2024, október8, kedd

Tag: Fudan

A Fudan transzgender gyerekklinikát hozhat Budapestre Orbánnak

Kínában a gyermekvédelem az, hogy a transzneműséget tudomásul veszik, elfogadják, klinikát hoznak létre, ahol ezeket a gyerekeket és fiatalokat kezelik, gondozzák és szükség esetén a nemváltó műtéteket is elvégzik. Magyarországon a gyermekvédelem az, hogy erről beszélni sem lehet, aki ezt megteszi, az bűncselekményt követ el, azt lebuzizzák, lepedofilozzák, családellenesnek mondják. A tudományt olyannak tekintik, mint az inkvizíció a csillagászatot és a heliocentrikus világképet. A barbárság szintjén levő országban a gondolkodás a boszorkányüldözés és a máglyák szintjén áll.

Orbán amerikai antikommunista alapítványa által gyártott Free Hong Kong matricák jelentek meg Budapesten

A washingtoni székhelyű alapítvány az elmúlt két évben 19 millió dollár (5,7 milliárd forint) állami támogatást kapott az Orbán-kormánytól. A magyarországi Népszavában "Magyar milliárdok egy feneketlen amerikai kútba" címmel tavaly év végén megjelent írásban az olvasható, hogy az alapítvány igazgatója Marion Smith, Stumpf István volt fideszes kancelláriaminiszter lányának férje. A kommunizmus által borzasztóan üldözött Stump István feleségének Horváth István, a kommunista Magyarország belügyminisztere volt az apja.

Atlétikai vb: ott kell ütni Orbánt, ahol fáj neki

Ha a bejelentés után mégis engednek, vagy ki lehet trükközni őket, akkor az nagyobb vereség, mintha nem mondtak volna semmit. Kimondták, ez az atlétikai vb semmiképpen nem valósulhat meg! Bármilyen eszközzel meg kell akadályozni, ha máshogy nem, akkor a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget kell olyan helyzet elé állítani, hogy maga lépjen vissza, mert a főváros lehetetlenné teszi a nyugodt és normális lebonyolítást.

Az ellenzék barátságos levélben nyugtatta meg Kínát, hogy nem kell mitől tartania

Kína miniszterelnöke ért az efféle levelekből, ezért megértette, hogy az ellenzék teoretikus győzelme esetén is nyitott a Kínával való együttműködésre, mert a potenciális miniszterelnökök félnek Kínától, nem mernek vele szemben elutasítóak lenni és erőt demonstrálni, határozottan elutasítani a kínai gyarmatosítást és terjeszkedést. Ez azt jelenti, hogy még a projektekről is lehet tárgyalni velük, kicsit más feltételek alapján. Másrészt azt is megértette, hogy ez az erőtlen társaság soha nem fogja leváltani az erős Orbánt, ezért nincs veszélyeztetve az üzlet és a gyarmatosítás.

Egy professzor elvágta a Fudan egyetem párttitkárának torkát

Nem gyakori, hogy matematikaprofesszorok kést ragadjanak, és úgy elvágják egy másik ember torkát, mint a csirkének. Ahhoz, hogy ez a matematikatanár eljusson ehhez a döntéshez, olyan mértékű igazságtalanságra, aljasságra volt szükség, ami megvilágítja a Fudan egyetem (és a kínai diktatúra) felszín alatti természetét.

Bartus László: Milyen lesz a kínai Budapest?

Ha egy ilyen hatalmas kínai egyetem megérkezik Budapestre, amelynek különböző "kutatóintézetei" és egyetemi "intézményei" leple alatt jön a teljes kínai állami apparátus, a titkosszolgálat, a hírszerzés, a kémelhárítás, az ipari kémkedés, a katonai kémkedés, az ideológiai hadsereg, a propagandagyár, akkor azzal együtt jön slepp is: a kínai maffia, a kínai boltok, éttermek. Orbán nem akart más kultúrát, most megkapja. Látott már valaki tiszta kínai negyedet?

Azonnali országos népszavazást kell követelni a Fudan egyetem ügyében

Nincs mire várni a népszavazással, mert a további másfél éves, százmilliókat felemésztő tervezés nélkül is el lehet dönteni, hogy akar Magyarország és Budapest egy kínai egyetemet, eladósítva Magyarországot vagy nem. Ha valódi lenne a szándék, akkor most tartanának népszavazást, mielőtt további milliárdokat költenek a hazaáruló, halott projektre, mielőtt visszafordíthatatlan lépésekre kerülne sor. Hazugság, hogy a végső tervek nélkül "nincs miről beszélni", addig "nem lehet dönteni", mert azt mindenki el tudja dönteni, hogy több mint 500 milliárd forintért akar-e ajándékozni egy egyetemnek álcázott agymosó kémközpontot a kommunista diktatúrának. Nem akar.

A kínai diktatúra már meg is fenyegette Karácsony Gergelyt, megmutatva a várható jövőt a magyar gyarmaton

Orbán tényleg a sötétség mélyére érkezett, amikor ezt a sötét diktatúrát rászabadítja az országra. A népszavazásra vonatkozó ígéretük, amelyet a távoli jövőbe, a választás utánra időzítenek, semmit nem ér. Hazugság, amely az időhúzást szolgálja. Semmi szükség nincs még másfél évet várni a népszavazásra, és elkölteni újabb milliárdokat, most kell megkérdezni a budapestieket, de nemcsak a budapestieket, hanem az egész országot, mert a költségek az egész országot terhelik, hogy akarják-e Kína egyetemét.

Népszavazás a Fudan egyetemről: vagy megijedtek vagy taktikáznak

Ez vagy igaz lesz vagy nem, mindenesetre Orbán ezzel kivonja a Fudan egyetem ügyét a választási kampány homlokteréből, és kap másfél év nyugalmat a Fudan egyetem budapesti campusának megtervezéséhez. A NER régi taktikája a jegelés, az időhúzás és a kifárasztás, míg az ellenzők szét nem esnek, csendben bele nem törődnek és ki nem fáradnak. Amíg nem adnak valamiféle garanciát arra, hogy valóban a budapestiek népszavazással dönthetnek, addig azt nem lehet készpénznek venni.

Micimackó a fasiszta és a kommunista diktatúra ellen

Úgy tűnt, hogy a bevásárlószatyrokat kezében tartó kínai fiú egyedül fajsúlyosabb volt, mint az egész ellenzéki megmozdulás. Azt az érzést keltette, hogy az a fiú egyedül megállítaná a Fudan egyetem megépítését, de ez a társaság, amely a téren összegyűlt, a szónokokkal együtt, soha nem fogja. Lelkesen örültek egymásnak, ami tart addig, amíg Orbán meg nem szólal, s akkor az lesz, amit ő akar. Senki nem fog elé állni, mint a kínai fiú. Pedig (egyelőre) tankokkal sem kell szembenézni.

Tömegtüntetés a népirtó kínai kommunista diktatúra budapesti egyeteme ellen

A Fudan egyetem ráadásul a tervezett magyar diákváros helyén épül fel. A magát "nemzetinek" maszkírozó Orbán magyar diákok, magyar fiatalok elől veszi el a Diákvárost és annak lehetőségét, hogy megfelelő körülmények között éljenek és tanuljanak. Mindez az ország gyarmatosításával, megszállásával együtt. Orbán diktatúrája nem csupán a szabadságot, de a nemzeti függetlenéget is felszámolja. Magyarországot elfordítja nyugati, demokratikus barátaitól, és kiszolgáltatja egy keleti diktatúrának.

Az utcanévtáblák megakadtak a kínai diktatúra torkán, ebből nagy botrány lehet

Kína eddigi magatartása alapján arra lehet számítani, hogy az utcanévtáblák eltüntetése előfeltétele lesz a további együttműködésnek. A "hátráltatás" arra utal, hogy addig a kínai egyetem nem költözik Budapestre, amíg ezek az utcanevek vissza nem változnak. Itt nem szabad meghátrálni.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékFudan