Nagy Dénes Lajos: Száz éve nem változott semmi

Közzétéve október 28, 2018, 10:25 de.
15 mins

Az alábbi írás a szerző 2018. október 28-án, az őszirózsás forradalom 100. évfordulóján a Károlyi Palotánál elmondott beszédének írásos változata.

Kedves Barátaim!

Fizikus vagyok, nem történész. De természetkutatóként is mindennapi kenyerem, hogy megfigyeléseket tegyek, és ezek alapján kíséreljem meg előre jelezni, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén mi fog bekövetkezni. Itt, a Károlyi-palota tövében most valami hasonlóra vállalkozom: megpróbálom röviden összefoglalni, hogy milyen lehet a jövőképe az őszirózsás forradalom örököseinek. Nem a jövőre teszek jóslásokat, hiszen az az eljövendő feltételek ismeretének hiányában lehetetlen, hanem – ma is 1918 októberének és novemberének eszmeiségét vallva – csak arra, hogy milyen jövőt szeretnénk Magyarországon, Európában és az egész világon.

A politikai gyakorlatban Magyarországon először 1918 késő őszén kezdek működni a 150 évvel korábbi felvilágosodás eszméi. A Nemzeti Tanács három pártja: a Károlyi-féle Függetlenségi és 48-as párt, a Polgári Radikális Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt szinte pontosan megfelelt az 1789-es francia forradalom hármas jelszavának. A szabadságot talán leginkább a Jászi Oszkár-féle polgári radikálisok képviselték, az egyelőséget a földosztó „vörös gróf” Károlyi Mihály testesítette meg, míg a Garami Ernő és Kunfi Zsigmond által vezetett szociáldemokraták a testvériség, a szolidaritás eszméjét hangsúlyozták.

Tudjuk, mivé lett nálunk ez az eszmerendszer nemcsak a Horthy-korszakban, majd az azt követő diktatúrák alatt, de 2010 óta sajnos ismét. A „nemzeti együttműködés rendszerében” a szabadság azt jelenti, hogy az állampártnak szabad szinte a teljes médiát közvetlen ellenőrzése alatt tartani, a polgárok többségét félrevezetni, álhírekkel traktálni, egymás és más népek ellen hergelni; szabad a választópolgárokat egzisztenciális félelemben tartani, a választási törvényt manipulálni. Az egyenlőség jelentése is megváltozott: ez a szó mára azzal lett egyenértékű, hogy a jog előtt többé-kevésbé mindenki egyenlő, mármint akit a kézi vezérelt ügyészség egyáltalán bíróság elé juttat. Így aztán sokasodnak egyfelől a futni hagyott kebelbeliek, másfelől az új koncepciós perek áldozatai. A testvériség pedig annyit tesz, mint szegényellenesség, a hajléktalanok kriminalizálása, a szociális juttatások átcsoportosítása a valóban rászorulóktól a tehetősekhez, a menekültek gyűlölete, démonizálása. És el kell ismernünk, hogy ezek a tendenciák nemcsak Magyarországon erősödnek, de a környező országokban, Európában, sőt még a liberális demokrácia olyan egykori fellegvárában is, mint az Egyesült Államok.

Manapság gyakran csodálkozunk rá Ady Endre egy-egy, a múlt század elején született újságcikkére vagy versére, mint A perc-emberkék után, vagy a Menjünk vissza Ázsiába címűekre. Mennyire nem változott itt semmi; mennyire ugyanazok itt a problémák, mint 110–120 évvel ezelőtt! Nagyon hasonló élményben lesz része annak, aki belelapoz Jászi Oszkár, a Polgári Radikális Párt vezetőjének és egyben fő teoretikusának írásaiba. Pedig aki ezt tesz, azonnal világosan látni fogja, hogy azok mennyire a máról szólnak, hogy milyen lenne ma Jászi jövőképe, és megfontolhatja, hogy vállalja-e azt, hogy kíván-e tenni is érte. Engedtessék meg, hogy két rövid idézetet olvassak fel Jászi Oszkárnak, a tudósnak és politikusnak a múlt század tízes éveiben született tanulmányaiból.

1918 tavaszán íródott, de csak októberben jelent meg Jászi könyve A Monarchia jövője – a dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok címmel. Ennek előszavában így írt: „Súlyt helyezek arra, hogy a szélesebb nyilvánosság is megismerje sok lelki gyötrődésnek és álmatlan óráknak ezeket a gondolatait, melyek arra a kérdésre igyekeznek feleletet adni, vajon lehetséges-e Magyarország észszerű életigényeit az európai kultúra és az egész emberiség fejlődési törekvéseivel összeegyeztetni? Az eredmény, melyre jutottam egyaránt ki fogja hívni úgy a bornírt sovinizmusnak, mint az üres formulákon gondolatresten kéjelgő verbál-nemzetköziségnek haragvó kritikáját.”

Jászi már hat évvel korábban, 1912-ben, A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés című könyvében az Európai Egyesült Államok létrehozása mellett érvelt: „A teljes gazdasági demokrácia felé közeledésnek minden lépése csökkenti a nemzetiségi harc élességét és lehetővé teszi, hogy a gazdasági csoportosulás minden egyéb másnál fontosabb és iránytadóbb legyen. A nemzetiségi kultúrminimum kivívása után az egyetemes gazdasági és szociális érdekek szava egyre parancsolóbb lesz. Az egyes államokon belül a nemzetiségi szolidaritást megtöri a mind közösebb gazdasági és kulturális érdekek szolidaritása, melyek végül oly erősek lesznek, hogy az azonos kultúrájú államok merev határait is szétrepesztik. Az Európai Egyesült Államokon belül a nyelvkérdés jelentősége nem lesz nagyobb, mint ma a vallási hovatartozás.”

Hosszan sorolhatnánk az idézeteket Jászi könyveiből, de erre itt most nincs idő. Az azonban világos, hogy a polgári radikálisok Magyarország jövőjét a föderatív Európai Egyesült Államok autonóm államaként, a fokozatos, de egyre erősödő európai integráció megvalósításában látták.

Mi, az őszirózsás forradalom örökösei sem tehetünk másként. Úgy is mondhatnánk, hogy Európa vagy a liberális demokrácia elvei szerint működő föderatív államalakulat lesz, vagy nem lesz. Vissza kell térnünk a felvilágosodás alapértékeihez, amelyek létrehozták az emberi civilizáció történetének – összes hibájával együtt – mindmáig leghatékonyabb és legsikeresebb társadalmait, vagy visszasüllyedünk a középkorba, a demokrácia és az alapvető emberi jogok relativizálásába, majd tagadásába. Nem kétséges, hogy egy ilyen visszarendeződés a korszerű információ- és haditechnika eszközeivel párosulva a mai értelemben vett emberi civilizáció végét jelentené. Ez ellen tenni mindannyiunk elemi kötelessége.

Persze Jászi sem volt tévedhetetlen, sőt egyes tévedéseit maga is belátta és korrigálta. Míg 1918 tavaszán még az egyben maradó, sok nemzetiségű, demokratikussá váló, de a nemzetiségeknek függetlenséget nem biztosító Magyarországban látta a jövőt, a Károlyi-kormány minisztereként – tudomásul véve a politikai realitást – már a területi autonómia megadásának alapján tárgyalt a nemzetiségekkel.

Mint ahogy korábban nem volt az, ma sem könnyű felvállalni Jászi Oszkár és a polgári radikálisok örökségét. Eszméiket minden autokratikus magyar rendszer árulónak tartotta és elutasította, és hasonlóképp ők is elhatárolódtak minden önkényuralmi rendszertől. Nem kivétel ez alól a mai magyar rendszer sem. A „polgári radikális”, a „szabadkőműves”, a „Galilei-kör” ma szitokszó Magyarországon; a „nemzetvesztő” és a „hazaáruló” szinonimája. De vajon nem viselhetjük-e büszkén annak a rendszernek a szitokszavait, amelyben ugyancsak szitokszóvá vált a „menekült”, a „hajléktalan”, a „liberális”, a „politikai korrektség”, a „filozófus”, a „CEU”, sőt lassan már az „alapkutatás” és a „Magyar Tudományos Akadémia” is?

Nem lehetnek illúzióink. Magyarországon legalább ötszáz éve a mindenkori hatalomhoz való alkalmazkodás, az alattvalói gondolkodás, a gyűlölködésre való fogékonyság határozza meg a kultúrát, a társadalmi tudatot, és ez nagymértékben igaz a környező országokra is. A kultúra társadalmi méretekben történő megváltoztatásához generációk kellenek, és a mai centenáriumon szomorúan tapasztalhatjuk, hogy Magyarországon ebben a tekintetben az elmúlt száz évben alig történt előrelépés.

Hazánkban az elmúlt ötszáz évben szinte minden maradandó pozitív változás kívülről, a nemzetközi körülmények megváltozásából jött. Ilyen volt például a török megszállók kiűzése 1686-ban, a kiegyezés 1867-ben, a felszabadulás 1945-ben és a rendszerváltás 1989-ben. Elemi érdekünk, hogy nemzetközi környezetünk stabil, vonzó, és demokratikus legyen. Szűkebb nemzetközi környezetünk az Európai Unió, amelynek még tagjai vagyunk. De veszélyben van az Unió is: felelőtlen politikai kalandorok próbálják meg szembefordítani eredeti alapértékeivel és átformálni saját képükre és hasonlatosságukra. 2019 májusában kell megálljt parancsolnunk ezeknek a törekvéseknek, ha azt akarjuk, hogy ismét legyen környezetünkben egy olyan vonzó minta, amely kiváltja Magyarországon a következő pozitív változást. Sajnos nem lehetünk biztosak abban, hogy ez sikerülni fog.

De mégis a hit, az emberiség jövőjébe vetett hit az, ami a történelem során mindig is előre vitt. Tartsuk meg ezt a hitet, barátaim, és munkálkodjunk rajta kis műhelyeinkben, amíg el nem jön a cselekvés pillanata. Károlyival szólva, a hitet, illúziók nélkül.

Köszönöm, hogy meghallgattatok.

A szerző fizikus, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont emeritusa, a Kohányi Társaság titkára







Egy hozzászólás : Nagy Dénes Lajos: Száz éve nem változott semmi

  1. Kurokawa Masahiro

    október 30th, 2018

    Gyönyörű szózat, és igaz. Minap kihozták hogy a Fidesz 56 meg hasonló százalékokat kapna. Sírni tudnék hogy az emberek ennyire nem látják a saját rosszakarójukat. Az eszközeik rém egyszerűek: propaganda, pénz, lejáratás. Sőt ma már álcivil pártok mögé állnak. Szégyen !

    Válasz

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)