2024, október13, vasárnap
KezdőlapAmerika225 milliós kártérítést kapott egy magyar nő, mert elesett Amerikában

225 milliós kártérítést kapott egy magyar nő, mert elesett Amerikában

-

Miközben Gyöngyöspatán arról vitatkoznak, kaphat-e egymillió forint kártérítést egy cigány család, mert az állam szándékosan faji alapon megkülönböztette a gyermeküket, és alacsonyabb szintű képzést kapott, amivel egész életére szóló károkat okoztak, Amerikában egy idős magyar asszony 225 millió forintnak megfelelő kártérítést kapott azért, mert elesett az utcán, és a járdán gödrök voltak. Ezért a balesetért az idősotthon felel, amely nem csinálta meg a járdát, nem tüntette el a kátyúkat, és ezzel a baleset okozója és felelőse lett.

Kati néni 70 éves, aki Amerikában él, és Brooklynban a járda hibája miatt elesett, és eltörte a vállát. A válla azóta meggyógyult, a kártérítési pere pedig most ért véget, amelyben az ismert amerikai magyar sztárügyvédek, Holly Ostrov Ronai és Peter Ronai képviselték az érdekeit. A Ronai and Ronai Ügyvédi Iroda már közel 100 millió dollárt keresett ügyfeleinek, köztük nagyon sok magyarnak. Ők képviselték a philadelphiai kacsahajó-balesetben elhunyt diákok családjait és a Costa Concordia áldozatait. Ezen kívül rengeteg munkahelyi baleset, utcai baleset, vonatbalesetek sérültjeit. Millió dolláros kártérítéseket szerezve illegálisan Amerikában tartózkodó és dolgozó magyaroknak is.

Kati néni ügyében nem volt könnyű dolga a sztárügyvédeknek sem, mert ahányszor csak megkérdezték a baleset után a bíróságon, mindig azt mondta, hogy nem fáj semmije. Holly Ostrov Ronai és Peter Ronai ennek ellenére olyan keményen képviselték az ügyét, hogy 225 millió forintnak megfelelő kártérítést kapott. Holly Ostrov Ronai az ügy kacsán elmondta: „Nem számít, hogy ki hány éves, mit csinál, ha más hibájából baleset éri, azért a baleset okozójának vállalnia kell a felelősséget. Mi pedig mindent megteszünk azért, hogy kárpótlást kapjanak az ügyfeleink, mert mindenkinek drága az élete és az egészsége.”

A magyar származású Peter Ronai elmondta, hogy „egyértelműen az intézmény volt felelős a balesetért, mert a járda lyukacsos volt, kátyúk voltak benne, amelyeket meg kellett volna csináltatnia. Amerikában a törvény szerint ez az ő kötelességük. Kati néni nem esett volna el, ha nincsenek kis gödrök a járdán. Mindenképpen megérdemelte ezt a kártérítést, amivel most tud segíteni a családján is”. Kati néni boldog, mert nem kell tovább 70 évesen is másokat gondoznia és dolgoznia Amerikában, hanem hazatérhet, kifizetheti a családja házukon levő hiteleit.

Magyarországon természetesen nem kapott volna egy fillért sem. Elhajtották volna, hogy mit mászkál 70 évesen az utcán, és nézett volna a lába elé. Ha szerencséje van, nem halt volna bele a válltörésbe, nem kap valamelyik magyar kórházban fertőzést. Örült volna, ha élve megússza.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések