2024, április18, csütörtök

Tag: szégyen

Orbán veszített, maradt a szégyen és a gyalázat

Orbán zsinórban behúzta az elmúlt két hónap újabb nagy vereségét, meg kellett szavaznia a svéd NATO-csatlakozást. A magyar történelem legjellemtelenebb lépéseit koronázta meg ez a megssemmisítő vereség, amikor is Orbánnak meg kellett szavaznia, amit nem akart. Kénytelen volt elfogadni, hogy a NATO erősödött az oroszokkal szemben. Eközben kiderült az is, hogy minden valós indok nélkül akadályozta Svédország NATO-csatlakozását. Úgy próbált a megalázó kudarc és a leleplező megsemmisítő vereség elől menekülni, hogy Budapestre Canossát járni hívta a svéd miniszterelnököt, de annak is az lett a vége, hogy inkább őt alázták meg a svédek, mint fordítva. Az is kiderült, hogy a Fidesz frakciójának nevezett jellemtelen társaság, akik feladták az emberhez méltó élet látszatát is, nem rendelkezik saját akarattal, döntéssel, Orbán bábjai, akik utasításra nyomkodják a gombokat. Egy kecske ugyanúgy ülhetne a helyükön. Orbán a másfél éves aljaskodásaival, hazudozó szemétkedéseivel végképp lejáratta magát.

A svédek két legyet ütnek egy csapásra, Orbán pedig megint duplát veszít

Mint megírtuk, Orbán most eljátssza belpolitikai fogyasztásra, mintha bármi oka lett volna a svéd csatlakozás akadályoztatásának az orosz érdekek szolgálatán, a NATO és Ukrajna rombolásán kívül, mintha a hirtelen előkapott fegyverüzlet miatt késleltettek volna bármit, s annak megkötésével bármit is kapna a svédektől cserébe. Ebből egy szó sem igaz. Hatalmas pénzt fizet Magyarország Svédországnak a Gripenekhez kapcsolódó üzlettel, ami elsősorban a svédek érdeke, a svédek a NATO-csatlakozás ratifikálása mellett még csomó pénzt is kapnak. Ezért megéri Kristerssonnak Budapestre látogatni, a svéd miniszterelnök ugyanis nem szórja és ellopja a svédek vagyonát, hanem gyarapítja. Ezért Kristersson nem a 135 nímand jellemtelen gyáva ember "meggyőzésére" érkezik Budapestre, nem azért találkozik Orbánnal, hogy kvázi bocsánatot kérjen, hanem azért, mert Orbán legnagyobb szégyene elkerülése érdekében bődületes pénzt fizet nekik, hogy a hamis látszatot megteremtse. Ám ezzel a svédek két legyet ütnek egy csapásra.

Kövér elintézte Orbánnak, hogy a svédek visszautasítottak mindent

Orbánnak úgy kell aláírni a svéd NATO-csatlakozást, hogy semmivel nem tud takarózni. Megszégyenült. Kövér barátjának köszönhetően ellenkezője történt, mint amit akart, mert a svéd miniszterelnök kijelentette, "a svéd kormány nem sértette meg Magyarországot. Az, hogy egyes országok eltérő álláspontot képviselnek, nem újdonság." Orbán nem tudja eljátszani a színházat. Ráadásul az önnön lendületétől túlpörgő hazug propaganda most még rátesz egy lapáttal, folytatja, amit eddig. Napok telnek el, amíg Orbán áthangolja őket. Az is egy szép történet lesz, ahogy megváltozik parancsra a hang, ahogy parancsra a "nem szavazógép" frakció parancsra szavaz, mint a kisangyal.

Magyarország szégyene a kézfogás az orosz tömeggyilkossal

A civilizált nyugati világ szankcionálja a tömeggyilkos Putyint. Háborús bűnösként körözi a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC). Ezzel az emberrel találkozott a magyar miniszterelnök, megalázva, szemen köpve a szomszédos ukrán népet, katonai műveletnek nevezve az oroszok terrorista és területszerző háborúját. Körözött bűnözővel parolázott. Oroszország az EU, a NATO, az Egyesült Államok és a Nyugat ellensége. Orbán a nyugati szövetségi rendszerhez tartozik. A Putyinnal való találkozása katonai, politikai értelemben is árulás. Elárulása az európai és a transzatlanti szövetségeseknek, a Nyugatnak, a nyugati értékeknek, az emberi jogoknak és a humanizmusnak. A nyugati szankciók megtörése. Magyarország szégyene, hogy Orbán az országot a világ sötét oldalára, egy tömeggyilkos diktátor oldalára állította. Magyarország szégyene, hogy a miniszterelnöke egy héttel az 1956-os forradalom évfordulója előtt az orosz tömeggyilkossal találkozott, aki ugyanazt csinálja ma Ukrajnában, amit az elődei tettek Budapesten.

Jézus Krisztus: „Aki nem az ajtón megy be, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló”

Európa keresztény védőbástyájának magatartását Jézus Krisztus egyik példázatával tudjuk leginkább leírni és jellemezni.

Szijjártó megint fenyegetőzik, aztán ha rájuk ijesztenek, oda-vissza kinyalják az összes brüsszeli segget

Szijjártó keménykedése akkor lenne hiteles, ha külügyminiszterként saját álláspontja lenne, amit tűzön-vízen át érvényesít, és ha ezt nem engedik, akkor lemond és távozik. Erről...

Bartus László: A magyar "lepráról"

Ez a hölgy az, aki szereti a hazáját, ti meg nem szeretitek. Mert ha szeretnétek, akkor szégyellnétek, hogy a híretek ilyen a világban, hogy veletek ezt meg lehet csinálni, hogy ennek a nemzetnek a becsületét nem véditek meg. Nem értitek, miért nem vagyunk büszkék a bulinegyedre, ahova üríteni járnak a világ minden részéből, és a borbély-üzletlánc sem elégít ki bennünket. Mert kéne más is.

A románok röhögnek az andorrai vereségen

A románok nemcsak a magyar futball miatt, hanem a NER miatt egész Magyarországon röhögnek.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékSzégyen