Trump dicsőséges mennybemenetelének egyik oka, hogy a bombázás után Irán "megadta" magát, lemondott a komoly válaszcsapásról: csak egy előre bejelentett látszatbombázást indított, s nem szállt háborúba Amerikával. Ez lehet a gyengeség jele, de ravasz taktika is. Elkerülték az újabb bombázást, hogy nyugodtan készíthessék az atombombát.
Trump ravasznak gondolta magát azzal, hogy elterelte a figyelmet. A lopkakodó bombázók így váratlanul és sértetlenül hajthatták végre az akciót. Egyes hírszerzési jelentések szerint azonban az irániak számítottak erre, s napokkal korábban nagy teherautókkal elszállítottak a bunkerből mindent, ami fontos. Lehet, hogy Trump kiürített bunkereket bombázott.
A leggyanúsabb az, ahogy Irán hallgat. Ha megsemmisült volna minden, akkor tagadnák nagy erőkkel. De hallgatnak az okozott kár mértékéről. Trump pedig soha nem ismerhet el semmit abból, ha a bravúros akcióval mellé lőttek. Ebben az esetben újabb bombázásra és tartós háborúra lenne szükség, amit a "béke" látszata és a MAGA tábor miatt nem akar.
Gyanús, hogy Irán annyiban hagyná, ha valóban elpusztítottak volna mindent. Ez a lehető legnagyobb mértékben kisozlgáltatottá teheti Amerikát, de Izraelt is. Trumpnak fontosabb a hamis látszat, mint a tények és a nemzetbiztonság. Súlyos következményei lennének, ha kiderülne, hogy a motívumok ezúttal is hamisak voltak, az eredmény kontraproduktív, mert semmit nem semmisítettek meg, viszont az iráni atomprogram kikerült minden ellenőrzés alól.
Trump bejelentette, hogy az amerikai hadsereg – állítólag – végleg megsemmisítette az iráni atomprogram kulcslétesítményeit. Ez a kijelentés nemcsak katonailag, hanem politikailag is kétséges....
Az biztos, hogy a háború, amely most elkezdődött Trump döntésére Amerika és Irán között, ezzel nem ért véget. Beláthatatlan következményei lehetnek. Trump egy 90 milliós országot támadott meg, amelynek hadereje sokkal gyengébb (Trump az ilyen ellenfeleket szereti), de lebecsülni nem lehet. A háború nagy veszteségeket fog okozni Amerikának is.
Emellett a legnagyobb veszély a térség és a világ destabilizációja, a háborús konfliktus eszkalációja, amely elvezethet egy világháborúhoz is. Bármi lesz a következmény, ezt a háborút nem konkrét támadás vagy valódi veszély, fenyegetés, hanem a Trump-Netanjahu páros robbantotta ki, annak ellenére, hogy diplomáciai lehetőségek is rendelkezésre álltak.
A háború nem állítja meg az atomprogramot. Irán büntetésből felfüggesztett minden nemzetközi ellenőrzést. A bombák elől rejtett bunkerekbe viszik az eszközöket, az atomprogram gyorsításáról beszélnek. Az amerikai bázisok világszerte támadási célpontokká váltak. Trump beavatkozása nem biztosít biztonságot, csak további eszkalációt.
Amerikai védelmi szakértők szerint Trump döntése még a hadsereg vezérkari főnökeit is megosztotta. Több korábbi tábornok, köztük James Mattis volt védelmi miniszter, szintén arra figyelmeztetett: az ilyen akciók nem állítják meg az atomprogramot, de kiszélesítik a konfliktust. A Kongresszus demokrata vezetői szerint Trump előzetes felhatalmazás nélkül lépett háborúba, ami alkotmánysértő.
A Demokrata Párt kiadott egy közleményt, amelyben emlékeztet, hogy Trump békét ígért és a zajló háborúk befejezését. Nnem új háború elkezdését. Az amerikaiak többsége nem akar háborút, nem akarja veszélyeztetni az amerikai katonákat külföldön, nem akar olyan elnököt, aki átlépi az Alkotmányt és háborúba viszi Amerikát egy kongresszusi jóváhagyás nélkül. Követelik, hogy azonnal vigyék az ügyet a Kongresszus elé.
Ezt nevezik kényes témának, mert humanitárius akció esetében ki meri megkérdőjelezni a jó szándékot? De ha egy humanitárius akció mögött propagandaszándék húzódik, annak éppen...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.