2024, október15, kedd
KezdőlapVilágA lengyeleket és a magyarokat is ki kellene zárni az Unióból

A lengyeleket és a magyarokat is ki kellene zárni az Unióból

-

Magyarország után Lengyelországgal szemben is a legszigorúbb szankciókkal fenyegető procedúrát kezdeményezi az Európai Parlament. Magyarországgal szemben kezdeményezte már az uniós zsargonban “atombombának” nevezett 7. cikk szerinti eljárás megindítását. Orbán magatartásán lehet látni, hogy ez mennyit ér, és mennyi esélyt ad annak, hogy ez bármilyen veszélyt jelentene a diktatúrájára.

A szigorú szankciókat tartalmazó procedúra korántsem „atombomba”. Az „atombomba” a kizárás lenne, de erre nem gondoltak az Unió alapjainak lerakásakor. A legkevésébé sem fordult meg senki fejében, hogy a felvett volt szocialista országok majd egy nacionalista fordulattal kis fasiszta rezsimeket hoznak létre, amelyekkel szemben majd védekezni kell. Pedig ez lenne az igazi megoldás. A magyarokat és a lengyeleket is választás elé kellene állítani: vagy a nacionalista fasiszta diktatúrájuk vagy Európa.

A tiszta helyzet az lenne, ha az uniós szerződés tartalmazná egyértelműen a sérthetetlen demokratikus normákat, amelyek megsértése esetén kizárnák az adott országot. Akkor a pávatánc nem lenne ilyen arcátlan és magabiztos, nem az egész Európai Uniót fenyegetné ezeknek az álcázott diktatúráknak a terjedése. Ott tartunk, hogy Orbán azt a hazugságot adja el, mintha az EU sértené az ő kis diktatúráját, s neki jogában állna fasisztoid jellegű alternatívát kínálni az EU helyén.

Ez az EU legnagyobb válsága, ez a határozatlanság, az egyértelműség hiánya, hogy olyan országok is a tagjai lehetnek, amelyek nyilvánvalóan sértik az EU alapelveit, és ezt legitim álláspontként adhatják el. A másik óriási tévedése az EU-nak, hogy azt képzelik egyesek, a jelenlegi tagországok bármelyikének kizárása visszalépés lenne vagy bármivel fenyegetne.  Ennek ellenkezője igaz: súlyos fenyegetés és veszély ezeknek a fasiszta országoknak EU-n belül tartása, mert fertőznek és az orosz céloknak megfelelően bomlasztják a Nyugatot.

A harmadik tévedés az már akkora ostobaság, amely az uniós politikusok kompetenciáját végképp megkérdőjelezi: az EP liberális frakcióvezetője fogalmazta meg a lengyelekkel szembeni szankció javaslata után, hogy ezzel nem az országot, hanem annak kormányát kívánják büntetni, ezért még azt az abszurd ötletet is kitalálta, hogy az EU pénzét nem vonják meg, csak nem a kormánynak, hanem civileknek adják. Hol él ez az ember?

Azt a pénzt ellopnák, másrészt láthatják, hogy mindkét országban az EU ellenség, és a kormányzati propagandában gyarmatosító, amely a nemzeti szabadságot és függetlenséget támadja, beavatkozik az ország belügyeibe. A civil szervezetek nem élhetnének egy percig sem azokkal a pénzekkel. De az elvekkel is baj van, mert a szankció rendeltetése az lenne, hogy igenis sújtsa az ország népét is. Ha ezt nem teszi, boldogon elélnek az EU pénzén egy paternalista fasiszta diktatúrában. Soha nem néznek szembe azzal, kik ezek a haramiák, akik felszámolják a jogállamot és veszélybe sodorják Európát és saját országukat is.

A lengyelek és a magyarok felelősek azért, ami az országukban van, és felelősök azért is, hogy milyen kormányuk van. Ők választották őket, ők hagyják hatalomban őket. Ők tűrik el, hogy a bűnbakképző nacionalista ideológia elfogadhatóvá tegye a liberális demokrácia felsámolását. A lengyelek gyűlölik annyira a németeket, és a magyarok gyűlölik annyira a zsidókat, hogy a nekik tulajdonított liberalizmust és az Európai Uniót ellenségnek tekintsék. A pénzüket leszámítva, mert a pénzük az jöhet. Úgy veszik át ők a liberális Nyugat pénzét, hogy közben köpnek egyet a lábuk mellé és nyíltan gyalázzák őket.

Európát gyengévé és támadhatóvá teszi az, hogy ezt elnézi. Eltűri, hogy pofátlanul az ő belügyeikbe való beavatkozásnak tekintik, ha megpróbálják tőlük az európai alapértékeket számonkérni. Ezek egy alternatív Európát hirdetnek helyette, mintha létjogosultsága lenne a kereszténységnek nevezett fasizmus, sőt helyenként burkolt nácizmus meghirdetésének. A lengyel kormány már el sem ítélte a Varsóban tartott minapi 60 ezres náci felvonulást. A nácik pontosan tudják, hogy milyen kormányuk van, és élvezik a helyzetet. Orbán ennél kétszínűbb, ő ezt elítéli, aztán maga hirdeti meg kódoltan ugyanazt az ideológiát.

A demokrácia és a jogállam malmai mindig lassan őrölnek, csak diktatúrákban születnek gyors és hatékony döntések. De ennyire lassú semmi nem lehet, és ennek oka az, hogy a kontúrok nem világosak, nem egyértelműek. Orbán a diktatúra kiépítését célzó lépéseinek többségét egyszerűen lenyomta az EU torkán hazug szofisztikus magyarázatokkal. Nem is lehet pontosan tudni, mit és hogyan kérhetnek számon, mi a mérték, meddig mehetnek el. Ezért Orbán olyan, mint egy romboló troll, és nem tudják kitiltani. Egyesek nem is akarják, pedig ha ennek lehetősége felmerülne, a magyarok úgy vágnák ki Orbánt a hatalomból, hogy nyekkenne. De így kényelmes. Megvan Kádár és Horthy egyszemélyben, aggódni sem kell, mert a leköpdösött Nyugat eltartja őket, ennél kényelmesebb helyzet nincs.

A magyaroknak senki nem mondja meg világosan Európából, hogy ez nekik alanyi jogon nem jár, és ha nem akarnak liberális demokráciában és jogállamban élni, senki nem fogja korlátozni és kényszeríteni őket, nyugodtan távozhatnak. De ha az EU-ba akarnak tartozni és élvezni akarják annak pénzügyi és egyéb előnyeit, akkor be kell tartaniuk a normákat és a közös értékeket. Ha egy politikai szélhámos nacionalista lózungokkal ezeket elutasítja, s az EU közös értékeit megtagadja, akkor választaniuk kell a fasisztájuk vagy Európa között.

Az EU azonban nem kényszeríti ilyen választásra és döntésre a normaszegők lakosságát. A diktatúra pénzügyi támogatásától függő ellenzék sem teszi. Elhiszi az ostoba hazugságot, hogy „hazaáruló”, aki az Unióból való kizárást javasolja. Márpedig az ellenzéknek az lenne a dolga, hogy az EU-n számonkérje a belépéskor megkövetelt elveket, és a magyarokat is, a lengyeleket is, zárják ki az Európai Unióból, ha önként dalolva fasiszmusban akarnának élni. Tegyék ezt az opciót is lehetővé. Azonnal tudnák a magyarok, hogy Orbánt korlátozni vagy meneszteni kell. Mi azért szavaztunk az EU-ra, hogy ezt ne lehessen megtenni, ami most van.

De amíg ez nincs, addig lehet utálni a bűnbakokat, a liberálisokat és a zsidókat, lehet a büszke magyar mellett döngetni, közben a liberális EU pénzén élni, ott dolgozni, a határon ki-be járni. Ennél kényelmesebb nincs. A lengyelek esetében annyival könnyebb a helyzet, hogy a lengyel kormány nem is tárgyal az EU-val, úk nem pávatáncolnak, mint Orbán. Nem hazudoznak, nem folytatnak kétkulacsos politikát. Úgy fasiszták, ahogy vannak. Orbán az általa hirdetett „magyaros észjárás” szellemében (kedves barátja definíciója szerint a geci mentalitásával) képmutatóskodik, és kijátssza az EU-t. Ez eredményesebb, de utálatosabb, mint amit a lengyelek csinálnak.

„Az Európai Parlament utasítja az illetékes szakbizottságát, hogy készítsen különjelentést, felszólítja a kormányok döntéshozó fórumát az EU szerződés 7. cikkének megfelelő eljárás megindítására” — ezt tartalmazza az EP többségének véleményét tükröző állásfoglalás, amelyet szerdán szavazott meg a képviselőtestület. Magyarországgal szemben megtörtént ugyanez korábban, és valamiért ez egy cseppet sem ijesztette meg Orbán bűnszervezetét. Ha így van, akkor valamiért ez nem sokat ér, és nem is hisszük, hogy ebből lesz bármi.

Márpedig, ha időben nem csinálnak valamit, előbb-utóbb ezek a fasiszták az oroszokkal meg fogják törni a liberálisok ellenállását, a populizmus beivódik az emberek tudatába, és többségbe fognak kerülni Európában. Akkor azonnal véget vetnek az EU bénaságának, és a nemzeti dumát azonnal felváltja majd a közös „keresztény” Európa normái, kizárják simán azokat, akik liberálisok akarnak maradni. Esetleg elfoglalják az országukat, mert a pénzük az kell. Ez lesz a fasiszta Európa, amely a világ biztonságát és szabadságát veszélyezteti, s amely szeretettel várja az Antikrisztust.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések