2024, december22, vasárnap

Tag: lengyel

Donald Tusk Bem tábornok szellemiségét idézte

Donald Tusk, Európa legdemokratább politikusa beszélt március 15-én Budapesten, aki lemosta a gyalázatot, amit azok a keresztényfasiszta lengyelek okoztak, akik évek óta azért mennek...

A lengyelek megszabadulhatnak Orbán klónjaitól, miután átvette az ellenzék vezetését Donald Tusk

Ígéretének megfelelően végleg hazatér Lengyelországba Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök, az Európai Néppárt leköszönő elnöke, s a legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) elnökeként készül a 2023-as lengyel választásokra. Tusk az Európai Néppárt élén kiváló munkát végzett, észrevétlenül tette hidegre Orbán Viktort, és a Néppárt szerencsétlenkedései után Tusk elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Orbánt kidobták végre az Európai Néppártból.

Lengyel megoldás: a lengyel és a magyar jogsértésekhez igazítanák az uniós szerződést

Kaczynski úgy gondolja, hogy ő tudna segíteni az Európai Unió általuk okozott "válságán", mégpedig úgy, hogy az Európai Unió alapszerződéseit átírják, kiveszik belőlük a jogállami normákat és azok számonkérésének lehetőségét, és minden feltétel nélkül finanszírozzák a magyar és lengyel fasiszta és náci (rendszereiket tekintve antiszemita) kormányokat. Ezért Kaczynski az EU jövőjéről szóló vitához egy alternatív lengyel javaslatot is benyújt, amelyhez számíthat magyar fasiszta mentora, Orbán támogatására, amelyben úgy reformálnák meg az EU-t, hogy fasiszták is beleférjenek.

Hogyan lehetnek ugyanazok a lengyel és a magyar fertőzöttségi adatok?

Érdekes hasonlóságra hívta fel a figyelmet a 444.hu. Az Our World in Data szerint március 31-től kezdve a magyar és a lengyel lakosságarányos fertőzöttségi...

Orbán nem tudta egyesíteni az európai szélsőjobbot, a fasizmus reneszánsza késik

Elsőre kudarcot vallott az európai fasiszták egyesítési kísérlete: Orbán állítólagos "karizmája" kevésnek bizonyult ahhoz, hogy egyesítse az Európai Unió fasisztáit tömörítő két eu-parlamenti frakciót,...

A lengyelek visszatáncolnak a vétótól, de gyomorfogatóan hamiskodnak

A lengyel-magyar barátság mégsem olyan erős, mert a lengyelek bejelentették, hogy készek visszavonni a vétót. De nem lennének a lengyelek Orbán keresztényfasiszta tanítványai és...

Orbán közutálattá tette Európában Magyarországot, már magyarok és lengyelek nélküli új EU-ról beszélnek

A német köztévé szatírikus műsorában gengsztereknek nevezték Orbánt és lengyel cimboráit, okádéknak nevezték, amit Magyarország és Lengyelország művel, és egy új Európai Unió megalapításáról...

Most érett meg a helyzet a lengyelek és a magyarok EU-ból való kizárására

Nincs olyan jogi procedúra, amely lehetővé tenné az Európai Unió valamely tagjának kizárását, és ezzel élnek vissza a magukat "illiberálisnak" nevező önkényuralmi rendszerek. Magyarország...

Szótár holokauszttagadóknak: lengyelek vagy „a” lengyelek

Jól ismert tény, hogy az antiszemiták és a holokauszttagadók a nyelvi lelemény utolérhetetlen bajnokai. A lengyelek most újabb zseniális nyelvi trükkel igyekeznek kikerülni a...

Izraelben nem lehet Orbán illiberális fasisztáival parádézni

Óriási bukással végződött, még mielőtt elkezdődött volna, a Jeruzsálembe tervezett V4-es (Vérszívó Négyek) csúcstalálkozó. Mindez így természetes, és nagyon helyes, mert valóban nincs semmi...

A lengyeleket és a magyarokat is ki kellene zárni az Unióból

Megvan Kádár és Horthy egyszemélyben, aggódni sem kell, mert a leköpdösött Nyugat eltartja őket, ennél kényelmesebb helyzet nincs.

A lengyel keresztényfasiszták zsidó magzatot mutogattak?

A hamis idézettel sikerült az antiszemita lengyel katolikus keresztényfasisztáknak egy csapásra zsidó magzatot produkálni a képen. Gyalázat.

Jönnek a lengyel bértapsolók

Ne 3500 Orbán-hívő eszelős alapján ítéljük meg a lengyeleket.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékLengyel