Szerény álláspontunk szerint Donáth Anna írása a közös alapok tisztázását célozta, őszinte volt és igaz, mert azt itt is leszögezzük, hogy Donáth Anna cikke az első szótól az utolsóig igaz. Ahogyan hasonlóan igaz kritikát meg lehet fogalmazni a Momentummal kapcsolatban is, s ezeket kellene tisztázni, korrigálni, közös alapot teremteni és úgy összefogni.
Egy ilyen ellenzéki szövetségre, amely kigyomlálta magát, ahol a fékek és ellensúlyok már az együttműködés kezdetén működnek, hatékonyak, ahol egymáshoz és a szavazók széles tömegeihez is igazodnak, már lehetne szavazni, lehetne kihez csatlakozni, létrejöhetne egy igazi ellenzék, mert az jelenleg nincs. Ezek a pártok senkit és semmit nem képviselnek.
A Momentum a teljes eljelentéktelenedéstől menekül meg, ha legalább azt a feladatát betölti, hogy leleplezi a DK egész hazugságát, amelynek már az alapja is hazugság, hogy ez egy demokratikus párt. Ez Gyurcsány Ferenc és a felesége pártja, pontosan olyan, mint a Hit Gyülekezete, csak nem egy kibírhatatlan, rettenetes és sötét gazember a szektavezér.
De Magyarországon nincs szabadság, ezért a szociáldemokrata program nem segít. Ezért a szabadságot kellene hirdetni először, és nem a jólétet. Magyarországnak mindenek előtt a szabadságra van szüksége, mert az a jólét előfeltétele. Ezt kellene megmondani. Megtanítsa őket arra, hogy szabadság nélkül nincs jólét, de a szabadság akkor is fontos, ha nem teremt azonnali jólétet, mint amit ő felelőtlenül ígérget. Amikor szabadság lesz, nem lesz még sokáig jólét, mert ki kell fizetni Orbán fasiszta rendszerének árát és tartozásait.
Gyurcsány azért hirdeti a szabadság helyett elsődlegesen a jólétet, mert az emberek a jólétre vágynak, és nem tudják, hogy az nem lehetséges szabadság nélkül. Gyurcsány kötelessége lenne az, hogy ezt elmondja nekik.
Lelkifurdalás nélkül asszisztálnak mindenhez, átlépve mindenen. Közben építik a pártjukat, hadoválnak reményről, meg sem érinti őket, hogy itt tényleg emberek százai meghalnak.
Az Orbán-rendszer felszámolása nélkül nem lehet kormányra sem jutni, kormányozni végképp nem, arról nem is beszélve, hogy nem lehet az ellenzékbe kerülő legális Fidesz mellett felszámolni az Orbán-rendszert.
Tudja, ez az ember, hogy mit beszél? Magyarországi választókerületté nyilvánítja a határon túli területeket, esetleg felosztja őket magyar választási körzetekre? A Magyarország táblát nem akarja kihelyezni a Romániához, Szlovákiához, Ukrajnához és Szerbiához tartozó területekre? Mert ez azt jelenti, hogy a magyar államhoz tartozónak nyilvánítja szomszédos országok magyar kisebbség által lakott területeit. Ha találnak elég embert a vasra, akkor az oktatás és az egészségügy fenntartása helyett vásárolt tankokkal be is vonul Orbán oldalán Nagy-Magyarország területére? Van esze?
A posztkommunista rendszerek gyerekbetegségét, az állami ígérgetést, s az állampolgárok (!) paternalista gondolkodásmódjának megerősítését (majd az állam gondoskodik, a jólét a politikusok jószándékán múlik) nem kellene a 21. században is megerősíteni, s egy Orbán-rendszer utáni demokratikus rendszerbe is prolongálni. Aki azt gondolja, hogy majd a populista ígérgetésben megver egy fasiszta diktátort, vagy azt hiszi, hogy egy fasisza diktátort ezzel kell/lehet eltüntetni, az hatalmas tévedésben van.
A klasszikus példa, az álmessiások mintája, Jézus Krisztus, az igazi Messiás, ezzel szemben megmutatta az utat, hogyan lehet a mennybe jutni. Ezért a mennyről szóló ígéret nem légből kapott, hanem valóságos. Mi a különbség? Megmondjuk: a kereszt. Jézus Krisztus vállalta az áldozatot, feláldozta önmagát. Ezzel nyitotta meg az utat a menny felé. A DK vallása ezt kispórolta, ezért a "remény" alaptalan, s minden valóságot nélkülöz. A mennybe a kereszten, az áldozaton keresztül vezet az út. Az önfeláldozó szeretet a hit és a remény alapja.
Ha Orbán és a rendszere fasiszta és náci, akkor abban a rendszerben egy demokratikus ellenzék vagy az utcán van, vagy a börtönben, de semmiképpen nem a diktatúra parlamentjében, ahol csak legitimálni tudja a diktatúrát. Egy fasiszta és náci rendszerben nem "árnyékkormányt" alakítanak demokratikus politikusok, hanem antifasiszta ellenállást hoznak létre. Megvonják a legitimációt, nem ismerik el a rendszert, kivonulnak a rendszerből, bojkottálják a rendszert, és másokat erre szólítanak fel, függetlenül attól, hogy először hányan követik. Elvszerű cselekvés hozhat győzelmet.
Ezért vállalják, hogy Orbánnal együtt hazudnak demokráciát, mert egy diktatúrában egy demokratikus ellenzéket játszanak, amivel akarva-nem akarva demokráciának látszatják és legitimálják a diktatúrát. Abszurd, hogy sem a DK tagsága, sem az ország lakossága nem veszi észre az ellentmondást a DK (és az egész ellenzék) szövege és tettei között. Diktatúrát mondanak és demokráciát játszanak. Ebben a formájában az "árnyékkormány" is az Orbán-rendszer, az Orbán-rezsim demokratikus voltának a legitimációja. Döntsék el: most akkor demokrácia vagy diktatúra?
Erről az jutott eszembe, hogy ha lenne ennek az országnak még humora (ami van, csak Orbán 12 éve után már megkeseredettek a viccek is), akkor most mindenki létrehozná a maga jól válogatott árnyékkormányát. Száz árnyékkormányt, ezeret! Csináljatok, csináljatok! Naponta jelentse be mindenki, hogy ő milyen árnyékkormányt csinálna. Az én árnyékkormányomban a feleségem kapná orgonaművészként a kulturális tárcát, a kislányom lenne az igazságügyi miniszter, mert nagyon erős az igazságérzete. Teddy kiskutyám pedig a mezőgazdasági és állattartási miniszter lenne.
Az árnyékkormány, ha egyáltalán egy év múlva még emlékszik rá bárki, azon megmozdulások közé fog tartozni, amelyeket Gyurcsány Ferenc az újabb őszödi beszédében fog...
Aztán további probléma, hogy nem esett szó független személyek esetleges felkéréséről (és visszautasításáról), ami nagy hiba, mert egyrészt az ellenzéki pártok nem fedik le még az ország Orbán-ellenes tömegeit sem, de egy fasiszta diktatúra után nem azt várják az emberek, hogy az Orbán pénzén 12 éve eltartott, kontraszelektált, kollaboráns politikusok hajtsanak az Audi-kulcsokra (lásd még: őszödi beszéd), hanem az ország legkiválóbb, legelismertebb, legképzettebb és legmegbízhatóbb személyei alkossanak egy erős legitimációval bíró kormányt. Ez az árnyékvalami nem az.
Egyetlen olyan név sincs, ami ígéretes, ami azt sugallja, hogy itt valami nagyon színvonalas, nagyon izgalmas dolog készül, ami olyan érzetet kelt, hogy szeretnék egy olyan országban élni, amit ezek a koponyák vezetnek. Amikor erre a listára nézünk, akkor azt érezzük, hogy nem szeretnénk olyan országban élni, amit ezek az emberek vezetnek, mert nem akarjuk, hogy az egész ország a DK és az általa képviselt szellemi színvonal korlátai közé kerüljön. Ne legyen Magyarország olyan, mint a DK. A DK legyen olyan, mint Magyarország.
Vagy, az a butaság, hogy Orbántól csak úgy lehet megszabadulni, ha előbb Gyurcsánytól szabadul meg az ország. Előbb a diktátor legfőbb ellenfelét kell megsemmisíteni, hogy a diktátortól meg tudjanak szabadulni. Csakhogy attól a Gyurcsánytól, amit az orbáni propaganda előállított, attól soha nem lehet megszabadulni, mert az nem azonos a létező személlyel és független tőle. Ők egy Orbán által mozgatott árny ellen harcolnak, ami akkor sem fog eltűnni, ha a valós személyt kilövik az űrbe. Erre nem jönnek rá.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.