2024, április20, szombat

Tag: Igazság

Böjte ugyanazért kapta a Becsületrendet, amiért K. Endre a kegyelmet: a pedofília eltussolásáért

Mit gondoljanak Böjte megerőszakolt árvái, akik nagy nehezen megszólaltak, s azt látták, hogy az őket némaságra kényszerítő, rajtuk nem segítő szívtelen pap, a Fidesz sztárpapja, a leleplezések után Becsületrendet (!) kap? Ennél erkölcstelenebb, aljasabb és cinikusabb támadást még nem indítottak gyerekek és az őket védő sajtó ellen talán az egész világon. A mocskolódó propagandasajtótól senki nem védte meg az erdélyi tényfeltáró újságíró kollégákat. Senki nem állt melléjük, az ellenzéki pártok sem. Nem budapesti újságírók voltak, nagy védelemre nem számíthattak. De ettől még a gyalázat megtörtént velük is, a gyerekekkel szemben is. Novák volt annak is a főszereplője. A lemondásával ez az ügy nem zárult le, nem oldódott meg. Kónya (K.) Endre ügye rávilágít erre a Böjte-féle gyalázatra. Nem alkotmánymódosításra van szükség, hanem a fideszes pedofilok és pedofilvédelmezők felelősségre vonására. Böjtétől, aki a Becsületrendet (!) úgy kapta meg, hogy eközben a lelkileg és fizikailag bántalmazott szeretője a bugyiján őrzött spermájával fenyegetőzött, hogy azzal bizonyítja: a fideszes álszent ferences szerzetes gazember őt is szexuálisan kihasználta, bántalmazta, megalázta, aki kiszolgáltatott helyzetben volt vele szemben.

A Momentumnak sokkal keményebben kellene bírálnia a DK-t

Szerény álláspontunk szerint Donáth Anna írása a közös alapok tisztázását célozta, őszinte volt és igaz, mert azt itt is leszögezzük, hogy Donáth Anna cikke az első szótól az utolsóig igaz. Ahogyan hasonlóan igaz kritikát meg lehet fogalmazni a Momentummal kapcsolatban is, s ezeket kellene tisztázni, korrigálni, közös alapot teremteni és úgy összefogni. Egy ilyen ellenzéki szövetségre, amely kigyomlálta magát, ahol a fékek és ellensúlyok már az együttműködés kezdetén működnek, hatékonyak, ahol egymáshoz és a szavazók széles tömegeihez is igazodnak, már lehetne szavazni, lehetne kihez csatlakozni, létrejöhetne egy igazi ellenzék, mert az jelenleg nincs. Ezek a pártok senkit és semmit nem képviselnek. A Momentum a teljes eljelentéktelenedéstől menekül meg, ha legalább azt a feladatát betölti, hogy leleplezi a DK egész hazugságát, amelynek már az alapja is hazugság, hogy ez egy demokratikus párt. Ez Gyurcsány Ferenc és a felesége pártja, pontosan olyan, mint a Hit Gyülekezete, csak nem egy kibírhatatlan, rettenetes és sötét gazember a szektavezér.

Orbán semmit nem tud elvenni Iványi Gábortól, csak Iványi Gábort tudja elvenni a rászorulóktól

Iványi Gábort nem tudja kiiktatni, mert Iványi Gábor az intézményei nélkül is ugyanaz marad. Ugyanazt fogja csinálni, csak az élettel megtöltött rozoga épületei nélkül.

George Floyd pere kijelölheti Amerika irányát, hogy mennyit ér egy fekete élete

Rég nem látott érdeklődés mellett zajlik Derek Chauvin volt rendőr pere, aki nyilvánvalóan rasszista indítékból több, mint nyolc percen át térdelt a feketebőrű George...

Nagy Blankával szemben nincs ellenszerük, de mi a titka?

Nagy Blanka megnyerte az orbánista szennymédia ellen indított összes perét. Azzal próbálkoztak, hogy az Orbán-rendszerről pontos definíciót adó diáklányt tanulmányi eredményeivel járassák le. Azt...

Bartus László: A Tízparancsolat átka

A vallási alapra épülő, arra hivatkozó rendszerek csak elnyomó rendszerek lehetnek, amelyek senkit nem tesznek jobbá, viszont elveszik az alapvető jogokat. Ők sem tartják be a Tízparancsolatot, sőt egyre romlottabbak és gonoszabbak lesznek, mert a törvény a bűn ereje. Aki minél jobban be akarja tartani a törvényt, a Tízparancsolatot, a bűn ereje egyre erősebben uralkodik rajta, és egyre bűnösebb lesz. A rossz lelkiismeret pedig képmutatóvá és törvénykezővé teszi.

Bartus László: Minden utca egyirányú

Az újév arra jó, hogy az emberek hozhatnak új elhatározásokat. Van egy pont, amikortól új életet kezdhetnek, megváltozhatnak. Ez azért nagyon fontos, mert a...

Bartus László: Mózesre várva

Van a szolgaságból való szabadulásnak egy ősmintája, úgyis mondhatnánk, archetípusa. A magyarok többsége úgy "keresztény", hogy nem olvas Bibliát, ezért nem ismeri a világra...

A New York Times esete Trumppal és az igazsággal

A New York Times készített egy kitűnő reklámot az igazságról, ami ugye Trump Amerikájában egyre inkább képlékeny fogalommá vált. A fél perces reklámot az Oscar-díj közvetítése közben is többször bejátsszák.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékIgazság