2024, március29, péntek

Tag: járvány

Markó Beáta: A halál országa

A minap halálozási statisztikát jelentettek meg, amiből kiderült, hogy Magyarország ebben is, mint mindenben, jobban teljesít. A korábbi évek átlagaihoz képest 2020-ban 8331-gyel nőtt az elhunytak száma Magyarországon, ami 6,3%-os emelkedésnek felel meg. Természetesen ebben benne vannak a Covid áldozatai is, de még inkább azok, akik a szántszándékkal szétvert egészségügyi rendszerben nem jutottak orvosi ellátáshoz egyéb betegségeikkel. A demográfiai eredmény 120 éve – beleértve két világháborút! – nem volt ilyen rossz.

A Békemenetre Erdélyből szállított emberek megfertőzhetik Budapestet

A hazaszeretet szép megnyilvánulása lenne, ha a nemzeti érzéstől sokkal jobban átitatott erdélyi békemenetesek azt mondanák, hogy nem szeretnék megfertőzni magyar testvéreiket, nem akarják koronavírussal elárasztani Magyarország fővárosát, ezért inkább nem jönnek. De a hazaszeretetnek erre a kézzelfogható megnyilvánulására vélhetően nem számíthatunk. A szervezőknek kellenek az erdélyiek "vattának", hogy tömeget tudjanak felmutatni a valódi magyar civilekkel szemben, és még az sem érdekli őket, hogy saját fideszes híveiket fertőzik meg először, akik majd másokat.

Miért nem kell leülnie a rémhírterjesztő Gődény Györgynek a büntetését?

Gődényt letöltendő börtönbüntetésre kellett volna ítélni, mert ezzel az ítélettel azt mondták, hogy emberek életének veszélyeztetése, elmebeteg rémhírek, valótlán állítások terjesztése bocsánatos dolog. Azt a hatást kelti, hogy mégis lehet benne valami, ha nem merték Gődényt lecsukni érte. A konteós logika így működik. Ezért egy ilyen ítélet nem gátat szab a bűncselekménynek, hanem az olajat önti a tűzre. Úgy csinál mártírt egy felelőtlen, elmebeteg bűnözőből, hogy még baja sem származik belőle.

Markó Beáta: A járvány jótékony haszna

S ha mindez nem lenne elég az államháztartási hiány további csökkentésére, biztos jótékony hatással lesz a kiadások visszafogására az Eucharisztikus Kongresszus budapesti megrendezése, majd az utána következő Vadászati Kiállítás, ahova sok tízezer zarándok, hívő, valamint állat- és környezetbarát látogató várható, akiknek semmilyen járványügyi korlátozásnak nem kell alávetniük magukat, aminek nem csak ők örülnek, hanem a koronavírus is, ami kis tüskéit meresztve, vígan ugrándozik boldogságában.

Újra kell maszkot hordani, az amerikai beoltottak dühösek az oltásellenesekre

Biden elnök is dühös ezek terjesztése miatt, amelyben élenjárt a Facebook, amelynek semmi nem drága a forgalom optimalizálása és a bevétel maximalizálása érdekében. A republikánusok most próbálnak politikai hasznot húzni abból, hogy Biden nem oldotta meg a járványt, újra maszkot kell hordani, korlátozó intézkedéseket bevezetni, miközben a republikánusok politikai hitvallásának része volt sokáig a maszkviselés elutasítása, amire elmebeteg elnökük biztatta őket, és közülük kerül ki az oltásellenesek többsége is. 

Még nincs meg az Európa-bajnok, de a járványadatok elkezdtek megfordulni

Nem tudjuk, hány embernek kell meghalnia a hatástalan kínai vakcina miatt, amit majd ráfognak a delta variánsra. Aki megússza, az sem Orbánnak köszönheti, hanem a vak szerencsének. Mert ez a bűnszervezet még azt sem tudta megállni, hogy a halálos világjárványok keressen és még ebből is lopjon. A veszélyeztetés is bűncselekmény, de ilyenkor lehet látni a jogállam hiányát, hogy a NER mit jelent, mert senki nincs, aki emiatt valódi vizsgálatot, eljárást indíthatna, és bárkit felelősségre vonhatnának. 

A 0:3-as és 1:1-es magyar győzelem ára a lappangási idő után derül ki

Mivel a rezsim akkor is talál más okokat, ha a gólzáporos magyar győzelmekkel ellensúlyozott fertőzések miatt meghalnak egyesek, ezért csak az időbeli egyezések alapján tudhatjuk majd, hogy ez a kis orbáni élvezet milyen következményekkel járt. Ha az élet úgy hozza, hogy nem robban be a sokkal durvább és veszélyesebb delta variáns, és megússzák a magyarok az újabb járványt, s nem kell a lerohasztott magyar egészségügynek megint emberfeletti erőfeszítéseket hoznia, mert a pénzük a stadionokban fekszik, az nem Orbánnak lesz köszönhető, hanem a szerencsének.

Orbán az EB-döntő miatt vállalt teltházas meccseket, kockáztatva a magyarok életét

Érzésünk szerint az UEFA Orbán zsebében van, és már azért figyelmeztette Londont, hogy ha nem mentesítik a döntőre érkező 2500 VIP-vendéget, és a döntőben szereplő csapatok szurkolóit a karanténkötelezettség alól, akkor elvehetik tőlük az Eb-elődöntők és az Eb-döntő rendezésének jogát, mert Orbán kilobbizta, hogy azt Budapest kapja meg. Csak egy ilyen teljhatalmú diktatúra tehet meg akármit, hagyhatja figyelmen kívül a járványügyi szempontokat és saját polgárainak egészségét és életét. Erre Orbánon kívül más nem képes.

Érdeklődésel várjuk a lappangási idő végét a teltházas meccsek után

Ne felejtsük el, hogy az EB előtt bejelentették, hogy a harmadik hullámot legyőzték, negyedik hullám pedig az átoltottság miatt nem lesz. Az EB előtt a járványadatok jók voltak, meglátjuk az EB után. Az EB indulásával egyidőben vallott kudarcot a rezsim egyik cinkos védelmezője, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, amikor védelmezni próbálta a kínai vakcina hatékonyságát. Akiknek a tesztek nem mutattak ki antitestet az oltások után, ajánlott másféle tesztet, de pechjére az a teszt sem mutatott ki semmiféle védettséget a kínai Orbán-vakcina után.

A meccsekre szóló jegy egyenértékű a védettségi igazolvánnyal

A futballbolond Orbán a magyar Abszurdisztánban is egyedülálló produkciót mutat be: aki meccsre megy, az védett, aki nem megy meccsre, az nem védett. Mintha a meccs jelentene védettséget, nem az oltás. Nesze neked orvostudomány. A Fudan egyetem még meg sem érkezett, de a kínai állapotok már itt vannak, a kínai vírussal, a kínai vakcinával és remélhetőleg a kínai kenőpénzekkel együtt. 

Orbán Viktor, a bérből és fizetésből élő kisember, akit megviselt anyagilag a járvány

Megszámlálhatatlan hazugságot, annál is több felháborító kijelentést tett Orbán a 2010 óta tartó önkényuralmi kormányzása során, de a "nem foglalkozom üzleti ügyekkel" kezdetű orbitális...

Mindent szabad, csak tüntetni nem, tüntetésen nem véd a vakcina

Orbán mindent megtett a futball Európa-bajnokságért. Keresztül hajtotta az oltásokat, hogy mire jönnek a meccsek, korlátozás nélküli teltházak lehessenek. Ehhez képest az egészség, a...

Orbán semmit nem értett abból, amit Karikó Katalin a vírusról mondott, csak a disznósajtra emlékszik

Minden tisztelet Karikó Katalinnak, nemcsak a tudományos teljesítménye, hanem egyenes, őszinte, emberséges megnyilvánulásai miatt is. A kérdés csupán az, mikor döbben rá arra, hogy...

Hogyan lehetnek ugyanazok a lengyel és a magyar fertőzöttségi adatok?

Érdekes hasonlóságra hívta fel a figyelmet a 444.hu. Az Our World in Data szerint március 31-től kezdve a magyar és a lengyel lakosságarányos fertőzöttségi...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékJárvány