Orbán Anita külügyminiszter bejelentése szerint megszületett az első olyan feljelentés, amely a NER legfelső vezetőit, Szijjártó Pétert, de Orbán Viktort is érinthetné. A feljelentés ismeretlen tettes ellen született, mert hivatalosan a nyomozóhatóság feladata az elkövető kilétének megállapítása, de a kínai lélegeztetőgépek Szijjártó (és/vagy Orbán) biznisze volt. A korabeli híradások szerint Szijjártó személyesen egyeztetett a kínaiak képviselőivel, a pekingi magyar nagykövetséggel, a szállítást végző légitársaságokkal. Személyesen fogadta a Kínából érkező teherszállító gépeket a repülőtéren, a közösségi oldalán saját maga számolt be arról, hány darab lélegeztetőgép beszerzését sikerült elintéznie.
A feljelentés alapján vélelmezhető, hogy nemcsak hűtlen kezelés történt, amikor Szijjártó a halálos járvány közepén 300 milliárd forint értékben „szerzett be” használhatatlan és túlárazott kínai lélegeztetőgépeket, amelyek raktározása is milliárdos költségbe került. A minisztérium közleménye szerint a „mintegy 17 ezer darab lélegeztetőgép nagy részét közvetítő cégeken keresztül vették meg, közülük több az üzletnek köszönhetően megtöbbszörözte a beszerzéseket megelőző árbevételét”. Az teljesen nyilvánvaló, hogy közvetítő cégek beiktatására nem lett volna szükség, ezek a cégek magyar közpénzmilliárdokat kerestek, ami zsebre ment. Nem ismeretlenek zsebébe.
Szijjártó a Parlamentben személyesen védte meg a beszerzéseket. Elismerte, hogy az ő feladata volt a lélegeztetőgépek és védőeszközök „bármi áron” történő biztosítása, így a felelősséget és a döntéseket közvetlenül magára vállalta. Ebből csak annyi teljesült, hogy „bármi áron” vásároltak 17 ezer használhatatlan lélegeztetőgépet, a 300 milliárd forint nagy része nem a közbeiktatott termékre ment. A biznisz morális oldala, hogy amikor egy városnyi ember meghalt a COVID-fertőzésbe, a NER vezérkara ezt nyerészkedésre használta. De Szijjártó soha nem saját szakállára döntött, s intézte ezeket az ügyeket, hanem Orbán utasítására.
Szijjártó személyesen terjesztette a kormány elé a milliárdos eszközbeszerzések „pénzügyi igényeit”. Az ő felhatalmazásával kötötték meg a szerződéseket a közvetítő cégekkel (például a hírhedt Fourcardinal Kft.-vel). A Fourcardinal Kft. 2020-ban a Külügyminisztériummal kötött szerződés alapján egyetlen év alatt 216-szorosára növelte az árbevételét, a tiszta nyereségét pedig a korábbiak 513-szorosára. A cég 1000 darab kínai lélegeztetőgépet szállított le a minisztériumnak, amiért több mint 17 milliárd forintot (darabonként mintegy 17 millió forintot) kapott az államtól. A tulajdonosok 15,4 milliárd forint osztalékot vettek ki.
Orbán Anita bejelentette, hogy a NAV-nál meglévő eredeti gyártói számlák jelentősen alacsonyabb értéket mutattak, mint amennyit a minisztérium a magyar viszonteladóknak fizetett. Hat cégnél tételesen kimutatható a különbözet, ami 13,48 milliárd forint. Egyetlen szerződésnél (Proconcept Kft.) 16 millió euró, azaz mintegy 5,8 milliárd forint volt a különbözet. Ez konkrét, számszerű bizonyíték az árrésre. A szállított gépek átlagára 17 millió forint volt, míg ugyanezek a modellek a gyártónál 1000–5000 dollár között voltak (348 ezertől 1,3 millió forintig). Ez a nagyságrendi különbség önmagában mindent elmond az ügy nagyságrendjéről és érdemi részéről.
A közvetítő cégek mögött a NER legfelsőbb körei álltak. A Fourcardinal korábbi ügyvezetője például Rahói Zsuzsannának, Orbán nemzetközi főtanácsadójának a testvére. Rahói Zsuzsanna Orbán Ráhel és Tiborcz István környezetében is feltűnt. A lélegeztetőgép biznisz szálai messzire vezetnek, nem csupán Szijjártó érintett. Nem véletlen, hogy Orbán mindent megtett, hogy Szijjártót kínai védelem alá menekítse. Ez nemcsak hűtlen kezelés, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó korrupciós bűncselekmények, vesztegetés és pénzmosás gyanúját is felveti. A „lélegeztetőgép” egy fikció volt 300 milliárd forint elsikkasztására.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy Szijjártó azért ment a kínai BYD vállalathoz „dolgozni”, hogy a büntetőeljárásokat és a felelősségre vonást megússza. Orbán azzal dicsekedett a tusványosi búcsúfellépésén, hogy ő intézte el Szijjártó kínai kimentését. Ebben az esetben bűnrészes, nemcsak a tekintetben, ha a Szijjártó által kötött korrupt bizniszekből esetleg részesült, hanem azért is, mert valakit egyértelműen a magyar igazságszolgáltatás elől igyekezett elmenekíteni. A szálak Orbánhoz és családjához is vezetnek, ezért Szijjártó kimenekítésére azért is szükség lehetett, hogy ne „beszéljen”. Ahogy az egész államot, a Külügyminisztériumot is korrupciós ügyletek bonyolítására használták.
Magyarországnak érvényes kiadatási szerződése van Kínával, amit jórészt szintén Szijjártó intézett, de ez elsősorban arra irányult, hogy Magyarország kiadja Kínának azokat a kínai állampolgárokat, akiket a hazájukban politikai okokból üldöznek, a kiadatás után pedig megkínoznak. Ez a szerződés nem arra született, hogy Kína kiadja Szijjártót. Ezért a nyomozóhatóságoknak gondolkodniuk kell azon, a bizonyítékok alapján, hogy ha gyanúsítottként akarják kihallgatni Szijjártót, időben őrizetbe vegyék, mielőtt elszökik Kínába, ahol állampolgárságot is kaphat a korrupt kínai kommunista államtól.
Szijjártó, zsarolható volt külügyminiszterként, súlyos nemzetbiztonsági kockázatot is jelent. Azzal, hogy már nem külügyminiszter, nem veszítette el kötelezettségeit a titoktartás vonatkozásában. Az „Út a börtönbe” program és a „Tisztítótűz” hadművelet most vizsgázik. Mennyire kapnak szabad kezet a nyomozóhatóságok, és meddig jutnak el a felelősség megállapításában. Ha nem Magyar lenne a miniszterelnök, és az eddigi kormányzás nem ilyen lett volna, Orbán helyében mi nem Horvátországban nyaralnánk, hanem Kínában keresnénk mi is a menedéket. Ebben az ügyben nemcsak Szijjártót, hanem őt is gyanúsítottként lehetne őrizetbe venni. De valamiért Orbán nem ideges. Ő tudja, hogy miért.
