Tag: Hit Gyülekezete

A Libri bírósági ítélet és hatósági döntés nélkül adatvédelmi okokra hivatkozva, a Hit Gyülekezete fenyegetésére beszüntette a Fesz lesz árusítását

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. szűkszavú levélben tájékoztatta a Fesz lesz című könyv kiadóját arról, hogy "Bartus László: Fesz lesz című e-könyvét és nyomtatott kiadványát...

A Hit Gyülekezete valótlanul állítja, hogy nem rendelték el a nyomozást Németh Sándor ellen

A Hit Gyülekezete az alábbi közleményt adta ki azzal, kapcsolatban, hogy híródl adtuk: a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya tájékoztatása szerint Bartus László...

Németh Sándor, mint lelkész, megbukott, aki ellen nyomoznak, annak le kell mondania

Miután a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó főosztálya "költségvetési csalás és más bűncselekmények" elkövetésének gyanúja miatt elrendelte a nyomozást, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete...

Adócsalás és más bűncselekmények miatt Németh Sándor ellen elrendelték a nyomozást

A NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztály tájékoztatása szerint a Bartus László Fesz lesz című könyvében megjelent tényekkel kapcsolatban a Btk. 396. § (1)...

Németh Sándor érettségivel és egy hamis diplomával „főiskolai tanár” rangot birtokol

A nyilvánosság elől másfél hónapja eltűnt Németh Sándor legújabban "főiskolai tanár" rangban jelenik meg a Szent Pál Akadémia kisfilmjében. A felvétel korábban készült, de...

A Hit Gyülekezete félreinformál, mint a dél-koreai szekta, nem közlik, hány hites fertőzött

A Hit Gyülekezete magatartása nagymértékben emlékeztet annak a dél-koreai szektának a viselkedésére, amelynek ténykedése és hamis kommunikációja folytán néhány nap alatt többszázan kapták el...

Hová tűnt Németh Sándor, akit kiütött a Fesz lesz című könyv, s másfél hónapja nem tud a hívei elé állni?

Utoljára Leonyid Brezsnyev körül volt olyan légmentes hírzárlat és titkolózás, mint Németh Sándor körül, aki másfél hónappal ezelőtt, június 27-én prédikált utoljára - a...

Tiltott koncert is volt, a Hit Gyülekezete áthágta a szabályokat, a szektás fanatizmus országos fertőzést indíthatott el

A pápai szuperfertőzés azt mutatja, hogy a Hit Gyülekezete tagjai minden írott és íratlan szabályt áthágva rászabadították a koronavírust az egész országra. Ezért Németh...

A marosvásárhelyi Hit Gyülekezetéből érkezhetett Pápára a szuperfertőző vírusa

A Hit Gyülekezetéhez közelálló források szerint a marosvásárhelyi Hit Gyülekezete egyik tagja és a lánya vihette Pápára azt a vírusfertőzést, amelynek nyomán Pápán komoly...

A bíróság elutasította Németh Sándornak a Fesz lesz című könyv elleni keresetét

A Fővárosi Törvényszék 2020. július 17-én kelt végzése szerint a bíróság Németh Sándor és Morvay Péter felperesek Bartus László és a Fesz lesz című...

A Hit Gyülekezete dezinformál vagy nem a vírus miatt függesztettek fel minden összejövetelt az egész országban

A Hit Gyülekezete a koronavírusra hivatkozva felfüggesztette az összejöveteleit az egész országban. Indoklásul az alábbi közleményt adták ki: "A Hit Gyülekezete Országos Vezetősége az...

Németh Sándor házán nincs jelzáloghitel, csak a gyülekezeti ingatlanokon

Németh Sándor vezető lelkész erődítménynek beillő, III. kerületi, zöldövezeti kastélyára (amelyben ketten laknak a feleségével) nem jegyeztek be jelzálogot. Sem az építés fedezetére, sem...

A Hit Gyülekezete 800 millió jelzáloghitelt felvett az Agrosz Rendezvényközpontra is

A Hit Gyülekezetéhez tartozó, Kisapátiban található Agrosz Rendezvényközpontra is felvettek egy 800 milliós jelzáloghitelt 2018 májusában. Mindez akkor történt, amikor a beruházás már a...

A szegedi áfacsalásban letartóztatott nyolc személy közül hét a Hit Gyülekezete tagja

A Hit Gyülekezetéhez közelálló források szerint a szegedi áfacsalásban nem csupán Joób Márton önkormányzati képviselő érintett, hanem az előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottak közül a...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékHit Gyülekezete