A 444.hu nem leleplezésként számol be erről a puccsról, amely a világ minden részén hatalmas botrány lenne, hanem pozitívumként. Ilyen koalíciós tárgyalásokat kizárólag a nyilvánosság előtt tartanak, titkos koalíciókat csak bűnözők kötnek. Titkos koalíciókötéssel Magyar minden alap nélkül a Fideszt és Karácsonyt (meg a DK-t) gyanúsította.
Magyar becsapta újra a híveit, mert azt ígérte, hogy nem köt koalíciót senkivel, kizárólag ügyek mellett szavaznak az emberei. Ez azt jelentette volna, hogy Karácsony képes lenne egyenként az ügyek mellé többséget állítani, de Magyar hazudott. Nem ügyeket támogat, hanem a rivális Fideszt és a gyűlölt baloldalt akarja kiszorítani és átvenni az irányítást.
Mindehhez tudni kell, hogy a Magyar által birtokolt 10 mandátum ellenzékiek szavazatából jött össze, és ha Magyar a választás előtt nem vezeti félre hazug demagóg ígéreteivel, és a 444, a Telex és más hazug portálok segítségével az ellenzéki szavazókat, akkor az ellenzék főpolgármestere mögött 16 mandátum, a saját szavazatával pedig többség állna.
Miután az ellenzéki szavazók nem támogatták a Karácsony Gergely főpolgármester mögött álló pártokat, hanem az ellenzéki főpolgármesterrel szembenálló Magyarnak szavaztak meg egy 10 fős...
Karácsony Gergely fővárosi újraválasztását semmi nem veszélyeztette, s ezen nem tudott volna változtatni Szentkirályi Alexandra visszaléptetése sem, mert azt anélkül is mindenki tudta, hogy...
Magyar Péter az előzetes híreknek megfelelően ellenzéki polgármester által vezetett kerület ellen indít polgármesterjelöltet Budapesten. A teljesen ismeretlen Balogh Balázs a Tisza párt 18....
Kérjük, ha teheti, az év végén legalább egyszer támogassa lapunkat és a sajtószabadság érdekében végzett munkánkat. Ha Ön rendszeres támogatónk, amit nagyon köszönünk, kérjük, az év végén tiszteljen meg bennünket egyszeri nagyobb karácsonyi adománnyal is.
Orbán nemcsak akkor nem válaszol igazi sajtó kérdésére, amikor a templomból kijön, hanem akkor sem, amikor bemegy, és amikor esze ágában sincs templomba menni, mert semmi politikai haszna nem származik a szemforgató képmutatásból. Ezért még akkor is hazudik, mikor a templomból kilép. Az is hazugság, amikor oda bemegy, miközben lop, csal és hazudik. Díszletnek használ mindent, templomot, hitet, vallást, Istent. Ha van valami, ami még a végtelenül türelmes, irgalmas és jóságos Istent is haragra és utálatra gerjeszti, ha gyűlöl valamit, akkor az éppen ez a hamisság.
Evelyn, a lányom. Az igazat megvallva, már nincs sok kapcsolatunk, de azért változatlanul szeret. Háza mindig nyitva áll előttem. Dehát én lehetőleg nem zavarom. Nem tenne jót neki, ha sokat lábatlankodnék körülötte. Ami meg engem illett, én már jól megvagyok így, ahogy vagyok. Nekem már minden késő. De azért erre a lányra büszke vagyok.
Hagyományainkhoz híven, egy évben egyszer, a karácsonyi ünnepek és év vége előtt, adománygyűjtést indítunk az Amerikai Népszava javára. Aki szereti lapunkat és fontosnak tartja a működését, a fennmaradását, kérjük, hogy az év végéhez és karácsonyhoz közeledve gondoljon ránk is, és küldjön egyszeri támogatást az újságunknak. Kérjük, hogy ha teheti, használja ki ezt a lehetőséget, és legalább egy évben egy alkalommal küldjön támogatást nekünk. Vagy ha egyébként is támogatónk vagy előfizetünk, kérjük, karácsonykor küldjön egyszeri nagyobb összeget, ha módjában áll.
A kulturális és az oktatási tárcát is magába olvasztó Emberi Erőforrások minisztere levelet írta tanároknak és az óvónőknek karácsony alkalmából. Lehet, hogy egy kis...
„Ne ravaszkodj, mert leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok” – mondta Tarlós István hajdanában, amikor még csak a III. kerületben lakókat boldogította a...
Orbán nácizmusának nem a Soros György elleni antiszemita kampány a legfőbb bizonyítéka, hanem az antiliberális rendszere. Ezen kívül számos részletből kimutatható, az 1944-es Kossuth-tértől,...
A Nemzeti Erőszak Rendszere, amely megteremtette a keresztény szabadság nem létező fogalmát, kitüntetett figyelemmel készült az idei szeretet ünnepére, a karácsonyra.
Az egész éves gyűlöletkeltés,...
A fővárosi közgyűlés elfogadta az atlétikai stadion építésének feltételeit, ahogy korábban Csepel és Ferencváros önkormányzatának feltételeit már a kormány is elfogadta. Orbánnak mindennél fontosabb,...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.