Szeretnénk előre jelezni, hogy nem kívánunk pletykákat terjeszteni, nem adunk hitelt a celebekről szóló szóbeszédnek, és nem állítunk semmit, amit az érintettek nem maguk jelentenek be. Egy jelenségről szeretnénk szólni, egy potenciális helyzetről, ami hatással lehet a közéletre, az ország gazdaságára, mindennapi
Nem állítjuk, hogy Orbán strómanjai és oligarchái minden esetben a pénz elrejtésének szándékával válnak el, de a válás divatba jött a keresztény Magyarország apostolai között, az biztos. A találékony magyar nép pedig rájött magától is, hogy amíg egyben van a család, Orbán
Úgy tűnik, a korlátozott kijárási tilalom elérte a horgászokat is, ezért Áder János, akit a magyar nép „Bajszos Szar” néven ismerhet, megszólal a világjárvány ügyében. Nem lehet pecázni, mond valamit. Nem mintha hiányzott volna, de legalább ebből tudhatjuk, hogy még él és
Van nekünk egy zsenink, akinek vagyona meghaladja az angol királynő vagyonát, aki a világ leggazdagabb emberei között található kétmilliárd dollárt közelítő vagyonával, aki gyorsabban gazdagodott, mint a Facebook tulajdonosa, Mark Zuckenberg (saját bevallása szerint azért, mert ennyivel okosabb nála”, aki minden fillért
Gátlásos kispályásoknak tart okítást Orbán Viktor bűnszervezete. Ezúttal a Mátrai Erőmű a demonstrációs mintadarab, hogyan kell egy cégből kilopni 11 milliárd forintot. A most nyilvánosságra került adatok szerint az erőmű 2015 és 2016-ban még 13,6, majd 6,5 milliárd forintos üzleti nyereséget termelt,
Van a lelki nyomornak egy sajnálatra és együttérzésre indító szintje, amikor egy jobb sorsra érdemes nép negyven év diktatúra után szeretné valakinek érezni magát, ezért lemond minden emberi értékről, a jellem és a gerincesség maradékáról is. Becseréli Nyugaton való lődörgésre, kivagyiságra, egy
Lelkiismeretes állampártunk, a Fidesz, megkezdte a vagyonbevallások felülvizsgálatát, és nyilván abc-sorrendben haladnak, így még csak a DK és Gyurcsány Ferenc nevéig jutottak el. Nyilván ezután jön a Fidesz, Mészáros (mint stróman), Orbán, Rogán, és a többiek vagyonnyilatkozatának ellenőrzése. Reszkethet Orbán (-Mészáros) és
Továbbra is nyitott kérdés, miért kell éppen a sertéshúst megjelölni nemzeti zászlóval, jelezve, honnan származik. A baromfihús sokkal keresettebb, ha a vásárlókat arról akarják tájékoztatni, hogy az állat megbízható körülmények között, magyar követelmények között nevelkedett, az a baromfihús esetében éppen olyan fontos
A diktátorok nem ismernek mértéket, és rendszerint ez a bukásuk oka. Nem ismernek határt, ezért a végén egy apró dolog miatt buknak meg, és lázad fel ellenük a nép. Formailag ennek tipikus esete, hogy a magyarok tudomásul vették: Orbánnak van egy Mészáros
A Forbes összeállította évvégi listáját az 50 leggazdagabb magyarról. Ebből kiderül, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az ország leggazdagabb embere, aki 407,7 milliárd forintnyi vagyont tart Mészáros Lőrinc felcsúti gázszerelő, közismert strómanja nevén. Orbán vagyona szinte kizárólag közpénzből, a magyar adófizetőktől ellopott pénzből