2024, április19, péntek

Tag: Németh Sándor

Orbán köszöntése után Németh Sándor lecsapott Kis Grófo-ra

Az Armani papucsban való keresztelkedés nem mutatja még a szív túlzott megváltozását, de ha Kis Grófo Orbán barátja, híres és gazdag, erre nincs is szükség. A vezető lelkész sem szegény ember. Csak a hívek azok, akiket lefosztanak. Kis Grófo-nak abban is szerencséje van, hogy a Hit Gyülekezetében nem sokra becsülik a nőket, ezért semmi baj nincs a dalával, hogy "mert a nézését meg a járását, csípőjének a ringását száz aranyért nem adnám". Így tekintenek a nőkre, ahogy a marhákat kóstálják az állatpiacon.

Az ATV Németh Sándor magáról mintázott „apafigura” elméletével hibáztatja a Deák téri áldozatot

A konkrét esetben azt tartotta fontosnak leírni a csöppet sem szektás és demagóg ATV, hogy a meggyilkolt áldozat édesapja a börtönben gyászolja a fiát. Ezzel azt sugallja, hogy az áldozat és annak családja nem vétlen abban, hogy a 18 éves fiút meggyilkolták. Így járnak az ilyenek, akiknek nincs egy vaddisznó, állat "erőskezű" apa az életükben, mert már az is a börtönben van. Mindenkinek egy Németh Sándort kellene adni "apafigurának", és akkor majd nem szúrnák le.

A zalai ál-jézus kezdő dilettáns a másik zalai állelkészhez, Németh Sándorhoz képest

Zala megye bűvölködik szélhámos sarlatánokban, ál-jézusokban, álprófétákban és állelkészekben. T. Miklós, az egyik zalai ál-jézus, most állt a bíróság elé, miközben kollégája, N. Sándor...

A Fidesz füredi frakcióülését is Németh Sándor fia, az ATV vezérigazgatója üzlettársának cége biztosította

Már évekkel ezelőtt megírtuk, hogy amíg az ellenzék az ATV-be jár, és az ellenzéki érzelmű emberek az ATV-t nézik, addig az Orbán-rendszer megmarad. Választhatnak: ATV vagy szabadság. Az ellenzéki pártok választottak: ATV. Ez a választásuk teljes összhangban áll azzal a választással is, hogy a Fidesz álparlamentjében baksisért legitimálják az Orbán-rendszert. Miközben eljátsszák az ellenzéket, a rendszer ellenfeleit, ők jelentik a legitimációt. Valójában pontosan olyanok, mint az ATV. Adhatnának 50 százalékos tulajdont ők is Bessenyeinek vagy Orbán más emberének.

Az ATV-ben pénzért adott megszólalási lehetőség olyan, mint a katolikus egyházban a búcsúcédula árusítása

Tájékoztatjuk az ATV hazudozó tulajdonosait, hogy nincs különbség, ha Szaniszló Sándor bármelyik hírműsorban jelenik meg pénzért, és nem a hirdetési blokkban, amelynek végén nem tüntetik fel, hogy "a XVIII. kerület fizetett hirdetését látták", akkor az ugyanolyan korrupció, csalás, törvénytelenség és blaszfémia, mintha a szent "Egyenes Beszédben" történik ez meg, mint ahogyan ez a kerület elszámolása szerint meg is történt, méghozza a legtöbb (nyolc) alkalommal. Befizette az önkormányzat a polgármesterét az ATV legnézettebb hírműsorába, az Egyenes Beszédbe (is).

Németh Sándor nem hajtotta végre a bíróság jogerős ítéletét, a Kúriához fordult, hogy ne kelljen bocsánatot kérnie

A Hit Gyülekezete vezető "lelkésze" a Kúria - számára kedvező - ítélete esetén attól tart, hogy ha előbb végrehajtja a jogerős ítéletet, és bocsánatot kér, de a Kúria szerint nem kellett volna, akkor jóvátehetetlen kár éri azzal, hogy "keresztény lelkészként" az általa elkövetett jogsértésért mégis bocsánatot kért. Mert nem arról van szó, hogy nem lenne rá oka, mert nem követett el jogsértést, hanem arról, hogy ha a Kúria nem állapítaná meg, hogy köteles bocsánatot kérni, akkor Némethet nagy kár érné, mint "keresztény lelkészt", hogy az elkövetett jogsértésért mégis bocsánatot kért.

Németh Sándor a tüntető diákok megverését javasolja, hogy tiszteljék a tekintélyt

Hadházy Ákos osztotta meg a Facebookon "Gyűlölethadjárat a tanárok ellen" címmel Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetőjének "prédikációját", amelyben azt állítja, hogy a tanárok...

Még egy hete van Németh Sándornak, hogy bocsánatot kérjen Bartus Lászlótól a hamis ügynökvád miatt

Ez azt jelenti, hogy jelentősége van a szavaknak, ezért az ítélet végrehajtásának csak olyan közlemény felel meg, amelyben Németh Sándor, a Hetek és Szlazsánszky Ferenc külön-külön bocsánatot kér Bartus Lászlótól, a sajnálkozásást fejezi ki azért, amit tett, s amilyen sérelmet és kárt ezzel okozott, és megköveti ezért a sértettet. Ezeket a szavakat és kijelentéseket kell tartalmaznia Németh Sándor és társai bocsánatkéréseinek.

A Németh Sándor-kultusz vége: a Hit Gyülekezete volt elnökének fia megsemmisítette a tanításait

Mindennek szellemi jelentőségét az adja, hogy nem akárkiről van szó: Uzoni Péter, a Hit Gyülekezete elnökének legidősebb fia teszi ezt, amivel apja nyomdokaiba lépett, és az ő munkáját fejezi be. Németh Sándor hamis tekintélyét annak az embernek a fia rombolja le, mint bálványt, akit Németh kergetett a halálba. Nem sikerült Uzoni Pétert megsemmisítenie, mert a fiában tovább él, most pedig szellemileg és morálisan megsemmisíti őt. Ezzel egyenértékű az, amikor Uzoni Péter fia, Uzoni Dávid ledarálja Németh Sándor tanításait, és a szemétdombra dobja azokat, ahova valók.

Németh Sándor propagandája már azt terjeszti, hogy az ATV soha nem volt a Hit Gyülekezete tulajdona

Az ATV Zrt. fő részvényese, a legnagyobb tulajdonosa a Broadcast Project Kft., a másik tulajdonos a Hadar Gold Kft., míg a harmadik tulajdonos magánemberként Németh Sándor. A két cég, a Broadcast Project Kft. és a Hadar Gold Kft. a gyülekezet cégei voltak akkor (méghozzá mindkettő a Hit Gyülekezete 100 százalékos tulajdonában volt, a Hit Gyülekezetét képviselő Új Spirit Kft.-n keresztül, ügyvezető Németh Alexandra, Németh Sándor lánya), amikor Németh Sándor előbb az offshore cégen keresztül, majd a saját nevén többségi tulajdonos lett.

Ha az ATV ellenzéki lenne, és nem Orbánt szolgálná, a NER firtatná Németh Sándor vagyonát

Korábban el tudta volna képzelni bárki, hogy a Pesti Srácok propagandistája jelenik meg az ATV-ben? Méghozzá azzal a bizarr és nevetséges indoklással, hogy az "objektivitás" jegyében. A Prosti Srácok az objektivitás, miközben Németh Sándor szisztematikusan kinyírta az ATV-ből a magyar sajtó legkiválóbb személyiségeit, szakmai legendáit, akik a diktatúra ellenzéke voltak, hitelesek és igazi újságírók. Olyan, a volt TV2-ből kihullott, prostituált ripacsokkal váltotta fel őket, akik a szakmai tudásukat az ATV csalásának és manipulálásának leplezéséhez használják fel.

Baranyi Krisztina téved, mert az újságíráshoz az ATV-nek sincs semmi köze

Orbán még soha nem fizetett és nem tartott el "ellenzéki" csatornát, amely nem neki dolgozott. Az ATV-nek ugyanonnan öntik a pénzt, ahonnan a Pesti Srácokba és a többi propagandamocsokba. Az ATV egy ugyanolyan propagandamocsok, mint az Orbán-rezsim propagandagyárának bármelyik más része, beleértve a Pesti Srácokat is. Az ATV célközönsége és módszere más, kifinomultabb, de a cél és a tevékenység ugyanaz. Csak az ATV sokkal hatásosabban és hatékonyabban végzi a feladatát, mert leplezi az Orbán-rendszer szolgálatát. Miközben a tulajdonos véres szájú fideszes.

Uzoni Dávid drámai videóban hitelesítette édesapja halálának okát a Hit Gyülekezetében

Uzoni Péter lelkész, a Hit Gyülekezete volt elnöke, hét gyermek édesapja, 44 éves korában, 1996. december 27-én halt meg Budapesten. Legidősebb gyermeke, Uzoni Dávid,...

Jogerős: Németh Sándort kötelezte a bíróság, hogy kérjen bocsánatot Bartus Lászlótól a hamis ügynökvádért

Németh a hamis ügynökvádat részben bosszúból, részben azért építette fel, hogy hiteltelenné tegye Bartus Lászlót, és a róla írott könyvét, azt a valótlan látszatot keltve, mintha ügynököt szerveztek volna mellé. Az volt az egyházvezető "lelkész" célja, hogy morálisan tönkretegye, lejárassa, hiteltelenné tegye és a nyilvánosságból kiszorítsa az újságírót, aki leleplezte a visszaéléseit. Ez szándékos lejáratás, az emberi méltóság, a becsület és a személyiségi jogok tudatos megsértése volt, egy magát "keresztény" lelkésznek nevező egyházi vezetőtől, akit egy igazi egyházból ezért kirúgnának.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékNémeth Sándor