Tag: Fidesz

Elmebaj: a Momentum felszámolja önmagát, mert a létezése akadálya a demokráciának

A kormányváltást az segítené elő, ha minden olyan párt elindulna, amelynek vannak olyan szavazói, akik akkor sem szavaznának Magyarra, ha agyoncsapják őket, és az nem kevés. Így azok a szavazatok a közösből elvesznek, mert ők inkább nem szavaznak. Az a szöveg, hogy ha nem indulnak el, akkor majd többen szavaznak Magyarra, s mindenki majd Magyarra szavaz, hatalmas tévedés. Ha a Magyart elutasító liberálisoknak adtak volna esélyt, hogy legyen kire szavazniuk, s az összes ellenzéki szavazat elegendő lett volna a parlamenti többséghez, akkor Magyar kényszerhelyzetb kerül: vagy koalícióra lép az összes ellenzéki parlamenti párttal a többség érdekében, vagy azt választhatja, hogy egyedül vagy sehogy, és akkor Orbán marad (most feltételezve, hogy választás útján Orbánt le lehet váltani és nem csalják el előre, mi továbbra is ezt állítjuk). Annál nagyobb butaság nincs, amikor azt képzelik egyesek, hogy ha mindenki más megszűnik, akkor majd mindenki Magyarra szavaz, és automatikusan össze lehet adni a megszűnő pártok szavazatait. A becsületes baloldaliak és liberális demokraták képviselet nélkül maradnak, s marad két fasiszta párt, és két fasiszta diktátor a közéletben. Legalább a DK ezt nem teszi. De a DK sem számíthat arra, hogy a hoppon maradt momentumosok majd rájuk szavaznak. A második kijelentés a legviccesebb, mert a Momentum állítása szerint "a rendszerváltás beteljesüléséért és egy nyitott, sokszínű, a teljesítményt, a tehetséget, valamint a szorgalmat jutalmazó ország megteremtéséért jött létre. Ezen cél eléréséhez az kell, hogy az Orbán-rendszer bukjon és egy következő választáson, se a Fideszen, se semmilyen más szervezeten keresztül ne térhessen vissza". Ha nyerne, Magyar Péterrel pontosan az következne be, hogy a Fides térne vissza a személyében és a "pártja" révén. Ennek megfelelően Magyar semmiféle rendszerváltást nem akar, szerinte a NER demokrácia és jogállam, az alaptörvény számára rendben van, csak a miniszterelnök ciklusainak számát korlátoznák, természetesen egésen addig, amíg nem Magyar Péter a miniszterelnök. Ha van olyan dolog, amire azt lehet mondani, hogy kizárt, akkor az, hogy Magyar kormányzása és uralkodása alatt valaha "nyitott, sokszínű, a teljesítményt, a tehetséget, valamint a szorgalmat jutalmazó ország" jöjjön létre. Magyar alatt ez kizárt. Ha a Momentum ezért jött létre, akkor Magyar ellen kellene küzdenie.

Ha Orbán ideje egyszer lejár, s meg akarná úszni, Magyarral járna jobban, aki futni hagyná

Magyaron kívül Orbán nem számíthat senki részéről arra, hogy futni hagyják. Egyedül Magyar az, aki megakadályozhatja a rendszerváltást és a felelősségre vonást. Ha Orbán úgy érezné, szorul a kötél, akkor nem Lázárnak, hanem Magyarnak adná át a hatalmat. Arról nem beszélve, hogy Magyar sokszor megüzente már, hogy kész egy kiegyezésre. Ha Orbán átadja neki az országot, Magyar futni hagyja. Vagy elmehet nyugdíjasként unokázni, vagy valamilyen európai uniós állást csinálnak neki. De Orbán még nem tart ott. Az Orbán-rezsim pusztítása, rombolása, rablása, az ország kifosztása és orosz kézre adása után nem valószínű, hogy az lenne a magyarok álma, hogy Orbán és bandája, Mészáros, Tiborcz és a többiek elballagnak a pénzzel. A Fidesz pedig ellenzékbe vagy koalícióba vonul a "Tiszával" egy nemzeti "egységkormány" (lásd még: centrális erőtér) keretében. Ezért Orbán, mint nagy taktikus, Magyart megtartja menekülő útvonalnak önmaga, a tolvaj családja és a bűnszervezete számára. Magyar mindenre hajlandó a hatalomért, hogy megmutassa az elvált feleségének, bosszút álljon azokon, akik kirúgták a NER-állásokból. Egy biztos, akárhogyan is lesz, a magyarista tiszaszektás balliberálisok mindenképp szívnak, őket mindenképpen becsapják és átverik. Megérdemlik. Mindent megérdemelnek.

Vészjelzés a baloldalnak: ha Orbán bukásakor Magyar jókor lesz jó helyen, ellophatja a magyaroktól a szabadságot

Ha Magyar és az áruló liberális értelmiség sikeresen tartja fenn a hazug "messiás" legendát, akkor Magyar jókor lehet jó helyen, amikor Orbán bukása bekövetkezik, amikor a magyaroknak tényleg elegük lesz belőle és fellázadnak ellene. Ha Orbán bukásakor Magyar lesz egyedül a közelben, mint "ellenzéki" politikus, akkor a hatalmat megragadja és kisajátítja. Orbán után nem a demokrácia és a szabadság jön el, hanem Magyar Péter szélsőjobboldali önkényuralma, diktatúrája, amely sokkal durvább lesz, mint Orbán diktatúrája. Magyarral nem véget ér az Orbán-rendszer, hanem folytatódik, eddiginél is rosszabb formában. Erre garancia a fanatikus hívők tábora, akiket könnyen becsap, s elhisznek minden hazugságot. Ez a forgatókönyv egyértelműen látható, ez a veszély valós, mert Magyar nem tűr jogállami és demokratikus normákat, gyűlöli a szabad sajtót, nem tűr ellentmondást, neki még annyi ellenzéke sem lehet, mint Orbánnak. A demokratikus érzelmű, liberális, s baloldali emberek számára most ez a legnagyobb veszély. Magyar Péter nagyobb veszélyt jelent Magyarország jövőjére, mint a magyar történelem egyik legocsmányabb politikusa, Orbán Viktor, mert Orbán már belátható időn belül bukik. Magyar viszont most kezdi. Orbán bukásával eljöhetne a szabadság és a demokrácia kora, ha nem állna itt ugrásra készen a másik korrupt illiberális fideszes fasiszta.

Magyar leváltaná az RMDSZ vezetőségét, mert nem csókolt kezet

Magyar szövegét érthető magyar nyelvre fordítva ez azt jelenti, hogy az RMDSZ jelenlegi vezetése nem az erdélyi magyarságot képviseli, ha nem szalad Magyar elé lábat csókolni. Akkor az RMDSZ vezetőségét le kell váltani. Az egész interjú ezt sugallja: vagy "megértik az idők szavát" (vagyis tudomásul veszik, hogy mostantól ő a főnök), s beállnak mellé, vagy menniük kell, s erre buzdítja (uszítja) az erdélyi magyarokat. Az interjú erről szól. Aki nem áll be Magyar mellé, az "nem érti az idők szavát", az áruló. Mintha Magyar máris legyőzte volna Orbánt és ő lenne az ország új diktátora. S mondja ezt az a Magyar, aki 14 éven át szolgálta azt a Fideszt, amely politikai célokra használta a határon túli magyarokat, aki egy szóval nem kifogásolta 14 éven át, hogy az erdélyi magyarok a Fideszt szolgálják. Ahogy eddig a Fidesz, most ő mondaná meg, mire van szükségük, kit kell választaniuk. Az, hogy Magyar a Fidesz erdélyi politikáját folytatná, egyértelműen kiderül abból, hogy a szavazatszerző 2004-es népszavazást (s a magyarok többségének álláspontját képviselő Gyurcsányt) árulónak nevezte. Holott akkor nem az erdélyi magyarságot utasították el a magyarok, hanem egy álnok és hamis politikai akciót, amelynek célja a határon túli magyar szavazatok megszerzése, s a magyarországi választások örök időkre való eldöntése volt. Magyar Péter nem egyesíteni ment a magyarságot Erdélybe, hanem megosztani őket, a két Fidesz (az "orbánista" és a "magyarista" Fidesz) közötti választásra kényszeríteni őket. Az RMDSZ egyelőre nem állt be sem hivatalosan, sem informálisan az újfidesz vezetője mellé, aki láthatóan nagyon frusztrált és csalódott emiatt. Az RMDSZ vélhetően boldog lenne, ha megszabadulna a régi Fidesztől, és nem az a legfőbb vágya, hogy egy új Fideszt szolgáljon. Magyar azt hitte, hogy diadalmenettel elfoglalja Erdélyt, erre ment ki az egész bohóckodás, de ez nem jött össze. Hogy ez mennyire irritálja és frusztrálja Magyart, ezekből a szavakból kiderül: "Mi nem haragszunk, nincs bennünk tüske." De, Magyar haragszik, hatalmas tüske van benne, hogy hiába gyalogolta le az utat, már amit gyalog tett meg, kikosarazták. Annál is inkább, mert ehhez az interjúhoz hasonló pökhendi, beképzelt szöveg joggal irritál.

Bartus László: Tájkép Gyurcsány után

Gyurcsány a fasizálódó Magyarországon jelképe lett a demokratikus elveknek, normáknak és értékeknek, még akkor is, ha azokat időnként saját pártjában sem tartotta be, melyeket a szektásodó magyar politikai életben szintén egy vezérelvű párt élén képviselt, melyekhez csak addig maradt hű, amíg azok nem veszélyeztették a párt anyagi helyzetét és létezését. Ez utóbbival hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon 15 év alatt kiépülhetett a fasiszta diktatúra, amelynek csíráit és várható következményeit egyedül ő látta már 2010 után. Az okokról később ejtünk szót, de az biztos: Gyurcsány Ferenc volt az egyetlen és utolsó a magyar közéletben, aki a felvilágosodás, a demokrácia, a liberalizmus elveit nem adta fel. Gyurcsány jelentőségét leginkább ez adja, s Magyarország kimondhatatlan vesztesége az, hogy Gyurcsánnyal együtt ezek az elvek is eltűnnek a nemzetiszocialista jövő felé robogó magyar közéletből. Emlékezzünk erre a pillanatra, amikor Orbán, a volt SZDSZ politikusai, Gyurcsány egykori szoci elvtársaival kiutálták ezt az embert ezekkel az értékekkel együtt. Gyurcsánnyal együtt ezek is eltűnnek. Nem lesz kihez csatlakozni, mert senkitől nem lehet hallani ezeket, olyan tisztán, mint tőle. Ezzel megerősödik az a hazug narratíva, hogy vége a liberális demokrácia és a liberális világrend korának, amit felvált a "populista demokrácia" kora. "Populista demokrácia" nincs, csak demokrácia. A "populista demokrácia" a fasizmus. Amikor ennek a blődségnek tudományos igénnyel adnak hangot felelőtlen tudós emberek (ideológiát szolgáltatva a fasizmus és a nácizmus újabb térhódításának), Gyurcsány után nem marad senki, aki a felvilágosodás, a liberális demokrácia, a jogállam valódi értékeit képviselné, hangoztatná és jelképezné. A személyes tragédián túl ez az igazi veszteség. A tudós urak figyelmébe ajánljuk David Brooks New York Timesban megjelent írását, aki azt mondja, hogy a liberális demokrácia a civilizáció és az emberi fejlődés terméke, amit nem egy másik világrend vált fel, hanem a civilizáció elpusztítása. Trump, Orbán, Magyar és populista társaik a civilizációt, az emberséget és az emberi normákat pusztítják el.

Megint nem szálltak fel a magánrepülők, de Magyar Péter mikor takarodik el végre?

Magyar Péter újabb hazugsága után, miszerint az Orbán-rendszer "őszödi beszédét" hozza nyilvánosságra, ideje feltenni a kérdést: a közéletet hazugságokkal hiszterizáló szélhámos, aki még a...

A Momentumnak most kellene először indulnia a választáson, de most nem akar

Egy diktatúra által előre elcsalt választáson demokratikus párt nem indul el, indulásával nem legitimálja sem a csaló választást, sem a diktatúrát. Ezért a Momentumnak...

Gulyás Gergelynél senki nem tudhat többet Magyar Péter pszichés állapotáról

Mondhatnánk, nem kell Gulyás Gergelynek lenni ahhoz, hogy valaki megállapítsa Magyar Péter mentális állapotát, mert az egyértelműen látható, le sem tagadható: Magyar Péter  súlyos...

Aki népszavazást ígér Ukrajna uniós csatlakozásáról, az a Fidesz és az oroszok propagandáját folytatja

Magyar az orbáni propagandát folytatja és az oroszokat támogatja, ha a milliárdokból folytatott ukránellenes gyűlöletpolitika után "megkérdezi" a népet, a nép felvilágosítása és a propaganda ellensúlyozása, cáfolata és megsemmisítése nélkül. Ez a népszavazás a propaganda hatékonyságáról szólna, s a jelek szerint Magyar abban bízik, hogy a propaganda elég erős volt, mert mint minden ideológiai kérdésben, ebben is Orbán oldalán áll. Ami szörnyű, hogy erre formálja az egykori ellenzék gondolkodását is. Magyar mindent megtesz, hogy az ukrángyűlölő fasiszta, náci és oroszpárti Orbán-rezsim propagandája ne nevezhesse ukránpártinak, ami szégyen, és ne kelthesse azt a látszatot, hogy ő a megtámadott és a hazáját hősiesen védő Ukrajna oldalán áll. Magyar azt bizonygatja, hogy Orbán nem volt elég kemény Ukrajnával szemben, ezért rajta ne kérje számon az ukránbarátságot, mert ő nem az. Ez felháborító. Menczer azzal próbálta Magyart "lejáratni", hogy "kék-sárga szívűnek" nevezte, Magyar pedig tiltakozik ez ellen. Ahelyett, hogy büszkén vállalná, hogy az áldozatok mellett áll a tömeggyilkos oroszokkal szemben. Csak dicséret lehet az, ha valakit "kék-sárga szívűnek" neveznek. Sajnálatosan Magyar nem méltó erre, ami egy szégyen. Mi büszkén vállalnánk ezt.

A legnagyobb „kullancs” Orbán, de Lázár is az, csak a stílus más

Mindez azonban semmi, mert a legnagyobb vérszívó maga Orbán, aki az oligarcháival, a strómanjaival, nem utolsósorban a családjával az utolsó csepp vért kiszívná az országból ha tehetné. Az ország kullancsainak vezetője, a tolvajok királya Orbán Viktor, s a családja a legarcátlanabb tolvajok gyülekezete, az apja, a lánya, a veje vezetésével. Lázár képmutatása pedig Mészáros Lőrinc, Rogán Antal és Tiborcz István mocsokságával vetekszik (hogy Orbán után a legnagyobb és legarcátlanabb tolvajokat említsük), mert azt akarja eljátszani, mintha a lopás egyesek túlkapása lenne, ami ellen maga a Fidesz lép fel, nem szervezett rablást folytat egy bűnszervezet, hanem egyesek visszaélnek a jóságukkal. Az, hogy Lázár János indítson "tiszta kezek" mozgalmat a Fidesz tolvajai ellen, az Magyar Péter szintjénél is lejjebb van, aki azt egy igazi élősködő, vérszívó, kullancs és pióca volt a felesége jogán a NER tolvajláncolatában, semmivel nem számolt el, semmit nem ismert el, de most azokra mutogat, akikkel együtt rabolta és zsákmányolta a közpénzt.

A kocsma az Orbán-rendszer lelke

A sötét és büdös falusi kiskocsma, ahol melós ruhában maradék agyukat isszák el azok, akiknek már se munkájuk, se reményük, se emberi formájuk nincs. A züllés szinonimája, az emberi roncsok téesze, a piszkos mérgeket keverő laboratórium, ahonnan a világítás nélküli biciklik bukfenceznek az árokba. A családközpontú kormány büszkeségei. Ide már csak az idült alkoholisták járnak, akiknek nincs sehova menniük. Akiknek az élete teljesen kiüresedett, az ivás öncélú és pusztító, a temetőbe vezető út végső állomása. Az Orbán-rendszer a "kiskocsmák" támogatásával ezt az életmódot, nihillt és kilátástalanságot ismeri el, s ezt támogatja. Ez a NER szellemi színvonala és kilátástalansága. Ez a jövőkép. Ez nem az egykori értelmiség alkoholizmusa (mint tudjuk, "a másik út járhatatlan"), hanem a lepusztulás, a céltalanság, az üresség és a kilátástalanság apoteózisa, az agyhalál, amely az Orbán-rendszernek nemcsak lényege, hanem küldetése és végső célja, beteljesedése. Ide várja Orbán Viktor és "polgári Magyarországa" az élő halottakat.

Bartus László: Egy éve pecsételődött meg Magyarország sorsa

Ebben idáig semmi új és meglepő nincs, ez mindössze igazolása bölcs Salamon tételének, hogy "nincs új a Nap alatt", mert az emberiség története az ilyen gonosztevők hatalomra jutásának, ámokfutásának és az ellenük folytatott harcnak a története. Ami Magyarban új, amivel az emberiség pusztulásához vezető út előfutára, hogy hívei nem a Gonosz oldalán állók közül valók, hanem azok, akiknek a legnagyobb erővel kellene harcolniuk ellene. Magyarországon két egyforma gonosztevő, antidemokratikus, korrupt fasiszta áll szemben egymással, méghozzá személyes okokból, s harcukból a demokratikus ellenzékieknek kívül kellene maradniuk, mindkét korrupt, tolvaj, fasiszta hazudozót ellenfelüknek tekintve. Ezzel szemben az történt, hogy ebben a harcban az egyik szélsőjobboldali, korrupt fasiszta mellé álltak, annak reményében, hogy megszabadulnak a másiktól, amivel feladták önmagukat. Ezzel pecsételődött meg Magyarország sorsa, hogy a demokratikus alternatívát, értékeket képviselő emberek egy korrupt, szélsőjobboldali fasisztával, bűncselekményekkel jogosan vádolható potenciális diktátorral azonosultak. Emiatt nincs demokratikus alternatíva, ha a jelenlegi diktátor marad, akkor is fasizmus lesz, ha Magyar kezébe kerül a hatalom, akkor is fasizmus lesz. Fasiszta vezért válthatnak, de a fasiszta diktatúra marad.

A Tisza Párt már nem is titkolja, hogy egy gazdasági vállalkozás

Az "Árad a Tisza Kft." lehetne egy paródia is, amely megmutatja Magyar Péter gazdasági vállalkozásának lényegét, de nem az. A Tisza Párt hozta létre,...

Magyar nem merte megméretni magát Dombóváron

Nem kétséges, Magyar Péter egyetlen célja, hogy 2026-ig fenntartsa magáról az illúziót, hogy "ő az ember, aki leválthatja Orbánt". Magyar támogatása kizárólag ehhez a...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFidesz