2024, április20, szombat

Tag: prostitúció

Prostitúcióra késztettek pszichiátriai betegeket

Ken Kesey "Száll a kakukk fészkére" című regénye és az abból készült Oscar-díjas film összességében egy fikció, de minden jel szerint meg sem közelíti a szentgotthárdi pszichiátriai intézetben zajló állapotokat. A kiirthatatlannak mondott ágyi poloskák élve zabálják fel az otthon lakóit, akik a rabokhoz hasonlóan egyenruhát viselnek, nehogy megszökhessenek ebből a földi pokolból, s közben a betegek olyan kevés költőpénzt kaptak, hogy az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Kelet-Európa Alapítvány jelentése szerint legalább tíz éve prostitációval egészítették ki azt.

Németh Sándor az alvilág bevételeiből részesedik

Az alvilági megtérők a régi kapcsolatok révén egy idő után visszatérnek a korábbi tevékenységükhöz (vannak, akik igazából abba sem hagyják), de a Hit Gyülekezetében maradnak, és az alvilágból származó bevételeikből "adakoznak", és befizetik a tizedet Németh Sándornak. A vezető lelkész nem kérdezi, honnan vannak a bevételek, mert a Hit Gyülekezetében minden gazdagság "Ábrahám áldásának" minősül, és Németh Sándor el is várja a tagoktól, hogy "látszódjon rajtuk az áldás", ami a pénzzel egyenlő. Az alvilági figurák pedig visszatérnek a bűnözéshez és produkálják az "áldást".

Az anya bértehénként szüljön, nevelje őket a nagymama

A bevándorlásról szóló orbitális hazugságok és uszítás mellett Orbán igazi genderprogramot hirdetett meg: a nők legyenek pénzért szülő bértehenek, és a megszületett gyerekeket nevelje...

Szexuális ragadozó üldöz transgendereket

Donald Trump kormányzata nem kívánja megvárni, amíg az alsóbb szintű bíróságoktól eljut a Legfelsőbb Bíróságig a transgenderek hadseregből való kitiltásának ügye. Közvetlenül a republikánus...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékProstitúció