2024, október11, péntek

Tag: plakát

Náci plakátok vannak Budapest utcáin

A HVG beszámolója szerint David Pressman budapesti amerikai nagykövet antiszemita támadásnak minősítette az Orbán-kormány által elhelyezett Soros-plakátokat. Pressman emlékeztetett arra, hogy ez nem az...

Ezért kellett letakarni Alex Soros kezét

Hülyék, idióták, barmok, a NER jobban teljesít: át kell ragasztani a náci csodaplakátot, mert egyesek benézik, és úgy olvassák, mintha Alex Soros mondaná: "Ne...

Alex Sorost úgy helyezték Ursula von der Leyen mögé, mint az ördögöt

Ezért az Európai Unió megváltoztatása "Brüsszel" zsidótlanítását jelenti, megszabadítani a zsidó ördögi háttérhatalomtól, a zsidó világösszeesküvéstől. A liberalizmus felszámolása a zsidó világuralom kiszorítását jelenti, ahogy Magyarországon is minden zsidótörvénynek is tekinthető, ami a demokrácia, a jogállam, az emberi jogok, az oktatási szabadság, a sajtó ellen irányul. Ezek ugyanis a zsidó uralom eszközei. Az illiberalizmus ezért antiszemitizmus. Ez az ideológia, amely ezen az uszító, antiszemita gyűlöletplakáton megjelenik, legtisztább formában való megjelenítése és kifejezése a hitlerista nácizmusnak. Ehhez képest Csurka dolgozata, amely egykor hatalmas vihart támasztott, viszafogott zsidó liberális nyivákolás. Ez Adolf Hitler és a náci Németország szellemiségének megjelenítése a magyar utcákon. Magyarország egyszer már kiharcolta a szuverenitását a zsidósággal szemben, amikor 435 ezer magyar zsidót deportáltak ugyanezen ideológia nevében náci haláltáborokba. Ennek az ideológiának, amit Orbán most kiplakátolt ez a végső megoldása. Az antiszemita népirtás ideológiája van újra a magyar utcákon. Az írás megjelent a falon.

Hogyan befolyásolja az uniós pénzekről való döntést a plakátkampány?

Az Euronews emlékeztet arra, hogy az Európai Parlamentben kedden vitát rendeznek arról, hogy Magyarország miért nem kapta még meg az uniós forrásokat. Ugyancsak holnapra...

Nézegess Ursula von der Leyennek hódoló Orbánt

A nagy "utcai harcos", a nagy "szuverén", aki nem táncol úgy, ahogy Ursula von der Leyen fütyül, aki "nemzeti konzultációt" hirdet, plakátokon hirdeti, hogy megvédi a szuverenitást, Magyarországon az önrendelkezés hőse, Brüsszelben pedig a nyálán csúszik az EU vezetői, így Ursula von der Leyen előtt. Nézegesse a nagy ellenállót, a képmutató pávatánost, aki ellenáll Büsszelnek, akinek nem dirigálhat az EU, aki nem táncol, aki kiplakátolja, mint közellenséget, Ursula von der Leyen-t, hogyan hízelkedik, hogyan hajbókol, hogyan csókol kezet az ellenségnek. Ki-ki gyárthat tetszőlegesen képaláírásokat magának a kezet csókoló, lépést tartó, behódoló Orbánról.

Hogyan néz Orbán Ursula von der Leyen szemébe a gyűlöletplakátjai után?

Nem az Európai Bizottság fütyül, hanem Magyarországra a közös alapelvek, szerződések, a közös uniós jog, a közös döntések vonatkoznak, éppen úgy, mint másokra. Ezt senki nem kényszeríti Magyarországra, mert a korrupció miatt bukott Varga Judit hazug állításaival szemben Brüsszel nem küld tankokat. Aki nem fogadja el a közös döntéseket, szavazhat ellenük, ha annyira ellentétben áll a demokratikus alapelvekkel, mint Orbán, kiléphet. A "nemzeti konzultációnak" hazudott népbutítás és hazug propaganda részeként megjelent plakátok tökéletesen értelmetlenek, mert egyedül a szuverén Orbán szuverén döntése az, hogy milyen mértékben tartja be az önként vállalt uniós kötelezettségeket, ebbe semmi beleszólása nincs a magyar népnek. Magának üzent a plakátokkal vagy kinek? Eljátssza a demokráciát, miközben ő maga a nép állítólagos hangja is, egyszerűen gyomorforgató. Náci gyűlöletpropaganda ez, amely arcátlanul uszító plakátra helyezi, a gyűlölet tárgyává teszi az Európai Bizottság elnökét egy uniós tagországban, méghozzá egy hazug plakáton, mert Ursula von der Leyen nem "fütyül", az Európai Unió sem "fütyül", Orbánnak pedig nem kell táncolnia, mert nemet mondhat, sajnálatosan, még vétójoga is van.

Akasztják a hóhért, óriásplakátokra került Orbán, de nem úgy, ahogy ő szokta

A posztkommunista rendszerek gyerekbetegségét, az állami ígérgetést, s az állampolgárok (!) paternalista gondolkodásmódjának megerősítését (majd az állam gondoskodik, a jólét a  politikusok jószándékán múlik) nem kellene a 21. században is megerősíteni, s egy Orbán-rendszer utáni demokratikus rendszerbe is prolongálni. Aki azt gondolja, hogy majd a populista ígérgetésben megver egy fasiszta diktátort, vagy azt hiszi, hogy egy fasisza diktátort ezzel kell/lehet eltüntetni, az hatalmas tévedésben van.

Betiltják-e az amerikai nagykövetség „Ruszkik haza” plakátját?

Tökéletes az amerikai nagykövetség támogatásával készült és országszerte kihelyezett "Ruszkik haza" plakát. A "Ruszkik haza" felirat az 1956-os magyar forradalmároktól származik, megmutatva a "szabadságszerető...

Elvtelenül meghátrált-e a Coca Cola?

A Coca Cola a szélsőjobboldali, hamis kereszténységre hivatkozó tiltakozások hatására először kiadott egy közleményt, amelyben kiállt az egyenlőség és a melegjogok mellett: ""Hiszünk abban,...

Meghamisították Verhofstadt plakátjának magyar szövegét

Hazug az a fordítás amely azt a mondatot, hogy "Először elvette a pénzünket, most le akarja rombolni Európát", úgy teszi át magyarra, hogy  "Kezdetben csak a pénzünkre utazott, most Európa egysége a tét". A két mondat nagyon nem ugyanazt jelenti.

Megint óriásplakáton hazudik a Fidesz

A Brüsszel bejelentkezett a migráció főszponzorának című hányást posztolta a Fidesz. Nagyjából egy éve azt szajkózzák, hogy a Fideszen kívül minden párt lebontaná a magyar-szerb és a magyar-horvát határra épített kerítést.

Lázár hazudik: "a kormánypropaganda nem befolyásolja az embereket"

Ezt csak az nem vette észre, aki nem akarta: Lázár János lényegében saját maguk ellen nyilatkozott volna, ha nem hazudna. Inkább arról van szó, hogy a felelősséget elhárítják a következmények miatt.

Karsai László nyílt levele Netanjahuhoz

Karsai László a nyílt levelét felolvasta abból az alkalomból is, amikor az Együtt aktivistáival letépdeste az antiszemita plakátokat.

Mi a jobb, tépni vagy festeni?

Ne díszelegjen senki arcmása egy gyűlöletkeltő plakáton. Egy náci plakát átírva is náci plakát marad.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékPlakát