2025, december5, péntek

Tag: politika

Charlie Kirk temetése: a politikai propaganda átírta a keresztény evangéliumot

A fehér nacionalizmus, a nemzet és egy politikai irányzat kereszténységgel való azonosítása a legteljesebb mértékben prófétikus, pontos előképe annak, ahogyan keresztény tömegek fogják imádni a Sátánt, ők választják majd meg boldogan az Antikrisztust, a világdiktátort. Magáról az evangéliumról a politikusok azt állították, hogy Jézus Krisztus a hatalmon levők ellen szólalt fel, az igazságot mondta el róluk, ezért végezték ki. A beszédekben visszatérő párhuzam szerint Charlie Kirk is az igazságot hirdette a "baloldalról", ezért gyilkolták meg. Ennek kapcsán meg kell említeni, hogy amit Charlie Kirk hirdetett, az nem az evangélium, hanem a szélsőjobboldal ideológiája volt, amit életében sokan gyűlöletbeszédnek neveztek. Jézus Krisztus az ellenkezőjét hirdette, az Isten országát állította szembe ezzel a világgal. Jézus Krisztus nem politikai aktivista volt. Mindig elutasította azt, amikor politikai szerepre akarták rávenni. A római császárral kapcsolatban is kitérő választ adott. Neki nem ezzel a világgal volt dolga, s nem volt Heródes megválasztását segítő politikai influenszer sem. Jézus Krisztus az Istenbe vetett hitet nem használta politikai célokra, nem rendelte alá egy politikai irányzatnak, és nem igazolt vele egyetlen kirekesztő gyűlöletkampányt sem. Jézus nem lett volna Donald Trump kampányának egyik leghangosabb szószólója sem.

A FIFA-elnök Trump-propagandává züllesztette a klubvilágbajnokság döntőjét

Mindaz, ami a klubvilágbajnokság döntőjén és díjátadóján történt, felülmúlta az 1936-os berlini olimpiát, amelyet náci olimpiának hívnak, s a náci propagandának rendelték alá. Hitler megnyitotta az olimpiát, de attól az ízléstelenségtől, amit Trump előadott, még Hitler is tartózkodott. Trump beállt a Chelsea csapatába a színpadra, s nem akart távozni. Infantino a klubvilágbajnokság döntőjében Trumpot helyezte a középpontba. A francia és angol csapat mérkőzése előtt az amerikai himnuszt játszották, mialatt Trumpot mutatták. A meccs végén Infantino Trumpot bevonta az érmek és a kupa átadásába. Trump ezután még a dobogóra is feltolakodott, és alig akart a Chelsea ünneplő játékosai közül távozni.  Van egy pillanat, amikor a kupával csak a játékosok ünnepelnek, amikor csak a hősök vannak a középpontban. Trump beállt közéjük, mintha ő is a Chelsea játékosa lenne, s nem hagyta őket felhőtlenül ünnepelni. Trump a legízléstelenebb módon elvette a reflektorfényt a csapatoktól, a játékosoktól, a sporttól, s helyettük magára irányította a figyelmet. Előtte minden játékosnak kezet kellett fognia vele, egy ellentmondásos politikai vezetővel, s ez láthatóan több játékost is zavart, ami beárnyékolta az ünneplést. Infantino Trumpot ugrálta körül, Trump lett a főszereplő. Ezzel a FIFA-t és a világ labdarúgását alárendelte Trump politikai játszmáinak és önfényezésének. A legtaszítóbb az volt, amikor a Chelsea csapatával és a kupával készült fotó alkalmával Infantino a hüvelykujját Trumphoz hasonlóan felemelte, amely azt a hatást keltette, hogy a FIFA és a világ labdarúgása, az egész sportág a MAGA mozgalomhoz és Trump ideológiai-politikai irányzatához tartozik. Infantino elfogadhatatlanul keverte a politikát a sportba.

Megint lehet találgatni, hogy Trump után ki lesz az Antikrisztus

Az emberiség kétezer éve keresi, és hol ebbe, hol abba látja bele az Antikrisztust. Sokakról hitték azt, hogy ő lesz az, de ennek egyértelmű...

Bartus László: Az Index-banda felel az Orbán-rendszerért

Újságírók jól körülhatárolható köre akarja eldönteni, kinek van helye a politikában, kinek nincs. Nem tűrik, hogy nem mond le az, akit ők le akarnak mondatni. Azt képzelik, bármit megtehetnek, bárkit eltaposhatnak, falhoz állíthatnak. Ők akarnak dönteni, ki vezetheti az országot, kinek kell eltűnni, s ezt a fél országgal elhitetik. Lincshangulatot gerjesztenek, és célpontokat jelölnek ki. A közélet szereplőit, akiket ők nem akarnak látni, minden eszközzel démonizálják. Ezt nem a Fidesz találta ki, ezt az egykori Index indította el. Most minden azért történt, mert a 444.hu szerette volna lemondatni Gyurcsányt, mert már nagy körültekintéssel kiválasztottak egy fideszes nárcisztikus pszichopatát, egy potenciális diktátort új messiásnak. Pontosan ugyanazt teszik, ahogy Orbánból is diktátort csináltak, mert a NER nem jött volna létre nélkülük. Magyart felépítették, sztárolták, az olvasóikat megvezették, de az ellenségük nem hajlandó se lemondani, se a pártját megszüntetni. Aki ezt merészeli, azt megsemmisíti ez a banda. Ezért ömlesztették rá a náci stílusú szennyet. Magyar azért "új" messiás, mert volt másik messiásuk, amikor még ugyanez a társaság az Indexet írta. Akkor Orbán Viktort segítették hatalomra. Pontosan így hiszterizálták a sajtó útján a közvéleményt. Elsöpörtek, kigúnyoltak, megaláztak mindenkit, aki figyelmeztetett, hogy veszélyben a demokrácia. Ha húsz elmebeteg összejött egy harmincezres városnak a főterén, arról naponta adtak hisztérikus beszámolókat. A demokratikus pártokat a földbe döngölték, a demokratikus normák védelmét elutasították, bagatellizálták és relativizálták.

A Magyar Péter Színház bemutatja: Pünkösd

Amikor pedig eljött pünkösd napja, és mindnyájan egyakarattal együtt valának Szentesen, nagy hirtelenséggel mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése behajtott a térre az álmessiás nemzeti...

Orbán szlovák szövetségesét meg akarták ölni

Nem mentség, hogy Fico olyan támadást intézett a demokrácia intézményei ellen, hogy a társadalmi feszültség megerősödött. Szlovákiában sokkal erősebbek a demokraták, mint Magyarországon. A szlovák demokraták nem fasisztáktól várják a megváltást, s nem saját pártjaikat mocskolják, hanem bíznak magukban és ellenállnak. Fico támadója magányos merénylő, aki nem sorolható egyetlen politikai párthoz sem. A szlovák demokratikus pártok határozottan elítélték a politikai merényletet. Fico Orbánnak köszönhette, hogy a migrációs nyomással hatalomra segítette. Fico Orbán embere, s bár nem állt ki Orbán mellett kiélezett zsarolási helyzetekben, Orbán hatása alatt áll. Fico egyértelműen Orbán mintájú fasiszta diktaúra kiépítésére törekedett, aminek a szlovák ellenzék és a társadalom sokkal erősebben ellenállt, mint a megalkuvó, kiskapukban erős Magyarországon. Ha Fico túléli a merényletet, annak kontraproduktív hatása lesz, mert azt az ellenzékkel szembeni elnémításra és a diktatúra kiépítésére fogja felhasználni.

Érzéketlenség Anyák Napjára szervezni politikai gyűlést

Magyar Péter a Kossuth téri demonstráció végén kihirdette, hogy a következő politikai gyűlést Anyák Napján tartják. Ez lehetne véletlen egyebeesés is, de így bejelentve,...

Nem állami támogatást kapott Iványi Gábor egyháza, hanem az 1 százalékos adófelajánlásokat kapta meg

Az orbáni lakájmédia úgy állítja be, mintha Iványi Gábor egyháza 1,2 milliárdos állami támogatást kapott volna. Ezzel szemben a valóság az, hogy a MET...

Szektát építeni könnyű, csak nagyon veszélyes

Igazi egyházban a pásztor (lelkész), a vezető szolgál. Az egyház feje Jézus Krisztus, aki a legfőbb szolga, a szolgálat legmagasabb szintjének megvalósítója, aki az életét adja a juhokért. A vallási szekta vezetője nem szolga, hanem úr, nem szolgál, hanem uralkodik, neki vannak szolgái, és mások adják az életüket érte. Az igazinak mindenben ellentéte. Az igazi pártban az elnök (vezető) szintén szolgál. Szolgálja a pártot, az ügyet, amiért a párt létrejött. Az elvek mindenki felett állnak, az elnök felett is, és az eszméhez, az elvek követéséhez legközelebb álló ember a vezető. Senki nem áll az eszme és az elvek felett. A tagok az elvekhez hűségesek, nem a személyekhez. Elvekért lelkesednek, nem emberért. A politikai szektában is minden megfordul. A vezér lesz maga az elv, aki/ami mindenek fölött áll. A politikában használatos istenkirályság fogalma nem véletlen, a politikai vezető kiválasztott, elhívott. Mindenki felett áll, isteni ranggal és tekintéllyel bíró bálvány. Az elvet is ő mondja meg, felette nem áll senki és semmi. Ezért leválthatatlan. A személye szent.

Az éghajlatváltozásnak súlyos társadalmi, politikai és lelki következményei lesznek

Számos klímaszakértő és kutató egyetért abban, hogy az éghajlatváltozás nemcsak az időjárási mintákat és hőmérsékletet módosítja.

Orbán újabb hazugsága: „a liberálisoknak nincsenek gyerekei és nem szeretik a családot”

A családszerető liberálisokat legfeljebb az különbözteti meg az ugyancsak családszerető keresztényfasisztáktól, hogy a nőket emberszámba veszik, nem tekintik őket a macsó férfi szolgájának, szülő tehenének, hanem elismerik a jogaikat és az igényüket arra, hogy kibontakoztassák a tehetségüket, érvényesüljenek az életben, és az életüket ne a férjük árnyékában és szolgálatában kelljen élniük. Ne úgy éljenek, hogy legfeljebb egy karitatív szervezete önkéntesei lehetnek, s beszédes módon "Konyhaablakból" címmel írják meg egyetlen könyvüket, pedig képzett és okos emberek.

Erősödik a Covid újabb hulláma, az új oltásokat javasolják

A COVID járvány újabb hullámát prognosztizálják, és a világ figyelme most az EG.5 változatra irányul. Az Egyesült Államokban ez a helyzet különösen érzékeny, mivel...

Így lesz önkényuralmi jelkép a kereszt

A keresztek szaporításának, utak mentén való felállításának (ezúttal az oroszok háborújára hivatkozva, de lehetne bármi más is) célja a megfélemlítés. Az emberek lelki megnyomorítása a cél, hogy soha ne feledjék, az Istent képviselő ideológiai állam alatt élnek. Istenként magasodik föléjük egy ideológiai állam, amelyet kritizálni, neki ellentmondani nem lehet, mert az istenkáromlás lenne. A kereszt, amit a fasiszta állam állít nekik, arra "emlékezteti" őket, hogy ez az állam a magyarság egyetlen hiteles képviselője, mert ők képviselik az Istent, mindenki más istentelen ellenség.

A választások tisztasága, a választókörzetek átrajzolása és más választási csalások

A választók nagy része azt hiszi, hogy a választásokat csak úgy lehet elcsalni, ha meghamisítják a számokat, eldobnak szavazatokat. Miközben a választásokat már a...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékPolitika