2024, december21, szombat

Tag: behódolás

Az ATV behódolt Magyarnak, amihez Rogán engedélye kellett

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, az ATV többségi tulajdonosa (aki ellopta a csatornát és az ATV vagyonát saját egyházától), behódolt Magyar Péternek....

A Momentum behódolt Magyarnak

Annak ellenére, hogy előtte még világossá tette, mit jelent, hogy Magyar Európa politikája közelebb áll Orbánhoz, Donáth Anna a párt kampányindítóján már tökéletes identitászavar jegyeit mutatta, a legteljesebb morális összeomlást produkálta, amikor Magyar érdemeiről beszélt, s ekkor már felsejlettek a körvonalai a Momentum taktikájának: a behódolásnak. Mindez azért nem könnyű, mert Magyar antiliberális, antidemokratikus politikus, gyűlöli a liberalizmust, és tökéletes ellentétét vallja annak, amit Cseh Katalin és Donáth Anna eddig az EP-ben tett. Az a döntés, hogy nem szembe mennek elvszerűen Magyarral, hanem úgy próbálják kivédeni a támadást, hogy hasonulnak Magyarhoz, az öngyilkossággal egyenlő. Magyar ugyanis nem fogja értékelni a gesztust, nem fog szövetkezni velük, nem kíméli a Momentum szavazóit és nem akar semmiféle koalícióra lépni velük. A közeledést annak tekinti, hogy a Momentum meghajol előtte, átadja a szavazóit és felszámolja önmagát. Ez a következmény vár a Momentumra, ha megpróbál Magyar "népszerűségéből" élni.

Sérti a nemzeti érzést Orbán megalázkodó főhajtása Románia elnöke előtt

Hamis balkáni lótolvajok, elfogott és rajtakapott tyúktolvajok viselkednek így. Magatartása elfogadhatatlan, lejáratja Magyarországot, a magyar népet, amelynek nevében, önmagát a magyarsággal azonosítva, szemtelenkedik, majd amikor lepofozzák, megalázkodva nyalizik. Magyarország többet érdemel, méltóságot és tiszteletet, amelyet megad másoknak, majd kiérdemel másoktól. Mindenki annyi tiszteletet kap, amennyit másoknak megad. Orbán miatt szégyenkezni kell magyarként a világban, mert hol a Mein Kampf szellemét idézi, hol tömeggyilkosokkal ráz kezet, hol a tisztességes európai polgárokat veszélyezteti, miközben a pénzüket számolatlanul ellopja, a világ "erős embereként" mutogatja magát, visszélve az egyenlő esélyek miatt kapott vétójoggal, azt zsarolásra használva, de szégyen a kinézete, az öltözéke, a majomkodó, lekezelő kézcsókjai és a megalázkodó főhajtásai is. Minősíthetetlen ez az ember, aki országvezetőhöz méltatlanul arcátlankodik, kekeckedik, sérteget és uszít, saját támogatóit is tettestárssá téve ebben, aztán pedig seggberúgások után hajbókol, mint egy idióta, a megsértett emberek, köztük a szomszéd országok vezetői előtt. Mindezt csupán félelemből, mert túllőtt a célon, és fél a következményektől. Akiknek viszont tiszteletet kellene adnia, mert a túlerővel szemben védekeznek, harcolnak a saját hazájukért, akik embertelen szenvedéseken mennek át, azokba a lábát törli.

Ennél erőltetettebb mosollyal már nem lehet kifejezni a behódolást és az alárendeltséget

Szijjártó kínai típusú propagandafilmet tett közzé arról a hazugságról, hogy a kínai érdekek gátlástalan és feltétel nélküli kiszolgálása, Magyarország kínaiaknak történő kiárusítása, a kínai...

Orbán kezes bárány lett, miután Amerika megmutatta neki az ajtót

Amikor Amerika megértette, hogy Orbánt nem lehet szövetségesként kezelni, mert Amerika és a NATO ellensége lett, megszületett Washingtonban a döntés, hogy egy utolsó figyelmeztetés után Orbánt és az uralma alatt tartott Magyarországot Oroszországgal egy kategóriába helyezik a bánásmód szempontjából, az oroszokkal együtt szankcionálják, és ha ez sem segít, távozhat. Amerika megmutatta Orbánnak az ajtót, s megmutatta, mi vár rá és az ő Tündérországára az ajtó másik oldalán.

Bejött, amit mondtunk, Orbán visszavont mindent, behódolt „Brüsszelnek”, a pénzért

Nem tudjuk elégszer leírni, hogy Orbán Viktornál gusztustalanabb és undorítóbb alakot még nem hordott a hátán a Föld. Megpróbálta megzsarolni az EU-t, kísérletet tett...

Gyurcsány újrafelfedezése: nem eldugni, hanem előtérbe kellene állítani Orbán mumusát, mert ő beszél a legjobban

Ezt az embert ki kellene találni, ha nem lenne, de ha 16 év alatt nem termett hozzá hasonlóan tisztán látó és tisztán beszélő politikus, akkor ezt az embert nem a szemétdombra kell dobni, mert az orbáni gyűlöletpropaganda karaktergyilkos gépezete démonizált közellenséget csinált belőle, hanem rehabilitálni kellene, meg kellene védeni, és fel kellene erősíteni, hogy legyen legalább egyetlen ellenfele ennek a sötét, gazember, fasiszta diktátornak. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy Gyurcsány Ferenc hogyan kormányzott, mert most nem kormányoznia kell, hanem beszélnie.

Leisztinger megmutathatja a Népszavának, hogyan kell beolvadni a NER-be

Orbán leváltotta a Népszava tulajdonosát, Puch Lászlót, és helyére az egykori MSZP-s kötődésű, de a NER-nek behódolt Leisztinger Tamás vállalkozót helyezte. Leisztinger Tamással az...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékBehódolás