2024, április19, péntek

Tag: közpénz

Az Állami Számvevőszéket elfoglalták a tálibok és átvették a betiltott genderszak helyét

A lényegnél vagyunk, a szinglihordáknál, más tekintetben Terikénél, s annál az ideológiánál, hogy a nők feladata a szülés. Nem alkalmasak másra, ezt szolgálják a tanulmány legprimitívebb nemi előítéleteken alapuló manipulációi, hogy a két nem közötti különbségeket és adottságokat "bemutassák". Ezek a tradícionálisnak nevezett ostoba nemi sztereotípiák, melyek a férfiak dominanciáját szolgálják és a nőket a férfiak kiszolgálóivá kívánják tenni, a férfiakhoz képest alacsonyabbrendű lényeknek bemutatva őket, a nők barbár elnyomásának szándékát jelentik.

Először elveszítette közpénz jellegét, majd a republikánus kasszába került Orbán dallasi fellépésének díja

Ez azt jelenti, hogy a magyar állam a közpénzek (szó szerint) milliárdjait (ebben az évben 2 milliárdot) fizet be az Alapjogokért Központ kasszájába, ahol a közpénz milliárdok elveszítik a közpénz jellegüket, majd a pénzt nem állami funkciókra és nem közfeladatokra költik. A klasszikus szép korokban (értsd: liberális jogállami demokráciákban) ezt nevezték pénzmosásnak. Az Alapjogokért Központ közbeiktatásával így mégiscsak a magyar állam fizetett az adófizetők pénzéből, a közpénzből ismeretlen nagyságú összeget, hogy Orbán beszélhessen a konferencián. Megvették az időt.

Tíz év múlva megtudhatja a hülye magyar, aki nem tud fűteni, hogy mennyit puffogtattak el

Idős emberek fognak fagyoskodni, fázni vagy meghalni. Családoknak lesz havonta több százezer forintos rezsi számlája, mert a Geci bevezette a rezsicsökkentést, amivel a tényleges áraktól teljesen elszakadt a lakossági fogyasztás és a rezsicsökkentett árak, ami Európában rezsicsökkentés nélkül nem történt meg. Mindenki tud fűteni és ki tudja fizetni. Olcsóbb a rezsi rezsicsökkentés nélkül is Hollandiában, Angliában és máshol, mint a Orbán rezsicsökkentett, elbutított, barbár országában. De ezek tízmilliárdokat lőnek el a levegőbe fél óra alatt. Mint egy afrikai banánköztársaságban.

A legarcátlanabb lopás, ha Orbán vejének bankja kezeli és megsarcolja az állami pénzeket

Nagyon egyszerűen ez azt jelenti, hogy az Orbán-család magánbankja kezeli majd az állami tulajdonú cégek, alapítványok számláit, előfordulhat, hogy a minisztériumok pénzét is, és így minden tranzakció és banki művelet után leveszik a sápot. Az Orbán-család megsarcolja a magyar állam pénzét. Ennél arcátlanabb korrupciót és lopást nehéz elképzelni, amikor a miniszterelnök vejének a kezére adnak egy bankot, amely már eddig is, ezután pedig még nagyobb tételben, állami pénzeket kezel, állami cégek számláit vezeti, és így a miniszterelnök családja minden közpénzt megsarcol.

Áder János Sólyom nyomában, afrikai turistakörútra ment közpénzből

A magyar turista ezután Kenyába utazott, hogy tárgyaljon a kenyai elnökkel és házelnökkel. El nem tudjuk képzelni, hogy miről tárgyal velük, hacsak a pontyok szóba nem jönnek, amiről Losonczi Pál még nem tárgyalt.

Orbán az adófizetők pénzéből kampányol, de még pénzt kér azoktól, akiket meglopott

Az üzleti ügyekkel nem foglalkozó Orbán Viktor, akinek csak adóssága van, amit sehogy sem tud kifizetni, a világ egyik leggazdagabb embere. Elég megnézni strómanja,...

Az mégiscsak disznóság, hogy Mészáros Lőrinc az adófizetők pénzéből jótékonykodik, amivel az ellopott közpénz töredékét adja vissza

Mészáros Lőrinc 100 millió forintot adott a bicskei tűzoltók 200 milliót érő új tűzoltókocsijára, amiért végtelenül hálásak a bicskei emberek. Hálásak leginkább azért lehetnek,...

Albánia kiütötte a magyarokat: ahol nem tud csalni, ott Orbán veszít

A futball az egyetlen, ahol Orbán nem tud tartós sikereket elérni, pedig itt szeretne a legjobban. Ennek oka pedig az, hogy itt nem tud csalni. A meccs 90 percig tart, független a bíró, nem olyan, mint a magyar választási bizottság vagy az alkotmánybíróság, hogy az ügyészségről már ne is beszéljünk. Orbán itt nem tud csalni, mert egyenlőek a feltételek. Nem úgy, mint a választási rendszer, amely az ő mindenkori kétharmados győzelmére van beállítva. Ahol pedig nem tud csalni, ott Orbán veszít. Ezért csal. Nem sportember.

A kutyát nem érdekli Semjén vadászkiállítása, Semjént kellene kitömve mutogatni

Nincs megalázóbb, az állatok méltóságát sértőbb dolog, mint elejtésük után kitömni és mutogatni őket. Elesett, tehetetlen állapotukban visszaélni velük, és mutogatni őket. Kevés aljasabb dolgot tudunk elképzelni. Most pedig azért, hogy 17 milliárd elvert és részben ellopott pénznek látszata legyen, ezek a gonosztevők tömegesen állítottak ki megalázott, kitömött állatokat. Semjént kellene kitömni, és mutogatni, mint egy kétszínű, élősködő, képmutató aljas gazembert, és akkor megtudná, milyen érzés az.

Várkonyi Andrea hozzáment 500 milliárd forint közpénzhez

Miután annak elvi lehetősége is a nullával egyenlő, hogy az orvosdiplomával rendelkező, fiatal, csinos médiasztár beleszeret egy meglehetősen korlátolt, korosodó, falusi gázszerelőbe, nem tudjuk...

Várkonyi Andrea nászajándéka lehet Mészáros Lőrinc tízszeres áron épített vasútvonala

Nincs más magyarázat arra, hogy a lopás és a korrupció szimbólumának számító Budapest-Belgrád vasútvonalhoz képest is tizenötszörös  túlárazásról van szó. A G7 által végzett számtások szerint a világ legnagyobb bankjainak kirablásával sem lehetne ennyi pénzt szerezni. Mészáros Lőrinc Ferencvárosban 338 milliárdért épít egy hétkilométeres szakaszt, míg amott 150 kilométer kerül 590 millióba. Ennél kevesebb pénzért építették a bécsi főpályaudvart. Ez olyan, mintha Várkonyi Andrea a bécsi főpályaudvart kapná nászajándékba, készpénzben.

Andorra nem egyenlített, na ugye, most kell szerénynek lenni

Talán az sem lett volna nagyobb szégyen, ha Andorra kiegyenlít vagy nyer a Puskás Stadionban a magyar válogatott ellen, minthogy a meccs végén a...

Várkonyi Andrea olyanra szabatja Mészárost, mint akihez pénz nélkül is hozzáment volna

Tudományos kísérletnek sem utolsó a vállalkozás, hogy lehet-e egy falusi gázszerelőből herceget faragni. Irodalmi előképei - Ovidiustól G. B. Shaw remekművén át a My Fair Lady musicalig - már-már költői magasságokba emelik a fordított Pygmalion-sztorit. Főleg, ha sikerül az átváltozás és életre kell az alkotás, majd Várkonyi Andrea női Pügmalionként beleszeret életre keltett szobrába, akinek már csak a neve régi.

Bullshit-generátorral készült pályázatokra ömlik a közpénz a Hit Gyülekezetéhez

Minden bizonnyal "bullshit-generátorral" készült pályázatokra fizetett 100 millió forintot a Hit Gyülekezete két pályázatára a magyar állam. Bullshit-generátornak nevezik azokat az internetes oldalakat, amelyek...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékKözpénz