt a legutóbbi ellenzéki szavazatokat (csak az 5 százalék fölötti pártokét) akkor azt látjuk, hogy egy hónapja 52 százalék támogatott ellenzéki pártot, most 50 százalék.

Kemény Ádám: Választás után, választások előtt

Először is azt kell meghatározni, hogy milyen módon tudnánk a jelenlegi ellenzéki párttérképen „rendet teremteni”. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy a jelenlegi széttagoltság nem segíti elő a kormányváltást.  Teljesen értelmetlen például, hogy egyszerre két párt is zöld jelszavakat hangoztat, sokkal kézenfekvőbb lenne ezeket az erőket egy szervezetben összevonni, amit pártösszeolvadás útján a legegyszerűbb megoldani.

A legjobb, ami az ellenzéki pártokkal történhet, ha megszabadulnak az ATV-től

A Hit Gyülekezete és az ATV lelepleződött, mint a Klubrádió kinyírásában és helyének elfoglalásában részt vállaló kollaboránsok, Orbán kiszolgálói. Ennek kapcsán Tamás Gáspár Miklós...

Eugenia S. Lee: Miért nem mennek az utcára?

Írtam a minap egy cikket, érkezett hozzászólás is rá. Email értesítést kapok róla, nekem kell jóváhagynom, hogy megjelenjen-e nyilvánosan, vagy sem. A hozzászólás így...

Kemény Ádám: Merre tovább, baloldal?

Egyetlen ésszerű megoldás kínálkozik, meg kell teremteni a baloldal újbóli egységét, bármennyire is elfogadhatatlannak tűnik ez a megoldás az érintett pártok számára. A szervezeti egység létrejötte után pedig neki lehet látni a tartalmi megújításnak.

Bartus László: Ki tartsa el a pártokat?

Ezért fontos a demokrácia szempontjából a független civil társadalom, és ezért fontos Orbánnak az, hogy a maradék civil társadalmat, amely nem függ az államtól, amely nincs a kontrollja alatt, felszámolja. A sorozás mögötti gyűlölet annak szól, hogy ezek a civilek a külső forrásokból, leginkább a Soros alapítványoktól, megkapják a függetlenségükhöz és az önállóságukhoz szükséges pénzt.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékPártok