/

A Hit Gyülekezete Horthy rehabilitációját támogatja

15 perc olvasási idő
"Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal." (I. Timótheus, 6,9-10)

2000-ben a Hit Gyülekezete Hetek című újságjában még Szlazsánszky Ferenc írt „Horthyt megint újratemetik” címmel tudósítást Kenderesről. Akkor még senki nem tudta, hogy a filoszemita Hit Gyülekezete kétkezi újságírója egy nyilasunoka, apjának Szálasi volt a keresztapja, ő maga Szálasitól örökölte a Ferenc nevet. Szlazsánszky belesimult Németh Sándor gyülekezetének filoszemita propagandájába, amelynek őszintesége mára szertefoszlott. A Hetek még 2007-ben is írt „Horthy-mosdatás” címmel arról, hogy megpróbálják Horthyt reabilitálni. De ma már mélyen hallgat.

Fülsiketítő ez a hallgatás, különösen az ismert előzmények után. Németh Sándor a gyülekezetével résztvett az SZDSZ alapításában. Bealkudta Hack Pétert és Mészáros Istvánt a pártba. Ha lehet azt mondani, hogy a Hit Gyülekezetének volt pozitív társadalmi hatása, akkor az nem más, mint az antiszemitizmus és a horthyzmus elleni fellépése. Ez összefonódott a politikai katolicizmus és a „keresztény Magyarország” ideológiájának elutasításával, ami az Orbán-rendszer lényege. Németh az Élet menetén való szónoklástól jutott el a horthysta Orbán-rendszer támogatásáig.

A demokratikus értelmiség a Hit Gyülekezetét megvédte, kiállt mellette minden jogos kritikával szemben. Ennek oka az volt, hogy „keresztény egyház, mégsem antiszemita”, hanem ideológiailag tisztán látja a keresztény-nemzeti ideológia lényegét, az antiszemitizmust. Az Izrael melletti kiállása akkor még nem korlátozódott az Orbán kiképzésében is vezető szerepet játszó Finkelstein izraeli tanítványaira, a demokratikus zsidó államot fasiszta ideológiával romboló Netanjahu-ra. Amerika akkor még nemcsak a populista Trumpot jelentette, hanem a liberális demokráciát.

Az SZDSZ, utána az MSZP, azért nyújtott politikai védelmet a Hit Gyülekezetének (e név alatt mindig Németh Sándort kell érteni ugyanúgy, mint Orbánt a Fidesz neve alatt), mert Németh az életét tette fel arra, hogy a protestáns történelmi egyházak által is követett antiszemita politikai katolicizmussal szemben a filoszemita bibliai kereszténység modelljét állítsa. Akkor még sokan elhitték azt, hogy ez nem érdekből és számításból, hanem szilárd elvi meggyőződésből, Istenbe vetett hitből történik. Azóta kiderült, hogy mindez nem igaz, mindez érdek, képmutatás és hazugság volt.

Amikor Orbán hatalomra jutása Németh Sándor hatalmát, szabadságát és főleg a pénzét veszélyeztette, amikor vállalnia kellett volna a harcot a hite miatt, amikor sorsközösséget kellett volna vállalnia üldözött keresztény kisegyházakkal, amikor elfogytak mellőle a politikai támogatók, akik megvédhették volna, Németh Sándor megfutamodott, behódolt és paktumot kötött Orbánnal. A demokráciáért, a szabadságért, az emberi jogokért és a keresztény hitért folytatott harc helyett a pénzt, a diktatúra kiszolgálójának szerepét választotta. Megtagadott mindent, amiben addig „hitt”.

Ez az árulás akkor lett mindörökre visszafordíthatatlan, amikor kiderült, hogy nemcsak az addigi politikai támogatóit, nemcsak az elveit, nemcsak azokat árulta el, akik bíztak benne, hanem még saját gyülekezetét is becsapta, meglopta: a gyülekezet ATV-ben levő vagyonát a nevére íratta. Nem volt elég az a pénz, amit a híveiből kiszipolyozott, amit magára és a gyerekeire költött, ellopta a gyülekezet több milliárdos vagyonát is (amit mellesleg mindig is a sajátjának tekintett, s amivel a sajátjaként bánt, akár csak Orbán az ország vagyonával).

Orbán kezébe került, zsarolható ember lett, mert egy jogállamban már régen a börtönben ülne. Orbán kezesbárámyt csinált belőle, az élete nem magától, nem Istentől, hanem Orbán Viktortól függ. Ezért neki engedelmeskedik. Szabadlábon maradt, aminek ára van. De mire ide eljutott, már gyökeresen megváltoztatta a Hit Gyülekezete tanításait, ideológiáját és világnézetét, vele együtt pedig a teológiáját is. Megjelentek az első katolikus keresztek a Hit Gyülekezete épületein, ami korábban elképzelhetetlen volt. Egy gyülekezeti tag a nyakában sem hordhatott keresztet, mert démonikus.

Németh Sándor fordított pálfordulást hajtott végre. Nem lehet két urat szolgálni, és a Mammon volt az erősebb. A Hit Gyülekezete bekerült abba a helyzetbe, amibe a katolikus egyház. Az állam akkor is eltartja, ha egyetlen hívője sincs. Ennyit az önfenntartó egyházmodellről, az egyház és az állam szétválasztásáról. Az igazi csoda, hogy ezt le tudta nyomni azok torkán is, akik ismerték már húsz éve is. Semjén az imakommandó démonlistájáról a Szent Pál Akadémia katedrájára került. Szent Ágoston 800 millió forint vissza nem térítendő támogatásért helyet foglalt a pulpituson.

Meggyőzte saját magát is, hogy tükörbe tudjon nézni. A kognitív disszonancia két lábon járó csodája, aki képes volt elhitetni magával, s a híveivel (akik közül sokan még az SZDSZ kopogtatócédula gyűjtői voltak), hogy nem ő változott meg, hanem a liberális demokrácia. Kapóra jött neki, ahogy az amerikai tolvaj tévéprédikátoroknak is, hogy finomodtak és egyre újabb területeket értek el az emberi jogok, s a homofóbia miatt a fasizmus támogatását legitim választássá hazudta. Korábban még pontosan tudta, hogy mi a különbség az egyház és a világ között, és nem a fasizmus a válasz.

Fia és menye beépültek a NER-lovagok és a NER-lovaginák szennyes táborába, amire ő büszke, mert életbiztosítást jelent neki. Olyan életmódot folytatnak, ami egy gyülekezeti hívőt, beleértve Hack testvért is, megbotránkoztatott volna húsz évvel ezelőtt. De Németh gyerekeinek lehet. Hack Péter akkor még a Balatont a bűn fészkének nevezte, Németh Sándor menye pedig a Riviéráról, Monte Carlo-ból posztolgatja a legkurvásabb képeket, a NER-ribancoknak nevezett hölgytársasággal, köztük Sarka Katával és Rogán Cecíliával. Németh erre cserélte a keresztény hitet.

Ezért cseppet sem meglepő, hogy a Fidesz propagandagyárához tartozó ATV apróbetűs hírként számolt be a holokauszt óta legnagyobb antiszemita botrányról, hogy az Orbán-kormány egyik minisztere Kenderesen a zsidókat Auschwitzba szállító MÁV vagonokról avatott kiállítást, amelynek „nem titkolt célja” Horthy átértékelése, az antiszemita kormányzó rehabilitálása, a Horthy-rendszer tisztára mosása. A Hetek még ennyit sem írt erről, meg sem szólalt, magára hagyta Frölich Róbert főrabbit (aki Némethnek már nem is elég kóser), s a teljes magyarországi zsidóságot.

Németh elfelejtette, hogy nemcsak ő védte meg korábban a magyarországi zsidókat, hanem a magyarországi zsidóság is őt. Pedig a magyarországi zsidóság semmi rosszat nem tett, ő pedig Orbánt megelőzve egy fasiszta diktatúrát épített saját gyülekezetében. Még a jogos kritikáktól is megvédték. Németh elárulta őket is, ahogy elárult mindenkit, köztük első helyen azt az Istent, akit állítólag hirdet. Nincs mit csodálkozni olyan emberen, aki buzgóságában és megfelelési kényszerében eljutott már addig is, hogy „a hitleri Németország nem volt nacionalista”. Már Hitlert mentegeti.

Mindezt csupán azért mondtuk el, hogy megemlékezzünk és emlékezetbe véssük, hol tart a Hit Gyülekezete. Hogy emlékeztessük mindazokat, akik nem hitték el, hogy Németh Sándor kicsoda. Akik mindvégig kiálltak mellette, mert azt hitték, hogy elkötelezetten áll a zsidóság mellett. Emlékeztetjük azokat is, akik a Hit Gyülekezete jelenlegi vagy volt tagjai, hogy vegyék észre, hol tart ez az ember, a lelkész bőrbe bújt farkas, aki évtizedek óta lop, csal és hazudik, Isten nevében átkoz meg embereket, a Bibliát saját aktuális érdekeihez, fejfájásához igazítja, és Istent pattogtatja.

Ez a hallgatás támogatást jelent. Németh Sándor egyetért Lázár János szavaival. Németh Horthy rehabilitációját támogatja. Lefogadjuk, hogy Németh Sándor is az „árnyalt” értékelés híve. Erről a változásról mindent elmond, hogy a 2018-ban New Yorkban elhunyt legnagyobb magyar holokausztkutató, Randolph Braham, egykor a Hit Gyülekezete barátja volt, akit többször vendégül láttak. Randolph Braham minden héten elolvasta a Heteket, s egyetértett vele. 2010 után nem értette, mi történt. Néhány év múlva fasisztázta őket, és a Heteket elolvasás nélkül a szemétkosárba dobta.

Nem gondoljuk, hogy ennél nincs lejjebb, s Németh Sándor nem süllyed még ennél is mélyebbre. Ez egy állomás a morális leépülésének útján, amikor már nem kifogásolja Horthy Miklós tisztára mosását. Eljön az idő, hogy élenjár majd a Horthy-kultusz építésében, Horthy rehabilitációjában. Ha szerencsétlenségére nem költözik el a pokolba időben, még Horthy-szobor is kerülhet a Hit Parkba. A kereszt alá, amelyről megszökött az általa (is) megfeszített zsidó Messiás.

 





Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Az üldözött magyar civilszervezetek áthelyezhetik a székhelyüket az EU-ba

Következő cikk

Aszalós Sándor: Mit kellene rehabilitálni a Horthy-rendszerből?