2024, október8, kedd
KezdőlapFesz leszA Libri bírósági ítélet és hatósági döntés nélkül adatvédelmi okokra hivatkozva, a...

A Libri bírósági ítélet és hatósági döntés nélkül adatvédelmi okokra hivatkozva, a Hit Gyülekezete fenyegetésére beszüntette a Fesz lesz árusítását

-

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. szűkszavú levélben tájékoztatta a Fesz lesz című könyv kiadóját arról, hogy „Bartus László: Fesz lesz című e-könyvét és nyomtatott kiadványát a GDPR törvénnyel való összeférhetetlensége miatt levette a Libri-Bookline az elérhető címek sorából”. Ezen az egy mondaton kívül a levél egyéb indoklást nem tartalmaz. A kiadó kérdésére, miszerint „ki és mikor állapította meg  a GDPR törvénnyel való összeférhetetlenséget”, mivel a kiadó nem tud arról, hogy azt bármilyen bíróság vagy hatóság kimondta volna, válasz e pillanatig nem érkezett. A könyv további sorsáról a kiadó ezideig nem tudott érdemben kapcsolatba lépni a Libritől senkivel.

A Fesz lesz című könyv kiadója és a Libri közötti bizományosi szerződés van érvényben. A Hit Gyülekezete már a Fesz lesz megjelenése előtt, az újra boltokba került Fesz van című könyvet is be akarta tiltatni, és perekkel fenyegette a Librit, hogy a könyvet ne árusítsa. A Libri rendkívül korrekt levélben tájékoztatta a Fesz van című könyv szerzőjét, hogy amíg bírósági ítélet nem mondja ki, hogy a könyvben valótlanságok vannak, a Libri árusítani fogja a könyvet. Ez a próbálkozás még nagyobb erővel ismétlődött meg a Fesz lesz című könyv megjelensée után. A Hit Gyülekezete különféle fenyegetésekkel bombázta a Librit és a könyvet árusító boltokat, hogy a Fesz lesz című könyvet ne árulja.

Tudomásunk szerint ügyvédi felszólítást küldtek a Librinek és más boltoknak azzal kapcsolatban is, hogy a Hit Gyülekezete szerint a Fesz lesz című könyvben Németh Sándor engedélye nélkül jelent meg négy olyan fotó róla, s egy fotó Morvay Péter volt III/III-as ügynökről, amely sérti a képmáshoz való jogot. A kiadó elutasította az ügyvédi felszólítást, hogy emiatt 5 napon belül semmisítse meg a Fesz lesz című könyvet, végül a bíróság tárgyalás nélkül utasította el az erre irányuló személyiségi jogi keresetüket.

Ezután a Hit Gyülekezete jogi képviselője adatvédelmi szempontból támadta meg a könyvet, és küldött újabb felszólítást a kiadónak, melyben negyven oldalon át ad jogi fejtegetést, de ténylegesen olyan kifogásokat sorolt fel, hogy például sérti Németh Sándor személyi adatokhoz fűződő jogát annak nyilvánossága, hogy a cégpapírok szerint mekkora tulajdonrészt szerzett meg az ATV-t birtokló cégben. Ezen kívül azt is adatvédelmi sérelemnek nevezték, hogy Németh Sándor fiáról és lányairól kiderül a könyvben, hogy milyen szerepet töltenek be az ATV tulajdonlásában és igazgatóságában. Emellett Németh Sándor sofőrje és egyik fegyveres testőre kifogásolta, hogy miért szerepel egy alkalommal a nevük könyvben, mert megítélésük szerint az nem tartozik a tárgyhoz, és a könyvhöz nem tesz hozzá semmit. A felszólítás szerint mindez sérti a a GDPR törvényt (a rövidítés az európai általános adatvédelmi rendeletet jelenti). Ezek miatt a könyvet szerintük tilos árusítani. De ezt kizárólag ők mondják, erről semmiféle bíróság vagy hivatal nem döntött. Ezt a kiadó vitatja és nevetségesnek tartja. Ez a Librit nem kötelezi semmire.

Az adatvédelmi kifogások miatt küldött felszólítás szankcióként azt említette, hogy amennyiben a kiadó a kifogások miatt a könyvet a jelenlegi formájában nem vonja ki a forgalomból, a magyar adatvédelmi hatósághoz fordul, amely a kiadó éves bevételének 4 százalékáig terjedő büntetést róhat ki. A Fesz lesz című könyv szerzője és kiadója az ügyvédi felszólításban szereplő indokokat megalapozatlannak tartotta, a könyvben kizárólag nyilvánosan elérhető és közérdekből nyilvánosan közölhető adatok szerepelnek. Ezért a felszólítást válasz nélkül figyelmen kívül hagyta. A kiadó az adatvédelmi kifogásokat a Hit Gyülekezete leggyengébb próbálkozásának tekintette arra, hogy valamilyen formában megakadályozza a Németh Sándorról szóló könyv forgalmazását és valamilyen mondvacsinált okból a könyvet megsemmisíttesse. De ha a Librit is azzal fenyegették, hogy ekkora büntetést kaphat az árusítás miatt, az már jelentősebb összeg. Lehetséges, hogy a Libri nem kíván egy bizonytalan perbe bocsátkozni, pedig a könyv tartalmáért a kiadó felel, nem a bizományos értékesítő. Ennyi rutinja egy ilyen terjesztőnek már lehetne.

Ehhez képest érkezett a Libri fent idézett tájékoztatása, amely a GDPR törvénnyel való összeférhetetlenségre hivatkozva felmondja a Fesz lesz című könyv árusítását. Mivel a kiadó kérdésére a Libri még nem küldött részletes választ és magyarázatot, nem tudjuk, hogy ezt a következtetést mi alapján vonta le, illetve a GDPR törvénnyel való összeférhetetlenséget ki és milyen alapon állapította meg. Annyit azonban el tudunk mondani, hogy sem a GDPR törvénnyel, sem egyéb más jogszabállyal kapcsolatban egyetlen bíróság vagy állami hatóság nem állapított meg semmit, ilyen ítélet vagy határozat nem született. A kiadót ilyesmiről egyetlen hivatal vagy bíróság sem tájékoztatta. Mivel egy ilyen határozatot vagy ítéletet a kiadó tudta, megkérdezése, korrekt eljárás lefolytatása nélkül nem lehet meghozni, ezért joggal feltételezzük, hogy a Libri belefáradt a fenyegetésekbe és engedett a zsarolásnak. Ez azonban nem indok arra, hogy egy érvényben levő szerződést egyik napról a másikra önkényesen felmondjanak, jelentős anyagi kárt okozva a kiadónak.

A Hit Gyülekezete eddig a Magyar Hang és az Átlátszó.hu lapokkal szemben indított sajtó-helyreigazítási pert, amely a Fesz lesz című könyv állításaival kapcsolatos írásaikat érintette. A Hit Gyülekezete mindkét pert elveszítette első fokon. Annak ellenére, hogy a kereset olyan lényegbevágó kijelentéseket kifogásolt, hogy „a Hit Gyülekezete vagyona Németh Sándor magánvagyona lett”. A Hit Gyülekezete ebben a pontban is veszített, mert az alperesek hitelesen bizonyították a bíróság szerint, hogy ez a tényállítás igaz, megfelel a valóságnak. Ezért semmi olyan fejlemény, jogi aktus nem történt, ami indokolná a könyv visszahívását. Adatvédelmi szempontból semmiféle eljárásról nem tudunk.

Ezzel szemben a Libri döntése előtti napon jelent meg a hír, hogy Bartus László feljelentése nyomán a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya elrendelte a nyomozást azoknak a – Fesz lesz című könyvben megjelent – bűncselekményeknek az ügyében, melyeket a feljelentés szerint Németh Sándor követett el. Egy nap múlva közölte a szűk szavú levélben a Libri, hogy befejezi a Fesz lesz című könyv árusítását. Annak ellenére, hogy a sajtóban ok nélkül agyonhallgatott könyv forgalma a büntetőjogi eseményekkel összhangban nőtt volna. Ez a Librinek is anyagi veszteség. Ha szerencsénk van, akkor az eddig el nem adott, készleten levő példányokat nem adja át a Libri a Hit Gyülekezete további fenyegetéseire Németh Sándornak elégetésre. A kiadó jóhiszeműen várja a Libri magyarázatát és indoklását, azt remélve, hogy tévedés történt, és a könyv árusítása folytatódhat.

A kiadó ugyanakkor nem titkolja csalódottságát, s azt a gyanúját, hogy a bírósági ítélet és állami hatósági adatvédelmi határozat nélkül megszüntetett árusítás, felmondott szerződés mögött a Hit Gyülekezete fenyegetései mellett más is állhat. A Hit Gyülekezete eddig is fenyegette a Librit és az összes boltot, amelyek a könyvet terjesztették, ürügyet és kifogást keresve, hogyan tudná megakadályozni, hogy a könyv eljusson az olvasókhoz. De a Libri eddig korrekt módon ellenállt minden erre irányuló kísérletnek.

A Hit Gyülekezete eddig sem válogatott a módszerekben. A Láng Téka vezetőjét is zaklatták, fenyegették, zsarolták, ahogy a Filologosz keresztény könyvesbolt tulajdonosát is, és tudomásunk szerint mindkét bolt bejáratát emberi ürülékkel szennyezték be. Emellett a könyv szerzője ellen a legalpáribb lejáratási kampány zajlik, amelynek egy részét soha nem látott, nem ismert, ötven éve elhunyt vér szerinti édesanyja nevén folytatja Németh Sándor állítólag „keresztény egyháza”. Ezek titkosszolgálati és maffiamódszerek, amelyek csak alátámasztják és illusztrálják a Fesz lesz című könyv állításait. Ehhez képest a Libri megfenyegetése, hatalmi szóval történő leállítása, a finom módszerek közé tartozik. Bartus László az esettel kapcsolatban azt mondta, hogy Magyarország egyik legsötétebb szervezetével, maffiájával áll szemben újságíróként, és ami ebben az ügyben még történni fog, az nemcsak Németh Sándorról, hanem Magyarországról is szól. Nem csupán arról, milyen esélye van egy újságírónak egy politikai támogatást élvező bűnszervezettel szemben, hanem arról is, hogy ha ezek győzhetnek, attól nem lesz jobb hely Magyarország.

A Fesz lesz című könyv a továbbiakban is kapható lesz, ha nem a Libriben, akkor máshol. Erről tájékoztatja majd a kiadó és a szerző az olvasókat az Amerikai Népszava online kiadásában és a Facebook oldalán.

 

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések