2024, október13, vasárnap

Tag: zsarolás

Magyar mentelmi jogához semmi köze az Európai Ügyészséghez való csatlakozásnak

Ha Magyar nem követett el semmit, akkor mondjon le a mentelmi jogáról, nem támaszthat semmiféle feltételt. Különösen olyan feltétel követelése nevetséges és kontraproduktív, ami soha nem fog megtörténni, s amivel ő maga is tisztában van. Magyarral szemben a gyanú megalapozott, hogy bűncselekményeket követett el, amelyek miatt jogosan indul eljárás. Magyar a szokásos hatásvadász nagyotmondásaival azt állítja, hogy naponta tesznek ellene feljelentést, és a fél államapparátus azon dolgozik, hogy büntetőeljárásokat kreáljanak ellene. De ebből egy szó sem igaz. Nem naponta, nem a fél államapparátus és nem "kreál" büntetőeljárásokat, hanem két jól bizonyított eljárás indult ellene. Ha Magyar Péter bűncselekményeket követett el, akkor törvényes eljárásban felelősségre kell vonni, akkor is, ha Magyarország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez. A kettőnek semmi köze egymáshoz. Magyar nem támaszthat ilyen feltéteket. Politikai üldözésnek állít be nyilvánvalóan köztörvényes bűncselekményeket.

Az ATV behódolt Magyarnak, amihez Rogán engedélye kellett

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, az ATV többségi tulajdonosa (aki ellopta a csatornát és az ATV vagyonát saját egyházától), behódolt Magyar Péternek....

Magyar Péter konfrontálódott az Amerikai Népszavával a Facebookon

Magyar Péter kommentben reagált az Amerikai Népszava Facebook-oldalán Bartus László "Nemzetiszocialista hatalomátvétel modellje kezd kialakulni Budapesten" című írására, amely a főváros megbénításának esélyeit, a...

Magyar attól fél, hogy börtönbe kerül, zsarolható lett

Magyar megszólította egykori barátját, Gulyás Gergelyt, s azt kérdezte: "Gulyás Gergő, ha ez sem válik be, akkor börtönbe küldtök? Komolyan megteszed ezt a gyermekeimmel, akik közül az egyik a keresztfiad?". Ez utóbbi mondat árulkodik arról, hogy Magyar nem fikcióról beszél, hanem komolyan tart a börtönbüntetéstől, nyilván az elindult eljárás alapján. Magyar a gyereke mögé bújik, azzal manipulál, s úgy akar megúszni egy börtönbüntetést, hogy a Miniszterelnökséget vezető minisztertől kér segítséget az ügy eltussolására, ehhez pedig a keresztapaságával zsarolja. Ennek érdekessége, hogy Magyar azzal robbant be a közéletbe, hogy azt állította: a "Karmelitából" belenyúlnak büntetőeljárásokba, most pedig nyilvánosan ezt kéri. A nyilvános poszt arra utal, hogy Magyarnak lehetnek információi az Ötkert-botránnyal kapcsolatos rendőrségi eljárásról, amely gazázdaság, rongálás és rablás ügyében indult, s a nyilvánosságra került bizonyítékok alapján a gyanú megalapozott, az elkövetést börtönnel fenyegeti a Btk.. Ha tisztességes lesz az eljárás, Magyart jogosan börtön fenyegeti. Miután az eljárás során képesek voltak búvárokkal megkerestetni a Dunába dobott telefont, minden jel arra utal, hogy Magyarral szemben használni kívánják a jogot, ami börtönnel is fenyegeti azt, amit elkövetett. Magyar fél, mert az Európai Parlament a valódi bizonyítékok alapján kiadhatja, és nem biztos, hogy a mentelmi joga mögé elbújhat. Ezután a Facebook-posztban Magyar szánalmas könyörgésbe és alkudozásba fog, ígérget a Fidesznek, hogy megússza a börtönt. Ezt írta: "Pontosan tudod, hogy én soha, egyikőtök magánéletével sem foglalkoztam, hogy csak politikai kritikát fogalmaztunk meg a kormány döntéseivel kapcsolatban." Később: "És a magam részéről továbbra sem fogok foglalkozni a fideszes politikusok magánéletével." Ennyit a beígért nagy elszámoltatásról.

Mégis engedtek Orbán zsarolásának a svédek, Kristersson megalázza és szemenköpi Európát

A svédek tudják, hogy Orbánnak mindenképpen meg kell szavaznia a NATO-csatlakozást, s a Gripenek helyett sem tud más repülőgépeket vásárolni és csatasorba állítani. Ezért nem volt semmi szükség arra, hogy mentőövet dobjanak a fasiszta diktátornak, aki az oroszok oldalán áll, több mint egy éve szemétkedik velük és ok nélkül akadályozta őket. Kristersson szemenköpi saját magát, a svédeket, Európát és a magyar demokratákat is, amikor megteszi Orbánnak azt a szívességet, hogy presztizsveszteség nélkül jöjjön ki az általa több mint egy éven át folytatott aljasságból. Megadja neki azt a látszatot, hogy oka volt a NATO-csatlakozás akadályozásának, a svédek megalázkodtak előtte, és ő győzött. Hányni kell az ilyen politikusoktól, akiknek a szava semmit nem ér, becstelenek, nincsen bennük semmi tartás, semmi jellem, semmi gerincesség, hanem engednek egy putyinista zsarolónak, köztörvényes bűnözőnek, Európa és a demokratikus világ ellenségének, egy fasiszta diktátornak, hogy ő dirigáljon. Borzasztóan nagy csalódás és kiábrándulás.

Kígyót csalogat Meloni a frakciójába, amelynek halálos mérge van

A megsemmisítő vereség enyhítésére beindult a Fidesz európai parlamenti helyezkedéséről szóló hírözön. Orbánt várják az európai fasiszták két frakciójába, amelyeket Orbán inkább egyesítene és...

Orbán elveszítette maradék hitelét és tekintélyét

Orbán megint fenyegetőzött, aztán amikor nem engedtek, mindenbe belement. Alig van mivel győzelemnek beállítani a totális vereséget. Normális ember csak olyannal fenyeget, amit be...

Európa nem engedi meg, hogy Orbán Putyin javára eldöntse a háborút

Orbán nyilvánvalóan egy terrorista, bűnöző, fasiszta gazember, aki zsarolja Európát és az oroszoknak dolgozik. Az Európai Parlament határozott fellépésére megfordulni látszik az EU stratégiája, a tagállamok elsöprő többsége nemet mond Orbán zsarolására. Az a terv, hogy Orbánt majd lépésről lépésre lefizetik, és ezzel félreállítják az útból, nem működik. Ebben az esetben nem marad más, mint a bűnöző alvilági zsarolóval szembeni fellépés, és az európai pénzek megvonása, ha Európát veszélyezteti és fenyegeti. Orbán gorillái erre "zsarolást" kiáltottak, de ez nevetséges. Orbán még az EU tagja sem lehetne, nem jár neki egy fillér sem, az pedig megengedhetetlen, hogy kezében tartsa Európát a vétójoggal. A Financial Times szerint az EU-ban készült egy terv, mely taglalja azt, hogy Magyarország gazdasága és pénzügyi helyzete összeomlik az uniós pénzek megvonásával. Ezért sokkal erősebb fegyver van a kezükben, mint Orbán kezében. Az "erős ember" csak a vétójoggal való visszaéléstől "erős", egyébként olyan gyenge, mint a brüsszeli büfé híg kávéja. A háború és Európa országainak biztonsága a tét. Ebben a helyzetben nincs más, mint a zsarolónak való ellenállás. Orbán választhat, hogy vagy befejezi a zsarolást, mert valódi indokai nincsenek az uniós támogatás visszatartására, vagy az összeomlást választja. Ha Európa kitart és ellenáll, akkor a hős utcai harcos - szokásához híven - megadja magát.

Gyurcsány összejátszott Orbánnal az Európai Parlamentben

Ha a legnagyobb magyar ellenzéki párt ebben nem vesz részt, azzal cserbenhagyja európai barátait, az európai demokratákat és Orbánnak falaz. Hivatkozási alapot teremt, hogy még a magyar ellenzék legnagyobb pártja sem talál kifogást, nem kritizálja, nem szavaz Orbán diktatúrája ellen. Ez a magyar nép, a magyar emberek és a magyar szavazók elárulása is. Az Európai Unió az egyetlen fék a vonaton, ami Magyarországot a szakadékba viszi. Nincs más, ahol a magyar jogállamiság megszüntetéséről beszélni lehet, ahol jogorvoslatot lehet kérni, ahol Orbán jogtipró, önkényuralmi rendszerét, amely egész Európát fenyegeti, még szankcionálni lehet. Ezen a ponton lehet csatlakozni a Nyugathoz, a demokráciákhoz. Gyurcsány Ferenc és pártja a legmocskosabb árulást követte el, cinkosan összejátszott az orosz imperalizmus érdekeit képviselő és Európát fenyegető illiberális mintaállammal, a magyar szabadságot és demokráciát felszámoló kleptokrata fasiszta alakulattal. Az Orbánt elítélő határozattól való távolmaradás üzenete az, hogy Orbán rendszere legitim jogállam. Gyurcsány összejátszott Orbánnal.

A DK képviselői is „kávéztak” az Orbánról való szavazás helyett

Az Európai Parlament jobboldali néppárti kezdeményezésre nagy többséggel elítélte Orbán rendszerét, elutasította azt, hogy jogállam lenne és teljesített volna bármit a jogállamiság követelményeiből. A...

Az Európai Parlament már kirúgta volna Orbánt

Ez vesztegetés, korrupció, ahogy a vitában fogalmaztak, az EU feladva saját értékeit és az alapszabályát semmibe véve a világ legnagyobb kenőpénzét fizette ki a zsarolónak, Orbán Viktornak. Ahelyett, hogy az alapszabály, az EU alapértékeinek megsértése miatt fellépett volna vele szemben. Ez az Európai Unió legnagyobb botránya az EU fennállása óta. Ráadásul, a leírás alapján úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság titokban összejátszott Orbánnal, hogy megteremtsék az igazságügyi reformra hivatkozó jogszerűség látszatát, s Orbánék decemberben kihirdettek az EU-csúcs előtti napon egy kamu törvénymódosítást, amire hivatkozva megkaphatta a pénzt. De Magyarországon ezzel semmi nem változott. Az igazságszolgáltatás függetlensége egy vicc, a bíróságok a Fidesznek és Orbánnak fontos ügyekben a pártkatonának használt bírók révén olyan ítéleteket hoznak, amilyet a hatalom akar. Az igazságszolgáltatás éppen úgy Orbán kezében és a puha diktatúra elnyomása alatt működik, mint minden Magyarországon. Orbán bármelyik ítéletet azonnal megírja, ha kell.

Orbán hiánya már nagyobb, mint Gyurcsányé volt

A populista bűnözők nagy előnye a gátlástalanság, ennek köszönhető, hogy nem lángolnak Budapest utcái, míg 2006-ban lángoltak. Egy demokratikus kormány krízishelyzetbe kerül, ha a...

Orbán a vétójoggal térdre kényszerítheti Európát

Mindez azt jelenti, hogy immár nyílt háború zajlik az oroszokkal, és a frontvonalban Orbán harcol az oroszok oldalán Európa ellen, kezében a szuperszonikus fegyverrel, a vétójoggal, amivel sürgősen csinálni kell valamit, mert azt Putyin használja, másrészt a maga javára is egy nyugatellenes, antiszemita, fasiszta diktátor, aki el akarja foglalni az Európai Uniót. Most megúsztak egy katasztrofális vétót, de ott lebeg a fejük felett a többi, amivel Orbán kizsarolhatja magát a jogállami követeleményekből, fasiszta rendszerét az EU finanszírozza tovább, és a vétójoggal markában tartja Európát. Azt csinál vele, amit akar. Ez azt jelenti, hogy csak az lehet, amit ő megneged, amihez Orbán hozzájárul. Ez Európa belülről történő megfojtása, szétverése, térdre kényszerítése, méghozzá saját vétójogával, amit egyértelműen visszaélésre használ az EU ellensége. Mert Orbán az: gyűlöli őket. Orbánt ismerve van egy ennél rosszabb fokozat is, ha Európa hagyja magát. Nemcsak az lehet, amit Orbán enged, hanem az, amit majd ő követel. Egyelőre nemet mond arra, amit Európa akar, aztán Európának igent kell mondania arra, amit ő akar. Ez már a vég. Miközben semmi eszköze és fegyvere nem lenne, ha a vétójoggal nem tudna visszaélni.

Orbán kikényszeríti az EU-ból, hogy megoldást találjon ellene

Ez nyílt terrorizmus, egy önkényuralmi rendszer, ahogy a valóságot puhítók szeretik mondani, egy autokratikus rendszer, valójában egy diktatúra terrorizálja és markában tartja az Európai Uniót és egész Európát. Nem mellesleg az orosz maffiaállam, Putyin szolgálatában, s Európa, a szabad Nyugat elpusztítására. Ez abszurd és elfogadhatatatlan. Az élet meghaladta az EU alapítóinak elgondolásait. Senki nem számított arra, hogy majd fasiszta fordulat állhat be egy uniós tagállamban, akitől nem lehet megszabadulni, nem lehet korlátozni, ellenben egy fasiszta diktatúra terrorizálhatja egész Európát a demokrácia nevében, az uniós vétójoggal visszaélve. Ezt a hibát korrigálni kell mielőbb, mielőtt valami váratlan tragédia nem segíti hatalomra Orbán fasiszta szélsőjobboldali szövetségeseit. Orbán vagy Európa. Ez most már nemcsak a magyarok, hanem egész Európa választása. A magyarok Orbánt választották, Európa nem teheti ugyanezt. Különben lángba borul a világ és az oroszok a Szajnában mossák a véres csizmájukat. Nincs mire várni, be kell fejezni a trükközéseket és taktikázást.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékZsarolás