2024, május22, szerda

Tag: karizmatikus

Pat Robertson az egyik legkártékonyabb hamis próféta volt

Robertson, mint egykori szenátor fia, mindig is inkább volt politikus, mint lelkész. Az egyházat, a hitet, a vallást, a keresztény tömegeket politikai céljaira kívánta felhasználni, ahogy a Biblia is egy eszköz volt a számára a tömegek manipulációjára és saját ideológiájának terjesztésére. Ezzel pedig végletesen megfertőzte az amerikai neoprotestáns karizmatikus kereszténységet. Létrehozta saját sikertelen elnökválasztási kampánya után (nem vette észre, hogy Isten nem támogatta ebben) a Keresztény Koalíció nevű politikai szervezetet, amelyet a republikánus párt szolgálatába állított.

Katolikus karizmatikus szekta „szolgálóleánya” Trump főbírőjelöltje

A sors iróniája, hogy Trump éppen azon a kerti partin fertőződött meg koronavírussal, amelyen bemutatta Amy Coney Barrettet, az új jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság...

Milyen hívők azok, akik Istenre fogják a halálos járványt?

A Hit Gyülekezete rádiója, a Hit Rádió online oldalán jelent meg a hír, miszerint "Az amerikaiak 44%-a szerint a koronavírus Isten figyelmeztetése". A forrás...

Bartus László: Így ölesd meg a zsidódat

A kaliforniai zsinagóga elleni terrortámadás után önvizsgálatra buzdítanak protestáns és evangéliumi keresztény vezetők, az elkövetőt ugyanis az egyházaik tanításai inspirálták a zsinagóga elleni támadásra....

Végre: Trump aláírta a Bibliát

Trump dedikálta Alabamában a Bibliát. Nem volt mellette Pence, hogy szólt volna neki, hogy ezt a könyvet nem valamelyik "ghostwriter" írta az ő nevében,...

Az evangéliumi-karizmatikusok választási csalásban is segítették Trumpot

A szélsőjobboldali evangéliumi-karizmatikus mozgalom (amelynek szerves része Magyarországon a Hit Gyülekezete) nemcsak a hívők megfélemlítésével és félrevezetésével igyekszik támogatni szélsőséges politikusokat, mint Donald Trump,...

Pat Robertsont kellene a Florence hurrikán elé állítani

Pat Robertson, a hamis próféciáiról híres tévéprédikátor, az ATV-n látható 700-as Club című szektás, uszító, szélsőjobboldali propagandaműsor alapítója, a borzalmas pusztítással és rombolással fenyegető...

Trump és Orbán sarlatánjai ugyanazok

Paula White volt az összekötő a tévéevangélisták és Trump között, aminek az lett az eredménye, hogy a hívőknek bemesélt hazugságokkal az evangéliumi keresztények 81 százaléka Trumpra szavazott. Nélkülük soha nem lett volna elnök. White hírére jellemző az, hogy Amerikában még azt is pedzegették, hogy még ebben a ciklusban First Lady lesz, ha Trumptól elválik Melania.

Miért veszélyes Pence fanatikus oktatási minisztere?

Országszerte hatalmas tiltakozások előzték meg Betsy DeVos, az amerikai oktatási tárca jelöltjének kinevezését. Még hasonlóra sem volt példa az elmúlt évtizedekben Amerikában. Portlandban könnygázzal kellett...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKarizmatikus