Tag: magyar

Ezért az értelmetlen, szükségtelen és a személyiségből fakadó arrogancia egy veszélyre figyelmeztető jel. Megtévesztő, ha egyeseknek örömöt okoz, mert a politikai utálat tárgyai ellen irányul, mert ez elleplezi a lényeget, amiből az arrogancia fakad: a nárcisztikus jegyeket, az autokratikus hajlamot, az elszámoltathatóság elutasítását, mindenki más lenézését, lekezelését és eltaposását, annak a veszélyét, hogy nem létező intézményes kontroll esetén ez egy önkényuralom jele és előszele lehet. Ennek pedig van egy nem elhanyagolható bizonyítéka: Magyar nemcsak a Fidesz embereivel szemben arrogáns, hanem a sajtóval és saját pártja házelnökével is, ha neki nem tetsző módon funkcionál. Emellett bizonyíték, hogy miközben a figyelmet leköti az ingyen cirkusz, az Izsáki Borozó stílusában zajló kommunikáció, csendesen olyan alaptörvénymódosítások születnek, amelyeket egymás mellé helyezve a hatalmi koncentrációra irányuló törekvés látszik, minden lehetséges konkurencia kikapcsolása zajlik, a hatalom bebetonozására irányuló törekvés rajzolódik ki, amelynek legszembeötlőbb és legriasztóbb példája a választói korhatár 16 évre történő leszállításának ötlete, amelynek egyetlen oka, hogy a Tisza (értsd: Magyar Péter) ebben a korosztályban kiemelkedően népszerű az influenszer stílusa és a közösségi média használata miatt. Ezért érdemes óvatosnak lenni, amikor Magyar arroganciáját dicsérik, mert ez az arrogancia észrevétlenül egy kontroll nélküli hatalmat épít és jelez, amelyben nincs kontroll, nincs elszámoltathatóság, amelyben kizárják a lehetséges riválisokat és versenytársakat, ahol egy idő után megszűnik a vita és a kritika, s olyan társadalmi struktúra épül ki, amely az arrogancia által jelzett személyiség nárcisztikus, populista és autokratikus hajlamainak felel meg. Talán ezért van az, hogy a demokratikus vezetők arroganciája ritka, mint Magyar Péter kommunikációjában a nyitottság mások véleményére, bírálatára, és nyitottsága az egyenlő és partneri viszonyra, a hatalmi váltógazdálkodásra. Ennek csak mellékterméke az, hogy a miniszterelnök parlamenti kommunikációjának stílusa lesz a közbeszéd és a társadalmi érintkezés általános normája. Az elbunkósodás és a suttyóság nem a modern, polgári és emberséges Magyarország irányába vezet, hanem az Izsáki Borozó ajtaját nyitja tágra, és az egész ország egy nagy kocsma lesz. Lépésről lépésre süllyedünk egyre mélyebbre, s tégláról téglára bomlik le egy kulturált, szabad, igényes ország és élet lehetősége. Mindenki olyan nagy paraszt lesz (hogy Magyar Péter nyelvén szóljunk), mint az önmagát etalonná tevő miniszterelnök, aki nem képes a nemzet házában sem viselkedni, mert képtelen uralkodni magán. Az áradó Tisza táborában erre már kezdettől fogva vannak ijesztő jelek, ezért rájuk demokratikus kontrollként számítani nem lehet. A stílusuk ugyanúgy kifejezi a demokratikus normákhoz való viszonyukat, mint Magyar esetében. Függetlenül attól, honnan jönnek. Aki mégsem lesz suttyó, na, az lesz az ellenség.

Teljes a káosz, miután Polgár Judit udvariasan megköszönte és nemet mondott a köztársasági elnöki felkérésre. Az eset Magyar Péter miniszterelnök alkalmasságának kérdését veti fel,...

Az „SZDSZ-es” és „liberális” jelzők szitokszóként való használata nem Magyar Péter találmánya: ez a rendszerváltás utáni szélsőjobboldali és neonáci antiszemita propaganda egyik régi, jól azonosítható nyelvi eszköze. De mit keres egy ilyen retorika magát demokratának nevező miniszterelnök szótárában? Normalizálja az adott csoporttal szembeni ellenséges közbeszédet. Aki egy politikai közösséghez való tartozást önmagában erkölcsi megbélyegzés alapjává tesz, az nem demokrata, nem az egész nemzet miniszterelnöke. Az is sántít, ha Magyar populistaként az elithez való tartozást kriminalizálja. Ő nem kívülről érkezett, az elitbe született, az igazságügyi miniszter férje volt. Tájékoztatjuk Magyar Pétert, hogy az SZDSZ semmi olyat nem tett, amiért szitokszónak kellene lennie, s lehetséges, hogy a Soros Györgyöt is szitokszóként emlegető köreiben (ahogy egykori felesége híres interjújában is észrevétlenül "sorosozott") bevált gyakorlat a liberálisokat dehumanizálni, ez nem egy általános társadalmi norma, hanem egy olyan szélsőséges kisebbség, amelynek szellemi elődjei a múlt században egy népirtást készítettek elő. Az SZDSZ kormányzásban való egykori részvételét lehet és kell kritizálni, de az a demokratikus közélet keretei és normái között zajlott. Azt nincs miért kriminalizálni, ezt legfeljebb a szélsőjobboldali fideszes és a vele szövetséges neonáci propaganda tette. De egy ország miniszterelnöke ezt a propagandát nem legitimálhatja, nem hitelesítheti és nem terjesztheti. Különösen akkor, ha ő maga olyan pártból jön, amely megdöntötte az alkotmányos rendet, önkényuralmi rendszert hozott létre, elpusztította az ország anyagi, szellemi és erkölcsi javait, kirabolta az országot. Magyar egy ex-fideszes, azt már lenne oka szégyellni, s ennek alapján bárki joggal bélyegezné meg, mivel az ex-fideszes múltjával és értékeivel nem szakított. Ha valaki ex-fideszes, ne használja szitokszóként az "ex-SZDSZ-est", mert a kettő nem egy kategória, s míg volt SZDSZ-esnek lenni nem szégyen, volt fideszesnek lenni (megváltozás és szellemi szakítás nélkül) viszont az. Erre nem mentség, hogy egykori legjobb barátja, Gulyás Gergely korábban azzal próbálta jobboldali hitelességét megkérdőjelezni, hogy a kilencvenes években SZDSZ-es volt, Magyar pedig sértett óvodásként azzal vág vissza, hogy a fideszeseket próbálja "ex-SZDSZ-esként" karaktergyilkolni. Mert ha Magyar a kilencvenes években SZDSZ-es volt, az javára válik, mert az SZDSZ képviselte az országban a legnemesebb emberi jogi és demokratikus elveket, nem beszélve arról, hogy akkor még a Fidesz is liberális volt, senki nem gondolta volna, hogy egyszer szélsőjobboldali lesz, és egy önkényuralmi rendszert hoz létre. Ez utóbbit lehet szégyellni. Óellenzékinek lenni sem olyan kínos, mint ófideszesnek. Ezért Magyar jobban tenné, ha egykori párttársait nem az SZDSZ-es kötődéseivel próbálná lejáratni, hanem a szélsőjobboldali fideszességükkel próbálná szembesíteni, s maga is a benne levő Fideszt igyekezne a lelkéből kiirtani.

A köztársasági elnök a fékek és ellensúlyok rendszerének része. Az elnök alkotmányos vétót gyakorolhat, az Alkotmánybírósághoz fordulhat, aláír vagy visszaküld törvényeket, a jogállam egyik utolsó intézményes védvonala a végrehajtó hatalommal az önkényuralmi visszaélésekkel szemben. Az Orbán-rendszer után különösen érzékeny ez a feladat, mert a demokratikus jogállam helyreállítása a feladat, amely közjogi ismereteket és tapasztalatot igényel. Ezt nem helyettesíti, hogy Polgár Judit tiszteletreméltó személy, "kiváló sakkozó, ötszörös sakkolimpiai bajnok, nemzetközi nagymester, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, akinek életútját A sakk királynője című dokumentumfilm is bemutatta". Az új Alkotmány megalkotásáig olyan köztársasági elnökre van szükség ebben a kényes időszakban, aki aktív résztvevője a demokrácia helyreállítás folyamatának, valóban az őre az alkotmányosságnak, és fontos szerepet játszik az új Alkotmány előkészítésében és elfogadásában. Polgár Juditnak ehhez kapcsolódó ismeretei, tapasztalatai, nyilatkozatai nem ismertek. A legijesztőbb pedig éppen az, hogy Magyar választása szándékosan olyan emberre esett, akitől előélete alapján nem várható el a végrehajtó hatalom ellensúlyának szerepe. Annál is inkább komoly közjogi ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkező elnökre van szükség, mert Magyar láthatóan nem akar ilyen köztársasági elnököt. Nem az a kérdés, hogy Polgár Judit milyen ember, hanem az, hogy Magyar miért éppen egy jogállami tapasztalat nélküli, politikailag tapasztalatlan embert választ, ami árulkodó. Egy erős, független, jogállami múlttal rendelkező elnök korlátozná Magyart. Magyar azzal hárít el minden ilyen jelöltet, hogy "óellenzéki". Neki egy politikailag tapasztalatlan, nagy tekintélyű, de a közjogban járatlan elnök kell, aki bármilyen tiszteletreméltó személy, kevésbé valószínű, hogy érdemi ellensúly lesz. Vagyis a választás maga illeszkedik a "báb helyett báb" mintázatba: itt Polgár Judit a sakkbábu és Magyar mozgatja. Nem ellensúly, aki valódi korlátot jelentene. Magyarnak egy díszlet kell, aki nem konfrontál. Az "óellenzéki" mint elhárító címke elfogadhatatlan és hamis. Magyar minden erős, jogállami múltú jelöltet ezzel a bélyeggel söpör le, vagyis pont azokat zárja ki, akik valódi ellensúlyt jelentenének. Ha igaz, amit a közösségi médiában írnak, hogy Polgár Judit Magyar Péter őszinte híve, az még veszélyesebbé teszi ezt a jelölést, bár azt mindenki sejthette, hogy Magyar csak olyan embert választ, aki vele szemben elfogadó. Magyar Péter jól kitalálta ezt: Polgár Judit reprezentál a világban, megtestesíti a nemzeti egységet, mert a személye ellen nem lehet kifogása senkinek, a politikai kérdéseket pedig rábízza Magyarra. A királynő szabadon és elegánsan mozog a sakktáblán, a parasztok pedig csak nézik, hogy Magyar mattot ad nekik.

Magyar Péter még javában a Fideszben ette a belső ellenállók keserű kenyerét, megnyomorítva három év alatt kétszáz millió forinttal, amikor Iványi Gábor már a rendszer keresztre feszített mártírja volt, s már egy ciklussal korábban is őt akarta a nép köztársasági elnökjelöltnek (amit csalárd módon megfúrtak). Ezért, ha valódi rendszerváltás lenne, s a nép választhatna köztársasági elnököt, akkor az Iványi Gábor lenne. Magyar Péter azonban egy ilyen fontos választást nem bíz az óellenzéki mentalitással rendelkező népre, inkább maga veszi kézbe az ügyet. Iványi Gábort éppen az alkalmassága és a függetlensége zárja ki a versenyből. Ez mindent elmond arról, ami zajlik. Ezért arra viszont mindenki mérget vehet, hogy Magyar végül saját jelöltjét fogja megszavaztatni a frakciójában ugyancsak bábként viselkedő képviselőkkel. Magyar eljátssza megint azt a bohózatot, amivel a demokráciát járatja le, hogy várja a jelölteket mindenkitől, mintha a jelöléseknek bármiféle szerepe lenne. Magyar minden alkalommal csalt, amikor úgy tett, mintha demokratikusan választana, vagy döntene el bármit, kezdve saját EP-mandátumától a "Tisza" képviselőjelöltek kiválasztásáig, s ez ezúttal sem lesz másképp. Saját jelöltje lesz a befutó, s ő újra elbábozza, mintha meghajolna a köz (saját fanatikus Facebook-követői) akarata előtt. Ahogy szemfényvesztés Sulyok eltávolítása is, s annak interpretációja, mintha ezzel az Orbán-rendszert váltaná le, holott éppen azt teszi most is, ami cáfolja ezt: csupán személycserék vannak, rendszerváltás nincs. Orbán embereit ugyanazzal a módszerrel Magyar embereire cserélik. Ahogy nem sok jót várunk attól az alkotmánytól sem, amit Magyar Péter ad majd az országnak, mert az nagyjából ugyanezzel a módszerrel váltja majd fel az alaptörvényt. Orbán is írt magának egy alaptörvényt, Magyar is ír magának egy alkotmányt, amely a lényegét tekintve nem sok mindenben különbözik majd a másiktól. Erre pedig abból következtetünk, ahogy a köztársasági elnökválasztást is elbábozza, és ígéretei ellenére saját embereivel a saját jelöltjét választatja meg, s nem bocsátja népszavazásra a jelölteket. A köztársasági elnökválasztást igazi népszavazás esetén magasan Iványi Gábor nyerné, abszolút megérdemelten, s ez rendszerváltást jelentene. De Magyar éppen ezért nem közvetlenül választat köztársasági elnököt, mert Iványi Gábor igazi köztársasági elnök lenne: ahogyan Orbánnak nem volt, így neki sem lenne a bábja. Ha Magyar valóban igazi köztársasági elnököt akarna, s nem egy bábot, akkor ő maga javasolná az erre legalkalmasabb és legméltóbb személyt, Iványi Gábort. Megismételjük: ha Magyar valódi köztársasági elnököt akarna, Iványi Gábort javasolná. Ha népszavazás lenne, Iványi Gábor nyerne. Ezért nincs népszavazás. Tudjuk, majd kitalálnak minden hazugságot, hogy őt miért nem lehet. Vagy megpróbálnák rávenni, hogy ő maga lépjen vissza. De még ezt sem kockáztatja. Üdvözöljük Magyarországot a NER-ben.

Azt mindenki fantáziájára bízhatjuk, hogy a Vagyonvisszaszerzési Sóhivatal (amelynek célja, hogy távol tartsa Magyar Pétertől és "kormányától" az igazságtétel és a felelősségre vonás ügyét) hogyan simítja majd el az évszázad bűncselekményét, amelyet az Orbán által vezetett szervezett bűnözői csoport (leánykori nevén: Fidesz) elkövetett. Magyar így a jogállamiság bajnokaként tárhatja szét a kezét, hogy a mindenkitől független (de általa kiválasztott vezető révén irányított) Vagyonvisszaszerzési Sóhivatal nem talált vádemelést alátámasztó bizonyítékokat Orbán és családja, Mészáros, a strómanjai, oligarchái, miniszterei ellen, ezért nem tehet semmit. Orbán láthatóan paktumot kötött Magyarral. Ilyen véletlenek nincsenek, hogy Orbán emberei vezényszóra távoznak, senki nem marad a politikában, s egész véletlenül semmiféle eljárás nem indul ellenük. A "magyarista" sajtó, amely kitüntetett érdemeket szerzett ennek a hatalomváltásnak az előkészítésében és lebonyolításában, nagy erővel veri a dobot a Fidesz sokadrangú pitiáner tolvajaival kapcsolatos ügyekben, de mélyen hallgat arról, hogy Orbánt és a kleptokrata rendszert irányító, ezermilliárdokat eltulajdonító társait nem üldözi az igazságszolgáltatás, nincsenek eljárások, nincsenek feljelentések és nyomozások. Bűntársai annak a nagy átverésnek, amit egyesek rendszerváltásnak hittek, de csak generációváltás lett belőle. Az sem érdekel senkit, hogy még az Orbánék által is fenyegetett Matolcsy-klán elleni nyomozásról sem lehet hallani semmit. Végtelen nyugalomban menekíthették ki a lopott vagyont, miközben már Magyar színrelépésekor felmerült a gyanú, hogy az ismeretlen eredetű százmilliós kampányköltségek mögött (részben) Matolcsyék állhatnak. Itt még az sem lehet kifogás, hogy adatokat kell gyűjteni, bizonyítékokat kell beszerezni (Orbánnal és társaival szemben sem lehet ez kifogás, mert a bűncselekményeik nyilvánosak voltak és jól dokumentáltak). Már Lech Wałęsa is szóvá tette, hogy Magyar feltűnően kerüli a felelősségre vonást, és Orbánék közül még senki nincs börtönben. Ha valaki azt mondja, hogy Magyarországon rendszerváltás van, miközben Mészáros Lőrinc gázszerelő, a felcsúti futballcsapat dollárban multimilliárdos gondnoka, Orbán stróman barátja még szabadlábon van, egyetlen feljelentés vagy nyomozás nem indult ellene, és a lopott közvagyon egésze a birtokában van, annak súlyos látásproblémái vannak, s ez a jobbik eset, különben olyan szintű elfogultsággal gyanúsítható, amely a bűnpártolás kategóriáját súrolja. Magyarország szótlanul figyeli, hogy orra előtt kijátsszák az igazságszolgáltatást, a felelősségre vonást, ellopják és elhazudják a demokratikus rendszerváltást, futni hagyják Orbán bűnszervezetét, kifosztják és becsapják a magyar népet. Magyar Péter élére állt az Orbán-rendszerrel szembeni elégedetlenségnek és elrabolta a demokratikus rendszerváltást és a szabadságot. Ha intézményes rendszerváltás egy rövid időn belül nem lesz, amely garantálja a fékek és ellensúlyok rendszerét, a hatalmi ágak szétválasztását, akkor csak új vezetője lett az Orbán-rendszernek, ami az újabb diktatúra veszélyét hordozza. Nemcsak az esély és a lehetőség veszhet el, hanem sokkal jobban koncentrálódhat a hatalom, az önkény erősebb lehet, mert most a demokratikus oldal egy jelentős része áll feltétel nélkül Magyar mögött áll (akiket vélhetően lecserél vagy kiegészít a széteső Fidesz támogatóival), s nincs demokratikus, liberális és baloldali ellenzék.

Azt nem szükséges mondani (mégis mindenki megteszi, aki az eltávolítás módját és okát firtatja), hogy Sulyok Tamás egy minden tekintetben méltatlan, alkalmatlan személy a köztársasági elnöki poszt betöltésére, a NER ideáltipikus bábfigurája, akit azért helyeztek a pozíciójába, hogy ne lássa el a funkciót, ne legyen a fékek és ellensúlyok része. Még ez sem elég, mert apja nyilastámogató múltjának letagadásával morálisan összeférhetetlen a pozícióval, s mint magyar földeket külföldiek kezére játszó zugügyvéd, jogilag is elfogadhatatlan, mert bizonyítottan bűncselekményeket követett el. Eltávolításának azonban nemcsak a módja kérdéses, hanem az oka is. Annál is inkább, mert Magyar Péter nem antitézise és ellentéte a Fidesz ideológiájának és rendszerének, amelyben 14 éven át nem talált kivetni valót, egészen addig, amíg nem fosztották meg NER-lovagként a tisztességtelen fideszes pénzforrásaitól. Emellett az Orbán-rendszer számos kétes figurája (ő maga is az) maradhatott a pozíciójában. Ahogyan a volt pénzügyminiszter, Varga Mihály szerepe is kétséges, miután az orbáni önkényuralmi rendszerben a pézügyminisztersége alatt zavartalan folyt az ország szervezett kirablása. De Varga maradhat jegybankelnök, ami rendkívül bizalmi pozíció, de sorolhatnánk másokat is, míg az egyszem Sulyoknak közellenségként távoznia kell. Ez azért is felvet kérdéseket, mert Sulyok Vargához hasonlóan jelezte, hogy kész kiszolgálni Magyart és kormányát, s ezt bizonyította is. Sulyok nem létező gerincét nem törné meg az, hogy Orbán után Magyar Péter bábja legyen. Neki mégis mennie kell. Ebben az esetben csak két oka lehet a könyörtelen levadászásának: az egyik, hogy Magyar Péter egy olyan elvhű demokrata (amivel eddig nem ismert oldalát ismernénk meg), aki magának sem tűr meg egy bábot, mert neki olyan független köztársasági elnök kell, aki féke és ellensúlya a kormánynak, a parlamenti többségnek, s jelenlegi vezetőjének, saját magának. Erre az eshetőségre nagy tétekben nem fogadnánk. A másik lehetséges indok, hogy Magyar Sulyok helyett saját bábot akar. Egy saját Sulyokot akar a köztársasági elnöki székbe ültetni, illetve valakit nagyon meg akar ajándékozni a nagy presztizssel járó funkcióval. Azt a lehetőséget kizárhatjuk, hogy Magyar csupán ezzel akarja demonstrálni a rendszerváltást, mert olyan propaganda és üldözés senki ellen nem folyik, mint Sulyok ellen. Más bebetonozott bábokról semmit nem hallani. Az is nevetséges például, hogy még mindig a Fidesz legfőbb ügyésze van pozícióban, és nem indít semmiféle eljárást Orbán és bűntársai ellen, ami szintén nem zavarja Magyar szemét. Talán azért nem, mert nem bánja, s ez egybevág a szándékaival. Sulyok kétes formában történő levadászása nem azért kétes, mert nem jogos, hanem azért, mert megkerüli annak kimondását, hogy Orbán rendszere autokrácia (világosabban: diktatúra) volt, s nem ezen a jogcímen távolítják el az önkényuralom bábját a székéből, a jogállam létrehozásának nevében, hanem személyre szabott alaptörvénymódosítással. De ez nem minden, mert a szándék akkor mutatja meg az igazi arcát, amikor Magyar megnevezi Sulyok utódját, akit mindjárt meg is szavaztat a - Sulyokhoz hasonlóan báb szerepét betöltő - parlamenti képviselőivel. Akkor meglátjuk, miért volt ennyire fontos éppen a készséges és "nyájas" Sulyok menesztése. Vajon kinek készíti Magyar a helyet?

Az igazán veszélyes az, hogy a javaslat nem rendel a hivatal fölé ügyészségi, bírói vagy más független intézményi kontrollt. Ez lenne a jogállami minimum. Enélkül ez a hivatal törvények felett állónak látszik és megfélemlítő. Mindenkivel szemben törvényesen kell eljárni, és mindenkinek jogot kell biztosítani arra, hogy magát megvédje. Ha egy hivatal fölött semmiféle jogi, szakmai kontroll nem létezik, az egy idő után akkor is fenyegető intézménnyé válik, ha nem ez volt a létrehozásának a célja. Ebben az esetben nem lehet elkerülni az önkényességet, s a szervezet önálló hatalmi központtá válását. Ezt nem pótolja, hogy a büntetőeljárás bírósági szakaszában már működik az általános jogorvoslat. Egy passzus kitér arra, hogy a hivatal "a büntetőeljárásról szóló törvényben számára biztosított jogorvoslati jogokat" gyakorolja, de arról egyetlen szó nincs, hogy ennek a mindenkitől független, ellenőrizetlen hivatalnak a ténykedésével és intézkedésével szemben hol van bárkinek biztosított jogorvoslati lehetősége. Ha a mindenen kívül álló vagyonvisszaszerzési hivatal közvádlóként lép fel és belép a büntetőeljárási folyamatba, akkor a bírósági fellebbezés lehet jogorvoslat. Azonban normális esetben a nyomozás ellen is lehet tiltakozni, panaszt tenni, jogorvoslatot kérni, itt ennek nincs nyoma. A hivatal által magához vont ügyekben a hivatal dönt a büntetőeljárás indításáról vagy nem. A jogállami gondolkodás egyik alapelve, hogy a büntető igazságszolgáltatásban a hatáskörök világosan elhatároltak legyenek, a felelősségi viszonyok egyértelműek legyenek, és minden állami kényszerintézkedés ellen létezzen hatékony jogorvoslat. Ha egy törvény ezekre nem ad világos választ, az súlyos probléma. Demokratikus államokban kivételesen indokolható, ha egy új szerv ugyanazokat a funkciókat látja el, amelyeket már létező alkotmányos intézmények gyakorolnak. Ezért rá kell mutatni a veszélyre, hogy egy ilyen konstrukció gyengítheti a rendes ügyészséget, s bizonytalanná teheti a hatáskörök elhatárolását. A hivatallal minden jogi személy, állami szerv és magánszemély köteles együttműködni, de a hivatal fölött semmiféle ellenőrzést nem gyakorol senki. Csupán egy évben egyszer beszámol a parlamentnek, egyébként önjáró szervezet, amelynek mindenhez joga van, bármit bekérhet, bármit ellenőrizhet, minden adatba betekinthet, senki nem tagadhatja meg az együttműködést, különben természetes személy esetén ötvenezer forinttól ötvenmillió forintig, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén ötszázezer forinttól ötmilliárd forintig (!) terjedő bírsággal sújtható. A hivatal minden céges papírba betekinthet, minden szervezetet vizsgálhat, átvilágíthat, mindent átnézhet. A Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hasonlóan az Államvédelmi Hatóságra emlékeztető szervezetnek az általános nyomozati és ügyészi jogkörökön kívül főleg három rettegett tevékenysége lesz: 1. a közvagyonvédelmi kockázatértékelés, 2. a közvagyonvédelmi vizsgálat, 3. a közvagyonvédelmi felügyelet. Ez a három lépés egymásra épül. A törvény szövegéből sem világosan meghatározható közvagyonvédelmi kockázatértékelés alapján indítanak közvagyonvédelmi vizsgálatot, ennek eredménye lehet a közvagyonvédelmi felügyelet, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hivatal ráteszi a kezét a cégre, és "dönt a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szerve hatáskörébe tartozó ügyekben".

Mivel saját képviselői kiválasztásában már a mandátumkorlátozás ötlete előtt is kényesen ügyelt arra, hogy tapasztalt és önálló politikus még véletlenül se kerüljön be, a Fidesz parlamenti frakcióját is kizárólag az Orbánhoz hű bábok alkotják, ezért ennek az intézkedésnek a célpontjai kizárólag azok a baloldali és liberális politikusok, akik a munkájukkal tekintélyt szereztek, akiket a szavazóik az autonómiájuk miatt értékel, s akik egy újjászülető balliberális demokratikus oldal gerincét alkothatják. Például azok a baloldali liberális demokraták, akiket Magyar a választás előtt felszólított, hogy Orbán leváltása érdekében mondjanak le a képviselőségről, ne induljanak el a választáson, mert Orbán legyőzése után majd visszatérhetnek. Többségüket ez a korlátozás örökre kizárja a parlamentből, s gyakorlatilag a politikai közéletből. Magyar becsapta őket, ahogy azokat a pártokat is, akik Magyarért szintén nem indultak el a választáson és pártjaik gerincét a most kikktatott politikusok alkotják. Egy parlamenti demokráciában a politikai élet középpontja a parlament. Aki nem kerülhet be a parlamentbe, az valószínűleg befejezte a politikai pályafutását, mert Magyar Péter a lehetséges korrupcióra hivatkozva (amelynek soha nem voltak részesei, szemben Magyar Péterrel, aki százmillikat keresett néhány év alatt NER-állásokban) Magyar megfosztotta őket attól, hogy az alkotmányos jogaikat gyakorolják. Nyilvánvalóan azért, hogy Magyar a lehetséges konkurenciát kiiktassa. Azoknak is maxiálisan igazuk van, akik úgy gondolják, hogy Magyar a választópolgárok szabadságát korlátozza ezzel, amire nem kapott felhatalmazást. Még közvetve sem, mert a kapányban erről szó sem volt, ellenkezőleg: a nemlétező Tisza Párt "elnöke" azt hirdette, hogy ha ő nyer, utána nyíljon száz virág. De nem nyílik itt semmi, mert Magyar módszeresen eltapos mindent, csak az ő abszolút hatalma bűzlik itt továbbra is, de az legalább nagyon. Ami pedig a demokrácia kiszélesítését jelenti, annak éppen az ellenkezője történik, mert a magyar jobboldali gyakorlat szerint (amely a Fidesz osztódásával Magyarral kiegészült), a pártok felkészületlen, irányítható bábokat jelölnek képviselőnek, ez főleg Magyar Péterre érvényes, akinek képviselői olyanok a parlamentben, mint az üres dunsztos üvegek egy spájz polcain. Mire egy képviselő beletanulna a szakmába, kiismerné magát a törvényhozásban, önállósodhatna, Magyar kirúgja a politikából.

Mi nem látunk a vagyonvisszaszerzési hivatal felállításában sem mást, mint szemfényvesztést: egy ilyen sóhivatalra semmi szükség nincs egy jól működő jogállamban (amelynek helyreállítása Magyar legfontosabb feladata lenne), ahol a rendőrség, az ügyészség és a független igazságszolgáltatás teszi a dolgát. A vagyonvisszaszerzési hivatal körüli csinnadratta ezúttal is arra jó, hogy fenntartsa a reményt Orbán, a családja és legfontosabb emberei elszámoltatására, de csupán húzza az időt vele. Valamiért nem látszik nagy félelem és izgalom Orbán és köreiben. Senki nem fél, senki nem menekül, zavartalanul élnek, mint akik tudják, hogy semmiféle veszély nem fenyegeti őket és a családjukat. Érzésünk szerint Magyar az orránál fogva vezeti az embereket. Előbb felébresztve a reményt és elterelve a gyanút, majd idővel sajnálkozva azon, hogy nem tehet semmit a magas sóhivatal, mert Orbán, a listáján szereplő strómanok, oligarchák és haszonélvezők lepapíroztak mindent. S ez a "jogállam". Ezeket az eseményeket nem lehet másképp értelmezni, mint egy megállapodást Orbán és Magyar között. Minden jel szerint Magyar Orbán akaratát teljesítette be, erősítette meg (saját szempontjából bebiztosítva saját uralmát is), amikor "eltiltatta" attól, hogy újra miniszterelnök legyen. Orbán fokozatosan akar kivonulni a közéletből. Egy évig pozícióban, s ha egy év alatt semmi eljárás nem indul ellene, a családtagjai, Mészáros, Rogán, Szijjártó, stb. ellen, akkor büntetlenül kiszáll a politikából. Nem tudjuk, mi késztette erre, mi az a szempont, amely felülírja a hatalom iránti féktelen vágyát és szenvedélyét, de nem elképzelhetetlen, hogy a családja, a gyerekei, az unokái szabadlábon maradása és vagyonbiztonsága miatt meggyőzték, hogy éljen a szabad elvonulás lehetőségével, amit Magyar hatalomátvétele jelent. Azt sem lehet tudni, hogy az oroszokkal és másokkal folytatott titkosszolgálati játszmái és üzletei miatt nem kínál-e neki egérutat a látszat, hogy politikailag megbukott. A szemünk előtt játszódó események és tények (ha hirtelen meg nem változnak), csak erre a következtetésre vezetnek, s nem kínálnak más értelmezést arra, hogy 16 év diktatúra, államellenes bűncselekmény, köztörvényes bűncselekmények garmadája, a magyar történelem legnagyobb államilag szervezett rablása után ez az ember minden felelősségre vonás nélkül elsétál, s a hatalomról (amely számára mindig a létezést és a levegőt jelentette), minden különösebb erőfeszítés nélkül lemond.

Ez azt jelenti, hogy a demokratikus választási győzelem után egy átmeneti helyzet állt elő, amelyben az önkényuralom ugyan elveszítette a hatalmat, de a közjogi rendszer egy autokrácia működésének felel meg (amelyben még a közjogi tisztviselők is az autokrácia képviselői), amelyet meg kell változtatni, a demokráciát intézményesen helyre kell állítani. Ez pedig kizárólag az alkotmányosság helyreállításával, új Alkotmány létrehozásával, az alkotmányos helyzet megváltoztatásával lehetséges. Ezt maguk a jogtudósok is kimondják, amikor a "kétharmados többséget" (értsd: Magyar Pétert) attól óvják, hogy a jelenlegi közjogi rendszernek megfelelő eszközökkel, az Orbán-rendszer meghagyásával érjen el olyan változásokat, amelyekben csak annyi a különbség, hogy Orbán helyére Magyar Péter lép. A közjogi tisztviselők leváltásának és minden lépésnek "demokratikus jogállam helyreállítását" kell szolgálnia. Ezért figyelmeztetnek, hogy "indokolt elkerülni az olyan színlelt, 'trükkös' megoldásokat, amelyek az autokratikus időszakot jellemezték. Az eljárásjogi értelemben ugyan szabályos, de a valódi célokat elrejtő átalakítások rosszhiszeműek, ezért nem a demokratikus jogállam építőkövei". Ezek a felhívások egyértelmű jelei annak, hogy a rosszhiszeműség lehetősége fennállhat, Magyar Péter nem garancia arra, hogy ez nem történhet meg. Figyelmeztetni kell erre. Ezért jobb lett volna, ha (nem a végrehajtó hatalom vezetőjeként, miniszterelnökként, hanem a Tisza Párt parlamenti frakcióját ténylegesen irányító pártelnökként) közvetlenül Magyar Péter (legalább az egyik) címzett, hogy az ajánlást ne tudja figyelmen kívül hagyni, hanem reagálnia kelljen rá, s a nyílt levél ne kerüljön légüres térbe. Mert a levélben a jogtudomány 42 kiválósága alkotmányozásra, a jogállam helyreállítására, az Orbán-rendszer felszámolására szólítja fel. Ezt írták: "Stabil kormányzást átfogó alkotmányozás során lehet jól kialakítani, nem a különleges helyzet által kikényszerített, rendkívüli beavatkozásokkal." Ez egyértelmű üzenet: Magyar Péter kezdjen átfogó alkotmányozásba az alaptörvény politikai céljainak megfelelő foltozgatása helyett. Elfogadhatatlan az alaptörvény megőrzése és ezáltal az Orbán-rendszer megtartása, s a Fidesz gyakorlatának megfelelően, az alaptörvénynek a végrehajtó hatalom céljaihoz és egyéni érdekekhez való igazítgatása.

Magyar nem véletlenül migránsozik, hiszen jogászként pontosan tudja, mi a különbség az illegális bevándorlók és a menekültek között, akiket tendenciózusan összemos egymással. Magyar nem véletlenül használja Orbán retorikáját, mert ugyanaz a célja ezzel, mint ami Orbánnak volt. Megfélemlíteni, manipulálni azembereket, a nacionalista érzelmekre játszani. Az embertelenség és a hazugság szélsőjobboldali célokat szolgál: ellenségképzéssel és gyűlölettel egyesíteni maga mögött a híveket. Az ellenségképzés egyenes út a szélsőjobboldali hatalomgyakorláshoz, ahol a ellenségek köre egyre bővül, "migránssá" válik mindenki, aki másképpen él, gondolkodik, más világnézetet vagy politikai értékrendet követ. Magyar a migránsozással kijelöli a "Tisza" útját és kormányzásának jellegét. Magyarnak már nincs semmi oka arra, hogy a bevándorlókkal fenyegessen, mert már véget ért a kampány (migránsozni kampányban is gyalázatos taktika). Magyart semmi nem kényszeríti arra, hogy elutasítsa a demokratikus normákat, a törvényességet és az emberséget. Neki az lenne a feladata, hogy rámutasson a migránsozás szélsőjobboldali jellegére, hazugságára és valódi céljára. Megnyugtathatná az országot, hogy nincs mitől félnie, különösen egy olyan országban, amelyben senki nem tud mutatni egy színtiszta magyart, ami még a nevekben is jól érzékelhető. A migránsozás faji kérdéssé válik, aogy a végére Orbán ki is mondta ezt. Ha magát jobboldaliként akarja definiálni, hvatkozhatna Szent István Imre herceghez írt intelmeire: "Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak." Ezt kellene István királytól átvenni és az ország vezető gondolatává tenni, ami felszabadítaná az ország polgárait a félelem és a gyűlölködés megalázó gyengesége alól. Ez lenne Magyar feladata, ha kicsit is értené és tiszteletben tartaná a 3 millió magyar szavazó akaratát, akik szabadulni akartak az Orbán-rendszertől és a szélsőjobboldali ideológiájától, s mindattól, ami ennek része. Még akkor is, ha nincsenek tisztában az illiberális szélsőjobboldali rezsimek és a migránsozás összefüggéseivel. Neki kellene rámutatnia erre, s találhatna erre példát az európai konzervatívok és kereszténydemokraták politikájában, amit elválaszthatna az illiberális "patrióta" szélsőjobboldaltól.

A demokrácia nem "bábozás", a rendszerváltás sem "bábozás", hanem a szabadság és a jogegyenlőség garanciája. De Magyar Péter csak elbábozza ezeket, amikor a külső látszatot teremti meg, s azzal leplezi el a rendszerváltás hiányát. Ehhez pedig nem időre van szükség, hanem politikai akaratra, az pedig nincs. Nagyon fontos megkülönböztetni azt, hogy Magyar jobboldali vagy antidemokratikus, mert a keresztény gyökerekre hivatkozó alaptörvény nem jobboldali, hanem antidemokratikus iromány. Az alaptörvény még jobboldali sem lehetne, mert ki kell fejeznie az egész ország sokszínűségét és azonos jogait. De keresztény ideológiájú végképp nem lehet, mert a "keresztény állam" ideológiája antidemokratikus. Abból csak olyan rendszer lehet, mint a NER. Ezért ez nem Magyar magánügye, vagy Magyar politikai identitásának kérdése. Nem menthető fel Magyar a keresztény ideológiai állam alaptörvényének megtartása miatt azzal, hogy ő egy jobboldali, mert a kettő nem azonos egymással. Mert jobboldali és keresztény politikus is csak a liberális demokratikus jogállam keretei között működhet, hasonlóan másféle ideológiákkal és politikai irányzatokkal. Ha a keresztény vallási ideológia az alaptörvény alapja, akkor az megszünteti az ország más világnézetű, más vallású, ateista és/vagy más ideológiát (esetleg ideológia nélküliséget) képviselő polgárai egyenlő jogait. Nem a fóliát kell eltüntetni, nem a falról kell a Nemzeti Hitvallást levenni, hanem a vallási ideológiát az Alkotmányból eltüntetni. De Magyar kiállt ezek mellett, s támogatói nem értik, vagy nem hajlandóak világossá tenni, hogy ez ellentátes a jogállammal és a demokráciával. Ha Magyar meghagyja ezeket, akkor megakadályozza, hogy az Orbánt elzavaró milliók megszabaduljanak Orbántól, a rendszerétől és a diktatúrától. Mert ha a struktúra és az ideológia megmarad, akkor nem old meg semmit, ha Magyar azt "felvilágosultabban" és kevésbé elnyomó módon használja. Egyelőre. Ezeket pedig az új Alkotmány megalkotása és széleskörű társadalmi elfogadása nélkül is ki lehetne venni az alaptörvényből. De Magyar ezt nem akarja. Ebből következik az orbáni reflexek visszatérése és beépülése a kormányzás gyakorlatába, amilyen a migránsozás és a menekültellenesség, az idegengyűlölet, a rasszizmus, amely következik a keresztény állam ideológiájából, s ennek semmi köze nincs a jogállamhoz, a demokráciához és a szabadsághoz.

Különösen fontos az a zsinórmérték, amely szerint a kétharmad kizárólag a korábbi kétharmados visszaélések korrekciójára használható fel, új visszaélések létrehozására nem. Ez egyszerre jogállami és politikailag is védhető álláspont. Nem új autokratikus rendszert kellene építeni ugyanazokkal az eszközökkel, hanem lebontani azt, amit ugyanazokkal az eszközökkel építettek fel. Ehhez kértek kétharmados felhatalmazást, most pedig nem használják. Vajon miért? Ez már nem egyszerűen azt jelenti, hogy Magyar hibázik vagy óvatos, vagy még nem volt rá elég idő. Hanem azt, hogy tudatos politikai döntést hozott: nem a rendszer lebontását, hanem az öröklését választotta. Bauer Tamás világos határt húz: "Attól viszont tartózkodni kellene, hogy az új többség a kétharmaddal visszaélve olyan rendelkezéseket illesszen az Alaptörvénybe, amelyek a köztársasági Alkotmányban sem szerepeltek, s amelyekre a kormányzáshoz sincs szükség. Nyilvánvalóan erre példa a miniszterelnöki megbízás nyolc évben megállapítandó korlátja. Egy-egy nagy tekintélyű, széles közbizalmat élvező politikus kettőnél több parlamenti ciklusra kiterjedő szerepvállalása kifejezetten szerencsés lehet." Bauer Tamás történelmi példákkal igazolja, hogy egy-egy demokratikus vezető hosszabb időn át a stabilitást és a bizalmat jelentheti. Mi nem is hisszük, hogy Magyar magát nem sorolná ide. De a Bauer-cikk itt érkezik el a lényeghez, hogy Magyar pontosan úgy nyúl az alaptörvényhez ennél a módosításnál, ahogy Orbán és a Fidesz: "Van súlyosabb érv is e módosítás ellen. Olyan rendelkezést kíván a bizonyára hosszú időre szóló, a rendszer kereteit megállapító alkotmányba illeszteni, amely valójában aktuális politikai célt szolgál: az új miniszterelnök iránti bizalom erősítését, Orbánnal szembeni különbözőségének demonstrálását. Arra emlékeztet ez, ahogy a Fidesz is konkrét politikai szándékokat illesztett be a maga „gránitszilárdságú” Alaptörvényébe. Ismétlem: nem kellene ebben a Fidesz logikáját követni. Akkor sem, ha népszerű a javasolt korlátozás, és Magyar Péter megígérte a kampányban. Nem kellett volna megígérnie." Furcsa mód, efféle alaptörvénymódosításra elég volt az eltelt idő, az Orbán-rendszer lebontását jelentő tételekhez nem. A miniszterelnöki cikluskorlátról szóló vita megmutatja, hogy Magyar igenis hajlandó az alaptörvényhez nyúlni, ha aktuális politikai érdeke ezt kívánja. Ettől válik igazán súlyossá a kérdés: ha erre van idő és politikai akarat, akkor miért nincs ugyanez az Orbán-rendszer autokratikus lenyomatainak eltávolítására? Márpedig Bauer Tamás alapelveit követve lebontható lenne az Orbán-rendszer, helyreállítható a jogállam, még új Alkotmány megalkotása nélkül (vagy előtt) is, amelyhez alapos munkára és széles társadalmi előkészítésre van szükség. Ehhez nem kell sok idő, s ez megoldaná a megoldhatatlannak látszó helyzetet, hogy az orbáni alaptörvény mellett hogyan lehet demokratikus jogállamot működtetni. Sehogy. De minden jel szerint nem az idő, hanem a szándék hiányzik. Magyar nem a struktúrát akarja megsemmisíteni, hanem Orbán bábjait a sajátjára cserélni. A struktúrát saját felvilágosult abszolutizmusának működtetésére akarja használni. De a korlátlan hatalom nem lehet "felvilágosult". Aggódnia nem kell, bármit tehet. Megmagyarázzák és megvédik azok, akiknek számon kellene kérniük. Azok asszisztálnak egy újabb autokráciához, akik mindent megtettek volna azért, hogy megszabaduljanak tőle. Igazi Shakespeare-i dráma. Klasszikus tragédia. De ha így folytatják, még szánalmas és nevetséges komédia is lehet belőle.