2024, április19, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírA két náci fesztivál közül az Orbán szervezte budapesti CPAC a veszélyesebb

A két náci fesztivál közül az Orbán szervezte budapesti CPAC a veszélyesebb

-

Egymáshoz közel két náci óriásfesztivált is hirdettek Budapesten: az egyik az Orbán áltudományos intézete által szervezett amerikai CPAC, a másik az „Európai Harc Éjszakája” elnevezésű suttyó program, amely ugyanannak a szélsőjobboldali irányzatnak a része. A magyar sajtóban sajnálatosan csak a verekedő csürhe által szervezett eseményt nevezték náci rendezvénynek, pedig az Orbán által megnyitott CPAC ugyanolyan náci rendezvény volt, amit Orbán és az összes többi NER-pribék beszéde bizonyít, s ez utóbbi – a fehérgalléros nácik programja – a veszélyesebb.

Ez az állítás könnyen belátható, mivel az utcai verekedő náci csürhe tőlük kapja az ideológiát, a bátorítást, az identitást, a védelmet és sokszor a megrendeléseket is. Orbán gyakran használja az utcai (a futballhuligánokkal átfedésben levő) náci csürhét a társadalom megfékezésére és a demokratikus felfogású emberek megfélelmlítésére. A fehérgalléros nácik nélkül az utcai harcos nácik semmiféle jelentőséggel nem bírnának, egyszerű rendőrségi kérdésnek számítanának. Ha az utcai nácik feleslegesen mutatkoznak, akkor a rendőrség puha kézzel rendre inti őket.

Nem úgy, mint az oktatásért tüntető diákokat, akiket a legdurvább módon könnygázzal fújtak le és gumibottal vertek. A fehérgalláros Orbán-nácik és az utcai harcos csürhe-nácik nem csupán összeérnek ideológiailag, hanem szorosan összetartoznak, egymást kiegészítik, ugyanannak a dolognak két oldala. Ezért az utcai csürhe nácikkal szemben soha nem lesz a fehérgalléros náci Orbán rendőrsége olyan kemény, mint ártalmatlan diákokkal szemben, akik nem olyan iskolába akarnak járni, amit egy rendőrbelügyes bunkó laktanyává alakít, s a szándékos elbutításukat szolgálja.

Míg a tanulni, okosodni, értelmes emberré válni akaró gyerekek és Orbán náci rendszere között kibékíthetetlen ellentét feszül, addig a fehérgalléros náci Orbán és az analfabétákból álló utcai náci csürhe között teljes a harmónia, elvi és ideológiai azonosság áll fenn. Ugyanazért harcolnak, más eszközökkel. A fehérgalléros nácik homofób törvényt hoznak, az utcai nácik megverik a meleg párokat. Szivárványos zászlót égetnek. A náci hatalom két része feltételezi egymást, úgy tartoznak össze, mint a fény és az árnyék. Néha megrendelést adnak egymásnak, nem véletlenül kap a legnagyobb magyar náci terrorista kegyelmet Orbántól. Azért engedték ki, mert lesznek feladatai. Ezek az emberek összenőttek, mert összetartoznak.

A magyarországi sajtó azért követ el nagy hibát azzal, hogy csak az egyik rendezvényt nevezi nácinak, mert ezzel a „biológiai vírusról” beszélő Orbán, aki ezzel a hitleri Németország náci szónokait idézi, azt a látszatot keltheti, hogy ő „középen” van. Mintha az utcai nácik, az ő tisztelői, utcai rohamcsapatai tőle (szélső)jobbra helyezkednének el, s nem tartoznának össze. De mi a különbség a szivárványos zászlók égetése és a pedofiltörvénynek álcázott melegellenes uszítás, homofób gyűlöletkeltés és jogfosztás között? Ezek ugyanannak a jelenségnek más kifejezési formái.

A kettő közül pedig egyértelműen a náci Orbán-rendszer fehérgalléros politikusai, hűbéresei és kiszolgálói a veszélyesebbek. Ezért nem az utcai harcos nácik gyűlését kellene veszélyesnek találni, mert náluk sokkal veszélyesebbek az Orbán által vezetett fehérgalléros nácik. Akitől félni kell, az nem a Légió Hungária, hanem a hitlerista ideológiát hirdető náci Orbán.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések