A Tisza Párt jelöltjei helyettesíthetők lennének krumplival, uborkával, borsóval, bármilyen tárggyal, mert emberi jellegüktől megfosztják és tárgyiasítják őket. Nekik csak annyi a szerepük, hogy beleszürküljenek a mezőnybe, és mindenki Magyart lássa bennük. Nem kell pszichiáternek lenni ahhoz, hogy felállítsuk a diagnózist arról az emberről, aki ezt kitalálta.
Úgy csak egy diktátor beszél, hogy a jelöltek „nagyrészt mindenben egyetértenek, eddig is együtt dolgoztak a közös célért”, ezért semmi különbség nincs közöttük. S valóban eltöröl minden különbséget, megsemmisít minden egyediséget és egyéniséget, mert ilyenre nincs szükség. Magyar megszünteti az emberi sokszínűséget és szabadságot.
A demokráciához tartozna az is, hogy a nyilvánosság megismerje azt az "etikei kódexet", amit Magyar aláírat velük. Ezek szerint abban olyanokat is vállalni kell, hogy ha Magyar a nyilatkozatot megtiltja, akkor nem beszélhet, fórumot nem tarthat, nem kampányolhat, s nem tehet semmit anélkül, hogy azt Magyar engedélyezné vagy megparancsolná.
Ez a "se nem jobb, se nem bal, csak magyar" (szélsőjobboldali) jelszavának kiterjesztése az élet minden területére. Nem sós, nem édes, nem piros és nem sárga, mindenki szürke, és íztelen, egyforma, mindenki mindenben egyetért, mindenkinek egyetlen feladata, hogy együtt dolgozzon a közös célért. Ez rosszabb, mint az 1848, rosszabb, mint az Állatfarm.
Magyar Péter egy falansztert képzel el, ahol az egyéniségtől és az értelemtől megfosztott gépies, szürke emberek robotként dolgoznak a nagy társadalmi célért, ami nem más, mint a Vezér maga, aki irányítja, programozza, eszközként használja őket, aki mindenki helyett is gondolkodik és nyilatkozik.
A Demokrata Párt felismerte saját sokszínűségét és az abban rejlő erőt. Azt ünnepli, hogy mindenhol olyan jelöltet tudnak állítani, amilyenre szükség van. Nem kell egyik irányzatnak sem győzni a párton belül, hanem gyönyörködni kell ebben a sokszínűségben, amely lefedi az ország problémáira adandó különböző válaszokat.
Ehhez társul, hogy a Trump elnyomásával szemben kiálló demokrata kormányzók ismertek lettek, s máris lehetséges demokrata elnökjelöltként beszélnek róluk. Nincs erős központi vezetése a pártnak, de ez csak jó, mert használ a sokszínűségnek és a helyi önállóságnak. Trump uralma alatt hiteles demokrata személyiségek és programok emelkednek fel.
Mindez egy új Amerika reményét sugallja, különösen a tegnapi választások után. Ez nem egy másik Amerika, hanem a Trump által elpusztított igazi Amerika. Emberarcú, érzékeny, szolidáris, demokratikus és szabad. Trump képzelheti a Fehér Házban, amelyet arannyal borított, hogy az ő ámokfutása Amerika aranykora. A valóság azonban más.
Ez az elsöprő demokrata győzelem visszaadhatja sokaknak a reményt, hogy Amerikában még lehet változás. Nem igaz, hogy végzetszerű az illiberális fasiszta diktatúra, amely az országot fenyegeti. Nem igaz, hogy mindenki ezt akarja, és nem lehet mit tenni. Csak azon múlik, hogy az emberek mit akarnak, mert itt még vannak szabad választások.
Amíg demokratikus választások vannak, addig van remény. Amerika láthatóan alig várja, hogy jöjjenek a félidős választások, s az ország kifejezze az akaratát. A mostani demokrata győzelmek nem lehetnek véletlenszerűek. Az emberek mindenhol Trump emberei ellen szavaztak. A győzteseket pedig körülveszi az üpnneplés. Ezt az érzést kell megtartani.
Donald Trump egyre kevésbé viselkedik demokratikus ország vezetőjeként, és egyre inkább úgy, mint a világ ura. Az iráni atomlétesítmények elleni katonai csapás nemcsak Amerika...
Egy békés, az emberségére, a toleranciájára büszke ország, amely nem csupán beszélt a szeretetről, hanem a mindennapokban megélte azt, egy pillanat alatt változott pokollá, a gyűlölet és az embertelenség szinonimájává. Olyan rendőrállammá, amely kegyetlenebb, mint azok az országok, ahonnan ezek a szerencsétlen emberek menekültek.
Sok helyről eltűntek az illegális bevándorlók, sokkal kevesebb a spanyol szó Floridában is. De nem látszik ettől boldogabbnak az ország. Az amerikaiak nem lettek boldogabbak ettől, az elhurcoltak és elmenekültek helyén üresség, hidegség, döbbenet, némaság, tapintható szívtelenség maradt. Donald Trump szívtelensége. Rosszabb lett az ország nélkülük.
Amerika nem ilyen, ez nem Amerika. Trump mindennek az ellentéte, amit Amerika jelent. Amerika törvénytisztelő, humánus, emberséges, tisztességes, becsületes, kiszámítható, méltányos, nagyvonalú, szeretettel teli, nyitott, elfogadó és befogadó, korrekt, sokszínű, egyenlő jogokat biztosító ország. Trump mindennek az ellentéte és a tagadása.
Trump azt pusztítja el, ami Amerikában a legértékesebb, s aminek Amerika köszönheti a sikereit, a nagyságát és az erejét. Egy diktatórikus, fasiszta rendőrállam, amelyben nem a szeretet, nem a megértés, nem az elfogadás, hanem a gyűlölet, az erőszak, a fenyegetés és a félelem uralkodik, elpusztít mindent, ami naggyá és szerethetővé tette Amerikát.
Grönland elutasította Trump vételi ajánlatát, hogy megvásárolja a területet, és önként sem kívánnak Amerikához csatlakozni. Dánia is elutasította, hogy lemondjon Grönlandról. Most a kérdés az, hogy ha Trump katonai erővel akarja megszerezni a területet, akkor ellenáll-e Dánia, eseleg megvédi-e Dánia egy részét a többi európai NATO-tagállam?
A NATO 5. cikkelye alapján a NATO-nak kötelessége lenne megvédeni Grönlandot, ha azt egy NATO-n kívüli ország támadná meg. De mi a teendő, ha a NATO történetében először a NATO vezető katonai ereje, Amerika készül megtámadni egy másik NATO országot? Ez mit jelent? A NATO megtámadja önmagát? Feloszlik a NATO vagy két része szakad?
Trump az erő nyelvén beszél. Ha Dánia és Európa el akarja kerülni a (világ)háborút, amit Trump indítana el ezzel, akkor be kell hódolnia és ellenállás nélkül át kell adnia Trumpnak Dánia egy részét. Kezd nagyon is aktuálissá válni Trump "amerikai Hitler" elnevezése. Ha Dánia enged, akkor ki és mi lesz a következő? Trump parancsol Európának és a világnak?
A könyv a letiltása előtt néhány hónap alatt bestseller lett, és a visszajelzések szerint megváltoztatta nagyon sok ember életét. Sokan a könyv segítségével értették meg, miért félnek, mi volt ennek a félelemnek az alapja, s miért nem kell többé félniük. Felszabadultan kezdhettek új életet. Sokan most értették meg az igazi evangéliumot, és a szellemi rabságuk okait. A Hit Gyülekezete kulisszatitkainak megismerése után ezrek távoztak.
A könyv bemutatja a jelenség szellemi hátterét, általános jellemzőit, a szellemi terror és lelki rabság alapjait és a szabadulás módját. A vallási zsarnokság és a pszichikai elnyomás működését. Bemutat szörnyű eseteket, tragédiákat, az imakommandó működését. Németh Sándor politikai tevékenységét, köpönyegforgatását, a Fidesszel kötött paktumát. A könyv átfogó képet ad az illiberális rendszereket támogató keresztényfasiszta ideológiáról.
A Hit Gyülekezete mintapéldája azoknak a keresztény egyházaknak, amelyek szerte a világon a politikai kereszténység, az egyház és az állam összefonódásának új formáját jelentik. Ez a politikai kereszténység a támasza Putyin rendszerének, ők állnak Trump támogatói mögött, és erre a hamis kereszténységre épül Orbán rendszerének ideológiája. Nem véletlen, hogy a Fidesz a Fesz lesz című könyvet tiltotta le a Libri átvétele után.
Németh Sándor az emberek fölötti kontroll nagymestere, aki családok tízezreit szakította szét Magyarországon. Istennel tette magát egyenlővé, és uralkodik az emberek lelke fölött. Az általa felépített szervezet egy titkos párt, magántitkosszolgálat, titkos társaság, amely a politika és a közélet befolyásolására és háttérből való irányítására törekszik. Kapcsolatokat ápol a putyinista orosz és a trumpista amerikai keresztényfasisztákkal.
Nem ígér hamis megváltást, ezért tömegek támogatására nem számíthat, legfeljebb a közönyére. A názáreti Jézuson kívül így még nem hagytak magára senkit. Nem tudják, hogy Iványi Gáborban önmagukat menthetnék meg, hogy ez az ember az, aki mellé oda kellene állni, aki valóban megszabadíthatná őket, mert ő Orbán antitézise, nem a hamis messiásceleb.
Lehet, hogy a téren ő lesz az egyetlen ellenálló, aki krisztusi szeretettel és megértéssel tekint a sok gyáva kollaboráns emberre, akik elsiratják őt, de nem segítenek neki. Nem állnak tevőlegesen is mellé, csak le tudják a "kötelességüket", és megnyugtatják vele a lelkiismeretüket. Ők megtettek mindent. Iványi Gábor pedig elhiszi és köszöni szépen.
Fel sem fogják, hogy ez az ember valóban megértéssel tekint önző és gyarló voltukra, nagyra értékeli, hogy megtesznek annyit, amennyit a gyávaságuk és az önzőségük enged, amivel máskülönben tisztában van. Iványi Gábor nem hibáztatja, nem vádolja őket, nem vár tőlük semmit. Mosolyogva veszi tudomásul, és viszi tovább egyedül a keresztjét. Nem tudják azt, hogy fordított esetben ez az ember az életét lenne képes adni értük.
A mosolygó kínai elnök személyében régi vágású tömeggyilkost köszönt a magyar kormány megkülönböztetett tisztelettel, aki nem tréfál, nem játszik, ha beteszi a lábát valahova, ott megköveteli a kínai törvények érvényesítését, a kínai ideológia és a kínai propaganda terjesztését, szó szerint gyarmatosítja az országot.
Orbán ne álmodjon szuverenitásról. Kína maga alá gyűri, lábbal tapossa, ha kínai rendőrök, félkatonai alakulatok jönnek a kínai cégekkel, kínai megfigyelő technikai rendszereket szerelnek fel, amelyek minden adatot mindenkiről közvetítenek kínai szerverekre, ahogy az Szerbiában zajlik, a kínai totális diktatúra ellenőriz mindent.
Szép példája ennek, hogy a tibeti tiltakozásokat, zászlókat elrejtik Hszi Csin-ping elől. Ugyanígy kell teljesíteni minden kínai igényt és elvárást, és láthatóan ez egyre több lesz, s egyre kevésbé tud ezeknek ellenállni vagy ellentmondani Orbán. Szijjártót egy olyan amerikai államban, ahol van halálbüntetés, hazaárulásért már kivégezték volna.
Ön azt írta: "a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik". Ez nem így van, mert Ön a magyar szabadság őrtüzeinek pislákoló lángját is kioltotta. Ami látszik, az nem a szabadság, hanem a szolgaság, az elnyomás, az ön zsarnoki önkényuralma. Ami látszik, az a diktatúra őrtüzeinek a fénye, a lágerek világító fénycsóvája.
Az Ön képmutató óhaja, miszerint "Legyen béke, szabadság és egyetértés!", akkor teljesül, ha Ön távozik a hatalomból, ha az Ön rendszerének vége lesz. Ha élnének, 1848 hősei és a márciusi ifjak Ön ellen indítanának forradalmat. Az Ön hazug színjátéka a Nemzeti Múzeum előtt, a magyar történelem egyik legsötétebb pillanata.
Amerikai Népszava Szerkesztősége
A nárcisztikus pszichopaták, ha meglátnak egy igazi örököst, egy tehetséget, megpróbálják maguk alá rendelni, elnyomni, leuralni, lejáratni és elfoglalni a helyét. Navalnij börtönben, Putyin a Kremlben. Ez a modell. A lábuk alatt tartják az igazit, ha az ellenáll, a hamisítvány igyekszik elpusztítani az igazit, de mindenképpen a hatalma alá akarja rendelni.
Ez még állami modellekre is igaz. Az emberi jogok, a korlátozott és ellenőrzött hatalom, a szolgáló típusú vezetés, a demokrácia igazi örökös, a hamis szőlőmunkások a diktatúrák. Az igazi és hamis ellentéte és harca nyilvánul meg ebben is. A hamis államhatalom ezért korrupt, ezért lop, csal, hazudik, mert hamis, ellenkezőjét teszi, mint ami az állam feladata.
Ez a képmutatás lényege, másnak mutatják magukat, mint akik. Az igazinak hazudják magukat, mint a hamis oroszlánkirály, aki nem tud olyan lenni, mint a jog szerinti örökös. Ezért minden hamis, hazug és képmutató, ellentéte az igazinak. A propaganda viszont az ellenkezőjét állítja, miközben elnyomást vezetnek be és maguk alá rendelnek mindenkit.
Orbánnak fontos, hogy minél nagyobb győzelmeket demonstráljon. Nemcsak pszichopata beteg lelke kívánja ezt, hanem a világnak akarja mutatni, hogy az életképtelen rendszere életképes. A hatalmas támogatottságát úgy, hogy megkötözi az ellenfelei kezét-lábát. Így szeret győzni a nagyhasú sportember, aki sprinterként szakítja át a célszalagot, ahol csak megkötözött lábú futók indulhatnak.
Most az is fontos neki, hogy az Európai Parlamentben minél nagyobb fasiszta frakciója legyen. Akkora frakcióra van szüksége, amely képes megakadályozni a demokratikus normák számonkérését, a fasizmust legális alternatívaként tudja eladni, hosszútávon pedig a szélsőjobboldal győzelmével az egész Európai Uniót saját ocsmány képére formálni. Az nem rajta múlik, hogy ez sikerül vagy nem, hanem attól, milyen messze van a világvége.
Ez minőségi fordulat a NER-ben. Az Orbán-rendszer eddigi puha diktatúrája megváltozik, a "szuverenitásvédelem" a nyílt diktatúra időszakának kezdetét jelenti, az államvédelem, a Gestapo és ÁVH funkcióját tölti be, a politikai titkosrendőrség jogosítványaival rendelkezik. Ez lesz a szerepe, és Orbánt ismerve fokozatosan, de egyre gyorsuló ütemben jelennek meg a nyílt diktatúra intézkedései. A szervezet felállítása ezt jelenti.
Ne tévesszen meg senkit, hogy február 1-e után nem cikáznak a feketeautók hajnalban, a Gestapo fegyveresei nem törnek be a szerkesztőségekbe, mert a NER és Orbán stílusában ez lépésről lépésre történik majd, hozzászoktatva az embereket az újabb fokozatokhoz. Ez azt jelenti, hogy elkezdődnek a titkos nyomozások, megfigyelések, adatbázisok kiépítése, a szuverenitásvédelmi hisztéria állandósul. A szervezet pedig "dolgozni" kezd.
A hisztéria a migránsellenes kampányokhoz hasonlóan odáig fokozódhat, hogy az emberek vidéken szuverenitást veszélyeztető embereket vélnek látni, feljelentik egymást, gyanúsak lesznek a külföldi utak és kapcsolatok. A Szuverenitásvédelmi Hatóság (SZH) hálózatot és besúgórendszert építhet ki, lehallgathat embereket, és előbb-utóbb megkezdődhetnek már a várva-várt szuverenitásvédelmi razziák. Vágni lehet majd a szorongást és a félelmet.
Ez azt jelenti, hogy amikor demokráciaellenes fasisztákat akar más országokban hatalomra juttatni, az nem sérti senki szuverenitását, amikor a demokratikus értékek támogatásáról van szó, az igen. Nem a befolyással van baj, hanem a tartalmával. A törvény legcinikusabb része az indoklás, amely az Európai Unióra utal, arra hivatkozik, amikor a demokratikus országokba való orosz és kínai beavatkozástól védi az Unió a demokratikus országokat.
Orbán ezt az egészet megfordította, s a demokratikus "beavatkozás" ellen hozott törvényt. Az pedig az ellenzék, a civil társadalom és minden demokrata megfélemlítése, hogy börtönt helyeztek kilátásba, ha az erre a célra létrehozandó szuverenitásvédelmi hatóság úgy ítéli meg, hogy valaki külföldi kapcsolatai veszélyeztetik "Magyarország szuverenitását".
Ez már nyílt diktatúra első lépése. A hatóság politikai megrendelésekre dolgozik, bármikor bekeményíthet, koncepciós eljárásokat indíthat. Magyarországra ezzel megérkezett a nyílt fasizmus. Ez minőségi fordulat, a szuverenitásvédelem a totális diktatúra kiépítését jelenti. Saját előrejelzése szerint 15 évet szán arra, hogy Magyarországot elzárja a külvilágtól és a hétköznapi terror uralkodjon az országban. Most komolyan mondjuk, hogy meneküljön, aki tud.
Az ország vagyonának "nemzetiesítése" már önmagában törvénytelen, ellentétes minden demokratikus normával, alkotmányos elvvel, önkényes beavatkozás a tulajdonviszonyokba, és a szabad verseny, a szabad piac felszámolásával egyenlő. Nemcsak teljhatalma van az ország elvileg négy évre választott vezetőjének, hanem saját tulajdonává tette az országot. Orbán önmagával kereskedik, önmagával kerül üzleti kapcsolatba, mindenki mást kiszorít. Az egész vállalkozás antiszemita háttere nyilvánvaló, ezért támogatja a magyar nép.
A kódolt magyarázat, indoklás és logika szerint, ami Orbán kezében van, az nincs a zsidók kezében, "zsidók" alatt értendő minden külföldi, nyugati vagy hazai vállalkozás, ami szabad és piaci törvények szerint működne. Ez minden tekintetben szabad és plurális országot jelentene, ahol nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúrában, civilszférában, ideológiában és a politikában is szabad versenyt, nyitottságot, sokszínűséget és szabadsáot jelentene. Egy ilyen ország virágzik, az ellentéte bukásra, csődre, katasztrófára, halálra van ítélve.
Az ideológiai, világnézeti és politikai uralom szükségszerűen vezet mindenkor elnyomáshoz, jogfosztáshoz, s az anyagi javak területén is törvénytelenséghez, a tulajdonviszonyokba való beavatkozáshoz és a szabad verseny felszámolásához. Minden az államot elfoglaló és kisajátító érdekcsoport kezébe kerül, mely tulajdonaként bánik az országgal, ennek során szervezett bűnözői csoporttá válik, végül önmagát is felfalva dönti katasztrófába, vezeti egy háborúba vagy mészárlásba az országot. Ez a fasizmus rövid életgörbéje.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.