2024, április19, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírAkasztják a hóhért, óriásplakátokra került Orbán, de nem úgy, ahogy ő szokta

Akasztják a hóhért, óriásplakátokra került Orbán, de nem úgy, ahogy ő szokta

-

Végre óriásplakátokra került Orbán Viktor is, a legnagyobb megszégyenítő, aki gátlástalanul plakátolt ki és alázott meg bárkit. A Demokratikus Koalíció plakátja ehhez képest kulturált, intelligens, a politikai korrektségnek (lásd még: woke) tökéletesen megfelel. Orbán plakátjaival szemben nem uszít, nem aláz meg. Nem kelt gyűlöletet, nem gúmyol és nem hazudik. A plakát igazat mond. Ez a különbség európaiak és demokraták, valamint fasiszták és a liberalizmust (liberálisokat, „Soros” fedőnéven a zsidókat) Hitler után szabadon „biológiai vírusnak” nevező náci vezér között.

Dicsérhetjük még, hogy egyáltalán eszébe jutott valakinek 13 év után Orbánt is plakátra tenni. Ennél több jót már nem tudunk elmondani, mert a plakát képtelen igazi európai szintre emelkedni. A DK plakátja azt mondja, „Orbán Viktor az árakat emeli, Dobrev Klára a béredet fogja emelni!” Ez szintén egy hamis populista ígéret, amely gondolkodó embert rémülettel tölt el, mert értelmesebb emberek tisztában vannak azzal, hogy ez nem így megy. Akinél pedig így megy (lásd: korábban a szocik), az csődbe viszi az országot, és nem ismeri a kapitalista piacgazdaság törvényeit.

Nagy kár érte, hogy a legnagyobb ellenzéki párt nem képes megszabadulni az MSZP állampárti múltjától (nem)hiába váltak ki onnan. Ez a populista hamis ígérgetés tette tönkre az országot még Orbán fasiszta államcsínye előtt. Dobrev Klárának olyan gazdasági környzetet kellene létrehoznia, olyan gazdaságpolitikát folytatnia, amelyben emelkednek a bérek, nő az életszínvonal. Az állam legfeljebb a hátrányos helyzetűeken segít a szociális hálóval, s a közszféra, az állami intézmények dolgozóinak bérét emelheti, azt is csak addig, amíg az nem veszélyezteti a versenyképességet.

A posztkommunista rendszerek gyerekbetegségét, az állami ígérgetést, s az állampolgárok (!) paternalista gondolkodásmódjának megerősítését (majd az állam gondoskodik, a jólét a  politikusok jószándékán múlik) nem kellene a 21. században is megerősíteni, s egy Orbán-rendszer utáni demokratikus rendszerbe is prolongálni. Aki azt gondolja, hogy majd a populista ígérgetésben megver egy fasiszta diktátort, vagy azt hiszi, hogy egy fasisza diktátort ezzel kell/lehet eltüntetni, az hatalmas tévedésben van. Erre normális ember nem is szavaz, ez az emberek becsapása, amiből baj lesz.

Ezért nincs itt népfelkelés, mert az emberek nem látnak senkit, akire rábízhatnák az országot. Muszáj ennek így lennie? Nem kéne ezen változtatni? Miért nem lehet normálisnak lenni? Elhiszik, hogy az emberek olyan hülyék, hogy erre majd elkergetik Orbánt? Ennyire már Magyarországon sem hülyék az emberek. Akik ennnyire hülyék, azok Orbán mellett állnak. Miért nem lehet felelős kormányzást ígérni és megbízhatóságot mutatni? Miért csak a saját karzatnak játszik ez a társulat? Azok lelkes tapsa nem változtat meg semmit. Populista hazudozó már van egy, nem kell másik.

Mert az igaz, hogy Orbán miatt emelkednek az árak, de nem úgy, hogy konkrétan előírja vagy kiadja az áremelést (sőt ellenkezőleg, ársapkát hasnzál). Hanem úgy, hogy példátlanul magas inflációt okoz a dilettáns gazdaságpolitikájával, amely az uniós ingyen tízmilliárd eurókra épült. Azok kiesésével az orbáni gazdaságpolitika egy csőd, még úgyis, hogy néhány kivétellel a földig csupaszított minden szociális kedvezményt és kiadást. Egy korrupt államban, ahol nincs szabad verseny, hanem az állami protekcionizmusra épül minden, az inflációt lehetetlen megfékezni.

Ez maga az Orbán-rendszer.

Erre nem lehet az a válasz, hogy mi majd emeljük a béreket, mert akkor a DK nyugodtan nevezze át magát MSZP-nek és húzza le a rolót. Ez a baj a Demokratikus Koalícióval, hogy az európaiság és a demokrácia alternatívája keveredik a pártállami reflexekkel. Mindig benne marad valami, ami nem korrekt. Semmi nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Orbánról szóló plakát, bemutatva mindenben a különbséget, kiváló ötlet. Reméljük, sorozat lesz belőle. Orbán kicsi, fekete és mogorva (de a mienk), Dobrev nagyobb, színes és vidám, kiváló képi megjelenítés.

Aztán jön egy populista hamis ígéret.

Miért nem lehet normálisnak lenni teljesen? Miért nem lehet korrekt dolgokat írni, például: Orbán elszabadította az árakat, mi letörjük az árakat. De meg lehet fogalmazni jobban is, hogy értsék az emberek. Ám legyen igaz és korrekt a részletek tekintetében is, meg lehessen bízni bennük. Ne a szocialisták populista, hamis ígéretei csengjenek a fülünkbe. Hol van Bauer Tamás? Az biztos, hogy ő nem tenne ilyen hülyeséget plakátra. Miért nincs szélesebb bázisa a pártnak, ahol megjelenhetnek viták, és kikristályosodnak a dolgok. Miért csak a feltétlen hívek lehetnek, mint a Fideszben?

Miközben jó látni, hogy végre Orbán is plakátra került, méghozzá a valódi szerepének megfelelően, mint negatív figura. Miért nem lehet felnőni, elhagyni az infantilizmust? Miért nem lehet felnőtt és érett demokratikus párt a legnagyobb ellenzéki párt, tanulva az Orbán előtti és utáni időkből, és befejezve a populizmust, hogy meg lehessen bízni benne. Nem kell az embereket hülyének nézni, mert abból csak baj lehet.

Be kellene fejezni a játszadozást, mert ami Magyarországon van, az nem játék. Fel kéne nőni a feladathoz, fel kellene ismerni a felelősséget, és nem játszadozni egy fasiszta orosz gyarmatban, ahol kereszténységnek hirdetik az embertelen, elnyomó, gyűlölködő fasizmust, és ahol a legtisztább hitleri náci ideológia a rendszer alapja.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések