2024, október7, hétfő

Tag: egyházak

Tiltakozás: az emberi méltóság alapja nem a férfi-nő házassága, hanem minden embert megillető jog

Az egyházi nyilatkozat azért is visszatetsző, mert nyilvánvalóan egy politikai gyűlöletkampányhoz kapcsolódik, és annak a kormányzatnak az uszítását támogatja, amely ezeknek az egyházaknak a teljes adómentesség mellett hatalmas támogatásokat és kedvezményeket ad. A nyilatkozat úgyis tekinthető, mint az állami pénz viszonzása, ezért azt is jelenti, hogy saját hitüket tagadják meg ezek az egyházak a pénzért. Pénzért elárulják a Messiást, mint Júdás. Miközben az erkölcsösség látszatában képmutatóskodnak, valójában prostituálódnak.

A homofób-vita lényege: elhagyható bűn vagy vele született adottság a homoszexualitás?

A törvény körüli vita lényegére mutatott rá Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök, aki az uniós csúcson kijelentette, hogy "Nem meleggé váltam. Az vagyok, ez nem döntés kérdése. Ez alapvető jogokról szól, a jogról, hogy lehetünk mások". Ezzel egybecseng Pete Buttigieg amerkai közlekedési miniszter kijelentése miszerint bármit megtett volna azért, hogy ne legyen meleg, de melegnek született. Az orbáni homofób törvény mögött az a középkori vallási felfogás áll, hogy senki nem születik melegnek, hanem azzá válik. Bűn, mint a házasságtörés, csak súlyosabb, szégyenletesebb, amit lehet választani vagy elutasítani. A homoszexualitás szerintük nem vele született identitás, hanem szexuális perverzió, amit bármikor el lehet hagyni. Hány ellenpéldát hozzunk?

Itt van, miért hazugság, amit Orbán a pedofiltörvényről mond

Az is hazugság, hogy ez nem érinti a 18 éven felüli homoszexuális magyar állampolgárok életét, mert ezzel a törvénnyel az állam bűncselekménnyé tette a homoszexualitást, azt üzente a magyarok felé, hogy a pedofília alapja, kiindulópontja a homoszexualitás, a pedofilok homoszexuálisok és fordítva, a homoszexuálisok pedofilok. Ezzel a törvénnyel a homoszexualitásról mondtak ítéletet, s ez az ítélet tényszerűen hazug, valótlan, uszító és gyűlöletkeltő, mert a mindenki által elutasított és elítélt pedofíliával azonosítja a homoszexualitást. A 18 éven felüli homoszexuálisokra úgy néznek az emberek ezentúl Magyarországon, mint a pedofilokra. Ez még annál is rosszabb, mintha csak a legsötétebbb, a megváltásról tudomást nem vevő vallási interpretációt foglalták volna törvénybe.

Csak Németh Sándornak van milliárdos adómentes jövedelme az országban

A Magyar Hang című hetilap körkérdést intézett a magyarországi történelmi egyházakhoz annak kapcsán, hogy Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének alapító lelkésze egy polipszerű céghálót...

Egyedül Magyarországon van keresztényüldözés Európában

Nincs még egy olyan európai ország, ahol a szerzett jogot megszüntetnék, és minden ok nélkül megvonják keresztény egyházak, gyülekezetek egyházi jogát. Olyan állam sincs,...

Ferenc pápa: a maffiózók nem keresztények

A pápa felhívta a figyelmet "a hamis keresztényekre" is. Ezek nemcsak az egyházon kívül vannak, hanem egyházakban, akik maffiózókat támogatnak. Ők azt mondják: "Krisztus feltámadt... én is új életet kezdtem". Csakhogy ezek az emberek ezután is korrupt életet élnek.

Tizenötmilliárd állami perselypénz az adófizetők zsebéből

Az orbáni alaptörvény a nemzetet a keresztény vallással azonosítja, a szentistváni állameszme szolgálóleányai kapják a pénzt.

Trump udvarol a melegeknek

A menekültekkel és a muszlimokkal szembeni törvénytelen és embertelen rendeletei után, szembesülve a Trump-ellenes tüntetések erősödésével, Trump igyekezett megnyugtatni a melegeket és az emberi...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEgyházak