2024, április20, szombat
KezdőlapFesz leszAz ATV tulajdonosa már kommunistázza az MSZP-t

Az ATV tulajdonosa már kommunistázza az MSZP-t

-

Németh Sándor, az ATV és a Hit Gyülekezete tulajdonosa, és az általa alapított Hetek című újság blogja (szerző: Hetek_hu) már kommunistázza az MSZP-t. A „Reakciók Wildersre, avagy a kommunista utódpárt esete a szólásszabadsággal” című bejegyzésben az MSZP-t már csak „kommunista utódpártként” emlegetik, amelyben a kommunista jelző az MSZP-re vonatkozik.

Németh Sándor újságjának hivatalos blogja azért kommunistázza az MSZP-t, mert a Hit Gyülekezete szervezésében kampánykörutat tartó Greet Wilders holland szélsőjobboldali politikusra vonatkozóan a párt úgy vélekedett, hogy „a politikus egy korábbi kijelentését követő bírósági ítéletre hivatkozva távol kellene tartanunk ezen eszmék képviselőit a magyar határtól”. Greet Wilderst ugyanis gyűlöletbeszédért, kisebbség elleni uszításért és diszkriminációért hazájában már elítélték.

Az ellenzéki ATV tulajdonosa, aki a Hetek főszerkesztője is, a lap blogjában szerkesztőségi állásfoglalásként az alábbiakat fogalmazza meg: „Azért itt érdemes föltenni a kérdést, hogy abból, amikor az MSZP a fenti bírósági ítéletre hivatkozva azt szorgalmazza, hogy Wilderst tartsák távol a magyar határtól, vajon milyen következtetés vonható le például olyan, egykori vagy jelenlegi prominens szocialistákra nézve, mint Hunvald György, Hagyó Miklós, Zuschlag János, vagy éppen a csalási ügyben meggyanúsított Czeglédy Csaba? Vagy a kommunista utódpárt morális szigora nem terjed ki a korrupció- vagy csalásgyanús ügyekre, csak a neki nem tetsző véleményekre?”

Csakhogy a fent nevezettek nem gyűlöletbeszéd miatt kerültek az igazságszolgáltatás elé, egyébként magyar állampolgárok, akiket nem lehet semmilyen bűncselekmény miatt távol tartani „a magyar határtól”. Egy holland importfasisztát viszont igen. Az említettek ellen a Fidesz indított részben koncepciós, de mindenképp kirakatpereket, egy részüket fel a vádak alól fel is mentették. Czeglédy Csaba ügye erősen koncepciós eljárásnak látszik.

Németh Sándor és a Hit Gyülekezete „morális szigora” úgy látszik kiterjed ezekre az MSZP-hez közeli emberekre, de nem terjed ki ugyancsak „korrupció- vagy csalásgyanús ügyekre” az Orbán-rezsim esetében, amely szervezett bűnözői csoportként százmilliárdokat lop, mint a szarka. Németh Sándort, „keresztény” „egyházát” ezek a lopások, korrupciós ügyek nem zavarják, a tolvajbanda kezéből szemrebbenés nélkül elfogadják az adófizetők százmillióit.

Németh Sándor és a Hit Gyülekezete „morális szigora” ugyancsak nem terjed ki Wildersre, aki gyűlöletkeltő hazug propagandát terjeszt, uszít, vallásgyűlöletet terjeszt, amiért már el is ítélték. Ez egy keresztény egyházat nem zavar. A Bibliát vélhetően vagy kidobták, vagy a Hit Park pulpitusát támasztják alá vele, hogy ne mozogjon.

De Németh Sándor és a Hit Gyülekezete „morális szigora” nem terjed ki önmagára sem, a vezető lelkész semmivel nem igazolható és nem magyarázható mesés gazdagságával és az adózatlan, be nem vallott jövedelmével kapcsolatban. Az MSZP-nek valóban volt korrupciós ügyei (amelyek meg sem közelítik a fideszes rablóbanda tatárjárását), például az, amikor a Hit Parkhoz jogosulatlanul adtak kereskedelmi hitelt az MNB-ből.

Németh Sándor elfelejtette lekommunistázni az MSZP-t akkor, amikor a párt megvédte őt és a szektáját azoktól a fasisztáktól, akikkel Németh most paktumot kötött, és akiket ma kiszolgál. Megvédte attól az egyházi törvénytől, amely most más egyházakat sújt, de őket nem, mert Németh a Fidesz kérésére kivégezte az MDF-et, mint a Fidesz riválisát. Miután Németh a kirekesztő törvény másik felére került, elfelejtette, hogy az sérti a lelkiismereti és vallásszabadságot.

Németh Sándornak már sem milliárdokat termelő egyházi vállalkozása, sem Hit Parkja, de ATV-je sem lenne, ha a most lekommunistázott MSZP ebben nem segíti. Németh S. hamar elfelejtette a jótevőit, és szemrebbenés nélkül rúg beléjük egy Wilders nevű iszlamofóbiás fasiszta miatt. Pedig Wilderstől nem kapott semmit, Wilders soha nem védte meg az ő és a Hit Gyülekezete jogait, míg a „kommunista utódpárt” igen. Németh gonosszal fizet a jóért. Biztos ezt olvasta a Bibliájában, ha egyáltalán a kezébe veszi néha napján.

Németh szektatévéje sem működne, nem termelne neki pénzt, és nem tartaná el senki, ha az MSZP és a párt hívei nem támogatták volna. A kérdés most már csak az, hogy Németh színvallása után mikor lesz hajlandó az ellenzék, kiváltképpen a „kommunista utódpárt” az ATV-t bojkottálni? Ez ellenzéki TV, amelynek tulajdonosa nevetséges ok miatt, amiben nincs is igaza, lekommunistázza az MSZP-t? A Hit Gyülekezetében pedig a baloldali és a liberális szitokszónak számít. Orbánra kell mindenkinek szavazni, ez világosan kiolvasható a kontroll nélküli vezető útmutatásaiből. Trumpot éltetik, hazug propagandát folytatnak.

Wilders könyvét a Hit Gyülekezete könyvkiadója adta ki, kampánykörútját Németh Sándor szervezi. Ez a körút a Fidesz választási kampányának nyitó aktusa volt. Németh nyíltan a Fidesz mellett fejt ki propagandát. Miközben az ATV „ellenzéki” televízióval manipulálja az ellenzékieket. Sajnos, az ellenzék és az MSZP „morális szigora” sem elég erős, hogy ezt a fasiszta csürhét bojkottálja, magát ezektől a képmutató, köpönyegforgatóktól távoltartsa.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések