2024, október11, péntek

Tag: CPAC

Németh Sándort becsapták a démonok

Az egykori SZDSZ alapításában résztvett Németh tévesen definiálta az amerikai trumpista szélsőjobboldalt konzervativizmusnak. A konzervativizmusról pedig tévesen állította, hogy annak céljai megegyeznek Isten céljaival. Isten célja nem az egyház és az állam, a vallás és a politika összefonódása, nem a kereszténység politikai célokra való felhasználása. A kereszténységet nem lehet állami eszközökkel terjeszteni, állami védelemre nem szorul, mert az Isten országa nem látható módon jön el, hanem a hívőkben belül van, amit senki nem tud elvenni, és nem tudja az állam (vagy a konzervatív erők) megvédeni. Isten nem a konzervatív erőket, hanem Isten Igéjét használja a céljai elérésére. Isten nem szorul rájuk. Istent nem ők képviselik, hanem az írott és a testté lett Ige, valamint a Szentlélek. Donald Trump és Orbán Viktor nem a Szentlélek, nem a kereszténység és nem a hit. Az egyház és állam összefonódása, a hit és a politika egybemosása bibliaellenes. A "konzervatív erők" nem a szellemi egyház része, hanem evilági emberek, akik az ördög uralma alatt vannak.

A két náci fesztivál közül az Orbán szervezte budapesti CPAC a veszélyesebb

A fehérgalléros náci Orbán és az analfabétákból álló utcai náci csürhe között teljes a harmónia, elvi és ideológiai azonosság áll fenn. Ugyanazért harcolnak, más eszközökkel. A fehérgalléros nácik homofób törvényt hoznak, az utcai nácik megverik a meleg párokat. Szivárványos zászlót égetnek. A náci hatalom két része feltételezi egymást, úgy tartoznak össze, mint a fény és az árnyék. Néha megrendelést adnak egymásnak, nem véletlenül kap a legnagyobb magyar náci terrorista kegyelmet Orbántól. Azért engedték ki, mert lesznek feladatai. Ezek az emberek összenőttek, mert összetartoznak.

Miért nem Orbán Gáspár szakdolgozatával harcol a hadsereg az LMBTQ-fertőzés ellen?

Érthetetlen, hogy a progresszív ideológiák zászlóshajója, a melegházasság kereszténységet és haderőt romboló társadalmi hatásáról nem lehet elolvasni a nagyszerű melegszakértő (aki ráadásul a "biológiai vírusok" ellen harcoló nemzetvezér miniszterelnök fia) kiváló tudományos munkáját. Hogyan vívja nemzetvédő harcát Szalay-Bobrovniczky Kristóf hadügyminiszter, ha nem használja a legkézenfekvőbb szakirodalmat, amely csírájában öli meg a homoszexuális biológiai vírusokat? Tudja ezt Orbán Viktor, hogy a fia szakdolgozatát szabotálja a magyar hadsereg?

CPAC: a „biológiai vírus”, amiről Orbán beszélt, az nem „Soros”, hanem maga Amerika

A jelenlevő amerikaiak nem tudják, hol vannak. Tetszik nekik a családról szóló és woke-ellenes süketelés, de nem tudják, hogy egy olyan országban vannak, amilyenben ők nem lennének hajlandók élni. Ami mindennek az ellentéte, mint amit Amerika jelent. Ez nem más, mint az alkotmányosság felszámolása. Ilyen országban egyetlen amerikai sem szeretne élni, amiről Orbán beszél, az nem "Soros", hanem maga Amerika, benne Trumppal együtt. Amit Orbán "biológiai vírusnak" nevez, az maga az amerikai Alkotmány. Nyomokban még a magyar "tákolmányban" is benne van.

Orbán beszéde a „biológiai vírusokról” náci alapvetés

Ha van méreg és halálos vírus, akkor az Orbán náci beszéde. Gyilkosnak nevezi demokratikus ellenfeleit, akiket el kell takarítani. Elődei egyszer már megtették. Orbán most a világ szabadsága ellen hirdetett élet-halál harcot. Ideje felébredni a világnak, hogy Magyarország az oroszokkal karöltve a hitleri, náci Németország szerepét tölti be. Fegyverkezik is, de nem fegyverrel, hanem a hazugság és a gyűlölet erejével akarja meghódítani a világot, ahol majd kiirtják a liberalizmus és a demokrácia "biológiai vírusát". A "biológiai" kifejezés emberre utal, Orbán talán már kész a népirtásra is.

A világ szemetjét söpörte össze a szél a budapesti „CPAC”-ra

Ez a rendezvény mindent elmond erről a bandáról, akik közül egyetlen hozzájuk illő, és általuk csodált ember, a tömeggyilkos Putyin hiányzik. De nem kell félni, lélekben velük lesz. Táncot jár az ördög. Egy héttel a pápa látogatása után. Vagyis, Lucifer el sem ment, maradt Budapesten, amely egyre inkább a pokol szája.

Viktor Orbán’s authoritarianism is market-driven

By Zoltan Boka/The Dallas Morning News 2:57 PM on Aug 5, 2022 CDT Writing an opinion essay for a newspaper, like this one, is something that...

Először elveszítette közpénz jellegét, majd a republikánus kasszába került Orbán dallasi fellépésének díja

Ez azt jelenti, hogy a magyar állam a közpénzek (szó szerint) milliárdjait (ebben az évben 2 milliárdot) fizet be az Alapjogokért Központ kasszájába, ahol a közpénz milliárdok elveszítik a közpénz jellegüket, majd a pénzt nem állami funkciókra és nem közfeladatokra költik. A klasszikus szép korokban (értsd: liberális jogállami demokráciákban) ezt nevezték pénzmosásnak. Az Alapjogokért Központ közbeiktatásával így mégiscsak a magyar állam fizetett az adófizetők pénzéből, a közpénzből ismeretlen nagyságú összeget, hogy Orbán beszélhessen a konferencián. Megvették az időt.

Undorító, ocsmány és hazug beszédet mondott Orbán Dallasban, a legfontosabbat elhallgatta az amerikaiak elől

Ilyen együttérzés és tisztelet nélkül, ilyen rohadék, mocsok módon európai politikus még nem beszélt sem a nőkről, sem a meleg embertársairól, és mondja ezt egy olyan tetü, akinek a családjában egy olyan feminin fiú nőtt fel az apja minden erőszakossága és durvasága ellenére, mint az ő fia. Akit ahelyett, hogy elfogadna olyannak, amilyen, bebaszta a hadseregbe, hogy Chuck Norris legyen belőle. Ilyen egy büszke heteroszexuális fehér magyar "keresztény" férfi, a világ bunkója, aki attól férfi, hogy veri a feleségét, mint az állat, zabál, mint a disznó, és iszik, mint a görény. Ez a minta.

Orbán hamarosan a fajkeveredés hazájában, a kulturálisan heterogén Amerikában pávatáncolhat

Orbán (kizárólag hívei körében) legendás zsenialitása, taktikai érzéke és politikai előrelátása teljes pompájában jelent meg, midőn a zseni kiváló érzékkel az amerikai republikánus párt...

Az amerikaiak nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent az Orbán-rendszer

Pedig csak azt kellene megmutatni a republikánusokat, hogy ennyi erővel meghívhatták volna Putyint is, nemcsak a "láncos kutyáját". Ha olyanok akarnak lenni, mint az oroszok, és ha azt akarják, hogy Moszkva bábja legyen az amerikai elnök, esetleg az orosz katonák mossák vértől szennyezett csizmájukat a Hudson folyóban, ha azt akarják, hogy Amerika darabokra essen, polgárháborúban gyilkolják egymást az amerikaiak, akkor nyugodtan barátkozzanak Orbánnal és kövessék a mintáját.

Orbán nem szalonképes a republikánusoknak (sem), az illiberális Magyarország nem recept Amerikának

Még Tucker Carlson sem ment el Budapestre, mert megszimatolta, hogy a fasiszta-náci Orbán nem kóser teljesen a republikánus pártban, emiatt a republikánusok nem vállalják fel őt. Nem kérnek a magyar receptből. Orbán az eredeti tervek szerint megtartotta a recept ötletét a beszédében, csak kicserélte annak tartalmát egy csontig lecsupaszított, semmitmondó verzióra, amivel próbált az amerikai elvárásoknak megfelelni. Így azonban a moderált republikánusoknak nem mondott semmit, mert ebből a receptből nem lehet főzni, a szélsőjobboldal pedig éhes maradt.

A republikánusok kerülik a szakadást, a párt Trump és a szélsőjobb markába került

Trump sikeresen zsarolta és fenyegette meg a republikánus párt vezetőit és szenátorait azzal, hogy új pártot alapít és/vagy ellenjelölteket indít velük szemben a szenátori...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékCPAC