2024, december18, szerda

Tag: fajelmélet

Orbán a „Make Europe Great Again” jelszóval megalapította az európai Ku Klux Klan-t

Európa addig volt nagy és azonos önmagával, amíg fehér volt és keresztény, ezt jelenti az európai MEGA mozgalom, amit Orbán útjára indított, s megalapította az európai Klu Klux Klan-t. Felszólította a fehér Európát, hogy álljon mögé, és harcoljon a sokszínű kevert fajú Európa ellen. Ez nem más, mint a nácizmus feltámasztása. Orbán ezzel az európai Ku Klux Klan megalapítását jelentette be, még akkor is, ha nem ez lesz a neve, hanem "Európa", az "igazi Európa", mert Európát a fehér felsőbbrendűséggel azonosítja. Európa csak a fehér Európát jelenti. Ezt a fehér Európát szólította fel a harcra, ennek állt az élére a MEGA mozgalom meghirdetésével. A fehér európaiakhoz beszél. Orbán szembeállította Európát Brüsszellel. Európa alatt a fehér Európát kell érteni, ők az európai emberek. A "bevándorláspárti" és a fajkeveredést képviselő Európai Uniót Európa ellenségének nevezte, s célponttá tette. Az EU-val az Orbán által vezetett európai nácizmus áll szemben. Orbán nyíltan az európai nácizmus visszaállításának programját indította el.

Kósa Lajos a kevertfajú Liu-fivérek támogatásával a fajtisztaságot veszélyezteti

A csengeri örökösnő majdnem örököse, Kósa Lajos, aki a NER második éve óta vezeti a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget (MOKSZ), interjút adott Csisztu Zsuzsának...

Az Európai Parlament a legmagasabb szinten ítélte el Orbán náci beszédét, annyi lehet az uniós pénznek

Régen volt már, hogy Kósa Lajos meglepődött, amikor egyetlen ostoba kijelentése miatt a tőzsdéken mélyrepülésbe kezdett a forint, ahogy Orbán hívei és támogatói sincsenek tisztában azzal, hogy bálványuk kijelentései milyen súlyos károkat okoznak Magyarországnak, a magyar embereknek. Nemcsak hozzá nem értő intézkedéseivel, de még a szövegeivel is első számú felelőse annak, hogy az infláció elszabadult Magyarországon, a rezsicsökkentésre nincs pénz, az emberek tömegesen reménytelenül néznek a tél elé, mert vagy fűteni, vagy számlát fizetni nem tudnak.

Orbán hamarosan a fajkeveredés hazájában, a kulturálisan heterogén Amerikában pávatáncolhat

Orbán (kizárólag hívei körében) legendás zsenialitása, taktikai érzéke és politikai előrelátása teljes pompájában jelent meg, midőn a zseni kiváló érzékkel az amerikai republikánus párt...

Orbán náci beszéde után azonnal antiszemita plakátok jelentek meg

A Mazsihisz közleményt adott ki, mert a logójával ellátott antiszemita tartalmú, náci plakátok jelentek meg Budapesten és Magyarország több városában. A plakátok szövege egyértelműen...

A világ legnagyobb genetikai cége szerint nincs fajilag tiszta magyar DNS

A világ legnagyobb DNS alapú családfakutató rendszere, az Ancestry szerint nem létezik azonosítható magyar DNS, ami azt jelenti, hogy nincs genetikailag azonosítható "magyar faj"....

Magyarországnak náci miniszterelnöke van, Magyarországon fajvédő náci rendszer működik

Orbán ravasz módon a feketék és a fehérek faji keveredése felől közelíti meg a fajvédelem és a fajtisztaság kérdését, aminek célja az, hogy ne lehessen azonnal a zsidókra és a cigányokra gondolni, de Magyarországon értenek belőle. A feketékre vonatkozó fajelmélet is olyan borzalmas, barbár és állati felfogás, ami után egy civilizált országban nemhogy miniszterelnök, hanem köztisztviselő sem lehetne senki. Ezzel erősíti az Európa-ellenességet, s leplezi, hogy Magyarországon a fajelmélet ezen kívül milyen társadalmi csoportok kirekesztéséhez, jogfosztásához és üldözéséhez vezethet.

Szlazsánszky-ügy: Németh Sándor fajelmélete szerint „génekben öröklődik az antiszemitizmus”

Nagy bajban van Szlazsánszky Ferenc, az ATV Híradó főszerkesztője, akiről megírtuk, hogy a nagyapja nyilas vezető volt, ha igaz, amit a munkáltatója, a főnöke...

Bartus László: Orbán fajelméletet gyárt a kereszténységből

Mivel hajlamosak vagyunk arra, hogy elvesszünk a napi történések részleteiben, figyelmet kell fordítanunk arra, hogy átfogóan is lássuk az Orbán Viktor által épített rendszer...

Új szöveg van: „mi a családokra költjük a pénzt, nem a migránsokra”

A populista demagógia nem áll meg, újabb hazug szlogent kapott a papagájkommandó: a magyar kormány válasza minden kérdésre, minden kritikára (szóljon az bármiről), hogy...

A „kevert népesség” ellentéte a tiszta fajú árja

Orbán évértékelőjében megint bevándorláspárti és bevándorlást ellenzőkre osztotta fel a világot, amely ezúttal is a jó és a rossz tengelyén helyezkedik el. A bevándorlásellenesek...

Orbán fajelmélete – a bunkókat nem könnyű szeretni

Magyarország ma nem hazája a magyaroknak. A magyaroknak ma nincs hazájuk. Nincs, amit szeressenek. Orbániát és egy elmebeteget nem kell szeretni. Ezért Orbán a saját bunkóságát ne terjessze ki egész Magyarországra, ne gyártson a saját bunkóságából fajelméletet, mert ő nem egy faj, hanem egy bűnöző, akinek börtönben lesz a helye.

Rúgják már ki Orbánt az Európai Unióból!

Pert kéne indítani az Európai Unió ellen, hogy kötelességmulasztást követ el, amikor Orbánon nem kéri számon az európai értékeket, és pénzel egy diktatúrát.

Az Orbán-barna árnyalatai

A Horthy-korszakban a „kulturális homogenitást”, a „magyar kultúrfölény” hitében való ringatózásként használták, ami egyet jelentett akkor is, és most is minden más nép lenézésével.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFajelmélet