A kérdés alapvetően úgy fogalmazódik meg, hogy ki tartsa el a pártokat: akik a pártokat alkotják (akiket a pártok képviselnek) vagy az állam? Rábízhatja-e magát a társadalom olyan ellenzéki pártokra, akiknek létezése az állami pártfinanszírozástól függ? A válasz: nem.

A pártok funkciója az, hogy megjelenítsék a társadalmi véleménykülönbségeket. Feladatuk, hogy ezeket képviseljék, kifejezésre juttassák, s e nézetek támogatottságát megjelenítsék. Ez mutatja meg, mely vélemény és ideológia mögött áll a társadalom többsége. Ez dönti el, kik irányítsák az államot.

A pártok így kapcsolják össze az állampolgárt az állammal. Mindez csak akkor működik, és csak akkor demokratikus, ha a rendszer alulról épül fel, ha a választói akarat alulról megy felfelé. A pártok azonban csak akkor képviselik a szavazóikat, ha a létezésük tőlük függ, és nem az államtól, ha nem az állam tart fenn pártokat, hanem a polgárok.

A 20. század végén alakult ki az a pártmodell, amit kartellpártnak neveznek, melyek létének alapja az állami finanszírozás. Ez elszakadás a társadalomtól, attól a rétegtől, amelynek érdekeit képviselik. Ez ellentéte annak, ahogyan a pártok kialakultak.

Ennek következménye, hogy létrejönnek társadalom fölötti pártok, amelyek senkit nem képviselnek, de az állami finanszírozás miatt mégsem szűnnek meg. Nem lehet őket sem leváltani, sem mellőzni, sem legyőzni. Így jönnek létre olyan ellenzéki pártok, amelyek a társadalmi akarat útjában állnak. Mint Magyarországon.

Nem képviselnek senkit, mégsem szűnnek meg. Az állami pártfinanszírozás életben tartja őket, egyben megakadályozza, hogy szervesen alulról felépülő pártok létrejöjjenek, s őket leváltsák. Muszáj rájuk szavazni, de ezek már csak saját érdekeiket képviselik, nem a rájuk szavazókét. Ezek a pártok annak lesznek a foglyai, akitől a pártfinanszírozást kapják.

Az államot kisajátító párt nemcsak az állam, hanem az ellenzéki pártok fölött is abszolút hatalmat szerez, mert a létük az Orbán kezében levő állami pénztől függ. A döntéseiket a pénzügyi érdekeik határozzák meg, mert ha nem ezt teszik, akkor a létezésük alapja szűnik meg.

A kartellpártok az állami finanszírozás révén az állam részévé válnak, elszakadnak attól a társadalomtól, amelynek érdekeit kellene képviselniük. Tagság nélkül is boldogulnak, mert az állam tartja el őket, nem a tagok, nem a társadalmi réteg, akiket képviselnek. Ebben a helyzetben Orbán eltartottjai, és a pénzért Orbán érdekeit képviselok, legitimálják a NER-t.

Ezért a kartell-modell a legveszélyesebb támadás a demokrácia ellen, még akkor is, ha az államhatalom nem egy diktátor kezében van, de ez a folyamat szükségszerűen odavezet. Ha most a NER-en kívüli társadalom tartaná el az ellenzéki pártokat, a szabad sajtót, Orbán nem tudna a demokrácia hamis látszata alatt egy diktatúrát működtetni.

Ha az ellenzéki pártok létezése nem azon múlna, hogy esküt tesznek-e Orbánra és az ő törvénytelen, illegitim alaptörvényére, akkor nem tennének esküt, bojkottálnák a hazug rendszert, az álparlamentet. De nem így van, az ellenzéki pártok senkitől nem függnek, csak Orbántól, akinek a kezében van a létezésük alapját jelentő pénz. Ő az állam.

Ezért fontos a demokrácia szempontjából a független civil társadalom, és ezért fontos Orbánnak az, hogy a maradék civiltársadalmat, amely nem függ az államtól, amely nincs a kontrollja alatt, felszámolja. A sorozás mögötti gyűlölet annak szól, hogy ezek a civilek a külső forrásokból, leginkább a Soros alapítványoktól, megkapják a függetlenségükhöz és az önállóságukhoz szükséges pénzt.

Ezért van az, hogy Orbán az állami pártfinanszírozásból élő ellenzéki pártoktól nem fél, de a civilektől igen. Ezért akarják betiltani, hogy ezeken a pártokon kívül bárki politizálhasson, noha ez minden ember alapvető joga. Ezért, miután szembenéz Magyarország azzal, hogy a kígyó körbefonta, és nem tud szabadulni, alulról kell kezdeni felépíteni az ellenzékiséget.

Ennek pedig alapja az, hogy a létrejövő mozgalmak, új pártok ne az állami finanszírozásra jöjjenek létre, ahogy a Momentum is azonnal arra hajtott, hanem utasítsa el azt. Fel kell a magyar társadalomnak nőni ahhoz, hogy magának kell finanszíroznia az érdekképviseletét és a sajtóját. A szocializmusban ez ingyen volt, ahogy Orbán is ingyen adja. Tudjuk miért.

Különösen a baloldalon nevetséges az, hogy nincs elégséges pártfinanszírozás, a baloldal sajtóját, a Népszavát, a fasiszta jobboldali kormányzat tartja el, pontosan meghúzva azt a határt, ameddig elmehet. Érthetetlen, hogy a munkásmozgalmi hagyományokkal bíró párt ezt elnézi, eltűri, de maguk a régi melósok is nem lázadnak fel. A munkásmozgalom régi nagy hagyománya, hogy önmagát finanszírozza, szakszervezet, önsegélyező csoport volt.

A Népszavának úgy kellene működnie, hogy elmegy a cipészhez, a kisiparoshoz, elmegy kis hirdetőkhöz, előfizetőkhöz, és egyenként fillérekből összeszedi a működéséhez szükséges pénzt. Majd azokról, azoknak ír, akiknek kis pénzéből működik. Nyilván nem lenne ekkora szerkesztőség, ekkora fizetés, az újság is akkora lenne, amekkorát ki tudnak adni ebből, de az az újság igazi újság lenne, szabad lenne, és az igazat írná, nemcsak a valódit.

Ebből nőne ki a szabadság, a népakarat, a szabad sajtó, az ellenzéki pártok. A jelenlegiek nem ellenzéki pártok, ezt kellene végre tudomásul venni. A finanszírozás révén elszakadtak a társadalomtól, a néptől, Orbán rendszerének részei, akik a világot fenyegetik a kicsinyes anyagi érdekeik miatt, mert miattuk lehet demokráciának mutatni a diktatúrát, és miattuk létezik “Orbán-modell”, ami fertőzi a világot. Aki ezekben bízik, az Orbán szekerét tolja.

Aki meg akarja menteni Magyarországot, ezt a sziszifuszi munkát kell elkezdenie. Meg kell találnia a kisembert, a melóst, azokat, akik még nem az államtól függnek, önsegélyező és önfenntartó sajtót, civilszervezetet, mozgalmat, pártot kell létrehozni, és az embereket az önálló és független érdekképviseletük folyamatos támogatására kell rávenni. Nem meglopni őket, hanem képviselni őket. Kicsiben kell kezdeni, aki kicsin hűséges, sokra bízatik.

Azt persze, mondani sem kell, hogy a jelenlegi civilszervezeteket meg kell védeni, és azok arisztokratizmusát is át kell gondolni. Vagy ha ők maradnak pályázati pénzeken élő, de a társadalomtól ugyanúgy elszakadt elit és értelmiségi csoportok, akkor nélkülük, mellettük és helyettük kell a magyar néppel, a társadalommal azonosulni, érintkezésbe lépni, őket segíteni, tanítani, és az aprópénzükön a diktatúrával szemben az érdeküket képviselni.







 

7 hozzászólás : Bartus László: Ki tartsa el a pártokat?

  1. NERKeseru

    April 19th, 2018

    Egy picit offtopic, de finanszirozasi kerdes:
    Amikor a fideszt 2002-ben levaltottuk a gecibe, akkor 8 ev ellenzekisegben is toltak a tv-juket, sajtojukat, radiojukat, mert simicska az osszelopott penzbol visszatolt annyit, hogy mukodjon a gepezet.
    2010-ben legalabb ugyanannyi elsibolt vagyon es lojalis vallalkozas volt az mszp-szdsz oldalan, mint 2002-ben simicskanal. Es megsem tortent semmi. Pontos informacioim voltak akkoriban, hogy milliardos baloldali cegek kerdezgettek korbem, hogy mit toljanak, kit toljanak, mi legyen, hogy 4 ev mulva (2014-ben) orbannak nyoma se maradjon.
    Es nem kaptak valaszt. 4 evig alltak ugrasra keszen, hogy mit tamogassanak, de nem volt valasz, igy aztan fogtak szepen a cok-mokot, es elmenekitettek orban elol, hogy fel ne zabralja.

    Na, most ezzel mit lehet csinalni? Kretenorszagban semmit, ahogy lattuk is.

    Reply
  2. amaurote

    April 19th, 2018

    az ellenzéki pártok leszólása orbáni trükk. mindenki beszopta.
    meg hogy az ellenzék megbukott. nem bukott meg. orbánék elcsalták a választást. tehát a fidesz bukott meg és vele a demokrácia…
    az ellenzéknek annyi a bűne hogy nem készült fel az övön aluli ütésre

    Reply
    • Elter András

      April 23rd, 2018

      “az ellenzéknek annyi a bűne hogy nem készült fel az övön aluli ütésre” Sokkal több a bűne. Orbántól függővé vált. Ez nem elég bűn neked? Aki valakitől függő, az annak a csicskása is. Tehát az “ellenzék” orbán szolgája, kutyája.

      Reply
  3. Honjo_Leon de Castilla

    April 20th, 2018

    Kiüresedett a demokrácia. Meg is halt talán. Továbbra se lelem, hogy polgárosult, felvilágosításult magyar hogy szavazhat ezekre. Tudom kevés van belőlük. Remélem egy se ikszelt erre a borzalomra. 🙁

    Reply
  4. Honjo_Leon de Castilla

    April 20th, 2018

    Ez kész. Íme mit mond erről Orbán, maga:
    korlátlan pénzügyi eszközeik vannak
    Aha.
    Ha az lenne, az ellenzék csinál egy brutálisan nagy ès hatèkony szervezetet, lepipálják a Kubatov listát, bevetnek ezernyi aktivistát és simára gyalulják a vidéket. A Fidesz másnap sírva kiesik a Parlamentből és a Pintér-Polt duó pedig Szomorú àmde igazi bilincsre és rendőrszirénára ébred…

    Reply
  5. Tóth Zoltán

    April 20th, 2018

    Általában egyetértek a Szerzővel, de szeretném néhány szempontot és észrevételt, ötlet bemutatva kiegészíteni a véleményét. Előre is elnézést a bővebb terjedelemért!

    Mindenekelőtt érdemes lenne magunkban tisztázni, mit is jelent ez a kifejezés: demokrácia. Honnan ered és mivé változott? Mi a célja, mire alkalmas, és mi miért használjuk? Létezhet-e bármilyen “demokrácia változat” (népi, illebrális, szociális, stb…), vagy kizárólag “van vagy nincs” szempontból értékelhető? Mit szeretnénk demokrácia alatt érteni, és miért, mi alapján?

    Az én véleményem szerint a demokrácia kizárólag a létezése alapján minősíthető, tehát egyetértve az AN többször hangoztatott álláspontjával: vagy van, vagy nincs. Tartalmát pedig a modern kori köztársasági eszméket megalapozó “Emberi és polgári jogok nyilatkozata” (https://hu.wikipedia.org/wiki/Emberi_%C3%A9s_polg%C3%A1ri_jogok_nyilatkozata#/media/File:Declaration_of_the_Rights_of_Man_and_of_the_Citizen_in_1789.jpg ) örök érvényű és általános eszméivel összeegyeztetve kell meghatározni (szemben mondjuk a klasszikus, rabszolgatartó attikai államok demokráciáival).

    „Liberté, Égalité, Fraternité”

    Nem mentegetni kívánom az Orbán-rezsimet, mely gyakorlatilag egy kevéssé leplezett diktatúrát működtet, s nem demokráciát. De ettől függetlenül nekem is komoly fenntartásaim vannak az EU, és általában a világ vezető politikusainak demokráciaértelmezését illetően. Ennek fényében ajánlom az alábbi eszmefuttatást.

    Tisztelt Olvasók, engedjék meg, hogy a közbeszédnek rendszeresen tárgyát képező francia forradalomra hívjam fel a figyelmüket, melynek kapcsán engedjék meg, hogy JELENKORUNKRA értelmezve boncolgassam annak motiváló tényezőjét – a KÖZHATALOM gyakorlásának módját -, mely kérdés azóta is aktuális, időszerű. (Vajon tényleg megértettük és megfogadtuk a tanulságokat?)

    Szeretnék hivatkozni, François Furet: A francia forradalom története (https://moly.hu/konyvek/francois-furet-a-francia-forradalom-tortenete ) című kötetére. (A kor dokumentumaiból pedig egy rendkívül érdekes válogatás is született, szintúgy érdemes az elolvasásra: https://moly.hu/konyvek/hahner-peter-szerk-a-nagy-francia-forradalom-dokumentumai .) Furet művének olvasása során többször szóba került megkerülhetetlen szempontként, mintegy fátumaként az adott korszak viharos eseményeinek, problémáinak: az antik görög demokrácia mechanizmusának és alkalmazhatóságának ütköztetése a köztársaság modern eszméjének rendszerével.

    A francia forradalom valamennyi szakasza során, már-már menetrendszerűen ismétlődött a fenti felismerés, mintegy kényszerű tanulságként. Engedjék meg, hogy a könyvből csak egy rövid részt idézzek, Sieyès abbétól (226. oldal): “A tiszta demokrácia, kényelmetlenségei ellenére nagy előnyökkel jár, de csak Athén piacterén valósulhat meg … ”
    De Bonaparte Napóleon is hasonló megállapításokat emlegetett kicsit korábban a milánói Montebello palotában, Furet utalása szerint (208. oldal), mint ahogy valamennyi korábbi időszak tárgyalása során szintúgy felbukkant a korszellem általános vélekedése.

    Nem szeretnék fölöslegesen visszaélni a türelmükkel, ezért a lényegre térve engedjék meg, hogy vázlatosan előrukkoljak a felvetésemmel.

    1. Nem lehetséges, hogy a korabeli “30 milliós köztársaság” képviseleti rendszerének ütköztetése az antik athéni piactérrel feloldhatóvá válik a technológiai fejlődés, aktualizálva: a telekommunikáció, az internet által? Tehát a közvetlen képviselet elvetése annak végrehajthatatlansága miatt áthidalható, amennyiben az információs forradalom társadalma ténylegesen beépíti választási rendszerébe is a technológiai vívmányait.

    2. Meggyőződésem, hogy szinte az összes történelmi esemény vizsgálható és értékelhető az emberi faj biológiai sajátosságai, társas viselkedése alapján – örökös, spirálszerű haladást eredményező cirkulációk mintájára, akár előre prognosztizálhatóan visszatérő problémák, “feladványok” megoldására tett kísérletek, próbálkozások összesítéseként. Vagyis mindig adódik – ismétlődik – egy kérdés, melyre meg kell szülessen a helyes, de legalább minimálisan szükségszerű válasz.

    3. Az előbbi két pontot összegezve miért ne lenne lehetséges, hogy a valódi népképviseletnek jelenünkben újfent előtérbe kerülő hiányossága (mely szerintem összekapcsolható az erőtlen ellenzékiség, lagymatag választói aktivitás problémaköreivel is) épp a kommunikációs technológiák intenzívebb igénybevételével válhatnának feloldhatóvá?
    Gyakorlatilag rendelkezésünkre áll már rég egy “virtuális piactér” – mégsem élünk vele! Mélyebben belegondolva ennek lehetne hirtelenjében igazán forradalmi hatása, s még fülke sem kell hozzá…
    (A francia forradalom során a potenciális választók fokozott aktivitása egybeesett a felkavaróbb dramaturgiájú, véresebb jelenetekben bővelkedő eseményekkel. Ezek szerint a választók tényleges bevonásához feltétlen szükségesek a drámai, felkavaró fejlemények? Nem lehetne épp ezt, a visszatetsző vérontást kiküszöbölni a jelenünk informatikai technológiáinak bevonásával? Nem lehetséges, hogy épp a rendszeres és effektív választói szerepvállalás lenne képes igazán megelőzni a társadalmi különbségek elfajzását, kezelhetetlenné válását, melyek törvényszerűen a kiegyenlítődés felé hatnak, s mely kiegyenlítődés hevessége nagyban függ a különbség mértékétől is?)

    Elismerem, nem kockázatmentes elgondolás, de máskülönben miként lehetne teljesen rizikómentesen előre haladni? Szerintem épp a virtuális térben kiteljesedő “athéni piactér” és az általa aktivizálódó lakosság közös erőfeszítésével, egy számunkra is elfogadható globalizáció megvalósítása érdekében lehetne tényleges eredményeket elérni, megalapozva a prosperitásunkat, a jövőnket.

    Reply
  6. Tóth Zoltán

    April 20th, 2018

    Akár a jelenlegi, egyértelműen torz választási rendszer, akár annak elődje, nem a tényleges demokráciát szolgálják. Be kell lássuk: a politikai rendszerünk súlyos aránytalanságoktól és a valódi demokráciával nem összeegyeztethető szabályoktól terhelt, ebben a rendszerben (szerintem a korábbira is érvényes ez) eleve kudarcra ítéltetett bármely jó szándékú, racionális, hasznos elképzelés. Eleve a választási/politikai rendszerünket – a demokrácia alapjait – kellene gyökerestől helyrehozni, addig bármilyen erőlködés csak szánalmas kapálózásba fog fulladni.

    Egy igaz demokráciában a népnek kell döntenie – ezért helyre kell hozni, vissza kell állítani a valódi, képviseleti demokráciát! Ennek egyik legfontosabb eleme: kizárólag képviselőkre lehessen szavazni, összesen 200-at választva a 200 körzetben – ne pedig pártokra! (Azért szükséges a képviseleti demokrácia, mert nem fér el 10 millió ember a Parlamentben, nem lehetséges ebben a formában a kommunikációjuk. Egyébként gondoljanak bele: az informatika térhódítása a választási rendszerek működtetésében is dominanciára tör, megkerülhetetlen tényezővé válik – példaként említhető az USA választási rendszerében megjelenő technológiai újítások – vagyis előbb-utóbb a képviselet választása, a választói akarat kinyilvánítása is újabb dimenziókba léphet.)

    Az egyik alapvető felvetésem: legyen a választói aktivitás alkotmányban rögzített alapjog és alapkötelesség. (Magyarországnak jelenleg még alkotmánya sincs…) Vagyis legyen kötelező a választási részvétel, de legalábbis legyen nehezen kijátszató, mondjuk választópolgáronként időszakos rátához kötött, ezáltal minden választáson akár 80-90%-os részvétel mellett szülessenek a döntések. Minderre pedig erőszakmentesen is rávehetőek a választók, ennek módjáról az írásom végén teszek javaslatokat.
    [Megjegyzés: miért agitáltam korábban a BOJKOTT mellett? Egyszerű: mert a jelenlegi rendszerünk már nem demokrácia, így az abban megrendezésre került választási színjáték már közel sem volt demokratikus (és azon nem is igen találtam demokratikus elkötelezettségű jelölteket). A bojkott egy utolsó, még alapvetően békés lehetőséget kínált az antidemokratikus rendszertől való megválásra, a következő fokozatok – forradalmak, háborúk – már prognosztizálhatóan agresszív konfliktusoktól terheltek lesznek. De nézzük csak: amennyiben “erősen elvárt” a választói aktivitás egy rendszerben, úgy ott még “nagyobbat szólhat” egy kiterjedt bojkott azzal szemben – felerősítve annak hatását, jelentőségét!]

    Egy képviselő sem lehet egyúttal atomtudós-egészségügyi szakember-hadmérnök-jogász-filozófus-etc… A képviselő képvisel: engem, önt, őket, minket – mindenkit a választói körzetéből. A választásoknál éppen ezért kizárólag személyre (képviselő jelöltre) lehessen szavazni, ne pedig pártokra! A felelősség pedig mindannyiunké – azt esszük, amit főztünk!

    A “szakértelem” kapcsán: egy “szakértőnek” nem kell képviselőnek lennie; a kormánynak nem kellene képviselőkből állnia (sokkal inkább igazi, elismert szakértőkből).

    Vagyis, egy adott témában (pl.: atomenergia), ügyben a kormány, ellenzék, képviselőink prezentálják a felterjesztők, a szakemberek, a szakmai érdekeltek, elemzők, kritikusok, ellenzők, stb. véleményét – majd döntÜNK! A képviselőnk pedig ezen döntés szerint szavaz – különben azonnal visszahívjuk. Így a kormány döntéseit, mozgásterét, lehetőségeit a mi döntésÜNK befolyásolja alapvetően. (A mindenkori kormány kidolgoz egy programot, annak megvalósítására törekszik, melyhez viszont a mi folyamatos beleegyezésünk is szükséges, lehetőséget teremtve a korrekciókra, egyúttal állandó kontrollt biztosítva a működése felett.)

    A kötelezően lefolytatandó társadalmi vitákon lenne a hangsúly – vagyis a pro és kontra érvek ütköztetésén, az érintett szakmai képviseletek és szakértők bevonásával. Ezt követően pedig megszületik a döntésÜNK. A képviselő kötelezően, megfelelő rendszerességgel és az aktualitásokhoz is igazodva megfelelő számban és mértékben VÁLASZTÓKÖRZETI GYŰLÉSEKET tartana, és a megfelelő számú – akár több ezer fős közönségű – tanácskozásokon (bevonva ebbe az internet kínálta tömeges tájékoztatás lehetőségét, az élő, webkamerás részvétel módján) döntés születik a NÉP részéről – s a képviselő ennek alapján szavaz, nem pedig a “pártfegyelem”, felsőbb akarat, sugallat, ideológiai elköteleződés alapján.
    Amennyiben a NÉP döntésével ellentétesen voksol, azonnal visszahívható kell legyen, mondjuk a saját választópolgárainak 20%-nak kezdeményezésére (nagyjából 5-6000 aláírás a saját körzetéből). [Megjegyzés: a visszahívhatóság természetesen csakis választás útján lehetséges, viszont a helyi (“időközi”) választást kezdeményezhetné mondjuk pár ezer aláíró.]

    Épp a klikkesedést, a pártok szerepének túlburjánzását – a “párthatalmat” – lehetne ezúton kiküszöbölni. Nem zárja ki semmi (egyedül a választók döntésén múlik), hogy egy képviselő valamely párt, egyéb csoportosulás tagja legyen – persze erről köteles lenne azonnal beszámolni az őt megválasztók felé. A képviselők adott párthovatartozása lehet egy szempont már a megválasztásuknál, számtalan előnyt ígérve (például a témák feldolgozása, prezentálása, az általános, országos vagy épp európai- esetleg világszintű! egyeztetések terén), viszont a döntéseik a saját választókörzetük demokratikus döntését kell tükrözzék – hiszen ezért nevezik képviselőnek. Támogatom a pártok (kiegyensúlyozottabb) működését – mint kvázi “második vonal”. De ez nem ütközhet a választók érdekével – nem mi vagyunk a képviselőért (és a pártokért), hanem ők értünk. Amennyiben eljátsszák a bizalmat, a képviselőt azonnal visszahívjuk.

    Miként illeszkedhetne mindez egy akár európai szintű rendszerbe (melyet saját ötlet alapján “VotID” névre kereszteltem)? Milyen módon lehetne gyakorlatilag megvalósítani?

    – Senkitől sem várható el tökéletesség, így a választóknak sem kellene valamennyi, az általam felvázolt elképzelés alapján felszaporodó számú voksoláson részt venniük, hanem egy általános “kvótát” kellene teljesíteniük (mondjuk előre megszabott számú “A” és “B” és “C” szintű, helyi-országos-regionális-uniós alapú szavazáson történő részvétellel évente).
    – Az adott közösségben ugyanis (akár EU, akár Magyarország), hasonlóan a közismert “feles”, “kétharmados”, “négyötödös” törvényekhez, a témák fontossága, súlya alapján lehetne differenciálni a benyújtott indítványokat, s ennek mentén lehet kvázi pontozni azok szavazását is.
    – A közösség polgárának tehát egy bizonyos, előírt pontszámot kellene teljesítenie, de hogy mely szavazásokon, az már tőle függene. Viszont általánosságban ezzel a módszerrel folyamatosan fenn lehetne tartani a fokozott választási aktivitást.
    – A választás végrehajtása értelemszerűen alapvetően digitalizálva-“online” történne (ennek okán pedig, kvázi “negyedik hatalmi ágként” be kellene vezetni egy “kibernetikai/virtuális ellenőrző hivatalt”, tekintettel a technológiát kísérő mind intenzívebb visszaélési kísérletek visszafogására és eredményes blokkolására, a mesterséges intelligencia kordában tartására).
    – A választási platformokhoz való hozzáférést az általánosan elterjed informatikai eszközök biztosítanák, de gondolva a szegényebbekre, illetve az esetlegesen korlátozott hozzáférésre, lehetővé tenném, hogy például az ATM-bankautomatáknál is lehessen voksolni.
    – Ez utóbbiból jött a “VotID” elnevezés is: lényege, hogy a hagyományos személyi igazolványokat/kártyákat tenném a bankautomatákkal kompatibilissé, s ezáltal bármely automatánál voksolhatnának a választók, a menüpontok folytonos aktualizálása mellett, miközben bizonylat formájában még igazolást és visszajelzést is kaphatnának a döntésükről.
    – Mindez pedig azért érné meg a választóknak, mivel azon kívül, hogy ezáltal tényleges befolyást gyakorolhatnak a közhatalomra, a saját életükre, aközben ezáltal válhatnának jogosulttá az ingyenes vagy kedvezményes közösségi szolgáltatásokra (közlekedés, kommunikáció, szórakozás, támogatások, …).

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)