Orbán arra való hivatkozással zárta le Röszkénél a határt, hogy a menekültek regisztráció nélkül ne léphessenek be az Európai Unió területére. Miután sikerült háborús helyzetet provokálnia, a rászedett menekültekből pedig bűnözőket és „terroristákat” csinálni, most már regisztráció nélkül juttattak el buszokkal a
(A képen menekülteket vernek rohamrendőrök a kiprovokált röszkei konfliktusban. Amiért itt véresre verik őket, azt néhány kilométerrel odébb ma magyar állami segédlettel megtehetik a menekültek regisztráció nélkül. Az egész mesterségesen létrehozott krízishelyzet volt. Színjáték, amelynek gyermekek és nők estek áldozatul, kicsi gyerekek
AN Orbán Viktor az európai „kereszténység” védelmezőjének szerepében tetszeleg, miközben nemcsak jogsértő, hanem embertelen és kegyetlen rendszert működtet, amelynek célja az európai demokrácia és szabadság felszámolása. Kötcsei beszédében elismerte, hogy a menekültügy ürügy számára a liberalizmus elleni támadásra. A menekültválság kialakulásáért a nyugati
A szerb-magyar határon történt erőszak részleteivel kapcsolatosan az Amerikai Népszava az egyik szemtanúval, Mihalik Angelika önkéntes segítővel készített interjút. A civilben jogász végzettségű segítő elmondta, hogy a magyar rendőrség kinyitotta a kaput, mintha beengedné a menekülteket, erre lendült meg a tömeg, majd
Hülyébb külügyminisztere országnak még nem volt – ezt a következtetést vonhatják le a magyarok Szijjártó Péter dunakeszi futsall-játékos nyilatkozataiból. Minden külügyminiszter legfőbb törekvése, hogy diplomáciai úton a lehető legjobb viszonyt alakítsa ki minden ország, különösen a szomszédos országok felé. Ez szolgálja egy
AN A Szovjetuniót, a náci Németországot idézi, az Észak-Koreai rezsim kommunikációs színvonalának durvaságát pedig meghaladja Szijjártó Péter külügyminiszter reakciója a Magyarországot ért bírálatokra. A diplomáciában elfogadhatatlan stílusú bárdolatlan közleményei a demokratikus világban szokatlanok és joggal keltenek megütközést. Szomszédos országok esetében különösen visszás
AN Orbán mesterségesen idézte elő az összetűzést a szerb határon, tőrbe csalta a fegyvertelen és békés menekülteket, majd brutálisan megverette őket. Így kezdődött az összecsapás. Orbán provokálta ki, és ő szervezte meg a menekültekkel való véres konfliktust. Napok óta terjed a Facebookon
Log In or Sign Up to View See posts, photos and more on Facebook.
A szerb-magyar határon történt incidensekért a magyar kormány a felelős, mivel olyan helyzetet teremtett, amelyekkel a fizikai erőszakot – vélhetően szándékosan – előidézte. Magyarország megszegi az 1951-es menekültügyi egyezményt, amely meghatározza, hogy egy adott országban ki tekinthető menekültnek. Az egyezmény csupán arról szól,
(A képen egy menekült próbál Magyarországon keresztül átjutni Európába. Aki erre képes, nem terrorista, hanem menekül. Akinek e kép láttán nem esik meg a szíve, az szörnyeteg.) AN Az közismert tény, hogy Magyarországon megszűnt a hatalmi ágak szétválasztása és felszámolták a jogállamot.