2024, március29, péntek

Tag: diktatúra

Az ellenzék nem tudta szóval tartani saját híveit

Önmagában is egy tragédia, hogy az ellenzék pedofilbotrány utáni politikai terméke, amiért a demonstrációt is szervezték, a közvetlen elnökválasztás, egy hétig nem tartott ki. Ezzel a tüntetéssel, amely szinte szóra sem méltatta az okot, amiért összeverődött a vert sereg, az ügyet támogató aláírókat is semmibe vették, saját javaslatukat is lenullázták. Élt egy hétig. Attól, hogy egy minden kritikán aluli, képzetlen, tisztességtelen pártkatonát, aki kivégezte az alkotmánybíróságot, mint az alkotmányosság őrét, kijelölt a diktatúra Orbán legújabb  csicskásának, semmi nem változott. Ellenkezőleg. Képtelenek voltak saját javaslatukat is megbecsülni, értékelni, mellette érvelni, szónokolni, lelkesíteni. Elfelejtették, mit akartak. Ezzel egyetlen elvszerű döntésüket, a parlamentben zajló elnökválasztó cirkusz bojkottját is elsilányították, pedig ez az első értelmes lépésük, hogy megvonják a legitimációt az orbáni bábszínháztól, az Európa Unió első fasiszta államától, amelynek ők a támaszai azzal, hogy a hiábavaló létezésükkel a demokrácia hamis látszatát keltik.

Sulyok Tamás lelkén szárad Iványi Gábor ügye

Iványi Gábor elmondása szerint legalább öt esetben került az ügyük az alkotmánybíróság elé, amelynek Sulyok Tamás az elnöke. Az AB valamennyi ügyüket elutasította vagy be sem fogadta. Az alkotmánybíróság Iványi Gábor ügyében Orbánt, s nem az alkotmányosságot, nem a jogot szolgálta. Iványi Gábor kálváriája nem lenne, ha van igazi alkotmánybíróság. Hasonlóan járt mindenki, aki az alkotmánybíróságot próbálta igénybe venni Orbánnal és az önkényuralommal szemben. A talár mögé elbújt Sulyok a legdurvább visszaélést követte el az alkotmánybíróság elnökeként, szemrebbenés nélkül szolgálta ki a politikai hatalmat, és asszisztált törvénytelenségekhez és politikai üldözéshez. Ennek egyik legdurvább példája Iványi Gábor és egyháza elleni jogtiprás. Sulyok Tamás a demokratikus jogállamban elkövethető legdurvább visszaélést követte el, amikor éppen az alkotmánybíróság szerepében nyújtott támogatást az alkotmányellenes jogtiprásokhoz. Az Iványi Gábor egyházával szembeni üldöztetésre sem kerülhetett volna sor enélkül.

Balog elismerte: ő kért kegyelmet K. Endrének

Balog nem bíró, nem folytatott le bírósági eljárást, nincs joga ártatlannak minősíteni bárkit, akit a bíróság jogerősen, majd felülvizsgálati kérelemben a Kúria szintjén is elítélt pedofil bűncselekmény társtetteseként. A kegyelem nem ártatlanoknak, hanem elítélt bűnözőknek jár, méghozzá olyan emberiességi szempont alapján, amely a társadalom értékrendjével és morális felfogásával összhangban áll. Kónya (K.) Endre esetében ilyen nem volt. Balog láthatóan nemcsak tévedett, visszaélt a Novák Katalin felett gyakorolt ismeretlen forrású és természetű hatalmával, hanem hazudik is, láthatóan másoknak falaz, önmagát mentegeti azzal, hogy ártatlannak mond egy olyan embert, akire rábizonyították a súlyos vádat. Balog méltatlanná vált a püspöki címre, amelynek világos követelményei vannak a Bibliában. A református egyház evangéliumi igazságok melletti kiállása azt jelentené, hogy kirúgja ezt a gátlástalan, szélhámos gazembert, pedofilok védelmezőjét, az áldozatok bántalmazóját (mert a meghazudtolásuk is bántalmazás), akit csak a politikai érdek, a hatalom és a pénz érdekel, semmi más, s ezeket szolgálja az önmagát feláldozó Isten helyett, aki nem pedofil bűnözőket, hanem a valóban ártatlan gyerekeket védi. Balog a báránybőrbe bújt farkasoknak az a típusa, akin már a báránybőr sem látszik.

Iványi Gábor: Orbánnál van a pénz, amit Ónodi Istvánon keresnek

Az előzetes letartóztatásba helyezett Ónodi István lelkész, Iványi Gábor egyháza és intézményei gazdasági igazgatója, egyetlen fillért nem sikkasztott el, egyetlen fillér nem tapad a...

Orbán a kínaiakkal figyelteti meg a magyarokat

Orbán semmit nem árult el, milyen módszereket és eszközöket vesznek át a totális kínai diktatúra módszereiből és eszközeiből, hogyan és mivel szolgáltatják ki a magyarokat Kína számára, illetve ezek segítségével milyen szintű kontrollt képesek gyakorolni. Még az sem kizárt, hogy műholdas megfigyelések is legyenek, mindenkiről mindent tudjanak, esetleg le is hallgassanak. Orbán a kínaiakkal figyelteti meg a magyarokat, amit megoszt velük. Hogy mindezt titokban teszik, senkinek nem mondanak semmit, az a legelemibb emberi jogokat sérti, de a kínaiak ilyet nem ismernek. Ez durván sérti az Európai Unió és a NATO érdekeit is, mert nem lehet tudni, hogy a kínai kémek és a kínai hírszerzés ennek révén az ország mely részeit, milyen külföldi érdekeltségeket figyelhet meg. Az orosz kémközpont semmi volt ahhoz képest, amit a kínaiak megtehetnek, ha Orbán beengedi őket. A nagy szuverenitás kapott egy újabb sallert, s még inkább kiderült, hogy a szuverenitás a nyugati szövetségesekkel szembeni elkülönülést és ellenséges magatartást jelenti, eközben az ország és a magyar polgárok kiszolgáltatása az orosz fasiszta- és a kínai kommunista diktatúrának. A rendészet és a közbiztonság egy külföldi totális diktatúra kezébe és uralma alá kerül. Ezen keresztül a kínaiak mindent megfigyelhetnek, minden adatot elvihetnek.

Újabb fideszes pártkatona lesz Novák utódja

Sulyok Tamás éppen olyan ellensúly lesz a Sándor-palotában, mint az Alkotmánybíróság élén. Ez a legfontosabb megállapítás, amit tehetünk. Az alkotmányos rendet megdöntő Orbán rendszerében tudott az Alkotmánybíróság elnöke lenni, ez mindent elmond róla. Magyarországon a miniszterelnök, a végrehajtó hatalom feje, korlátlan hatalommal bír, megszüntette a hatalmi ágak szétválasztását, a fékek és ellensúlyok rendszerét, kiüresített minden jogállami intézményt, ezek egyik az Alkotmánybíróság, a másik a Sándor-palota. Sulyok feladata a köztársasági elnöki székben ugyanaz lesz, mint az Alkotmánybíróság élén: falazni a rendszernek, a törvényesség látszatát adni a törvénytelenségnek, Orbán önkényuralmának demokratikus látszatot adni. Tisztességes ember ilyen feladatot nem vállal el. Sulyok Tamás elvállalja. Orbán nem vállal nagy kockázatot vele: az Alkotmánybíróság élén már bizonyította, hogy a rendszer hűséges katonája, akire lehet számítani, akiben meg lehet bízni.

Orbán Iványi Gáborból akar Navalnijt csinálni

Iványi Gábor a rendszerét kereszténynek nevező Orbán antitézise és hazugságainak élő cáfolata. Szerepét tekintve pontosan abban a helyzetben van, mint Jézus, aki a hatalmat kiszolgáló vallásos főpapok és a politikai hatalom célpontja lett a létezésével. Képviselte azt, amiről a képmutatók csak beszéltek. Ez elég, elkerülhetetlen volt, hogy eltüntessék. Jézussal ez úgy is megesett, hogy visszautastott minden politikai szerepet, mert más volt a küldetése. Iványi Gábor azonban úgy védelmezi az üldözötteket és a jogfosztottakat, hogy polgári jogi és emberi jogi harcos is, aki az igazságot szólja és az elnyomó hatalmat bírálja. Újra felmerült köztársasági elnöki jelölése, Orbán pedig fél a hiteles népszerűségétől. Ezért biztosra vehető, hogy a diktatúrát lépésről lépésre kiépítő, ocsmány akcióit tudatosan felépítő Orbán végső terve az, hogy Iványi Gáborból bűnözőt csináljon, letartóztassa és a börtönbe küldje. Iványi Gábornak Navalnij sorsát szánja, azt remélve, hogy a börtönben meghal, még bérgyilkost sem kell küldenie rá.

Iványi Gábor elleni támadás Ónodi István megbilincselése, megérkeztek Putyin módszerei

Ónodi Istvánt azért vették őrizetbe, mert Iványi Gábort nem merték őrizetbe venni. Egy héten egy Navalnij elég, bár az eset láthatóan nagy bátorítást adott nekik. Ezek már orosz módszerek, s az akció időzítése nem véletlen. Iványi Gábort kell ellehetetleníteni, nehogy az ellenzék közös köztársasági elnökjelöltje legyen, s az ellenzék nehogy megrendezzen egy alternatív közvetlen elnökválasztást, és Iványi Gábort a többség megszavazza. Ezért kellett Ónodi Istvánt megbilincselni. Méghozzá egy olyan országban, ahol közpénz ezermilliárdok tapadnak a miniszterelnök és családja, valamint a strómanjai kezéhez. A NER Ónodi István személyében megtalálta a legveszedelmesebb bűnözőt, akit bilincsbe verve vezetnek el az otthonából, mert a halálból mentenek meg embereket, és az utána járó köztartozásokat az állami normatíva jogtalan visszatartása miatt nem tudták befizetni. Évi százmilliárdokat adnak a hatalomhoz lojális egyházaknak. Több pénzt osztanak el ezen felül, mint amivel Iványi Gábor hat éve tartozik, de neki azt sem adják oda, ami törvény szerint jár. Politikai okokból és személyes bosszúból, Orbán Iványi Gábort ki akarja végezni. A gazdasági igazgatója ellen indított NAV-támadás ennek a része. Az adóhivatal furkósbot a hatalom kezében, ahogy Orbánnak mindig is az volt. Egy ártatlan embert hurcolnak meg. De az igazi célpont Iványi Gábor.

Ne szervezzenek tüntetést olyanok, akik elnémítják a tiltakozó tömeget

Mikó István nevű olvasónk (csak névrokona a neves színésznek) hívta fel a figyelmünket arra, hogy Pottyondy Edina, a Fidesz és Orbán pedofilügye miatt szervezett...

Több tízezer ember a Hősök terén, akik több millió embert képviselnek, valami elkezdődött

A Fidesz politikai célokra használja a gyerekeket, ami a politikai pedofília, bántalmazás egy módja. A gyerekvédelminek hazudott törvény a melegekkel szembeni uszítást szolgálja, az igazi gyermekvédelem pedig gyakorlatilag megszűnt. Semmiféle szakmai intézkedés nincs, amiből kiderült, hogy az "Orbán-kormány" nem kormányoz, csak propagandával uralkodik. Recseg-ropog a rendszer, de még egyben van, a tiltakozók még nem rakják össze, hogy a konkrét bajok elválaszthatatlanok a rendszertől, és a   rendszer megdöntése nélkül semmi nem fog megváltozni. Az országban minden ugyanolyan szinten van, mint a pedofília, s úgy is kezelik. A pedofilügy is megmutatta, hogy mindennek végső felelőse Orbán Viktor. Még nem érett meg a helyzet, hogy a népharag elsöpörje ezt a mocskos fasiszta bandát, köztörvényes bűnszervezetet, ami abból is látszik, hogy egyetértő milliók távolról nézik, s nem     mennek még az utcára, de már szurkolnak, egyetértenek és együttéreznek. Eljön az idő, mikor mindenki úgy érzi majd, hogy ennek a hazug mocsokságnak véget kell vetni. Addig is jegyezzék meg ezek a képmutató szemétládák, akik magukat sajnálják, nem az áldozatokat, hogy vegyék le a kezüket a gyerekekről a szexuális és a politikai abuzálók egyaránt. Ne örüljenek, ha megússzák ezt a botrányt, mert ez mérföldkő, semmi nem lesz olyan ezután, mint amilyen volt. Üresen kong a propaganda, minden csak olaj a tűzre. Orbánra rászámoltak, de nem szabad leléptetni, Orbánt kiütni kell.

A közvetlen államfőválasztás a jogállam helyreállításának első lépcsője

Nem demokratikus és nem jogállami az, hogy a legfőbb féket és ellensúlyt, a köztársasági elnök személyét, a parlamenti többség választja meg, hiszen a parlamenti többség által hozott törvényeket kell felülvizsgálnia. A köztársasági elnöknek éppen a parlamenti többségtől kellene függetlennek lennie. Orbán ezt a lehetőséget arra használja, hogy Fidesz-fülbevalós pártkatonákat nevezzen ki. 2010 előtt, amikor még demokrácia volt Magyarországon, mielőtt Orbán megdöntötte az alkotmányos rendet, a parlamenti többségtől elvárt követelmény az volt, hogy arra méltó, független, köztiszteletben álló személyt jelöljön, aki kifejezi a nemzet egységét. Ízlésbeli kifogások, világnézeti különbségek voltak, de ennek a követelménynek meg kellett felelni. Orbán a fasiszta diktátorok mintájára ezt semmibe vette, és saját bábjait nevezte ki, akiket ő irányít. Ez a diktatúra, az önkény és a zsarnokság egyik oka és alapja. Ezt csak egyetlen módon lehet megakadályozni, a jogállami normáknak egyetlen módon lehet megfelelni, ha megszűnik a köztársasági elnök megválasztásának ez a módja. Orbán helyett a nép válasszon köztársasági elnököt. Ha az ellenzéki pártok és a sajtó helyesen adja ezt elő, akkor Orbánnak azt kell megmagyaráznia a népnek, hogy helyettük inkább ő választ. Ezt hogyan fogadja a nép? Miközben már a második köztársasági elnöke bukik meg. Orbán saját csapdájába került.

A pedofilügyben az ellenzék ellenzéknek, a sajtó sajtónak látszott

Miközben dicsérni kellene az Orbántól független sajtót és a tőle nem független ellenzéket, a pedofilügyben mutatott teljesítményük alapján arra kell rámutatni, hogy ebből kiderült:...

Orbán az alkotmánymódosítással önmagát leplezte le

Orbán előre menekült és a saját bőrét mentette Novák és Varga lemondatásával, főképpen pedig az alkotmánymódosítással. Ezzel azonban észrevétlenül leleplezte önmagát. Azért is észrevétlenül,...

A pedofil-ügy végső oka az Orbán-rendszer

Ez egy rendszer, amely nem tud hibázni, mert úgy van összerakva, hogy mindennek az ellenkezője igaz, mint amit mondanak. A társadalom fölött élő NER-arisztokrácia semmit nem törődik az országgal, semmit nem számít senkinek az élete. Azzal törődnek, hogy az Orbán hatalmát biztosító propaganda az emberek gondolkodását uralja, és azokat minden önállóságuktól megfossza. Mert aki az emberek gondolkodását uralja, ugye, azé a hatalom. A pedofília és annak eltussolása szükségszerű eleme és következménye a rendszernek. A rendszer lényegéből fakad. Ahogy az ország csődbe menetele, a kultúra lepusztítása, a civil élet és civil társadalom megfojtása, az alapvető szabadságélmény felszámolása, a gyűlölet, a kevélység, az önimádat, mindenki becsmérlése és a megszégyenülés is az. Mindent egy emberért, minden egy ember miatt van. Mindenki egyért, és az az egy önmagáért. Amíg ez a rendszer van, amíg minden Orbán Viktor személyes céljait szolgálja, amíg neki korlátlan hatalma van, amíg mindenkit eltaposhat, addig ez nem változik meg. S az ország csúszik bele az Orbán által megásott sírgödörbe. A barátokból ellenséget csinált, a magyar karakterrel azonosította saját pszichopata természetét, mindenkivel megutáltatta az ország népét is, amely nem tesz ellene semmit. Az elsöprő, erőszakos propaganda alatt kivár.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékDiktatúra