2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországAmit a Fidesz állít, azért gyilkoltak a pittsburgh-i zsinagógában

Amit a Fidesz állít, azért gyilkoltak a pittsburgh-i zsinagógában

-

A legjobb ütemérzékkel mozdult rá és adta elő a Fidesz Trump összeesküvés-elméletét a dél-amerikai menekültkaravánról, amely szerint Soros György és hálózata áll a karaván szervezése mögött. Robert Bowers a pittsburghi zsinagógában végrehajtott mészárlása előtt éppen erre hivatkozott, miért kell minden zsidónak meghalnia. Az antiszemita őrült gyilkos azt írta, hogy a zsidók szervezik a bevándorlást, hogy „megöljék a népünket”.

Egy Hollik István nevű ember a Fidesz nevében ugyanazt a hazug összeesküvés-elméletet adta elő egy sajtótájékoztató keretében, amiért Pittsburghben 11 zsidó embert lelőttek, és hatot megsebesítettek. A videón hallható szöveg túlmegy Goebbels és Adolf Hitler uszító szövegein, mert azoknak mindig volt valami tényszerű alapja, amit elferdítettek. A Hollik nevű ember által előadottaknak viszont semmiféle ténybeli alapja nincs, tömény hazugság és uszítás az első szótól az utolsóig. A szöveg súlyosságát mutatja, hogy ennek nyomán az Egyesült Államok legsúlyosabb antiszemita gyilkosságát követték el. A Fideszt nem zavarja.

A Fidesz propagandagépezete lassan mozdult és komótosan dolgozta fel az amerikai félidős választásokon használt republikánus stratégiát, amely ugyanaz, mint Orbán Viktoré, a nagy elődök közül pedig Adolf Hitleré. Az aktuális kihívásokat a zsidók nyakába kell varrni, azt kell mondani, hogy azt ők szervezik, okozzák, tudatosan és szervezetten ők hozzák létre, hogy a keresztény nemzeteket destabiliálják és a keresztény emberek identitását sértsék. Majd a politikai ellenfeleket bele kell szőni az összeesküvéselméletbe. Féljenek az emberek.

A Fidesz tányérnyalogató propagandistái fel is dolgozták a náci teóriát, de mire előadták, addigra e teória miatt egy ember lemészárolt 11 zsidót a pittsburgh-i zsinagógában. De a Fidesz propagandistáit ez nem zavarta meg abban, hogy ezek után ők is előadják ezt az antiszemita és náci teóriát, mert egész hatalmuk és jólétük erre az antiszemita uszításra épül. Így viszont olyan látszat is keletkezhetett, mintha megindokolnák a pittsburgh-i véres merényletet. Magukra vessenek, mindez a Soros hálózat miatt történt. Miközben ebből egy szó sem igaz.

A dél-amerikai karavánt nem Soros György és nem a zsidók szervezik, Soros-hálózat nem létezik abban az értelemben, ahogy ők használják. Soros György Open Society alapítványai nem foglalkoznak olyan tevékenységgel, mint amivel a Fidesz és a szélsőjobb vádolja őket. Világszerte a jobboldali pártok a szélsőjobboldalra sodródnak, és kizárólag megfélemlítéssel és hazug propagandával próbálják megszerezni vagy megtartani a hatalmukat. Kísérletet sem tesznek arra, hogy korrekt politikai küzdelemben győzzék le politikai ellenfeleiket.

A Fidesz mindezt olyan gátlástalanul műveli, hogy még talán ki sem hűlt a pittsburgh-i zsidó áldozatok holtteste, amikor ők előadják ugyanazt a hazug összeesküvés-elméletet, amiért a zsinagógában lemészárolták őket. Soros György neve évtizedek óta használt és jól ismert antiszemita, neonáci klisé, amely ellen szebb napokon még a Fidesz is tiltakozott, és antiszemitizmusnak nevezte azt. A „sorosozás” mindig antiszemitizmus, és a zsidó világ-összeesküvés jelképe és kódja.

A „nemzeti kormányok” és a „keresztény nemzetek” ellen szervezkedő zsidó összeesküvők hálózata, amely le akarja rombolni a kereszténységet, a nemzeti identitást, a holokausztot megelőző antiszemita közbeszéd alaptétele volt. Akkor kimondták, hogy „zsidó”, most csak „Sorost” és a „hálózatát” emlegetik, de azok az emberek, akiknek az üzenet szól, pontosan tudják, hogy ezt a zsidókra kell érteni. Ennek legkézenfekvőbb bizonyítéka a Pittsburgh-ben elkövetett náci öldöklés.

Az alábbi videón Hollik István a dél-amerikai menekültek karavánjához hasonló menetet vízionál a magyar határ irányába is, ami közönséges és ócska hazugság. Párhuzamba állítja a dél-amerikai migránsokat a balkáni útvonallal, ahol más térségből érkeznek menekültek Európába. Ezek száma az utóbbi időben 95 százalékkal csökkent. Sorosnak, a zsidóknak, semmi közük ehhez. Ez az uszítás ugyanaz, amely a holokausztot megelőzte.

Soros György nagy hibát követ el azzal, hogy nem pereli be nemzetközi bíróság előtt az Orbán-kormányt, a Fideszt és személyesen Orbánt a hazug gyűlöletkeltő rágalmaik miatt. Nagy bajban lennének, ha egyetlen szavukat is be kellene bizonyítani, mert hazudnak. De a pittsburgh-i eset bizonyítja, és a hitlerizmus múlt századi példája mutatja, hogy ezeket a rágalmakat és hazugságokat nem szabad szó nélkül hagyni, mert mérgezi az embereket, és sokan elhiszik, hogy van ilyen hálózat, amely ezt szervezi. Ezt nyilvánosan cáfolni kell.

Ha a Hollik nevű ember olvas amerikai és világlapokat, akkor olvassa el, hogy Pittsburgh zsidó áldozatait pontosan ezért a szövegért gyilkolták le, amit ő előadott. Menjen el egy rendes holokausztmúzeumba is, amit nem a történelemhamisító holokauszttagadó Schmidt Mária tervezett, és a népirtás képei mellett hallgassa meg azokat a szövegeket, amelyeket közben bejátszanak: azok szó szerint olyan szövegek, mint amit ő előadott. Gondolja meg, hogy egy ilyen játszmában eszköz, hogy Orbán élete végéig uralkodhasson és lophasson.

De ezért mindig nagy árat kell fizetni. Ha elembertelenítenek egy országot, az pusztulásba dönti saját magát, és soha nem tud megállni a verbális erőszak szintjén. Akik ezt teszik, azoknak nem Magyarország az első, hanem saját maguk. Magyarországnak ártanak ezzel a legtöbbet. Amit folytatnak, az nemzetpusztítás, a magyar nemzet ellen elkövetett támadás.

A bekattanás előtti Orbán Viktor, aki még szabályos keretek között próbált versenyre kelni a riválisaival, akiktől elszenvedett veresége antiszemitává és nácivá tette, egykor még az ilyen szövegekért lemondásra szólította volna fel az egész kormányt, ezt az embert, aki ezt előadta, a közéletből való távozásra szólította volna fel, és a pártja bojkottálta volna azt a pártot, amely ilyen náci uszítást előad. Ma már ő az, aki előadja ezeket. Náci lett belőle.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések