2025, december5, péntek

Tag: uszítás

Trump Thanksgiving estéjén uszított gyűlöletre a bevándorlók ellen

Donald Trump amerikai elnökkként olyan üzenetet küldött Thanksgiving estéjén az amerikai népnek, amelyben a bevándorlók elleni gyűlöletet terjesztett. Hazugságokkal a bevándorlók ellen uszított. Ez...

A BBC nem hamisította meg a valóságot

A szerkesztői szabadság része, hogy az események ismeretében a BBC mit emelt ki („and we fight like hell”), hogy bemutassa Trump felelősségét. A szerkesztő úgy ítélte meg, s a történtek ezt igazolták, hogy Trump békességre intő mondata nem volt őszinte, a hívei sem azt vették ki a beszédből, hogy vissza akarja tartani őket, ezen legfeljebb röhögtek. A Capitoliumot megrohamozó szélsőjobboldali tömeg nemcsak bátorítást, hanem engedélyt kapott Trumptól arra, hogy megrohamozza a kongresszus épületét. A tények és az amerikai jogi eljárások fényében mindez alátámasztható. A BBC épp akkor hamisította volna meg a valóságot, ha azt a hamis látszatot kelti, hogy Trump békességre szólított fel. Az eseményeket szélesebb perspektívában kell értékelni, s azóta már tudható, hogy Trump minden eszközzel meg akarta hamisítani a választás eredményét. Kész volt bevetni még a hadsereget is, és erőszakkal akarta megakadályozni, hogy el kelljen hagynia a Fehér Házat. Miután a hadsereg nemet mondott, a feladatot próbálta rábízni a szélsőjobbos csőcselékre. Trump tudta, hogy támogtatóinak fegyvereik vannak, készek a Capitoliumot megrohanni. Trump beszéde nem megállítani akarta őket, hanem feltüzelni és felbuzdítani a támadásra.  A kongresszusi vizsgálóbizottság (January 6 Committee) is megállapította, hogy Trump tudatosan szította a dühöt az elcsalt választások narratívájával. Miután kitört az erőszak, Trump nem küldött segítséget a Capitolium védelmére, sem üzenetet az erőszak leállítására. A 2023-ban és 2024-ben indított büntetőeljárásokban (különösen az „election interference” ügyben) a vád is kimondta: Trump beszéde a terv része volt a választás hitelesítésének megakadályozására.

Háborús készülődésre emlékeztet Orbán ukránellenes politikája

Ami történik, az klasszikus háborús előkészületre hasonlít. Pontos menetrend a háborúhoz, még akkor is, ha a cél nem az. A gyűlöletpropaganda Ukrajnát ellenségnek mutatja, az ukránok ellen hangol, nyíltan Ukrajna ellen uszít, mindenért Ukrajnát teszi felelőssé. Ennek legdurvább példája, hogy ukrán ügynöknek nevezik a kritikus sajtót, a civileket és a propaganda szerint a Szőlő utcai botrány mögött is Ukrajna áll. Az ellenzéket, a független szervezeteket külföldi ügynöknek nevezik, akiket Ukrajna irányít. Nem lehet tudni, milyen megfontolás és tervezés áll ennek hátterében az Európa-ellenes uszításon kívül, de nem megnyugtató, talán nem is véletlen, hogy mindez párhuzamosan az orosz háború kiterjesztésének előjeleivel és előkészületeivel zajlik. Az oroszok nemcsak Ukrajnát, hanem már közvetlenül Európát és NATO-tagországokat is támadnak drónokkal. Trump hallgat, magára hagyja Európát. Putyin pedig teszteli azokat a gyenge reakciókat, amelyeket az európaiak a provokációira adnak. Az biztos, hogy a 2026-os választás egyik fő üzenete az lesz, hogy az Orbán által provokált háborútól csak Orbán védheti meg Magyarországot. Ez pedig azt vetíti előre, hogy erősödik az ukránokkal szembeni propaganda és a provokáció, hogy az ukránok reagáljanak.

Kőkemény republikánus családból származó, fehér, keresztény, heteroszexuális, fegyverimádó a gyilkos

A hírek szerint 2020 előtt meggyőződéses republikánus volt, azt nem lehet tudni, hogy a nézetei mikor és mennyiben változtak, de semmiféle kötődése nincs a demokrata párthoz, a politikai baloldalhoz. A gyilkos fehér, keresztény, a töltényhüvelyekre írt szövege alapján heteroszexuális, fegyverimádó férfi, aki valamiért meggyűlölte Charlie Kirk-öt. Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert Trump és hívei már akkor radikális baloldalnak tulajdonította a gyilkosságot, amikor a tettes még ismeretlen volt. Ezért fordítva is el kell mondani, hogy az elkövető nem fekete, nem spanyol, nem bevándorló, nem meleg, nem baloldali és nem a demokrata párthoz kötődő személy. Mindennek ellentéte, mint amiről Trump propagandája szól. Élő cáfolata a hazugságoknak. Azt nem lehet tudni, hogy mikor, miért és mitől azonosította Charlie Kirk-t fasisztaként, de az még nem jelenti azt, hogy az "Antifa" tagja lenne, semmiféle kapcsolata nem volt velük. A merénylőnek nem voltak társai, nem ismert olyan közösség, amelynek hatása alá került volna. Ez nem akadályozza meg a szélsőjobboldali propagandistákat, hogy továbbra is Trump hamis állításait követve a baloldalt, a demokratákat és az antifasisztákat vádolja Charlie Kirk meggyilkolása miatt. Ha röviden össze akarjuk foglalni azt, amit eddig tudni lehet róla, egy kiábrándult republikánus érzelmű fiatalról van szó, akinek nincs köze a demokratákhoz.

Az erőszakot nem a baloldal szabadította Amerikára

Ezzel szemben Donald Trump nem egyszer uszított, becsmérelt, még erőszakot is kilátásba helyezett, például akkor, amikor felmerült, hogy elveszítheti az elnökválasztást. 2021. január 6-i beszéde előzménye volt a Capitolium halálos áldozatokkal járó ostromának. Ha van valaki, aki felelős a közélet eldurvulásáért és erőszakért, akkor az Trump. Trump a Capitolium ostromában résztvevőknek kegyelmet adott. Nemrég felmerült, hogy az alkotmányos rend megdöntésére tett erőszakos kísérletben való részvételért kártérítést is kapnak. De Trump a legutóbbi választási kampányban szó szerint vérfürdővel fenyegett, ha elveszítené a válaszást, egyesek készültek is erre. Az erőszak kultúrájának mindenkori előzménye a dehumanizálás, ebben pedig Trump élen jár. Politikai ellenfeleit becsmérlő gúnynevekkel látja el, a bevándorlókról pedig azt mondta, hogy „They’re poisoning the blood of our country", "megmérgezik országunk vérét". Trump nem volt hajlandó elítélni a Proud Boys-ot, akik erőszakos cselekményeket követtek el. Vég nélkül lehetne sorolni a példákat, egészen az igazságszolgáltatás megfenyegetéséig, amikor az ellene nyomozó ügyészek és bírók ellen erőszakra is uszított, megfenyegette őket, hogy "utánuk megy". Mintha csak az alvilágban lenne. Ennek számos esetben lett erőszakos fenyegetés a vége.

Republikánus volt Trump merénylője

Egy 20 éves republikánusként regisztrált első szavazó volt az, aki rálőtt Trumpra egy pennsylvaniai kampánybeszéd közben. A lövés Trump fülét találta el, de a...

A 444.hu példátlan háborút folytat egy párt ellen

Amit a 444.hu csinál, annak semmi köze a sajtóhoz, az újságíráshoz, nem legitim, aljas és hazug. Nem igaz, hogy Gyurcsány kritikája azonos lenne Trump, Orbán és Magyar otromba sajtóellenes támadásaival. Egy demokratikus párt jogos ellenállását próbálják ők egy sorba állítani címeres fasisztákkal, akik a tisztességes sajtót akarják elpusztítani. A 444.hu nem tisztességes sajtó. Gyurcsány pedig nem illeszkedik a demokratikus sajtó elleni támadások "világtrendjébe". Nehogy elhiggyék maguknak, hogy ők olyanok, mint a New York Times vagy a Washington Post. Gyurcsány pedig nem Trump, nem Orbán, s főleg nem Magyar, akivel szemben ennek ellenére semmi problémájuk nincs. Már abból is a gyűlölet árad, hogy Gyurcsány "felkapaszkodott" volna Trump, Orbán és Magyar mellé, amivel azt sugallják, hogy még fasiszták közé is felkapaszkodnia kell. Ezzel szemben a pőre valóság az, hogy a volt Indexből osztódással szaporodott és az egész magyar sajtót megfertőző társaságnak nem sikerült a sajtó szintjére felkapaszkodnia. A 444.hu megfordítja a szerepeket, a DK-ról állítja, hogy a velük szembeni ellenállása egy stragégia, mintha ők lennének a megtámadott fél, akikből bűnbakot csinálnak. Az Indextől a mai napig tartó mocskolódó hadjáratuk után arról beszélnek, hogy Gyurcsány csinál belőlük ellenségképet és nem fordítva. Ez már klasszikus fasiszta technika.

Orbán a háború felé sodorja Magyarországot

Orbán lefegyverezni akarja Ukrajnát, az oroszokat akarja győzelemhez juttatni, amivel megnyitja előtte az utat a balti államok és Európa fenyegetése felé. Orbán az Európai Unió és a NATO vereségében, szétesésében reménykedik, hogy a demokratikus világrendet egy fasiszta diktatórikus világrend váltsa fel orosz-kínai hegemóniával. Ehhez pedig az orosz győzelem nyitja meg az utat, amivel Orbán egy harmadik világháború lehetőségét kockáztatja. A békeüzenetek célja az orosz győzelem és a Nyugat veresége, a harmadik világháború árán is. Orbán háborús tűzfészket akar Európában, a Balkánon és a világ más részein, amelybe orosz oldalon bekapcsolódhatna Magyarország is. Orbán abban reménykedik, hogy az orosz ügynök Trump választási győzelme megindítja a NATO szétesését, a NATO nélküli magyar haderő az oroszokra számít. Orbán fegyverkezik, miközben "békéről" szónokol. Egész rendszere a Nyugat elleni háborúról szól. Orbán az, aki a háború felé sodorja Magyarországot, magyar fiatalok vérét adja az orosz fasizmusért.

A Magyar-ultrák kísértetiesen hasonlítanak a Fradi-ultrákra

Ahogy olyan politikust sem tudunk elképzelni, aki a színpadról fenyegetőzik, hogy majd ő is odamegy, holott nem győződött meg arról, hogy mi történt. Bennünket ez Donald Trumpra emlékeztet, aki így küldte a csőcseléket a Capitolium ostromára. Az arányok persze mások. De az nem Magyar Péteren múlott, hogy most még nem lincselők mentek az étteremhez. A Magyar-ultrák, mert már ilyenek is vannak, kísértetisesen a Fradi-ultrákat idézik, ahogy az interneten megnyilvánulnak. Magyar abban IS az ugyancsak nárcisztikus pszichopata Trumpra hasonlít, hogy borzasztóan szeret szerepelni, gyűlésezni, mint az összes fasiszta populista demagóg vezér. Vitázni, beszélgetni már kevésbé, mert ott más is megszólalhat. Két hónap alatt jutottunk ide, s ha ez így megy tovább, az árokásás, a gyűlöletpropaganda ilyen ütemben folytatódik a legkisebb tiszteletet sem ismerő messiás és az egyszemélyes pártja részéről, akkor az általunk első perctől megjósolt gyűlölet tettlegességbe csaphat át. Magyar a fanatikus híveit szándékosan még tüzeli és uszítja is. Mártírt csinál magából.

Magyart a bántalmazó stílusa miatt egy amerikai cég sem alkalmazná

Magyar Péter agresszív, sértő és bántalmazó stílusa, mellyel nemcsak a diktatúrát, politikai ellenfeleit, de minden kritikusát illeti, még a civil polgári világban is elfogadhatatlan....

A DK „kék Fidesznek” nevezése náci módszer

Magyar Péter következetesen "kék Fidesznek" nevezi a Demokratikus Koalíciót, amiből látszik, hogy ez a Tisza Párt (amely egyedül ő maga) propagandájának fontos eleme, kitalált...

Magyar dehumanizáló stílusban beszél Dobrev Kláráról, mint nőről

Magyar Péter támogatóinak fideszesnek kell lenniük, ha egyet akarnak érteni vele, mert azt adja elő, amit az Orbán-rezsim képvisel. Aki rá szavaz, Orbán ideológiájára...

Ha Magyar nem fog össze az ellenzéki pártokkal, 2026-ban elveszíti a parlamenti választást

Mindenkinek joga van pártot alapítani, működtetni, választáson indulni, ahogy Magyarnak is joga van ehhez. Mindenkinek joga van arra, hogy a világnézetét és a politikai identitását szabadon megválassza és képviselje, s arra a pártra szavazzon, amelyikre akar. Magyarnak az a stratégiája, hogy minden ellenzéki párt szűnjön meg, lépjen vissza, elfogadhatatlan. Magyar azzal a vízióval kampányol, hogy leváltja a többi ellenzéki pártot. Ezt vajon hogyan képzeli el: a 2026-as választás előtt vagy a 2026-os választáson? Hogyan képzeli, hogy a helyükbe lép, ha azok nem szűnnek meg, nem számolják fel önként magukat, nem lépnek vissza önként a javára, s a támogatóik jelentős része továbbra is rájuk akar szavazni? Ebben az esetben az ellenzéki szavazatok megoszlanak, méghozzá a felmérések, a jelenlegi állás szerint nagyjából fele-fele arányban. Magyar szempontjából romolhat vagy javulhat ez a helyzet, de abban biztos lehet, hogy egyetlen korábbi ellenzéki párt sem fog visszalépni a felszólítása és fenyegetései hatására, s ezek a pártok nem fognak kiürülni sem.

Magyar ellenzék elleni uszítása erőszakhoz vezet

Felhívjuk a figyelmét mindenkinek, hogy őrizze meg a józanságát, mérlegelje ép ésszel Magyar gátlástalan és hazug uszítását, és józanodjon ki: Magyar ugyanazt hazudja nekik, amit eddig az ellenzék, hogy jelen feltételek mellett is le lehet váltani Orbánt. Nem lehet, de Magyar még meg is osztja az ellenzéki szavazatokat, mert az ellenzék többi részével nem fog össze, ezért a 2026-os választáson Orbán mindennél nagyobb győzelmet arat, a legnagyobb őrjöngés mellett is. Ez matematika, amit látni lehet előre. Magyarnak az a terve, hogy ezért előtte és utána is azokat az ellenzéki pártokat és azokat az ellenzéki szavazókat teszi felelőssé, akik merészelnek létezni és nem rá szavazni, náci, szélsőjobboldali és fasiszta módszer, fizikai erőszakhoz és ellenzéki polgárháborúhoz vezet. Hitler fanatizálta hasonlóan a követőit, Hitler állított bűnbakokat, akik célponttá váltak, Hitler "kavarta fel az állóvizet", Hitler "hozott reményt" hasonlóképpen, mint Magyar. Mi még a Hitlerrel való összehasonlítást is vállaljuk, mert Magyar ugyanazt csinálja.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékUszítás