A nyíltan horthysta és antiszemita (a holokauszt áldozatait sértő) Lázár János Orbán előtt egy évvel már kijelentette, hogy "körül vagyunk véve saját magunkkal". Ez a több mint 100 éves, Horthy-korszakból örökölt történelmi-politikai toposz a szélsőjobboldal szótárából és eszköztárából való. Nem vicc, nem kabarétréfa, nem földrajzi leírás, hanem olyan irredenta szöveg, amelynek lényege, hogy Magyarország Magyarországgal határos, a magyar határ túloldalán is Magyarország van. Ez a kijelentés megkérdőjelezi Magyarország hivatalos határait, ezért joggal váltott ki szlovák tiltakozást. Magyar a horthysta és orbánista nacionalista hagyományt, nem az európai politikai értékeket követi.
A magyarországi sajtó helyenként ugyan idézte, de nem akadt fenn Magyar beszédének egy másik állításán, amely a fenti kijelentés szellemiségébe és logikájába illeszkedik, s talán annál is durvább történelemhamisítás. Magyar ezt mondta: "egy vesztes világháború és a történelmi Magyarország megcsonkítása után azonban nem ért véget a balsors. A trianoni katasztrófa után még következett a magyarok százezreinek életét követelő világháború, a doni katasztrófa, a holokauszt, a kitelepítések és az évtizedeken át tartó kommunista terror". Ez a mondat úgy állítja be, mintha Magyarország nem tehetett volna ezekről a tragédiákról, ahogy Trianonról sem tehetett.
Fontos leszögezni, hogy a Magyar által felsorolt tragédiák nem a "balsors", hanem Magyarország történelmi bűneinek következményei voltak. Magyar elmulasztotta említeni azt, hogy a magyarok százezreinek életét követelő világháborúban Magyarország a náci Németország szövetségeseként harcolt, s vitte vásárra magyar százezrek bőrét, így a doni katasztrófa sem véletlen és a balsors következménye. Nem beszélve a holokausztról, amelyhez a törvényes magyar kormány deportálta a haláltáborokba a zsidó honfitársait, és a holokauszt a "keresztény Magyarország" több évtizedes antiszemita uszításának, az antiszemita, nácibarát politikának a következménye. Ez az identitás van az alaptörvényben.
Ennek a korszaknak a történelemértelmezése testesül meg a trianoni irredenta retorikában, a nemzeti összetartozás napjában, Lázár, Orbán és Magyar Péter szólamaiban. A két évvel ezelőtti Magyarországhoz képest a különbség az, hogy Magyar Péter messiássá való felkenetése előtt a liberális demokratikus polgári értelmiség ezt még tudta és vallotta, a Magyar által elmondottakat a holokauszttagadás egy speciális esetének tartotta, most pedig hallgat róla. Ahogyan feledésbe merült a Szabadság-téri náci emlékmű is, amely előtt valamikor még tüntettek, virrasztottak és tiltakoztak azok, akik ma nem kifogásolják, hogy Magyar Péter nem tüntette el azonnal ezt az antiszemita és hazug "giccsemlékművet".
Magyar ezeket a mondatokat már nem a szavazatmaximalizálás érdekében és választási taktikából mondta, hanem meggyőződésből. Ahogy a választási kampányban is mindig saját meggyőződését mondta, amikor a fejüket homokba dugó, fanatikus balliberális hívei mentegették a horthysta-orbánista retorikát. A legsúlyosabb esetnek azok tekinthetők, akik azt állítják, hogy Magyar Péter most is zseniális politikai stratégaként horthysta történelemhamisító, mert "így fogja ki a szélsőjobb vitorlájából a szelet". Mi inkább úgy látjuk, hogy ő maga a szél és a vitorla is. Kíméletből nem idézzük Magyar kedvenc költőjét, a háborús bűnös antiszemita Wass Albertet.
A Mihazánk a Fidesz nyilas ifjúsági szervezete, amelynek feladata, hogy törje az utat a Fidesz előtt, kimondja azt, amit Orbán nem mond ki, de ugyanazt gondolja, amivel kezdik puhítani, előkészíteni és hozzászoktatni a magyar közvéleményt a terveikhez. A Mihazánk és a Fidesz programja azonos, a különbség a nyíltságban van.
Orbán pávatáncolva akar eljutni oda, ahova Toroczkai a maga terrorista módszereivel, de a lényegben nincs különbség. Orbán csak eltakarja, hogy a Fidesz a Mihazánkkal azonos náci, nyilas párt, amelynek azonos az ideológiája, a programja, azonosak a céljai, s azonosak a keleti tömeggyilkos "barátai", csak a közös célhoz használt eszközök nem azonosak.
Orbán lépésről lépésre és kódolva szoktatja a magyarokat és az európaiakat a fasizmushoz. A második világháborús tragédiát készül megismételni, amelyhez van egy nyilas terrorista rohambrigádja, amit a Fidesz juttatott be a parlamentbe. Magyarország másodszor készül belépni ugyanabba a folyóba, Csak Hitlert most Putyinnak, Horthyt Orbánnak hívják.
Azt nem tudjuk, hogy Orbán mikor állapodott meg erről Putyinnal, de Orbán tudja, hogy Putyin nem azért támadta meg Ukrajnát, mert a NATO provokálta, hanem azért, hogy az orosz birodalom határait helyreállítsa. Ezzel megteremti az alapját az európai határok átrajzolásának, a status quo felrugásának, a kelet-közép-európai régió destabilizálásának. Ez pedig lehetőséget kínál arra, hogy Orbán az orosz birodalmi tervekhez kapcsolja saját birodalomépítési terveit, és megállapodjon Putyinnal a régió újrafelosztásáról, beleértve a Balkánt is. Szerintünk ez a megállapodás létrejött.
Normális esetben Fegyir Sándort örömmel kellene üdvözölnie a magyar kormánynak, hogy végre egy kárpátaljai magyar lesz Ukrajna nagykövete, akivel nemcsak azért értik meg egymást, mert ő is magyarul beszél, hanem azért is, mert ismeri a kárpátaljai magyarok igényeit, szükségleteit, problémáit és a magyar kormánnyal könnyen megoldhatja ezeket. Orbán éppen ezt nem akarja, neki az kell, hogy csorbuljanak a kisebbségi jogok a szomszédos országokban, hogy ellenséges viszonyban lehessen velük, a nacionalista érzelmeket felkorbácsolhassa, és területi igényei lehessenek.
Minden bizonnyal megijedt az Orbán-rezsim a 11 magyar származású kárpátaljai hadifogoly kiszabadításának következményeitől, ezért mély hallgatás mellett azt kommunikálják, hogy ez Semjén magánakciója volt....
Az Orbán agyában bekövetkezett jelkimaradás miatt kínos, hogy kiderült, mi van ennek az embernek a sötét fejében. Ukrajna egy részéről úgy beszélt, mint "ősi magyar földről", ahol "őshonos" magyarok élnek. Ennek alapján Orbán joggal tart igényt az "ősi magyar földre". Ez a jelkimaradás azt hozta mindenki tudomására, hogy Orbánnak területi követelései vannak Ukrajnával szemben, s a korábban "senki földjének" nevezett Ukrajnából, amelynek az oroszokhoz hasonlóan a létezését is kétségbe vonta, orosz támogatással elfoglalná az "ősi magyar földet".
Ennek az estének nem az volt a legnagyobb botránya, hogy a NATO-tag Magyarország külügyminisztere megismételte a "békepártiság" hamis jelszava mögé bújtatott oroszpártiságot, az ukrán kapituláció követelését az oroszokkal szemben a nyugati segítség megtagadása által. Ezzel az oroszok által kitüntetett Szijjártó nemcsak Ukrajnát dobná oda az oroszoknak, hanem az orosz birodalmi terjeszkedés előtt nyitná meg az utat, amivel szinte elkerülhetetlen lenne a harmadik világháború, ha Európát is rá nem veszi, hogy a "béke" érdekében adja meg magát az oroszoknak. Hanem a magyar területi követelés.
Az árpádsávos nyilas zászló a "Nagy-Magyarország" térképekkel együtt azt jelenti, hogy a nyilasok jogosan és helyesen lőtték a Dunába a zsidókat Trianon miatt, mert az a zsidók bosszúja volt. A "Nagy-Magyarország" térképek és az árpádsávos nyilas zászló együtt a magyar neonáci szélsőjobboldal jelképei, amelyek antiszemita uszítást, irredentizmust, területi követelést, rasszizmust és idegengyűlöletet fejeznek ki. Orbán antiszemita és náci ideológiára épülő, illiberális fasiszta trendszere a futball szeretetén keresztül éleszti fel a nyilas eszméket és tradíciókat Magyarországon.
Kíváncsian várjuk, hogy ahol majd ezeket a jelképeket lengetik, ott a politikán kívül lesz-e más is, például futballoznak-e. Ha igen, csak mellékes körülmény lesz ahhoz képest, hogy minden magyar válogatott meccs, vagy nemzetközi kupameccs egy irredenta, revizionista, fasiszta demonstráció lesz, ahol a Nagy-Magyarország térkép úgy függ össze az árpádsávos nyilas zászlóval, hogy a zsidók bűnének tartják azt, hogy Magyarország elveszítette azokat a területeket, amelyekről a mai napig nem mondtak le, és amelyet követelnek vissza.
Egy hír szerint a MÁV magyarul is kiírja a határon túli magyar célállomosok városainak nevét. A NER szellemiségét és az elmaradott nacionalista, irredenta magyar...
A fiatal, népszerű, liberális Zelenszkij elnökké választása volt az utolsó csepp a pohárban Putyinnak, aki így elveszítette az utolsó reményét is arra, hogy a...
"Nem gondolom, hogy Magyarország katonai biztonságát a NATO-ra lehetne alapozni" - ennél súlyosabb mondat még nem hangzott el az 1989-es demokratikus rendszerváltás óta. Ha...
Amikor a magyar nép igent mond, és eltűri egy fasiszta rendszer létezését, jogfosztásait, a nacionalista ideológiát és retorikát, akkor igent mond a háborúra is. Mert a háború ennek a választásnak kihagyhatatlan immanens része.
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.