Tag: európa

A „néppárti” német szavazók is Orbán kizárása mellett állnak

Az Európai Néppárt német pártjainak szavazói határozottan Orbán kizárását támogatják az Európai Néppártból. Ez derült ki a T-Online közvéleménykutatásából, amely szerint a CDU/CSU támogatók...

Bartus László: Orbánnak mennie kell

Tamás Gáspár Miklóst megtéveszti a történelmi-filozófiai felkészültsége, amikor hosszú elemzést ír a Nyugat és a Kelet, többség és kisebbség viszonyáról, aminek semmi köze ahhoz,...

Orbán a Néppártot elfoglalva akarja fasizálni Európát

Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke a Die Welt című lapnak adott interjújában megerősítette, hogy Orbán a Néppárt tagjai közé akarta felvetetni a Jaroslaw...

A sorosozás antiszemitizmus: a Fidesz náci párt

Nem lehet napirendre térni a németek megnyugtatására közölt vasárnapi Welt am Sonntag interjú felett, mert az egyrészt szokás szerint hazudozással van tele, másrészt nem...

Orbán nem nőtte ki a felcsúti disznóólat

Ne tévesszen meg senkit, hogy Orbánt nem rúgják ki az Európai Unióból, egyelőre az Európai Néppártból sem. Előbb-utóbb eljut arra a szintre, hogy távoznia...

Juncker nem teheti meg, hogy ne utálja Orbánt

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke barátságos hangot ütött meg azután, hogy Orbán Viktor minden ok nélkül brutális támadást intézett ellene. A rezsim legújabb...

Bartus László: A németek tartják a magyarok nyakán Orbánt

Volt idő, amikor még azt hihettük, hogy Angela Merkel merő taktikából és jószándékból tartja a szárnyai alatt Orbánt, és próbálja megnevelni, mint jó anya...

Manfred Weber Orbán választási csalásában bízik

A müncheni védelmi és nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó konferencián Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője kérdéseket kapott Orbánnal kapcsolatban, miszerint "ha az Európai Néppárt csúcsjelöltjeként...

2019 az Ellenállás Éve lesz

Megelőzzük Orbán Viktor februári "évértékelő" beszédét, és nevet adunk a 2019-es évnek. 2019 világszerte, így Magyarországon is az Ellenállás Éve lesz. Felébred a világ...

Az Európai Néppárt most íratta alá saját halálos ítéletét

Orbán gyáva, nem bízik még eléggé a hozzá hasonló európai fasiszták erejében, ezért nem mer kilépni a Néppártból és az övéi közé állni egy...

Pozsár László: A liberális demokráciák belső válsága

A 444 cikke szerint a strassbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága helybenhagyta az osztrák bíróságok döntését, amelyekben elítéltek egy osztrák nőt, amiért Mohamedet pedofilnak nevezte. Mohamed, akit az...

Kifejeződött az Orbánnal szembeni európai közutálat

De senkinek nincs joga hülyének lenni. Ez az ember mindent a kezében tart, mindent és mindenkit irányít, elfoglalt, mindenben egyedül dönt. Nevén kell nevezni a köztörvényes bűnözőt, nem szabad elfogadni az öndefinícióját, nem szabad asszisztálni a játékához, és követelni kell, hogy azonnal tartóztassák le.

Orbán hatalomátvételre készül, meghirdette Európa fasizálását

Orbán Hitler módjára dönti meg az alkotmányos demokráciákat. Ehhez ürügy a bevándorlás, amely mögé összeesküvés-elméleteket gyárt. A vége ennek csak nyomor és vérontás lehet, mert az Orbán-féle fasiszták és nácik másra nem képesek. Ez az ideológia mindig ugyanoda vezet.

Kertész Ákos: 1914, július 28.

A nő legyen szülőgép, szülje a harcost, és hímezze a Lobogót. De a női csendőr, a női katona is ideál lett. Az „ewig weibliche” egyenruhában, géppisztollyal – ach, wie schön! – A Szűzanyából Brünnhilda lett, kisded helyett karddal a kezében.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékEurópa