Bartus László: Mi ellen tüntetnek a rendszer kollaboránsai?

Ha lenne igazi ellenzék most Magyarországon, akkor a vasárnapi tüntetésen helikopterről műpénzeket szórna a színpadra, ahol ezek a semmirekellők képmutatóskodnak az európai értékekről. Miközben a Sargentini-jelentés róluk is szól, vádirat ellenük is. Szégyellni kéne magukat, és azt átgondolni, mi helyesebb: feloszlatni magukat

Az MSZP Tusnádfürdőn – nem is titkolják, hogy a Fidesz pártja

Az MSZP gyakorlatilag nem létezik, ez a párt csupán Orbán szatellitpártjaként működik, önállósága és független léte megszűnt. Azt kellene megértenie Orbán demokratikus ellenfeleinek, hogy először a kollaboráns álellenzékkel kell leszámolni, azok legitimációját megszüntetni, mert ők a NER szilárd bástyái.

Addig sétáltatják a tömeget, míg hazamegy

Ha van valaki, akiktől meg kell szabadulni, akkor ezek azok, akik kihasználva a népharagot a saját pecsenyéjük sütögetésére használják, és gondosan vigyáznak arra, nehogy egyetlen értelmes és igaz szó is elhangozzon. A bolondját járatják több tízezer emberrel, az orruknál fogva vezetik, és

/

Az ATV tulajdonosa már kommunistázza az MSZP-t

Németh Sándornak már sem milliárdokat termelő egyházi vállalkozása, sem Hit Parkja, de ATV-je sem lenne, ha a most lekommunistázott MSZP ebben nem segíti. Németh S. hamar elfelejtette a jótevőit, és szemrebbenés nélkül rúg beléjük egy Wilders nevű iszlamofóbiás fasiszta miatt. Pedig Wilderstől

Kövér elárulta, hogy kell nekik az MSZP

Orbán megkapja belföldön és külföldön a legitimitást, a demokrácia hamis látszatát, és a demokratikus felhatalmazás látszatát. Ez a NER működésének alapja, ezért fontos Kövérnek, hogy egy impotens MSZP megmaradjon és bejusson a parlamentbe.

Bartus László: A Jobbik ugyanolyan náci párt, mint volt

A magyar balliberális oldal olyan mélyre süllyedt, s olyan züllötté vált, hogy már a nácikban bízik. A Jobbiktól várja azt, amire magától nem képes. Mindez árulásának következménye, amellyel nem hajlandó szembenézni, ezért a korrekcióra is képtelen. Tagadja, hogy lenne más út, de