2024, október10, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírEgy professzor elvágta a Fudan egyetem párttitkárának torkát

Egy professzor elvágta a Fudan egyetem párttitkárának torkát

-

Egy kínai matematika professzor elvágta a Fudan egyetem sanghaji campusán az egyetem párttitkárának a torkát. Mint köztudott, a Fudan egyetem a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt áll, a kínai kommunisa diktatúra ideológiáját képviseli és közvetíti, azt kéri számon a diákoktól. Mindennek teljesítését és az egyetemen oktató tanárok hűségét és megbízhatóságát a Kínai Kommunista Párt egyetemre delegált párttitkárai ellenőrzik. Így lesz ez Budapesten is, ha megvalósul a helyi Fudan egyetem.

A matematikaprofesszor gyilkosságáról beszámolt az állami propaganda egyik szócsöve, a Global Times is, amely szerint még zajlik a nyomozás. Más kínai források már tudni vélik, hogy az egyetem egyik matematikaprofesszora, Csiang Venhua késelte halálra a Kínai Kommunista Párt intézménybe kinevezett párttitkárát, Vang Jongcsent. A tanár az interneten vásárolt egy kést a tettéhez, amivel elvágta a párttitkár torkát.

Érdemes a hír mögé nézni, mert nem gyakori, hogy matematikaprofesszorok kést ragadjanak, és úgy elvágják egy másik ember torkát, mint a csirkének. Ahhoz, hogy ez a matematikatanár eljusson ehhez a döntéshez, olyan mértékű igazságtalanságra, aljasságra volt szükség, ami megvilágítja a Fudan egyetem (és a kínai diktatúra) felszín alatti természetét. A hírek szerint a professzort el akarták küldeni az egyetemről, aki szerint ez a párttitkár személyes bosszúja akart lenni. Ezért inkább végzett vele.

Döbbenetes tragédia, de felidézi a demokratikus rendszerváltás előtti időket, amikor Magyarországon is teljhatalommal bírtak a párttitkárok, és sok helyen gyötörték az embereket, szívták a vérüket, és nem hagyták dolgozni a szakembereket. Orbán Viktor ezt hozza vissza Magyarországra, ha felépítik a Fudan egyetem budapesti campusát. Minden bizonnyal ez csupán a jéghegy csúcsa a kínai diktatúra mindennapjaiból. Welcome to China!

Zhulin Zhang on Twitter: „Drame. Ce professeur de l’université de Fudan,Shanghai, a tué le secrétaire du PCC de son institut. pic.twitter.com/jUBMfcVorA / Twitter”

Drame. Ce professeur de l’université de Fudan,Shanghai, a tué le secrétaire du PCC de son institut. pic.twitter.com/jUBMfcVorA







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések